Jaq at Sri Lanka - challenge year

A döbbenet és a régi - hazaértem

2009-03-17T08:33:00.000-07:00

Gondoltam, hogy frappáns címmel kéne nyitni az utolsó postot és ez valóban ilyen. Júliusban, tehát 7 hónappal ez előtt leírtam a blogomban magamnak pár pontot, hogy azokról fogok írni hazaérkezéskor. Lássuk akkor elsőnek ezeket a mostani fejemmel, majd pár gondolatot.

Mit fogok hiányolni Sri Lankáról?

Hiányzik a napfény. A könnyelműség. A gondtalanság. Nem mintha nem lettek volna gondok. Itthon mintha nagyobbnak látszanának. Pedig nem.

Hiányzik a nemzetközi háttér. Hiányoznak a kultúrák. Hiányzik a kulturális érzékenység velem szemben, illetve az amit nekem kell tanúsítanom.

Hiányzik Unawatuna, vagy a lehetőség, hogy bármelyik hétvégén egy földi paradicsomban találhatom magamat.

Hiányzik Bellihlloya és az összes őrült tréning ami ott volt. A fény és a hála, ami az emberek szemében csillan egy-egy AHA élmény után vagy a fáradt hazaúton vasárnap esténként.

Hiányzik a mosoly. Legyen igaz vagy hamis.

Hiányzik Ruki meg Sifaan. Az átgondolt kreativitás és a vicces zsenialitás.

Hiányoznak az AISECesek az összes baromságukkal együtt.

Hiányzik a Dreamhouse, legfőképpen a tető. Itthon valahogy nem ugyan az a jóga, mint ott a tetőn.

Hiányoznak a tuktukok. Bármennyi gáz ott a közlekedés a tuktukok egy zseniális megoldást nyújtanak a problémára. Fizetnék 300 Ft ot, hogy háztól házig vigyenek. De n legyek lusta, ugye? :D

Hiányzik a jókedv és a pozitív gondolkodás.

Hiányoznak a beach partyk. A totál szabadság és jókedv, amihez nem lehet semmit sem hasonlítani.

Hiányzik az utazás és az Óceán.

Mi nem fog hiányozni?

Nem hiányzik a kitüntetett figyelem. Először azt hittem, hogy az egomnak hiányozni fog, de nem. Nagyon jó, hogy végre nem mindenki engem néz a közértben és végig tudok menni az utcán normálisan.

Nem hiányzik a zaj, a tömeg, a kosz és a büdös a közlekedés miatt. Pedig állítólag Pest is smogos. Ajánlom figyelmébe néhány közlekedési szakembernek Borella kereszteződést délben.

Nem hiányzik a privát élet teljes hiánya. Mármint örülök, hogy itthon van privát életem. Untam, hogy ott mindenki tudni akart mindenről és tudott is. Untam, hogy ott annyian voltak… Vannak dolgok amihez senkinek semmi köze, legfőbb képpen ne szóljon abba bele.

Nem hiányzik az extrém szegénység látványa. Nem mintha nem akarnék róla tudomást venni, de ha sokat látod nem tesz jót.

Nem hiányzik a RIZSA ÉS A CHURRY.

Nem hiányoznak a nem normális busz vezetők.

Mik voltak a leg maradandóbb élmények, tapasztalatok?

Megmászni Adam’s peaket. Nem mennék fel újra, de ebből az életéből nem hagyhatja ki az ember.

A tréningek Bellihulloyában. Viharban napsütésben, dzsungelben, vízben porban. Leírhatatlan minden tekintetben.

Az első hétvége Unawatunában / Mirissában.

Singapore.

A város fölött fürdeni egy medencében. Az exkluzivitás, amiket csak azért kaptam, mert fehér vagyok :S

Egy szobában lakni egy indai sráccal vagy két singaporei lánnyal vagy egy Brazil sráccal.

Utazásunk Ysolttal lankán és azon túl.

Utazásaink Smishaval és Nadineal.

Megkapni az új állást, amit szerettem volna.

Mik voltak a leg kellemetlenebb élmények, tapasztalatok?

Kilépni a munkahelyemről bele a bizonytalanságba, kockáztatni az egészet.

Atrocitások katonákkal és rendőrökkel, amikor náluk van a kala.

Atrocitások és elkudozások tuktuk sofőrökkel.

40 fokos láz, fosás és lázálmok.

Mit fogok élvezni otthon?

Élvezem a komfortot, amit Európa és a családi fészek nyújt.

Örülök a régi barátoknak, ismerősöknek, családnak, macskámnak.

Örülök, hogy kevesebb ember irigyel, mint gondoltam. Inkább inspirálódnak és meghallgatnak.

Élvezem a motort és a közlekedést.

Jó, hogy könnyebben el tudom mondani, hogy mit akarok. (az nem biztos, hogy meg is értik :))

Élvezem, hogy minden elérhető és a lehetőségek tárházát.

Íz orgazmusom van itthon az ételtől.

Mit nem fogok élvezni otthon?

Nagyon rossz a pesszimizmus és a negatív gondolkodás.

Mindenki sír és panaszkodik. Miért?

Nem süt a nap. Vagyis süt, de a felhők fölött és nem ér le idáig. Vagyis leér, de csak kevés. ÉRTEEED?!?!

Nagyobb a feszültség az emberekben és magamon is megérzem.

Mit fogok folytatni otthon, amit itt elkezdtem?

Jógát… és a testedzést. Akkor is megoldom valahogy!

Azt a hozzáállást, amit megtanultam. A problémák kezelését, a dolgokat több szemszögből megközelíteni. Gondolkodni mielőtt megszólalok és még ezer dolgot.

Globális mentalitás. Nemzetközi környezet, érdeklődés.

Miben különbözik az otthoni nemzeti és munka kultúra a Sri Lankaitól?

Na ez nehéz. Kiragadni a lényeget.

Minden nemzetnek fel vannak építve a saját falai, amin nem tud átjutni. Magyarországon talán ezek a falak félelemből épülnek. Nekünk rossz és nekünk rosszat akarnak „valakik”. Ez rengeteg dologba meggátol bennünket. Lankán ezek a falak a múltból vannak és másolásból. Mindenki a külföldet próbálja meg majmolni és nem saját megában keresni a nagyszerűt. Pedig ott van. Ráadásul nem is a jó dolgokat majmolják, hanem nagyon sokszor mellé nyúlnak.

(ha most azt mondtad magamnak, hogy „ez itthon is így van”, akkor éppen nem tudtál átlépni magyar a faladon :))

Milyen elvárásaim vannak a hazaérkezéssel kapcsolatban?

Ez valamilyen szinten már idejét múlt egy hónappal hazaérkezésem után, de azért van pár dolog.

Elvárom magamtól, hogy megteremtsem a teljes pénzügyi függetlenséget azon z életszínvonalon, amit szeretnék.

Elvárom magamtól, hogy ne „essek vissza” régi önmagamba és őrizzem meg azt, akivé váltam.

Mi változott meg bennem? A világnézetemben? Az értékeimben?

Felnőttem. Nyitottabb lettem. Határozottabb lettem. Tudom kommunikálni, hogy ki vagyok. Könnyebben alkalmazkodok különböző emberekhez. képes vagyok egy dolgot több szemszögből megvizsgálni. Képes vagyok magamnak azt mondani, hogy „állj” és magamba szállni, értékelni, hogy merre tovább. Hasznosság orientáltabb lettem. Nem tartom annyira ellenszenvesnek a melegeket. (ez volt a mosolyogtató kakukktojás, ha eddig elolvastad, de amúgy tényleg igaz) Rájöttem, hogy rengeteg dolgot meg kell még tanulnom. Rájöttem, hogy milyen pici vagyok és utaznom kell, hogy nagyobb legyek :D stb stb

Mi változott otthon? A barátaim, család…

Eltávozott a kutyám és megöregedett a macskám :(

Megtanultak a szüleim nélkülem élni. Azért néha még próbálnak nevelni, de nagyon szeretem így őket.

A közeli baráti köröm nők miatt szétugrott. Ez szerintetek is baromság? :)

Kezdenek átlépni az emberek körülöttem az „iskolából” a „dolgozóba”

Lehet menni a szabadság hídon és betömték a lukat a kálvinon.

Nincs többé 1 forint.

Állítólag nagyobb szarban vagyunk, mint egy évvel ez előtt.

Milyen nehézségekkel nézhetek szembe? Hogyan küzdök meg velük?

Mindenki panaszkodik. VERSENYT HÍRDETEK: Bárhol, bármikor, bárki panaszkodik neked. (ezt már a hanglejtésből is észreveszed, de vigyázz nehéz, mert annyira körülvesz minket) akkor mondanod kell magadban egy jó dolgot. Bármit, finom volt a reggeli kakaó, szépen csillant meg a fény reggel a villamos szélvédőjén, szimpatikus volt ez a gondolat. HA egy nap összegyűlik három ilyen, akkor a harmadik embert félbe kell szakítanod. Elmondani neki a jó gondolatot és ezt a versenyt.

ADD TOVÁBB. Különben holnap fél 5 kor belecsap a villám Józsi bácsiba! Ne szakítsd meg a LÁNCOT, gondolj Józsi bácsira!

Ezen kívül, az emberek valahogy más fordulatszámon pörögnek, amit nem akarnak megváltoztatni és nekem nehezemre esik megtalálni és együtt pörögni.

Nehéz, hogy kitaláljam mit akarok kezdeni magammal. Hol akarok valamit is kezdeni magammal. Hogyan oldom meg? Azt mondták a mentoraim, hogy ha megfelelő mennyiségű az információ és a hatás körülöttem, akkor egy értelmű a döntés. Tehát infót és hatást gyűjtök, valamint proaktív vagyok, minden lehetőséget megragadok, hogy tanuljak és több legyek.

Hogyan tudom a legjobban visszaadni az itteni élményeimet otthon?

Ezzel a bloggal.

Mesélek és tanácsot adok.

Írok egy könyvet vagy valami ahhoz hasonlót.

Elviszem őket Sri Lankára :)

Valami őrültség a végére…

Most valahogy nem vagyok abban a hangulatban, de bizonyára nagy adagban tör belőlem elő a hülyeség, csak gyere és provokáld ki! :)

Nos tehát. Mindennek van vége, ami elkezdődött, így ezt a blogot is szeretném lezárni. Remélem még hosszú évekig örzi az élményeim és mosollyal tudok visszaemlékezni erre a hihetetlen évre.

Megfogadom, hogy nem lesz az utolsó ilyen évem és a következőről is be fogok számolni.

Köszönöm, hogy együtt voltatok velem az év során. A szavakat, a gondolatok, az érzéseket.

Blogommal inspirálni szeretnélek benneteket. Hogy legyetek nyitottak a világra.

Hogy ne folyamatosság meg ne szakadjon indítottam egy új blogot:

http://jaqslife.blogspot.com/

címen. Ezt már angolul. Mentsétek el. Osszátok meg gondolataitokat ott is.

Legyetek jók és önmagatok!

Jaq

Haza

2009-02-04T10:00:00.000-08:00

„Hunyd be a szemed, üsd össze a sarkadat háromszor, és mondogasd magadban: "Mindenütt jó, de legjobb otthon!” – Óz, a csodák csodája (1939)

10 óra múlva jön a taxi, hogy vigyen a reptérre. 5 óra Dubaiba, 10 óra várakozás, majd 5 óra Bécsbe, majd 2 óra Pestre. Van egy 25 és egy 7 kilós táskám. Jó vagyok. Tegnap volt a byebye partym. Először az AIESEC irodában, aztán itt(hon). Kaptam ajándékokat, olyan rendesek. Nehéz volt mindenkitől búcsút venni, de mindenkitől úgy köszöntem el, hogy VISZLÁT mihamarabb.

A főbérlő a lakótársaimon keresztül próbál lehúzni még egy havi lakbérrel. Hát nem édes?!?! Az hiszi nem tanultam semmit egy év alatt. Nem fogok tőle elköszönni…

Mindenkit felvettem facebookon vagy rávettem őket, hogy jelöljenek be. Nehéz lesz visszaszokni iwiwre. Facebook jobb.

Csináltam egy videót az évről. Szerintem jó lett. Feltöltöm majd youtubera és belinkelem ide.

Picit üresnek érzem ezeket az órákat. Olyan hidegnek, semminek. Bánatos szeretnék lenni, de nem tudok. Örülni szeretnék, de nem tudok.

Vannak tervek otthon. Nyüzsis lesz az első pár hetem. Nem baj, szeretem. Viszont picit félek…

Jövök…

Singapore - a fellegváros

2009-02-04T09:39:00.000-08:00

Singapore egy hihetetlen élmény bomba volt számomra minden tekintetben. Elég csak arra gondolni, hogy a putriból mentünk a felhők közé hírtelen. Én előtte majdnem egy évig nem láttam ilyet. Ezt az élménybombát nagy részletesen is le tudnám írni, de valahogy nem ebbe a blogba illőnek érzem ezért amennyire csak lehet összefoglalom.

Oké, tehát sebesen kirobogtunk a reptérre az este, de még előtte vásároltunk, meg városnéztük. A megérkezésünk első pillanatától kezdve csak tátot szájjal bámultuk a high-tech cuccokat. A reptérről egy skytrain (égi vonat) visz minket a metro állomáshoz. Ott van a mágnes kártyás rendszer, a tisztaság, a szervezettség, amiből nem volt részünk korábba egy jó ideig.

Az egyik egyetem koliaiban bujkáltunk ottlétünk során, hiába az AIESEC egy nagyon jó forrás ahhoz, hogy az ember kiépítse a megfelelő kapcsolatait. :) Maga az egyetem város nagyon fejlett és fantasztikus. H jól emlékszem van 16 kantin, Mcdonalds, Subway, több supermarket, éjjel nappali az egyetem területén. Vannak tenisz, squash és kb minden sportághoz pályák, amiket a tanulók ingyen igénybe vehetnek, valamint 2 úszómedence. Állandó napsütés, mesés környezet, minden adott a tanuláshoz. Így kell kinéznie egy kampusznak. Emlegettük magunknak Zsolttal, hogy „itt tudnék tanulni…” Ebben van igazság. Persze akkor az „ott jobb” gondolatok után szedjük is rögtön elő azt, hogy nekünk mi van és az miért nem jó. Ha átgondolom a Külkeren az a parkos rész közel olyan szép tud lenni tavasszal és nyáron. És nagyon nagyon ritkán jutott szembe, hogy abban a parkban bármit is lehetne csinálni…

Mi van még Singaporeban? Néhányan azt mondják, hogy az csak egy város, 2 hét alatt be lehet járni, de Budapest is csak egy város, és 25 év alatt nem tudtam „bejárni”. Nagyon érdekes dolgokat láttunk, nem egyszer elmerengtem, hogy így kéne működni egy társadalomnak. Lenéztem a nemzeti könyvtár sokadik emeltén lévő kertből a kereszteződésre az úton és csak figyeltem a közlekedést. Az a harmónia, ahogy a járművek tökéletes összhangban a jelzőlámpa rendszerezett irányítása mellett, mintha valami bécsi klasszikus zenére táncot járnának… az leírja Singapore-t. Sőt az leír minden várost, minden kultúrát! Csak gondoljatok bele, Indiában mit látsz a kereszteződésben vagy Budapesten vagy az Olaszoknál, Svédeknél? Az emberek úgy vezetnek, ami a fejükben van, ahogy befolyásolja őket a környezet. Frusztráltan, agresszívan, hangosan, boldogan, halkan?

Jó most gyorsan festettem egy ilyen idilli képet Singaporeról, ami nagyon az én érzéseimet, nézőpontomat vetítik ki. Minden helynek és dolognak megvannak a maga előnyei és hátrányai. Szeretném ajánlani a Bocát és Blogját http://boca7.blogspot.com/ a bővebb információ gyűjtéshez Singaporerról.

Tehát rengeteg helyet megnéztünk. A várost nappal, éjszaka, kínai parkot, bicigliztünk egy Margit sziget helyi megfelelőén. Piknikeztünk, belém erőltettek Duriant. Durian az egy trópusi, egzotikus gyümölcs, ami tüskés, tehát nem akarja, hogy megegyék. Állítólag az emberek fele szereti, az emberek fele utálja. Én az utóbbi kategóriába tartozom, nem voltam oda érte túlságosan, pedig próbálták belém erőltetni. Amit megeszel úgy néz ki mint valami slejm és szerintem konkrétan szar íze van. Ott nem engedik felvinni a tömegközlekedési járművekre.

Jártunk Aquariumban, voltak akkora rákok, mint én és láttunk rózsaszín delfint. Főztünk kínait, magyartot, kazahot, vietnámit, meg malájt. Az utóbbi évek legjobba sikerült szilvesztere után átmentünk egy közeli Indonéz szigetre, továbbra is tősgyökeres hátizsákos jelleggel neten néztünk egy címet, alkudtunk és eredményként sikerült eltölteni eddigi életem legszebb két napját.

Azt hiszem ez a két hét még jobban kinyitott más kultúrák felé. Ők nagyon különböznek tőlünk és a barnától is. És a barnák ott is barnák :P. Leg jobb kép: Indiai fodrász nyírja a másik Indiai haját Singaporeban… eddig meg van? Jó.. akkor: azt utcán egy székben… eddig is? Oké: A szék egy menedzseri bőrfotel karfával és gázteleszkóppal. hali… :)

Szóval volt élmény bőven, Singaporeba visszamennék akár huzamosabb időre is. Legalábbis most így gondolom. Nagyon nehéz volt eljönni…

Lankán rögtön át kellett magam verekedni azokon az embereken, akik különböző indokkal pénzt igényeltek tőlem, míg eljutottam az előre leszervezett tuktukig, ami elvitt D-házba.

kalandjaink itt befejeződtek, illetve Magyarországon folytatódnak :)

Arugam bay, a keleti part, ahol sok bőr van az emberek arcán.

2009-01-14T10:54:00.000-08:00

folytatás

Reggel, a szállás tulaja saját kocsijával vitt minket a busz állomásra. Mint kiderült, nem megy a busz egyenesen a keleti partra, de egész közel át tudunk majd szállni. Erről az útról három dolog maradt meg bennem.

· Az út kacskaringós, a sofőr úgy megy mint az állat és az emberek nagy része kifele okádik az ablakon, de ez senkit sem zavar.

· A szerpentin, amin megyünk a hegyről le megint csak a legcsodálatosabb tájat tárták elénk, amit eddigi életünkben láttunk.

· Hideg van, reggel sietni kellett. Mindjárt bepisilek.

Már erősen sütött a nap, amikor elkezdett piszkálni az az érzés, hogy már le kellett volna szállnunk. A jegyszedőt megkérdezzük, magyaráz valamit, mondogatja a hely nevét és mutogat. Majd szól. Akkor jó. Aztán még 20 perc eltelt akkor gondoltam megkérdezem az inges csókát előttünk hátha tud angolul. Tudott… és már le kellett volna szállunk rég. Jó, akkor most mi leszállunk. Elkezdtünk visszafele sétálni a tűző napon a szép, nagy csomagokkal. Amúgy máskor szidom a közlekedést, hogy olyan tömeg van, hogy alig lehet átmenni az úton, hát itt nem, hogy tuk tuk, de semmilyen jármű nem jött. Aztán olyan 20 perc után egy kis busz elé vetettük magunkat és végül is el tudtuk magunkat vitetni ahhoz a kereszteződéshez, ahol le kellett volna szállnunk.

A kereszteződésben volt pár ház meg egy buszmegálló tele emberrel. A busz 2 óra múlva jön. Nem biztos, hogy felférünk. De jó.

Célállomásunkról azt kell tudni, hogy muszlim. A muszlimok itt „jobban kezelik a pénzt”. Úgy tekintenek itt rájuk, mint otthon páran a zsidókra. Ez esetünkben egyszerűen annyit jelent, hogy jobban le akarnak minket húzni. Ez már itt elkezdődött a kereszteződésben. Egy illető, aki magát „üzletembernek” vallotta, megbeszélte velünk, hogy ő is oda igyekszik ahova mi és hogy lealkudja nekünk a tuktukot, ha harmadoljuk az árat. Egy kis huza-vona után belementünk. Az persze csak megérkezésünk után derült ki, hogy hát ő nem úgy értette és alig tudott bele adni valamit. Apád.

Az úton volt vagy három checkpoint. Persze a fehér bőr itt is előnyösnek bizonyult, bár a katonák elég nagyot néztek, amikor a tuktukból integettünk ki, mert a turisták általában kisbuszban jönnek. Az út során még ebédet fuvaroztunk a katonáknak, utazott velünk ez kopasz egy szép nagy kalával és láttunk vad elefántokat.

A városba beérvén, nagy táblákon hirdetik, hogy milyen ügyesen húzták le a világot a Tsunami után. Nem akarok negatív lenni, de hogy annak a pénznek a nagy része nem a helyére ment az is biztos… Minden esetre építettek egy marha nagy hidat és most úgy néz ki a dolog, hogy földút, kiépített betonút, híd, földút. Emberünk még próbálkozott picit ott is, hogy ő tud egy jobb helyet, mint amit az útikönyv írt és hogy a mi szállásunk nincs is nyitva. Hát csak másik irányból kellett menni és rögtön nyitva volt. Sőt a tulaj meg is jelent 5 percen belül. El is kezdtünk alkudni, mivel off szezonban ne próbáljon már lehúzni minket szezonban is magas árakkal. Végül abban állapodtunk meg, hogy kifizetünk neki egy összeget, ha elintézi a haza utunkat Colombóba. Szájába rágtuk, hogy ez nagyon fontos, mert megy a gépünk. Végül is elintézte, mint kiderült ott is lehúzott minket vagy fejenként 300-al.

Legalább a szállás valóban szép volt. 15 méterre hullámzott a tenger, reggel a nyitott ajtón keresztül besütött a nap és az első dolog amit megláttam, miután kinyitottam a szeme, az óceán volt. Tehát itt töltöttük a karácsonyt. Elég sok kép készült. Maga a hely mesés. Szörfözés szempontjából egy nagyon híres hely, mert az egész egy szeles öböl és ezt nagyon jól ki tudják használni a szörfösök. Hát én nem tudom, hogy szezonban mekkora hullámok lehetnek, de igen nagyok voltak most is. A szállásról kaptunk egy szörfdeszkát, úgyhogy szentestén szörföztem. Legalábbis próbáltam. Picit nem karácsonyhoz illő elfoglaltság, de hát így alakult. Karácsonyra sikerül találni egy normálisabb éttermet, ahol körris rizsán kívül mást is csináltak. Sikerült fellelni a faluban található 4 másik fehér embert, akik legalább olyan őrültek, mint mi, hogy egy ilyen Isten háta mögötti helyen ünneplik a Karácsonyt.

Érdekes emberek. Az egyik egy amerikai csávó. Egy nagy krossz motoron rontott be a faluban. Napszemüveggel, hatalmas bicepszekkel, koszos katonai ruhában. Úgy nézett ki mint Swarci valami háborús filmben. Mondtam is Zsoltnak, hogy karácsonykor egyedül itt… nem lehet teljesen normális, szerintem katona. Kiderült, hogy nem jártam messze az igazságtól, hadi tudósító. A többi három különböző civil szervezeteknek dolgoznak egy a háború sújtotta városban. Beszélgettünk velük sok mindenről. Fura, az ember néha sajnálja azokat, akik ilyen harmadik világ beli országokban dolgoznak önkéntesként. Nem mondom, hogy hú de jó dolguk van, de had szögezzem le, hogy őket nem a tömegközlekedés, hanem egy baszott nagy egyesült nemzetekes légkondícionált dzsip sofőrrel hozta a faluba. Ráadásul a szervezeteik állják összes költségüket és ezen felül olyan fizetést kapnak, hogy én is szégyellem. Tehát az „önkéntes” az számomra picit fals információval bír. Azért ők szorgosan panaszkodtak sri lankáról, meg az emberekről. Nem mint, ha nem érteném meg őket, mert én is úgy gondolom, ahogy ők.

Minden esetre nagyon finomat ettünk. Utána picit balhézni kellett a pincérrel, mert ott is át akartak verni, de hát már nem lepődtünk meg semmin ezen a ponton. Ittunk, ettünk, jól éreztük magunkat karácsony este.

Másnap egy kis séta után el is indultunk vissza Colombóba. 4 re volt emgbeszélve a találkozó, addigra kész kellett legyünk. És akkor itt jött az a sorozat hullám, ami teljesen letiltotta a bizalom bimbóimat az emberek fele.

Az egészet persze az egész ide út előzte meg, de azért így az utolsó napra már eléggé ki voltunk és elegünk volt mindenkiből. Gondoltuk, hogy mielőtt hazamegyünk eszünk még egy jó kis ebédet, hisz az út bő 8 órás lesz. Mivel nagyjából az egész faluban csak rizst lehetett kapni, ahogy azt már megszoktuk bementük az egyik normálisabbnak kinéző helyre, kértünk egy étlapot és mondtuk az emberkének, hogy na akkor mennyit enged, ha itt eszünk. Hozzáteszem, hogy 350 volt egy sült rizs, ami Colombóban 180 és az drágának számít. Tehát így élből mondtuk, hogy ez nem járja, legalább 300 ra vigye le. Hát ő nem tudja mert nem ő a tulaj bla bla. Aztán elment megkérdezni, de azzal jött vissza, hogy nem tudja. Végül is bele mentünk a dologba, mert nem volt kedvünk tovább menni. Ettünk egy jót, kérjük, hogy hozza a számlát, erre kihoz valami horibilis összeget, fejenként 650 a sült rizsa. Mi a fene? Közöltük, hogy akkor most ezt mi nem fizetjük ki. Mutogatja nekünk az étlapot. Hogy az bizony annyi, mi meg mondtuk, hogy az nem annyi. Végül már rendőrt akart hívni, mi meg aki hülye haljon meg alapon mondtuk, hogy hívja a rendőrt. Aztán valami szomszédos szálloda menedzsere jött, aki értett angolul. Nekünk adott igazat. Az istenbarma összeadtam a sima sült rizs és a „sült rizs hússal” árait így jött ki neki amit ráírt a számlára. Aztán persze tetette a hülyét. Ezek után elég idegesen mentünk vissza a szállásra összepakolni. Majd ezek után a tulaj közölte, hogy majd fizessük ki a tuktukot, ami odavisz minket a buszmegállóba. Mondtam neki, hogy nem ebben állapodtunk meg, de nem volt erőm már vitatkozni vele. Minden esetre olyan szinten nem bíztunk senkiben, hogy a buszmegállóba érve nem akartunk kiszállni a tuktukból, míg meg nem láttuk a buszt ami el fog vinni minket. A sofőr persze váltig állította, hogy oda fog jönni és hogy neki munkája van a faluban és sietne. Hát hogyne, ott játszott a tulajjal már 2 órája amikor visszaértünk a szállásra. Simán a képünkbe hazudott ott is. Végül csak kiszálltunk a tuktukból és vártunk. Meg is jöttek a kisbuszok. És még mindig volt bőr a képükön, hogy kérjenek plusz pénzt a csomagjaikért. Aztán amikor megtudták, hogy mennyit fizettünk (mivel a tulaj lehúzott itt is) és elkezdtem kiabálni, hogy elegem van ebből a rohadt faluból, miközben Zsolt kőkeményen kijelentette, hogy nem fizetünk egy rupival sem többet, akkor rájöttek, hogy ez most nem fog menni. El is indultunk hazafele. Útközben persze barátkoztak, beadtam nekik, hogy Kongóból vagyunk.

Az út sem volt eseménymentes. Rengeteg barátra tettünk szert az út során és az összes megállónál. Katonáktól kezdve a helyi fiatalokon át, részeg portásokig mindenkivel találkoztunk. Sikerült átélnünk életünk egyik legvisszataszítóbb illemhelyén való könnyítést, és tudtunk nézni indiai pornófilmet egy kocsma közepén egy sri lankai suhanc mobiltelefonján.

Elég fáradtan értünk haza Colombóban, mégis mindkettőnknek nagy megkönnyebbülés volt. Valahogy úgy éreztük, hogy haza jöttünk a civilizációba, a biztonságba. Egy kiadós alvás után bevásároltunk, szétnéztünk mg picit a városban, majd az előre rendelt tuktukkal irány a reptér.

Irány Singapore!!!

Raktam ide egy napfelkeltés képet is, nehogy már szó érje a ház elejét, hogy csak naplementést pakolok mindig. :) Továbbá azt a karácsonyi üdvözlőlapot, amit haza akartunk küldeni 24.-én de nem volt internet, így ezt bebuktuk, minden esetre boldog Karácsonyt mindenkinek így utólag! És a külkert is üdvözlöm azzal a képpel! :)

A hegyvidék: Nuwera Elyia, Badulla. Lejutunk a hegyről valaha???

2009-01-14T10:44:00.000-08:00

folytatás

Este fele érkeztünk meg Nuwera Elyia városkájába, ahol rohadt hideg van. Nem akarok hülyeséget mondani, de jóval ezer méter fölött van. Hát igen csak elszoktam a hidegtől. Jótékonyan jött az a pulcsi meg a kapucni. Miután nagy nehezen megtaláltuk a szállásunkat és összebarátkoztunk a sráccal, aki üzemeltette bevetettük magunkat a városba vacsorázni meg inni valami lélekmelegítőt. A városkában a hidegen kívül az volt még a nem minden napi, hogy senki sem akart mindent eladni nekünk. Biztos sötét volt és a sok ruha tette, nem voltunk elég fehérek. Sikerült hozzájutnunk valami nem sri lankai kajához, aminek felettébb örültünk, de amúgy nem túl sok érdekességet láttunk.

A szállásunkon még egy Koreai csóka lakott, aki mérnökként dolgozik sri lankán. Amit még tudni érdemes, hogy lankán 3 helyen van golf pálya. Colomboban, Kandyben és itt. Barátunk golfozik és ami itt speciális, az az, hogy itt egyedül van az egész pályán. Saját bevallása szerint császárként. Egy közeli nagyobb városban dolgozik, külföldiként valószínűleg elég jó pénzt keres, aztán péntek kora délután fogja a helyi nőjét idecipeli, kimegy a szállás kertjéből és ott van a golfpályán.

Amikor a saját életedet álmodod, néha érdemes szétnézni, mert találkozhatsz emberekkel, akik a saját álmukat élik.

A helyi sráccal, akié a szállás eltöltöttünk egy kellemes estét. Egy kis társalgó helyiségben próbáltunk meg befűteni, persze sikertelenül, mert az ittenieknek dunsztja sincs hogyan kell valamit úgy megépíteni, hogy az fűthető legyen. De egy sör után, már egész jól éreztük magunkat. A srác értelmes és én szeretek értelmes emberekkel beszélgetni. Járt már külföldön és vannak tervei az életben. Saját bevallása szerint nem akar nagyra törni. Fel akarja rendesen építeni ezt a kis szállást és ebből akar élni. Amit külön kiemel, az, hogy ő nem akar olyat építeni, mint a többi, valami speciálisat, különlegeset szeretne alkotni. Ez már látszik is a szálláson. Az ő két kezi munkája van benne, ez a gondolkodás és amit elért minden képen tiszteletre méltó. Harminc valahány éves, de azt gondolom van tapasztalata az életről, elég sokat láthatott és jó a hozzáállása és a gondolatai. Tőle hallottam egy hasonlatot, ami nagyon megragadt bennem. Tulajdon képen sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy mit keresek én itt, miért töltöttem el egy évet az életemből ebben az országban? Hová vezet ez? Hogyan kapcsolódik a jövőképemhez? Kérdések amiket nem nagyon tudtam megválaszolni csak egy érzés volt válaszként, hogy nem rossz az nekem, hogy itt voltam. A srác mesélte, hogy ő is dolgozott külföldön és olyan munkát végzett, amit nem végezne megint, de ő is úgy gondolja, hogy megérte.

Nem tudod igazából, hogy mi a tűz, amíg meg nem égeti a kezed és ott nem lesz egy darabig az égés nyoma.

Szeretem az ilyen egyszerű és tiszta képeket. Pont erről van szó. Nem bánom egy percét sem az itt eltöltött időmnek. nem bánom, hogy időnként megégettem a kezem vagy azt, hogy esetleg egy egész évig a tűzbe tartottam, mert most tudom mi a tűz.

Másnap reggel egy tuk tuk vitt minket a közeli vonat állomásra, mert a terv szerint vonattal folytattuk az utunkat le a hegyről. A vonaton találkoztunk pár cseh őrülttel, akik hasonló cipőben jártak mint mi és már legalább annyira koszosak voltak, mint mi. Ez valamelyest megnyugtatott. A vonatról még annyit kell tudni, hogy Colombóból indul és azt hiszem két nap alatt jut el a végállomásig, egy kisvárosba a hegyvidék keleti részén. Naponta kettő indul és mi az első osztályra szerettünk volna jegyet venni, amit úgy hívnak, hogy panoráma kocsi. Mint kiderült, összesen 25 hely van és az összes vonatra elkeltek a jegyek január végéig, valamint, ha most megyünk nem biztos hogy lesz ülőhelyünk. – Ja én kérek bocsánatot, akkor mér nem indítanak több járatot vagy csatolnak fel több kocsit, ah ekkora kereslet van a karácsonyi szezonban? Na mind1, ez Sri Lanka. Amúgy iskolai szünet van és ilyenkor fogja magát a tömeg és feljön a hegyre. Nekik ez a karácsony. Persze nem ünneplik, de ezt csinálják.

Így tehát felpréselődtünk a vonatra. Annyira nem volt szörnyű a tömeg, de persze leülni esélyünk nem volt. Aztán gyorsan rájöttünk, hogy a táj egészen fantasztikus, és azt az ajtóból lehet rendesen látni. (amit ugye nem csuknak be menet közben se) Tehát egy kis hatalmi és területi harc után sikerült kitúrnunk minden helyit a közeli ajtóból, majd felváltva élveztük a kilátást. Hát mit ne mondjak… lenyűgöző helyeken ment a vonat. Mire a végállomásra értünk számos barátot szereztünk és jó pár óra után, már jól esett leszállni a vontról.

Minek után magunkhoz vettünk egy kis táplálékot a szokásos háromszögre hajtogatott roti formájában bátran nekiindultunk a busz állomásnak annak ellenére, hogy azt hallottuk, hogy az nap már nem megy busz a keleti partra. Ez mondjuk különösebben nem rémisztett el, mert hát Ázsiában az emberek össze-vissza beszélnek, itt a fehér nem biztos, hogy nem fekete. Az állomáson aztán kiderült, hogy igaz. Ma már nem megy több, majd holnap reggel. Hát pedig mi ma már a keleti parton akartunk aludni, különben is ott még mindig hideg volt. Nem adtuk fel, elkezdtük durván alkudni a tuk tuk sofőrökkel, hogy mennyiért vinnének el minket. Mindegyik nagyra nyitotta a szemét, hogy hova akarunk menni. Ez kb olyan, mintha otthon a városi taxiban közölnéd, hogy na akkor mennyünk Bécsbe. Aztán egyszer csak összeakadtunk egy emberkével, aki nagyon segítőkésznek mutatkozott és az a speciális tulajdonsága volt, hogy beszélt angolul, így tudtunk vele kommunikálni. Először azt hittem, hogy mindjárt jön valami szokásos lehúzós szöveg, aztán amikor már legalább egy perc eltelt és még mindig nem akart semmit sem eladni és pénzt sem kért akkor elkezdtünk jobban odafigyelni. Hamar kiderült, hogy sikerült belebotlani a helyi polgármester jelöltbe. Aki hatalmas elánnal elhatározta, hogy szerez nekünk buszt. Persze nem tudott, de akkor legalább a közeli nagyobb városba menjünk el ma, majd onnan mehetünk tovább holnap reggel. Fel is szálltunk a buszra, amire nagy betűkkel ki volt írva a város neve és már majdnem örültünk, amikor a biztonság kedvéért megkérdeztem, hogy akkor ez a busz megy-e abba a városba, ami rá van írva. Ja, hát oda nem, sorry.

Ekkor emberünk felajánlotta, hogy elvisz minket egy olcsó szállásra. A saját autójával vitt minket oda, útközben még azt is felajánlotta, hogy nála alhatunk. Persze nem akartuk ennyire terhelni, így is sokat segített. A szállás jó volt, tiszta volt, finom és sok volt a kaja és valóban olcsó volt. Még a wc papírt is ott hagytuk. Hiába, mindenhol vannak még önzetlen emberek.

Az este még azt azért elolvastam az útikönyvben, hogy a város, ahol ott ragadtunk az a bűnözés és a maffia meleg ágya lankán. És így utólag belegondolva, emberünk is olyan jó kis maffiózónak nézett ki.

Halleluja.

Kandy és az út - még mindig édes?

2009-01-14T10:36:00.000-08:00

folytatás…

Colomboba vissza olyan 3.5 óra, Kandybe meg nagyjából 5-6 lehetett, mert utat építettek. Azt az utat amin mentünk, szóval ez eléggé megnehezítette az előrejutást. Nem baj, legalább a türelmetlenek leszálltak a buszról és több volt a helyünk.
Kandyben abban a hostlenben szálltunk meg, ahol már egyszer korábban is voltunk. Ismertem, olcsó, jó. Az egész ház a mienk volt, senki más nem volt. Az este picit körbejártunk a városban. Az egyik legtisztább város Sri Lankán. Na azért ne Berlint képzeljetek el, de relatíve tiszta. Egy elálló fülű ikerpár hasistól kezdve mindenféle dolgot akart nekünk eladni az úton, de nőket még ezek sem ajánlgattak. Nem mintha, éltünk volna bármi ilyen lehetőséggel, de elég begyöpösödött agyuk van ezeknek, most mégis mi kéne 2 fiatal srácnak a Kandy éjszakában??? Na mind1, majd 5 év múlva előre lépnek ők is. :)
Kialudtuk az utazás fáradalmait, majd hajnalban arra lettünk figyelmesek, hogy valaki 5x legurult a lépcsőn nagy robajjal. Mindegyikre felriattam, a harmadiknál már megkérdeztem magamat, hogy hogyan lehet valaki ilyen béna, de magyarázatot nem vártam magamtól és visszaaludtam. Aztán reggel kiderült, hogy azok a kis rohadék majmok rohangáltak a tetőn. Hát én ki akartam tekerni az összesnek a nyakát…
A háziak adtak nekünk reggelit. Mint kiderült, azzal sikerült átverniük, mert 3x kérdeztük meg, hogy 300 két embernek vagy fejenként 300 és persze csak bólogattak, hogy 300 mindkettőnknek. Erre 600 lett. Na mind1, legalább finom volt és műsort is adtak. Van egy kis tacsijuk, ami elég ritkaságszámba megy lankán. Kiengedték, a picur meg elkezdte üldözni a majmokat. Csak az volt a probléma, hogy a kutya 30 centi magas, a majmok meg olyan 2.5 méteren ültek a fákon meg a tetőn és dobáltak mindenféle ágakat. Ekkor a szövettséges erők bevetették az adu ászt. Jött a bácsi a csúzlival. Igazából nem tett bele követ, mert gondolom lehajolni már nem nagyon ment neki, de a majmoknak elég volt a látvány is. Pszichikai hadviselés… durva… Szóval a toast mellett meg volt a show is.
A dél előtt megnéztük még a Buddha fogát, amit már jó párszor láttam, de hát ez után már annyit nem fogom nézegetni szóval megnéztem még egyszer. Majd olyan dél körül visszamentünk a szállásra és megjött az autó, amivel folytattuk az utunkat. Mehettünk volna buszsal is, de az út Kandy és Nuwera Elyia között fantasztikus természeti szépségeket rejt, amit a száguldó buszból esélyünk sem lett volna megnézni. Így mindenhol meg tudtunk állni, szépen nyugodtan mentünk, tudtunk ebédelni és még egy teagyárat is meglátogattunk.
Az út valóban lenyűgöző volt. Lépten-nyomon megálltunk és csak tátottuk a szánkat, lélegzetelállító vízesések, teaültetvények, hegyek, felhők, a zöld és a kék különböző árnyalatai. Ebédre sikerült igazi sri lankai, vidéki körris rízst enni (mi mást), de ez valahogy más volt, finomabb, mint Colombóban. Az étteremben sem láttak még fehér embert, szóval itt is különleges figyelemben volt részünk és 20 perc alatt az egész falu a csodánkra járt.
Az út, amit megtettünk elég híres, így elég sok turista jár rajta. (a sok az megint relatív, egyetlen egy Belga családdal találkoztunk a teagyárban) Amit még tudni érdemes, hogy ezen a vidéken teatermesztés megy. És csak az. Az emberek a teával foglakoznak, nagyon sok a tamil, akik egész életüket itt élik, le. Nem tudnak olvasni, írni, teát termesztenek. Gyermekeik nem járnak iskolába, nem látják az oktatásban a kiugrási lehetőséget. Nagyon szegények, nagyon egyszerű emberek, akiket ráadásul kihasználnak valamilyen szinten a gazdag tea ültetvényesek. Amikor ilyen gyerekekkel találkozik az ember, akkor visszaemlékszik azokra a képekre, amiket az AIESEC es ppt ken mutatnak, meg az afrikai éhezőkre, a National Geographicon. Amikor ezek a gyerekek odalépnek hozzád:

-Sir, Bon-bon? Sir! Money?

Majdnem immunissá váltam a kéregetéssel szemben, mivel egy olyan országban éltem egy évet, ahol az egész ország kéreget a világtól és kap is, így nagyon durván megtanulták lehúzni a fehér embert. De, amikor ezek a gyerekek jöttek oda, akkor azért megmozdult bennem elég sok minden…
Ezen a helyen amúgy, az út a civilizációt jelenti. Ahogy távolodsz el tőle, úgy mész vissza a majdnem érintetlen természetbe. Nagyon sok ember az út mentén próbálkozik valami megélhetéssel. Nagyszerű példái ennek, azok a srácok akik virágot árulnak az út mentén. De nem akár hogy! Az út kacskaringósan vezet fel a hegyre. A tetőn egy turistákat szállító busz vagy autó elé uggranak és nagyban árulják a virágot. Valszeg senki sem vesz tőlük, de akkor jön a csel. A busz tovább megy, a srác meg lefut a hegyen és a következő kanyarban hatalmas vigyorral tovább árulja. Aztán a következőben is. Elég komikus lesz a végére és a legtöbb turista beadja a derekát és vesz pár szál virágot.
A teagyárban ingyen idegenvezetést kaptunk és bár munkaszüneti nap volt, a leányzó lelkiismeretes elmondott mindent és bekapcsolt mindent nekünk, hogy lássuk hogyan készül a tea. Elég sok évnyi szakértelem van az egész eljárás mögött, de nem túl bonyolult. Amit tudni érdemes, hogy az itt készült tea Colombóba megy a tea börzére, ahonnan olyan cégek vásárolnak, mint a Lipton, Earl Gray satöbbi. Tehát, a tea amit otthon iszunk könnyen lehet, hogy innen származik. Annyi a különbség, hogy mire Európába eljut hozzátesznek minden szart, hogy még kevesebb tiszta teát tudjanak eladni még több pénzért. Itt lehetőségem volt, igazi, tiszta, hamisítatlan Ceyloni teát innom és azt kell mondjam, hogy nagyon finom. Colombóban sem lehet már tiszta teát inni. Azért majd viszek haza egy keveset a biztonság kedvéért, hogy ti se maradjatok tea nélkül.

Unawatuna - Még mindig paradicsomi

2009-01-14T10:24:00.000-08:00

Folytatás…

Elég sokat írtam arról az állapotomról, ami megelőzte az utazásunkat. Nekem valahogy nem tesz jó az egyhelyben poshadás, akkor ilyen csúnya postokat írok az emberekről. :) Meg kell azért jegyeznem, hogy a Sri lankai emberekről nem javult a képem, sőt romlott, ezt majd részletesen kifejtem amikor oda érünk, de egyenlőre annyit, hogy minél keletebbre mész az országban annál több bőr van az emberek képén hogy pofátlanul lehúzzanak minél több pénzzel.

Miután Ysolt megjött (középiskolás osztálytársam, BME AIESEC, India gyakorlat) még volt egy program, ahol részvettem a céggel. Egy Kanadai NGO tűzte ki céljául, hogy az összes polgármester szerűség (itt picit más rendszer van) találkozzon és egy irányító testületet válasszanak. Ennek a rendezvényét kellett levezetnünk. Az egész szingalézül ment. Én kb annyit láttam hogy 100 kiskakas kukorékolt a szemétdombon. Nem akarok senkit sem megsérteni, de kb ez a kép született meg bennem a végére. Azért érdekes volt.

Tehát ezek után lesiettünk délre a szokásos módon, ahol ugyan az a paradicsomi nyugalom várt minket, amit már megszoktam. Amit már olyannyira megszoktam, hogy tudom, hogy a parton melyik alak hanyadik kérdése micsoda.

1. Jó napot, uram.

2. Hogy van?

3. Honnan jött?

4. Áááá Nokia… (anyád)

5. Adhatok egy lábmasszázst?

6. Kell nyaklánc/karkötő/faszobor/kokuszdió/ruha/idiótaság?

7. Cigizik?

8. (halkabban, bár úgy is mindenki tudja) Fű kell?

9. BÁRMI más? (csak aggyá má pénzt wazzeg nem érted, hogy az kell???)

Tehát, amikor így ezeket nyomja az ürge a parton és magyarul közbevetem, hogy –Figyelj, a következő a fű! – akkor azért mindketten elkezdtünk nevetni :)

A szállás a szokásos helyen van. Egyébként már facebook groupot is létrehoztunk neki. Tehát olcsó és jó. A péntek esti partin a szokásosnál is kevesebb leányzónak sikerült megjelenni, ergo volt kb 5 összesen abból 4 külföldi. De hát én már nem lepődtem meg. Viszont azt még mindig állítom csajok, hogy egy ilyen partyból egyikőtök sem menne el korán és nem hagynátok, hogy a DJ abbahagyja a zenélést napfelkelte után sem… Na de sebaj tóbiás, jókat ittunk és ettünk no, meg terveztük az utat.

Megemlítésre méltó még, hogy sikerült búvárkodnunk is, méghozzá potom áron, mert ahhoz az emberkéhez mentünk, akinél mén már egyszer merültem, de akkor sikeresen hánytam és az ürge olyan rendes volt, hogy felajánlotta, hogy legközelebb ingyen mehetek. Tehát mentünk, nem hánytam, jó volt. :)

A következő képen nézett ki az én eredeti tervem:

Amint a képen látható, délről igyekeztem volna a középen található hegyvidéket érintve a keleti partra. Ahogy azt a nünüke elképzeli… Mint kiderült, tömegközlekedéssel majdnem lehetetlen ezt az utat megcsinálni, de ha lehet is, akkor kb annyi ideig tart, mint az egész utunk. A végére tele leszünk több helyen sebekkel és nem látunk semmit. A bérelt autóért, amit eredetileg terveztünk meg csillagászati árat kértek, úgyhogy a faluban élő magyar ismerősöm tanácsára egy jobban „kijárt” úton mentünk úti célunk felé, de ez egyben azt is jelentette, hogy be kellett járnunk majdnem az egész országot. Megérte.

Az egész utazásra vonatkozóan volt néhány szokásunk, amihez tartottunk magunkat.

· Travelling szesz mindig kell. (műanyag flakonba töltött tömény, amit mindig lehet hígítani kólával)

· Nem hagyjuk hogy átverjenek pénzzel, mindig észnél vagyunk. (itt született meg az „Im an Indian, give me the local price” aka „Ne kúrjál át” polo 5lete, aminek materializálódott változatát otthon bemutatjuk)

· Ha úgy érezzük, hogy a házigazda mégis átver, akkor visszük az összes WC papírt és ha van pofánk a törölközőt is. Az utolsó helyen, már mindent vinni akartunk, ami mozdítható.

· Megpróbálunk legalább egy nappal előre tervezni.

· A buszon nem fizetünk a plusz ülőhelyért, amit a csomagjaink elfoglalnak, AZÉRT SE!

· Mindenkire visszamosolygunk, de amúgy tudjuk, hogy mindenki le akar húzni minket és ezért nem bízunk senkiben.

· Azért van ember akiben meg lehet bízni.

· Nyitottak vagyunk őrültségeket látni és csinálni, mert hát mikor, ha nem most.

· Maslownak nem volt igaza, az élethez három dolog kell: Útlevél, Mastercard, Laptop. Ezeket mindig magunknál tartjuk és ha valaki rájuk néz ölünk.

· Bármi is történik az út minden percét maximálisan kiélvezzük és minél több barátot szerzünk.

Így tehát neki vágtunk szombaton a Colombóba vissza vezető útnak, amit én picit még akkor is fájlaltam, mert tudtam, hogy rohadt hosszú lesz, de végül is megtettük.

Backpackelésre fel!

Utazzzzzz!!!

2009-01-14T10:22:00.000-08:00

Itt kezdődik…

Kétségtelen hogy az utazás feltölt. Ebben most már biztos vagyok. Abban is, hogy inger szegény volt a környezetem és azért nem írtam. Nem tudom, hogy Sri Lanka teszi vagy a rendes közösség hiánya vagy az hogy túl sok időt töltök egy helyben, de inger szegény volt…
Az utóbbi két-három hétben utaztam és az bármennyire fáradt vagyok, még mindig azt mondom, hogy ESZMLETLENÜL JÓ UTAZNI! :) Had mutassam meg, hogy miért. A következő sorok egy fényképésztől származnak, aki elvesztette a lábait és a világ különböző pontjain fotózza az emberek reakcióit, amikor meglátják őt.
„1 year ago I was asked by a little boy in Christchurch, New Zealand if I had been eaten by a shark.
2 months ago I was asked by an elderly woman in Sighisoara, Romania if I had lost my legs in a car accident.
6 weeks ago I was asked by a bar patron in Helena, Montana if I still wore my dog tags from Iraq.
Everyone tries to create a story in their heads to explain the things that baffle them. For the same reason we want to know how a magic trick works, or how mystery novel ends, we want to know how someone different, strange, or disfigured came to be as they are. Everyone does it. It's natural. It's curiosity.
But before any of us can ponder or speculate - we react. We stare. Whether it is a glance or a neck twisting ogle, we look at that which does not seem to fit in our day to day lives. It is that one instant of unabashed curiosity - more reflex than conscious action - that makes us who we are and has been one of my goals to capture over the past year.”
Szerintem ezt tökéletesen mutatja, hogy miért érdemes kiszakadni a saját valóságodból, kinyitni a szemedet és szétnézni a világban. Ez nem csak magát az utazást jelenti. Sőőőőt. Elsősorban azt a gondolkodást, amivel nyitott leszel a világra, kezdeményezel és tanulsz egy életen át. Ez a pár bekezdés megmutatja, hogy mennyire hajlamosak az emberek a saját helyi valóságukból kiindulva képet alkotni a világról, ami a gondolkodásukat, az meg a hozzáállásukat és a viselkedésüket befolyásolja. Tanult hátizsákos kollégám, aka Ysolt tűzte most ki céljául, hogy otthon minél több embert rávesz, hogy átmenjen hasonló élményen és kinyissa őket a világ fele, hisz akkor az ország is sokkal nyitottabb lesz, ami mindenkinek jó. Valahol az AIESEC is ezt csinálja… :)

Annyi élménnyel gazdagodtam, hogy úgy döntöttem, most nem egyben ömlesztem nektek ide a dolgokat, hanem külön postokat hozok létre a nagyobb blokkoknak.

Még valami, a képek profi fotós, aka Ysolt (TM) képei. Köszönjük meg neki mindannyian a vizuális orgazmus közeli élményt! :D

Ami a híres Sri lankai mosoly mögött van

2008-12-04T22:09:00.000-08:00

Most mondhatnék mindenféle kifogást, hogy miért nem írtam. Igazából elkezdtem már, most egy jó másfél oldal tetejére írom ezeket a sorokat. A lényeg az, hogy rám telepedett valami féle nihil. Nem, ez nem lustaság és valóban az sem igaz, hogy inger szegény lenne a környezetem. Bár sokkal kevésbé inger gazdag mint mondjuk 4 hónappal ez előtt, de nem foghatom erre sem. Egyszerűen itt van ez a „semmi” érzés amit nem tudok megfogni, lehet hogy része a gyakorlat görbének. Mind1 most írok és adok egy helyzetjelentést jó pár dologról.

Húúú, eszembe jutott, hogy mivel akartam már régóta kezdeni egy postot, csak mindig elfelejtettem, amikor blog íráshoz jutottam. Tehát, még amikor idejöttem erre a szigetre akkor beszélgettem erről a témáról. Állítólag, ha a nagy átlagot nézzük Sri Lankán kevesebb, mint 5% esélyed van, hogy HIV vírussal fertőzött emberrel szeretkezel. Viszont valaki kiszámolta, hogy kb 5% az esélyed arra, hogy egy kókuszdió a fejedre pottyan a pálmafáról, ami ugye sok esetben halálos. Aztán pár hónappal később, amikor a Kandy botanikus kertbe sétáltunk feljött a kókuszdiós példa és gyorsan bedobtam a statisztikámat. Persze hőzöngtek meg nevettek, de akkor egy furcsa dolog történt. Még mindig a témán nevettünk, meg engem cukkoltak, amikor is egy mellettünk lévő jó 20 méter magas pálmafáról egy kilós kókuszdió esett le mellénk, körülbelül 1-2 méterre. Nem azzal a nagy robajjal, ez a zaj a tiszteletre méltó kategóriába esik. Mintha egy nagyon karizmatikus ember megszólalna, mély hangon, nem kell kiabálnia mégis egy 300 fős terem azonnal nesztelen lesz és ráfigyel. Mi is azonnal elnémultunk.

Asszem itt a sors szólalt meg. Vagy hívjuk akárminek, de nem tetszett neki, hogy nevetünk rajta. Érdekes dolog a hit. Nem összekeverendő a vallással. Erről még nem írtam, pedig azt hiszem minden értelmes ember életének a része kell, hogy legyen.

Itt megtanultam kimondani, ateista vagyok. Hozzáteszem, hogy az otthoni definíció szerint Ázsiában pár milliárd ember ateista… Persze ez koránt sem azt jelenti, hogy nincs hitem, csak nem szeretem, ha az be van téve bármilyen vallás kereteibe. Nincs szükségem keretekre a munkában, nincs szükségem a hit esetében sem. Persze ez nem igaz, fogalmazzunk úgy inkább, hogy nem szeretem látni a kereteket.

Oké lássuk is miből élünk ma. Próbálok egy kis gondolkozósat és egy kis helyzetjelentést is beleírni. Az előző post óta semmi robbantós dolog nem történt, lecsillapodtak a kedélyek. A héten a legtöbb Sri lankai facebookon a profilképe helyére egy Sri Lanka zászlót tett, ezzel tisztelegve a katonák előtt.

Közlekedés Colomboban és Sri Lankán

Nagyon gáz. Nem picit… NAGYON. Kezdjük talán a Colombón kívüli közlekedéssel. Tudsz menni vonattal vagy busszal. A vonat keretek közé van szorítva a sínek miatt és a szardínia effektus miatt általában egyszer-kétszer kipróbálod, de aztán hanyagolod. A busz az valamivel barátságosabb és van légkondicionált verzió. Az elég vicces amikor valami nagyobb történés van és embertömegek mozdulnak meg (itt az embertömeg az többet jelent, mint otthon) akkor szó szerint verekedés van ezekért a buszokért, illetve a bejutásért. A normál buszokért kevésbé van, mert azok gyakrabban járnak, nagyobbak és így is úgy is belepréselődik annyi ember amennyit nézni is szégyellek. Viszont az AC (légkondis) buszokon csak annyi ember préselődhet be (az elején), amennyi ülőhely van. Aztán persze út közben megint csak annyi, amennyi nem szégyelli. És akkor most learning point: Ha Ázsiában kisebb buszra szállsz, ne leghátra üljél, mert az szét fogja rázni a fenekedet és ne is az ajtó közelébe, mert oda préselődnek az emberek. És ezeket is ugyan úgy le kell inteni, felugrani, leugrani és préselődni. Megjegyzem még, hogy Ázsiai emberekre tervezték, vagy fogalmazhatunk úgy, hogy törpékre. (ezzel nem sértegetek senkit, de basszus kicsi helyek vannak). Ez azt eredményezi, hogy 3-5 órán keresztül összekuporodva ülök, a fejem a támla fölé lóg és kékes lilára verem a térdeimet. De amúgy ez a legkényelmesebb verziója a tömegközlekedésnek.

Persze lehet bérelni bármit, de hogy csak picit legyen durva az ára ahhoz érdemes legalább 10 embert összeszedni. Érdemes még megjegyezni, hogy hosszabb utakon a buszsofőrök úgy mennek, mint az állat. Az hiszem, már írtam egyszer, hogy Kandyből hazajövet sikerült a sofőr mögé ülnöm, aki konkrétan erősebb volt minden járműnél ami szembe jött, a teherautót, a másik buszt és a katonai dzsipet kivéve. Na akkor halálfélelmem volt.

Itt jegyezném meg, hogy a kelti part innen épp olyan messze van, mint Budapesttől Bécs, csak épp ez az út 10 órába telik. Olyan itt ugye nincs, hogy autópálya. Amit otthon ezerrel szidunk, hogy milyen lassan készül és milyen drága. Hát itt már tervbe van egy… délre… pár éve… Az út állaga annyira nem rossz, hiszen itt nincsenek nagy hőmérséklet ingadozások, amik szétrepesztenék az aszfaltot. De nem mondanám rájuk a minőségi utat sem.

Colombo. Na hát az külön történet. A főnököm előszeretettel röhög az arckifejezéseimen amit néha sikerül előadnom, amikor mellette ülök. Persze most már jobban tudom fékezni magam, de eleinte annyira nem tudtam. Manapság már csak annyit mondok, hogy „igen, ez pontosan az a szitu, amitől 1 éve otthon még alaposan kiborultam volna”. De akkor mondott valamit, ami megnyugtatott. „A tuk tuk sofőrök pontosan tudják mit csinálnak”. Ebben van valami. Itt ha nem vagy jó az úton, akkor gyorsan halott vagy sebesült vagy. Egyszer mondtam egy tuktukban, hogy menjünk gyorsan, sietek. Többször nem fogom.

Tehát a városban a szitu nagyon gázos. A Borella kereszteződés, ami a legközelebb van hozzám az egyik legnagyobb a városban. Reggel 7 től este 7 ig 20-30 perc alatt lehet eljutni egyik végéből a másikba. A két sávos uton MINIMUM 3 jármű van egymás mellett, tehát 2 jármű egy sávban, de persze a motoroknak és a tuktukoknak mindenhol lehet menni. Olyan itt nincsen, hogy járda, ha fizikailag van, ami ritka, akkor is igénybe veszik az említett csúcsforgalomba. És igen rám dudálnak hátulról, amikor jövök haza a 2 bevásárló szatyorral a járda falhoz közelebbi részén. Persze, amikor megfordulok az „anyád*****ja” nézéssel, akkor rögtön jön az „ah soooooorry sir”. Hátulról biztos nem vagyok fehér vagy túlságosan magabiztosak a tuktukban. Olyankor bezzeg sosem akarnak elvinni. Tehát képzeljetek el 50 fokot, kipufogó gáz szagot és kéregetők hadát a kereszteződésekben. Olyan, hogy zebra, olyan csak a hotelek közelében és turistáknak van. Ergo, ahol én lakok nincs. Ez amúgy nagyon izgalmassá teszi az átkelést, de ezt igen hamar megtanulod, hogy össze kell szedni a bátorságodat és két 60 al vágtató busz között át kell suttyannod, különben soha a büdös életben nem jutsz át a túl oldalra. Az új európai gyakornokok arckifejezése ilyenkor mindent megér ;).

A helyzet csak rosszabbodni fog. Mivel a tömegközlekedés gyalázatos, az első dolga az embereknek, ahogy hozzájutnak egy kis pénzhez az a motor, majd az autó vásárlás. Egyre több és több jármű lesz az utakon és már a mostani helyzet sem fent tartható. Ha kormány nem tesz semmit 10 éven belül nem lehet majd közlekedni Colomboban. A különböző utak egyirányúvá tételével próbálkoznak, de ez gyakorlatilag nem megoldás. Ha az értelmiséget kérdezed ugyan ezt látják, megoldást nem.

G Á Z

A Sri lankai emberek

Elsősorban az emberekről fogok most írni. Amikor megkérdezik, hogy és milyenek az emberek? Mit szeretsz bennük? Akkor nem csak nekem, hanem minden külföldinek az jut az eszébe, hogy a mosoly. És valóban, elsősorban a külföldieknek, de egymásnak is mosolyognak az emberek. Elég idiótán szétnyílik az arcuk ott szájuk helyén és egy hatalmasat mosolyognak és ez ott is marad. Közben persze, udvariasan, nyájasan és kedvesen beszélnek. Ez az egész művelet valahogy aranyossá, szeretetre méltóvá teszi őket. Úgy nagy általánosságban. Ez szerintem egy jó dolog.

Ha egy gyors összehasonlítást csinálok a magyar ember és a sri lankai között, mondjuk egy tömött buszról való leszállásnál, akkor míg a magyar valószínűleg legalább fél hangosan anyázik és kiül az arcára a „világ hányinger” és a „mindenki dögöljön meg” érzés, addig a Sri lankai képes mosolyogni a helyzet komikumán és sokkal pozitívabban hozzáállni.

Persze itt megjegyezném, hogy az emberek 90%-a egy két lábon járó bankjegynek néz és még jó, hogy mosolyog, ha pénzt akar. De ez azért nem ilyen egyszerű. Az is mosolyog, aki nem akar pénzt és semmit. És ugyan úgy mosolyog. Valahogy beléjük van kódolva. Olvastam valahol, hogy mosolyogj a barátaidnak, mert szereted őket, mosolyogj az ellenségeidnek, mert kiakasztja őket, hogy mi az Istennek örül ez a flótás. Van benne valami, de szerintem maradjunk annyiba, hogy egy gesztus, ami egy sokkal pozitívabb életérzést sugároz, mint ami Európában van.

Milyen még a Sri lankai ember? Hmm sok mindent tudnék mondani. A történelem rányomja a bélyegét a helyi társadalmakra és az emberekre is, ez ellen egy dolgot lehet csinálni: tájékozottnak, nyitottnak lenni és utazni. Ha nem teszed, tudat alatt is élni fogod a saját lokális valóságod annak minden pozitív és negatív jellegzetességével.

Tehát nézzük Sri lankát. Idejöttek Indiából eléggé szétváltak és lettek szingalézek. Aztán jött a Buddhizmus majd tök jól elvoltak, aztán megérkeztek a holland, portugál és brit gyarmatosítók. És hoztak egy olyan kultúrát amit még nem láttak ezek az emberek. A gyarmati világ érdekes, persze az angol osztd meg és uralkodj itt is volt, egy normális gyarmati világ volt. Aztán a háborúk után függetlenség hírtelen. Amivel nem tudtak igazából mit kezdeni. Az első női miniszterelnök Sri Lankán volt. De ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a dolgokat, akkor az történt, hogy átvettek minden brit és európai rendszert, az oktatástól, a közlekedésen keresztül az egészségügyig, meg kb minden területén az életnek. Aztán a gyarmatosítók elmentek és ők tovább léptek, tovább fejlődtek. Itt minden maradt úgy, ahogy volt. Egy rendszer, aminek a „mérnökei” elmentek. És üzemeltetni is csak úgy tudják, hogy látták, hogy addig hogyan mint, míg itt voltak. Persze ez gondolom nem helyi specialitás, hanem a legtöbb gyarmaton így lehet még ma is.

Mit is jelent ez? Nem azt, hogy leragadtak azon a szinten teljesen. Persze, van fejlődés, de az emberekbe van belekódolva egy csomó minden, ami már Európában nagyon máshogy van és számomra elég meredek. Egyszerű dolgok, pl a cselédek a háznál, akikre valóban szolgaként tekintenek és úgy is beszélnek velük, ők meg úgy is viselkednek. A legtöbb helyen az ajtónyitó emberke létezése és a tény, hogy egyes helyiek nem bírják felemelni a kezüket, hogy kinyissák az ajtót és képesek addig ott állni míg ki nem nyitják nekik az ajtót. Vagy egyszerűen az, hogy az általános és közép iskolák még mindig szegregáltak és kötelező az uniformis. Külön vannak lány sulik és fiú sulik és a lányok hordanak nyakkendőt… :D a prefektusi rendszer a sulikban vagy az, hogy egyes egyetemeken a lányok nem mehetnek ki a campus területén este 9 után!!! Hello csajok ez milyen már?!??!

Szóval kis dolgok, amik befolyásolják az emberek viselkedését és gondolkodását és ha rendesen odafigyelsz akkor látod.

Most pontosan nem tudom a Hofstede dimenziókat (kulturális különbségek leírása egy modellel) lankára vetíteni, de a munka kapcsán is felfedeztem pár dolgot. Ami számomra nagyon szembeötlő, az a jövőbe tekintés. Az emberek itt nagyon a jelenben vagy a közeljövőben gondolkodnak, bár lehet csak én szállok messzire az AIESEC miatt. A 360 projecthez, amit most is viszek az elején is hozzá tudtam már szólni, hiszen otthon is foglalkoztam ilyen dolgokkal. Egyszerűen azzal szembesültem,hogy bármi olyan amibe most kellett volna invesztálni is a jövőben térülne meg az falba ütközött. Pedig a kollegáim nagyon nyitott és intelligens emberek. De akkor is Sri Lanka.

Kit érdekel?

Szorosan az előző témához kapcsolódik, még mindig az emberekről van szó, de olyan fontos témának tartom, hogy külön topicot nyitottam neki. :)

Ez egy szörnyű mentalitás, amivel itt találkoztam és nagyon sok mindenhez kapcsolódik. Ugye környezet védelem már a világon mindenhol téma. Na, ez az egész dolog úgy gondolom egy fajta hozzáállás igényel az emberektől. Egy picivel többet teszek annak érdekében, hogy a környezetem tisztább, jobb legyen. Esetleg szelektíven gyűjtöm a hulladékot és még el is viszem a különtárolókba, vagy egyszerűen csak felveszem a szemetet a földől és kidobom a kukába vagy nem veszek bazi nagy autót, ami sokat fogyaszt és szennyezi a környezetet vagy átgondolom, hogy miből és mennyit fogyasztok, mit és mennyit használok. Nem leszek álszent, én is tehetnék többet. Otthon is itt is, de még midig úgy gondolom, hogy elég sokat teszek.

Na de akkor térjünk rá a helyiekre. Ez a fajta mentalitás teljesen hiányzik. Mindenhonnan. Az összes emberből. Ami nem az enyém, az kit érdekel!??! Szörnyű, borzasztó. Ettől mocskosak az utcák, ettől vesztik el a természeti szépségeiket, ettől lehet alig lélegezni az úton Colombóban és még sorolhatnám. Az első nagyon szembetűnő dolog, ami történt az egyik tréning helyszínen. Amikor megérkezünk külön kérünk mindenkit, hogy figyeljenek a természetre, NE szemeteljenek és még a csikket is vigyék vissza Colombóba. A különböző játékok során pontot vonunk le a szemetelésért stb. Mindezek ellenére az láttam, hogy az egyik emberke fogta a csoki papírt és simán eldobta az erdő közepén. Szimbolikus jelentése volt számomra ennek a pillantnak. Egyszerűen abban a gyönyörű minden zöld környezetben ott ordított a fehér csoki papír. Nekiugrottam volna legszívesebben annak a csókának, de szerepemben maradtam. Felvettem a papírt és jól levontam a pontot, majd egész nap szívattam szegényt.

Az egészet nagyban kell elképzelni. Itt aki megteheti az még jobban szennyezi a környeztet. Még nagyobb dzsippeket vesznek, még többet fogyasztanak és még jobban nem érdekli őket a környezet meg a többi ember. Miért is érdekelné őket? Hiszen a munkahelyük, otthonuk és különböző klubbok között marha nagy légkondicionált autókkal járnak, az utcára nem lépnek ki. Apa, szívbajt kapnál, ha látnád milyen autókkal hogyan mennek és hogyan hajtanak át a fekvő rendőrökön…

A környezet tudatos gondolkodásmód a vezetőkből is teljesen hiányzik. Colombóban nincs szemetes. SEHOL. Az elején még kerestem, most már nem csodálkozom és nem keresem. Zsebre vágom a szemetet és otthon kidobom. Ez az egész mentalitást a kollegáimon és a főnökömön is felfedezem. Bár ők talán egy fokkal jobbak.

Vezetők, példamutatás

Ebből egyenesen következik, az hogy az egész társadalom ilyen. Hiszen, ha a gazdagok, az elit, a vezető réteg így viselkedik és gondolkodik, akkor az egyszerű ember kit majmolna? Kivé akarna válni?

Persze ez a világon mindenhol megfigyelhető, de itt valahogy nagyon szembetűnő. Itt had emeljem ki az amerikaiakat, akiket manapság mindenki szapul. Az a sok gazdag ott Hollywoodban igen is pozitív példát próbál mutatni nem csak az amerikai, hanem az egész világnak, ami szerintem egy igen jó dolog. És nem arra a néhány gyökérre gondolok, hanem arra a mentalitásra, hogy vesznek hibrid autókat, meg úgy adakoznak, hogy átgondolják.

A gondolatmenetet tovább görgetve eljuthatunk a politikusokig. Akik ugyan csak nem különböznek a többitől. No meg háborúig. Persze, én megértem, hogy szükséges a biztonság, de ennek érdekében itt irtózatos pazarlás megy végbe. Richie Rich után nem gondoltam volna, hogy tényleg van olyan ember aki helikopterrel megy dolgozni. Pedig az egyik miniszter vagy legalábbis VIP azzal megy. Az ÖSSZES miniszter katonai konvojjal közlekedik. Ez mit jelent? Két sötétített bazi nagy dzsippet. Két Katonai dzsippet, mindegyikben 5-6 katona és pár motorost. Persze a rangtól és fontosságtól függően a számok változhatnak. Ha a miniszterelnök közlekedik, akkor konkrétan megáll az élet ott ahol éppen ő van a városban. Mindent bezárnak senkit sem engednek az utcára. Ez mind, mind az állam pénzén. Miből van az államnak pénze? Adóból és Sri Lanka esetében külföldi segélyekből. Milliárdok mennek el csupán arra, hogy pár száz ember kényelmesen utazzon és biztonságban érezze magát.

Elég jó rálátásom van a vezetőkre, hisz nekik tartom a tréningeket. Azt kell mondjam, hogy a hatalmi távolság nagyon ott van. A nagy embereknek ugrálnak a kisebb emberek és ezt a nagy emberek el is várják. Ha a nagy ember megszólal megfagy az levegő és csönd van és amit ő mond az bizony úgy van, még akkor is, ha a legnagyobb baromság amit életemben hallottam. A legtöbb nagy ember átgázolt mindenen és mindenkin ahhoz, hogy eljusson oda, ahol most van és ezt a mentalitását folytatja is. Mit lát a kis ember? Mit lát az aki egyszer abban a székben ül? Ezt és ezt fogja csinálni. Persze tisztelet a kivételnek, találkoztam néhány igazán tiszteletre méltó emberrel.

Épp ezért fontos és nagyon jó dolog a társadalom szempontjából is az, amit a cégünk csinál.

A háború hatása

Ha jól tudom 30 éve tart. Bárhogy is, de már generációkról beszélünk. Emberekről, akik ebben nőttek fel. Félnek. Vagyis paranoiásak. Nem mennek ki este az utcára. Teljesen egyértelmű, hogy este az ember helye otthon van, biztonságban. Éppen ezért KELL egy saját otthon. Ami az enyém, amit nem bérlek, egy biztos pont ahova haza lehet térni. A vallásosság mellett ez az ami bebugyolálja a fiatal, csinos lányokat és ráveszi őket, hogy inkább otthon maradjanak. Ez az ami miatt a fiuk meg serdülőkorban zoknik lesznek, mert nem jutnak nőhöz rendesen. Ha picit visszamegyünk a történelemben, akkor megnézhetjük az ősi sziklafestményeket Sigiriya falain, ahol a nők félmeztelenül, mosolyogva parádéztak. Tehát nem volt ez mindig így. A háború bezárja az embereket, de az biztos, hogy edzetté teszi őket. Minden esetre hosszú távon nem egészséges.

Összefoglalva

Volt még egy érdekes beszélgetésem a német lánnyal, ami valahogy nagyon jól visszaadja a fentieket. A közeli templomban éppen ment valami imádkozás és természetesen a hangosbemondóban zengett a kántálás. Rossz hangulatban voltam és megjegyeztem, hogy mi a francot csinálnak ott minden nap ennyi órán keresztül az emberek. Persze imádkoznak, kántálnak, meditálnak. És akkor előjött a hasznosságom: De minden nap, ennyit??? Akkor Teresa, a német lány megszólalt. – Ugyan, mi mást csinálnának?! Akkor nyitottam a számat, hogy én megértem a vallást, meg minden de ennyit már egyszerűen hülyeség imádkozni, de akkor átgondoltam. A körülményeket nézve, tényleg nem nagyon tud és akar a szegényebb ember mást csinálni, mint imádkozni vagyis templomba járni.

A gazdag meg fogyaszt és próbálja majmolni a nyugatot, de le van ragadva a saját valóságában és elsősorban a káros dolgokat veszi át.

Welcome to Sri Lanka, to the land like no other. Hozzáteszem, ezt egy 3 hetes vagy akár 3 hónapos nyaralás során nem veszed észre. Az a Sri Lanka gyönyörű és kedves és szép.

Nem akarok ám negatív lenni, hanem egyszerűen reális. Még mindig rengeteg pozitívumot tartogat ez a sziget.

Jaq hogy van?

Köszöni jól. A munkája még mindig jó és érdekes. Bár a tréningek év vége fele megcsappantak, de van mit csinálni. Most el kell adnom, ami elég nyers, de kihívásként kezelem, hisz ha figyelembe veszem a céljaimat, akkor ez az, amit tuti nem tudok elkerülni. Nemsokára elköltözünk egy új épületbe, ami nagyon modern és tiszta és csili vili. És csak 1 utcával van arrébb szóval ehet 4 perc helyett 5 percig fog tartani a sétám otthonról. :)

Sokkal jobban átlátom az üzleti életet egy kis és nagyobb vállalkozások működését. trénerként is fejlődök, már elég sok mindent viszek egyedül és legutóbb már Sifaannal ketten mentünk csak egy programra és az egészet ketten csináltuk.

Április elsején megyek haza valószínűleg. Decemberben jön az Ysolt és körbeutazzuk Sri Lankát, majd átruccanunk Szingapúrba szilveszterre. (szegény én :D) Januárban jövök vissza, tehát uszkve 3 hónapot fogok még dolgozni. Ebben a három hónapban már aktívan keresem a lehetőségeket amik összekapcsolhatják a két országot. Magyarul gondolok a jövőmre.

Olyan, mint trainee közösség még mindig nem létezik. Együtt élés van. Bár sikerült elmennünk közösen délre és egy hétvégét eltölteni, de a közelebb kerülés ellenére még mindig nem érzem azt, amit akkor éreztem amikor idejöttem. Vannak helyi haverjaim, de inkább csak felületes barátságok.

A helyi AIESEC ről már hónapokkal ezelőtt lemondtam. Most próbálkoznak, biztos most van tervbe véve, hogy akkor a newieket bemutatják a gyakornokoknak. Hát erről lekéstek. A csajok majdnem semmilyen kapcsolatot nem keresnek velük én meg most már egy szálkát sem teszek arrébb értük.

Jön egy Brazil srác, az utolsó 3 hónapot egy szobába fogjuk tölteni. Remélem legalább még 1 barátot tudok szerezni.

Fura érzés tervezni hazamenni, mintha már kifele mennék…

Sri Lankáról jelentem...

2008-10-29T11:30:00.000-07:00

23:15 – Befejeztem az itthoni munka utáni webes szörfölésemet. Valami képregényt néztem, egész szórakoztató volt. Épp ideje volt eltenni magamat másnapra. Na de még a következő oldal belefér, az pont az 50. és meg tudom jegyezni legalább. Ekkor arra lettem figyelmes, hogy a LED a laptopomon narancssárgára váltott, ez azt jelenti, hogy nem tápról megy, hanem saját akkuról. Ellenőriztem, hogy be van-e dugva rendesen, illetve, hogy nincs-e a szokásos érintkezési hiba az igen hitvány Sri lankai dugaszoknak köszönhetően. Nem volt, de a szúnyogirtó sem világított. Ekkor döbbentem rá, hogy a mennyezeti ventilátor sem megy, ez általában pár perc után megérzi az ember, mert elkezd izzadni. Elment az áram… nem új…

23:20 – No mind egy, ez nem fog megakadályozni a fogmosásban, beletalálok a számba sötétben is, azért magamhoz vettem a képernyő fényében még a zseblámpámat, amit az én jó nagymamámtól kaptam és az a teljesen jó tulajdonsága, hogy nem kell bele elem, mert rázásra működik. (pajzán megjegyzés: egy kb 20 centis hosszúkás ojjektum, amit fel le kell rázni gyorsan és akkor világít egy pár percig) Tehát éppen a zseblámpámat rázva léptem ki a szobám ajtaján, amit ugyan ebben a pillanatban tett meg Maria, a lengyel lány is. A rázást akkor abbahagytam és szerintem csak a fény és a kattogás miatt nem értett félre teljesen, minden esetre egy rátört egy rövid röhögő görcs. miután levegőhöz jutott afelől érdeklődött, hogy van-e a lakásban gyertya, mert szeretne zuhanyozni és semmivel sem tud világítani.

23:25 – Emlékeztem, hogy valahol az ablakban láttam régi szúnyogűző gyertyát, így nekiálltunk keresni. Rövidesen kettő, azaz kettő fél gyertyával lettünk gazdagabbak. A művelet közben időnként rázni kellett, hogy legyen fény. Na de akkor most tűz is kéne és nem a rezsóból, mert azzal nem tudunk gyertyát gyújtani. Gyors felismerés: vannak dohányosok és az erkélyen tartják az öngyújtót. Ki az erkélyre. Hmm. Nem csak nálunk ment el az áram, hanem a környéken. Mind egy ez sem új. Mivel a kanócokkal adódott kisebb probléma és közben még rázni is kellett eltartott a dolog egy darabig. Közben arra lettünk figyelmesek, hogy valami nem stimmel. A szokásosnál is nagyobb csend van.

23:30 – Felmentem a tetőre, mondtam Marianak, hogy körbenézek. Korom sötét minden, a rázólámpa jótékony fényében felbotorkálok a tetőre, halkan kinyitom az ajtót és olyan látvány fogadott, ami akkor szokott, ha valami isten háta mögötti faluba megyek az utolsó házba és éjjel kifutok a mezőre. Csak a csillagok fénye ragyogta be az egész, több milliós várost. Egy részt láttam még ami világított, meg a magasabb tornyok és azok az épületek, amiknek volt saját áram ellátása. Ekkor elkezdett működni az agyam. Lesiettem Mariahoz.

23:33 – Éppen a cigijét fejezte be a szokásosnál pár perccel gyorsabban és már előre kérdezte, hogy mi van. Az egész városban nincs áram. Egy pillanatra összenéztünk. Az a fajta pillanat volt, amikor az érzések átmennek. A félelem, az izgalom, a különlegesség, a magány stb… Odanézz! - mondta és mögém mutatott -. Első gondolatunk mindkettőnknek az volt, hogy tűzijáték. Aztán a következő, már nem. Igen egyértelmű volt, hogy nem tűzijáték. Pár másodperc múlva megjött a hang is. RATATATA

23:35 – Maria azonnal berohant felébreszteni Teresat. Aki egy lepedőbe burkolózva kijött és azonnal felhívta a barátját, aki éjszakai műszakban volt. Ekkorra már egyértelmű volt, hogy lőnek. A lányok nekiálltak remegni, de hál Istennek nem pánikolni. Mit kell ilyenkor csinálni? Felmenni? Lemenni? Elbújni? Menekülni? Merre? Úgy döntöttünk felmegyünk és megnézzük, hogy mi történik és aztán döntünk.

23:38 – Immár gyertyafényben mentünk fel a lépcsőházban, a kutya felkísért minket, ő is félt. Amikor kinyitottam az ajtót hihetetlen látvány és hang tárult elénk. Pont amerre néztünk égi táncot jártak a légvédelmi ágyú lövedékei, illetve a kereső reflektorok fényei, melyek visszatükröződtek a felhőkről. Mellé az ütemes zenét az automata légvédelmi puskák szolgáltatták. A lányok tovább remegtek, de teljesen ésszerű megállapításokat tettek. Én közben azt próbáltam megfigyelni, hogy csak a levegőben van a dínom dánom vagy esetleg a földön is lövöldöznek. Mert akkor gáz van, ha ott is. De szerencsére pár perces megfigyelés után rájöttünk, hogy csak a levegőbe lőnek, a lányok hallani véltek pár kalasnyikovot, de ha az is volt max a levegőbe lőttek azzal is. Egy pár percig emésztettük a félelemmel vegyes gyönyörű látvány különleges érzését, majd amikor abbamaradt a show elindultunk lefeküdni.

23:50 – Ágyban voltam és mivel még mindig nem volt áram eléggé melegem volt. Még hallottam, hogy jött a katonai rendőr konvoy a közeli minisztert „kimenekíteni”. Egy pár percig még járt az agyam az élményeken, majd elnyomott az álom.

Nem erről akartam eredetileg írni, de felülírta az eredeti témát. Az egészben az a különleges érzés volt ott végig. A tudatom nem félt, a testem igen. Tudtam, hogy az LTT már közel sem tud felmutatni haderőt. Az utóbbi időben a kormány csapatai fokozatosan felőrölték őket és már alig akadnak területek, amit „uralmuk” alatt tartanak. Szinte csak a gerilla hadviselés maradt nekik. Ugyan akkor tudtam, hogy valószínűleg megint repülővel jöttek és bombát dobtak le Colombora… Tehát, ha veszélyben lettünk volna, akkor az már megtörtént volna. Mégis valahogy, mikor ilyen közelről látod, hallod és átéled a háborút, akkor valahogy a vér is megfagy az ereidben és az adrenalintól ki tudnál futni a világból. Az a teljes haláli csend, a félelem, a kíváncsiság, a mozdulatlanság, ahogy egy nagymacska vadászik…

Az egész story a hétvégén tartott AIESEC konferenciára vezethető vissza, amire megmondom frankón, nem volt kedvem lemenni és egyedüli gyakornokként (a többiek nem jöttek) végigmosolyogni, ölelgetni és kezet fogni azzal a 80 egyetemistával, akik nagy valószínűséggel még nem láttak élőben fehér embert nem, hogy beszéltek volna vele, innentől fogva igen idiótán viselkednek. De hát túl jó a lelkem lementem, még egy sessionben is segítettem. Na a chair (konferencia vezető) egy orosz leányzó volt, név szerint Sasha. És igen az a Sasha, aki az első AIESEC konferenciámon, a 2005-ös TEACH en facilitátor volt. Mint kiderült itt volt MC (nemzeti vezetésben) Sri Lankán az orosz MC után és észrevette rajtam a TEACHes pólót. Kicsi a világ? –Never say good bye, say see you soon! Ebben mostmár biztos vagyok.

No tehát jó arc és picit összefogtunk, mert neki is jól esett végre fehér embert látni. Beszélgettünk, majd a konferencia után nálunk aludt. Az egészben a lényeg, hogy fent voltunk a tetőn 1 nappal a történtek előtt és mesélte az élményeit és beszámolt a 2007 es bombázásról, amit az LTT a krikett döntőben követett el. Ezek után megtörtént még egyszer… furcsák néha az élet fodrai.

Tények:

• Colombótol északra bombáztak egy erőművet, majd Colombo észak-keleti részén egy erőmű olaj tartáját, illetve egy katonai bázist is célba vettek.
• A bombákat ledobták, állítólag csak egy két katona sérült meg.
• Mivel más célpontokra is számítottak, a várost előre sötétítette a kormány.
• Semmire sem lőttek. A levegőbe, vaktába.
• A cseh gyártmányú kis gépek el tudtak menekülni.

Nem félek. Nem érzem magam jobban veszélyben, sőt kevésbé. Most egy ideig kipattogták magukat és a kormány valószínűleg rohadt ideges. Megtaláltam az otthoni hírek között ezt is, de most valószínűleg sokkal fontosabb, hogy 25 milliárdot kaptunk a világtól. :) Ez itteni szempontból nem is annyira baj h nem fújja fel a nemzetközi sajtó.

Ja igen még valami. A helyiek nagy része átaludta az egészet és reggel mosolyogva jöttek az irodába, pedig reggeli közben már hallották, hogy történt valami. A nap első részében körülbelül fél óra alatt mindenki kiderítette mi történt, majd mindenki a munkájával foglakozott. Ha a terrorizmusnak az elrettentés és a félelem keltés a célja, akkor van mit tanulnia a világnak ezektől az emberektől.

Jakab Zoltán
2008. október 29. Colombo, Sri Lanka

Vegyes felvágott

2008-09-30T23:39:00.000-07:00

Találtam egy Rupit valamelyik nap. Egy egész Sri lankai rupit. Otthon nem tudnék ennyit találni, mert ha jól tudom, már kivonták a forgalomból az egy és két forintos érméket. Fura érzés pénzt találni.

Mostanában megint túl nagy a hangsúly a pénzen az életemben. Erről már korábban írtam. Nem jó. Nagyon, nagyon sok embernek a pénz körül forog minden. Ez egész egyszerűen abból szűrhető le, hogy alig tud angolul, de azzal a pár szavas szókincsével és iszonyatos kiejtésével is arról kérdez, honnan jöttem, mennyire gazdag az országom én mennyire vagyok gazdag és azt már nem teszi hozzá, de ha tehetné azt is megkérdezné, hogy mennyire húzhat le. Mennyivel egyszerűbb lenne a világ, ha egyszerűen mindenkin lenne, egy színskála vagy egy szám, hogy 10 es skálán mennyire szórja a pénzt. Vagy mindenki aki elad valamit vagy szolgáltatást nyújt adna egy kis lapocskát:„

Kérem jelölje be egy 10 es skálán, hogy milyen mértékben kívánja támogatni a céltalan pénzhajhászásomat!”

Ejj, na mind1 negatívan kezdtem a postot. Amúgy ebből is tanultam, fizetés emelést kértem, mert amióta itt vagyok érezhetően emelkedtek az árak és nem picit. Egyrészt az üzemanyag ára nőtt durván, no meg az USD miatt volt infláció és bár nem vagyok elég kék hogy pontosan kövessem a változásokat, de az tudom, hogy az első hónapokban Babalapitiyaról 200 rupiért vagy olcsóbban jöttem haza, most meg a legjobb amíg le tudom alkudni 250. És akkor ez csak egy kis példa. Az elmúlt 2 hónapban nem utaztam sehova és ippeg hogy csak kijövök. Úgy, hogy miután az összes AIESEC gyakornok többet keres mint én (ők is fiz emelést kértek) úgy döntöttem én is megteszem. Azt nem tudom, hogy kapok-e, majd meglátjuk.Na tessék, írtam már fél oldalt a pénzről, pedig történnek ám érdekes dolgok, olyanok is amikről be lehet számolni, olyanok is amikről kevésbé. Azt hiszem izgalmas életet élek itt. Vagy otthon éltem unalmasat? :) Az biztos, hogy valamilyen szinten megváltoztam. Elég sok helyzetben kezdeményezek és nem én reagálok a környezet változásaira, hanem sok esetben generálom őket. Szerintem a környezet reakciói azok, amik az én terminológiám szerint izgalmassá teszik az életemet.

Eső

Vége van a monszunnak vagy mi. Állítólag jön még1. Én igazából feladtam, hogy megtudjam mi fog történni. Egyszerűen az idővel sem lehet tervezni Sri Lankán. És nem is kell. Az év nagy részében jó az idő, ha esik be kell menni valahová, aztán jól van.Érdekes: Itt a muszlimokra picit úgy tekintenek, mint otthon a zsidókra a pénz terén. Picit jobban „fogják” a pénzt. Elég sok muszlim gazdag. A kollégám is az. Tervezi az esküvőjét. Kint legyen vagy bent legyen? Itt legyen vagy ott legyen? Ez ennyi, az annyi. No lássuk, a kinti olcsóbb, de ha esik, nem tudjuk a népes tábort sehova tenni, a sátor drága, mi legyen? Hát kérjünk a meteorológiai szolgálattól méterre pontosan az adott környékről 50 évre visszamenőleg csapadékjelentést. 150 rupi. (200 HUF kb) És kijön hogy kb 2% esély van rá, hogy az este el lesz rontva az eső miatt, de spórolunk pár száz ezret. Tetszik ez a mentalitás :) a kockázat része…

Munka

Még mindig nem unalmas. A legutóbbi csapatépítő tréningen a kihívást elsősorban a nyelvi akadályok jelentették, mert a résztvevők egy részének gondja volt az angollal. Vagy legalábbis megértették, de válaszolni, már nem szerettek. Szóval, ugye van nekünk a dzsungelben is meg mindenhol a kötélpályánk, ott fent jó magasan. Amin végig kell menni és akkor jól kitolod a határaidat meg legyőzöd saját magad, mert ugye a betondzsungelben nem minden nap mászkálsz egy drótkötélen 20m magasan vagy siklasz le 200 métert a hegyoldalon.

Tétel: 40 ember két csoportra osztva. 2 tréner, egyik nem beszélni a helyi nyelvet. No nem baj majd mindig együtt csináljuk a dolgokat. előző este a főnököm megkérdezte, hogy mit csinálnék szívesebben. A kötélpályát vagy a tutaj építést. Hát a tutajépítést jobban vágom, de ott többet kell beszélni, szóval maradjunk a kötélpályánál. Ott kevesebbet kell, de annál fontosabb, hogy mindent megértsenek a biztonságuk érdekében. Van egy hegymászó hám, sisak, biztosító karabiner, kesztyű. Ez nem játék, ha valaki onnan lepottyan, az bizony nagyot nyekken. Gondoltam, hogy majd szépen elmondom angolul a dolgokat, amennyire fel tudtam idézni, mert a kötélpályát már régen csináltam, aztán majd a főnököm lefordítja vagy hozzáteszi, amit kihagytam.Eljött a reggel. 6 óra egy kis reggeli energia, majd közli a főnököm, hogy ő akkor most leviszi az egyik 20 as csoportot a folyóhoz a tutaj építésre, 3 óra múlva jönnek, sok szerencsét a kötélpályához.

IGEN??? És akkor én… egyedül… ? De addigra már el is indultak.Ahogy Jeff Dunham mondta az egyik komédiájában, még a Csivava kicsin agyával is fel tudja ismerni azokat a pillanatokat, amikor érdemes pánikba esni. No ez akkor átvillant az agyamon (az enyém nagyobb, mint a Csivaváé), de végül is arra jutottam, hogy a pánikba esés annyira nem fog segíteni és akkor jól átmentem pozitívba és berohantam a házba azonnal felpróbálni egy hámot, hogy legalább tudjam miről is fogok beszélni. Szóval hajnali fél 7 kor gyorsan össze kellett szedni az agyamat, mert 20 ember élete függött azon, hogy mit mondok. Persze voltak segítőim, a helyi srácok, akik közül egy még elég felelősségteljes is volt, de nem igazán tudtam velük kommunikálni, mert a teljesen alap angol szavakat is fél percig keresték. Kézzel lábbal elmutogattam a srácnak, hogy én elmondom a dolgokat angolul, aztán ő is elmondja szingalézül. Aztán fogtam magam és felmásztam az első állomásra, így mielőtt bárki fellépett volna a pályára, rajtam kellett keresztül mennie. Itt leellenőriztem az összes felszerelést és mindenkit megnyugtattam.Végül simán zajlottak a dolgok sérülés nélkül, mindenki végigment a pályán és mindenki élvezte. Huh, este jól aludtam…

Együtt élés másokkal

Hát a Dream house sem játék és mese… Amikor beköltöztem nagyon jó volt a társaság. Aztán sorra elment mindenki. Most kb csak együtt élünk érzésem van. A kezdeményezéseim sorra megtörnek a haggyá má a hülyeségeiddel jégfalakon. Végül is azért legalább hétvégénként együtt csinálunk dolgokat és hét közben így legalább van időm dolgozni otthon is.

Egy kicsit erről a Cseh lányról. Korábban már írtam, hogy naiv. Hát nem picit, de el is van kényeztetve, méghozzá nagyon. Komolyan mondom, nem tudom, mi a francért jött ide. AIESEChez semmi köze, sőt kb undorral nyilatkozik róla. Nem, hogy az AIESEC irányába nem hajlandó nyitni, hanem Sri Lanka irányába sem. Nem utazik, buszon, ha ki kell mennie az utcára „rosszul van” a tömegtől és az emberektől. Kb csak a luxushotelekben és otthon képes életben maradni. Nem eszik Sri Lankai kaját és kb semmilyen módon nem tapasztalja meg Sri Lankát. Aztán sír, hogy elfogy a pénze… És még D housera is köpköd… Talált magának egy ausztrál pasit, aki mellesleg a Sri Lankai krikett csapat kondi edzője és vele van amennyit csak tud. Mert ő elviszi a luxuséttermekbe stb, stb.A legszebb az egészben, hogy a munkája egyik részében a Sri Lankára látogató Cseh turistákat viszi körbe turista vezetőként. Hogyan mesél nekik az országról, ha azt sem tudja mi az? Erre a kérdésemre nem tudott válaszolni. Én aranyos és kedves vagyok vele, segítek neki, tanácsolok, próbálom picit kimozdítani a komfort zónájából, de ott bizony kő kemény falak vannak és csökönyösség. Legutóbbi show az volt, hogy nekem támadt, hogy mér eszem a ketchupját. Akkor kinyitottam a hűtőt és megmutattam neki a teli, nyitatlan üveg ketchupot, ami ugyan az a márka és azért vettem, hogy nehogy szó érje a ház elejét. Erre még inkább kifakadt, hogy ne egyem a ketchupját… Oké mondom, nem fogom.A nigériaiak után Sikerül megtapasztalnom a másik végletet is… Én alkalmazkodok valamilyen szinten mindenkihez… :)

A nigériaiakról még annyit, hogy korában írtam az inváziót, amikor Tobinak a 3 haverja jött látogatni és ott ragadtak nálunk 3 hétre. Na, hát ugye Nigériáról hallottam pár történetet. Ugye vannak ott ezek a gang-ek. Ezek ilyen csoportulások különböző nézetekkel. Ne menjünk mélyen bele, nem ez a lényeg. Hanem az, hogy igen erőszakosak is tudnak lenni és a gyilkosságok nagy részét egymást között követik el. Na már most, vannak különböző kasztok, az egyik az un. „Hitman”. A szó direkt fordításban akár bérgyilkost is jelenhet, de jelen esetben arról az emberről van szó, aki elvégzi a piszkos munkát. No az egyik srác aki velem lakott 3 hétig hitman. És igen, tapadt vér a kezéhez otthon. Én kiabáltam is velük, mert nem figyeltek rám. Tök jó így megtudni a dolgokat nem?!?! :) Amúgy rendesek voltak és csöndesek… Minden esetre jó, ha minél többet hallasz a világról és azokról az emberekről, akik körülvesznek.

Legyetek jók…

Monszun?!

2008-09-08T22:02:00.000-07:00

Esik…

Esik is…

Ja és még egyébként esik…

Az eső. Sok. Víz. H2O. Itt van az óceán. Az utcában, csak nem kék, hanem randa barna vörös. Itt a monszun. Ez nem az esős évszak, ahogy itt hívják, hanem monszun, amitől fostam otthon. Erősen itt van, azt mondják, hogy csak szeptemberben tart. Szakinak van Ramadan, nekem itt a monszun. Jó itt is van Ramadan, még kollégáim is vannak akik koplalnak. Tök jó lehet nekik. Igazából én is éhes vagyok miatta. Nem tudom pontosan miért, szerintem a levegőben van. Ahogy van karácsony szelleme biztos van Ramadan szelleme is… Jobb oldalt tessék szíves lenni a Szaki blogjára kattintani és elolvasni ezeket dolgokat. Érdekes, amolyan világkép tágítósak. Igazából érintik az embereket mindenhogy, mindenhol. Például mivel nincs erejük nem fociznak szombaton 4-től csak este 8-tól a nagy kajálás után. Mi meg 9 kor már kezdünk inni vagy legalábbis tervezni, hogy mit csinálunk szombat este és akkor már legkevésbé sincs kedvem a labdát kergetni. Tehát KIHAT rám a Ramadan.

Na back to eső. Szóval, lassan már 2 hete kezdte, vagy hogy. Nem az az otthoni, kinézek ősszel, minden szürke és akkor a hangulatom is és akkor magamhoz térek és kilépek a szürke hétköznapokban. Nem. Egész éjjel SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS. Aztán nappal is SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS. Nincs bumm bumm, nincs menydörgés, semmi csak spontán ömlik a nyál. Persze vidéken áradásokat jelentenek. Na hát én az nem tudom milyen lehet, mert szerintem itt is áradás van. Amikor azt mondom, hogy térdig érő vízben jöttem be akkor azt konkrétan úgy értem, hogy a gatyát térd fölé húztam és alapból szandálba jöttem ugye. Ez pedig a 3. utca volt, amit megpróbáltam, hogy eljussak az irodába. Tudom én vagyok a degáz, még nem evolváltam sas szintre hogy egyszerűen beröppenjek az irodába. Pedig a tréningeken van evolúciós játékunk. Elején kezdjük a tojással, aztán csirke, aztán sólyom aztán Superman. Igazán viccesen kotkodálnak a Sri Lankaiak…

Apropó, tréningek. Előre félek, ilyen időben menni a dzsungelbe. Picit más lesz. Sztem fölösleges is vinni bármi más ruhát a fürdőgatyán kívül. De azért érzem benne a kihívást. De valahogy most picit elég a vízből. Szaki, ha nagyon kell, gyere, adok! Amúgy meg ez az időjárás szorgosan elbarmolja minden programunkat a hétvégén amit jól eltervezünk. Szeptember végéig, esetleg október közepéig fog tartani. Aztán meg elkezdődik a szezon. Az igazi szezon. Előre várom!
Megjött a Cseh lány. Ez egészen gyorsan és dramatikusan megváltoztatta a lengyel lány viselkedését is. Elképesztőek vagytok ti nők… Aranyos, kedves és rohadtul naiv. Komolyan nem tudom mit keres itt. Konkrétan meghalna, ha kitennék Colomboban valahol. Olyan kérdéseket tesz fel, hogy én mosolygok, a Sri Lankai AIESECesek hangosan nevetnek. bizonyára mindenki naiv, amikor megérkezik, de nem ennyire… de valszeg eléggé burokban lesz. Egy cseh cégnél dolgozik, már otthonról elkezdte, másfél, két hetekre kiviszik és körbeutazza Sri Lankát. Persze szállodákban szálnak meg satöbbi. Így igazából ez nem annyira Sri Lanka, de nem kell aggódni látványosan ettem neki kézzel, amin teljesen elképedt főleg azon hogy bírom a csilis körrit rizzsel enni. Amikor a rizs magában is –szerinte- szétéget mindent a szájában. Hát az első hónapban nekem is égette, ma már igazából nem érzem, hogy csípne, inkább az ízét érzem. Szal, ha valami erős nekem az valszeg méreg lenne már otthon. Kíváncsi leszek otthon valami erős pistás kajára.
Szóval most ettől egy csapásra visszatárt az élet a kis lakásunkba. Jönnek barátok, akik hozzák a barátaikat, meg barátnőiket. Ittunk, mulattunk, dumáltunk, úsztunk, áztunk. Megismertem új embereket. Az egyik barát igen előkelő helyen lakik. Egy luxus apartman házban. 10 emelettel Colombo fölé emelkedik és igen szépen lehet látni a várost és az óceánt, egyszóval mindent. Ja és mellesleg a tetején van egy medence, ahol szinte mindig csak mi vagyunk. Na, ott lesz a köv barbeque party. És szerencsére van jó nagy fedett rész is, szal az eső sem tud elrontani semmit. Múltkor volt egy vicces jelenet. Éppen a kis faszentos fürdőgatyámban feszítettem a tetőn, egy pohár nem tom már mivel a kezemben és azt hiszem elég hangosan ecsetelhettem valamit. Éppen egy helyi család jött fel a gyereket úszni tanítani. Muszlimok. Jött az apuka, anyuka (gondolom én) meg még 2 nő, meg kisgyerek. A nők persze full chadorban. Akkor azért megszólalt a kulturális tisztelet-bimbóm és lehalkultam és leültem, még a poharat is letettem. Viszont elég gyors volt az úszás lecke, mert a többiek annyira nem halkultak le. Én minden esetre elkezdtem gondolkodni, hogy ha muszlim nő vagy akkor, hacsak nincs otthon a lakásban egy indoor medencétek, akkor nem úszhatsz soha medencében? Vagy úszhatsz, csak csadorban? Na mind1 elég hamar elmentek.

Pénteken elmentünk egy kiárusításra. Az egyik legmárkásabb, legmenőbb üzlet (ODEL) árusította ki azt, amit már végképp nem tudott eladni a felső tízerzernek vagy turistáknak. Néha ellátogatok oda, mert Európai szemmel nézve annyira nem drága. Például a Hugo Boss parfűmöm itt harmad annyiba került, mint otthon. És az itteni fizumhoz mérve bár rohadt drága volt, mégis beruháztam rá, hisz azt simán haza fogom vinni. Na szóval, márkás, jó minőségű cuccokat szortak szét a jónépnek. Nahát, hogyne menne oda a szemfüles tréni. És ugye van szemem meg fülem is, tehát mentem. Igazából csak egy gatyát akartam venni a dzsungel túrákra, mert oda egy kényelmes, rugalmas naci ekll, aminek nem árt semmi. No végül is tudtam szerezni egy ilyet, meg egy másikat is és két Sri Lankás, márkás, totál jó anyagból készült pólót is kevesebb, mint 1000 Ft nak megfelelő buznyákért. ENYIT RÓLATOK CSAJOK! :D Turi volt ezerrel, volt ott idős, fiatal, illatos, büdös, hangos, szerény, tülekedő, türelmes, de több ezer ember. Kibírtam, szedtem zsákmányt, volt raid és bő volt a loot. :)

Most Vikinél is azt olvastam, hogy nincs ihlete írni, pedig biztos vagyok benne, hogy van miről csak nem jön. Na én s így voltam, szóval most írok a Kandy Perheráról.

Kandy Perahera

Igazából ezt akartam címnek adni, de hát Sri Lankán nem lehet tervezni, jött az eső és roppant hamar kiharcolta magának a címért való jogot. Azt hiszem 3 hete voltunk ott. Annyira nem hozott lázba, mert ez a 3. látogatásom volt a városba, de tudtam, hogy az alkalom különleges lesz. Teresa egyik helyi kollégája volt a segítségünkre.

Mi is az a Perahera?

Az olyan Rioi karneválféleség. Rohadt sokan vannak és rohadt sokan vonulnak az úton mindenféle zenével meg jelmezekkel meg állatokkal meg díszekkel egyetemben. Táncolnak, vígadnak, sanyargatják magukat. Valamint nem utolsó sorban csalogatják a turistákat.

Van vallási / történelmi jelentősége?

Hát, hogy a viharba ne lenne neki. Itt mindennek van. No tehát. Van akkor ugye a Buddhizmus. Aminek a meleg ágyának Sri Lankát szokták emlegetni. Akkor itt van Kandy, ahogy már írtam itt van a legnagyobb Buddhista ereklye, a legutolsó Buddhának a foga. (ebbe a legutolsó Buddhába ne menjünk bele, de ha túl sokan kérik kommentekbe akkor a köv postban leírom) Tehát, a legnagyobb Templom is itt van, vagyis a legnagyobb vallási királyság. Vagy hogy kell ezt mondani szépen. A lényeg, hogy 5 van belőle Sri Lankán, rendesen főpapokkal, akik királyok vagy mik, de Kandy a legnagyobb. Ezért van itt a fesztivál, de az összes többi is képviselteti magát. És beficcenek picit más vallások is, mert abból is eléggé színes Sri Lanka. Akik például tűket szúrnak magukba és azzal pörgetnek valamit vagy azon lógnak, na azok nem buddhisták. Amúgy még azt is hallottam, hogy esőért fohászkodnak. Na ezért így utólag megütöttem volna az összest, mert bejött nekik, túlságosan is. Ja még valami, a fogat kihozzák a perahera alkalmával és csak egyszer az évben, ilyenkor. Szerintük azért esik utána, mert kihozzák. Amúgy a legnagyobb elefánt viszi tökegyedül. Hát nem ügyes??? Szerintem azért, ha tényleg amiatt esik nyugodtan bent hagyhatták volna...

Mennyien voltak?

Nem tudom kimondani, de nem lehetett leülni a földre a kordonon kívül. Belül meg ugye nem lehetett lenni már amikor elkezdődött a perahera.

Mik voltak? Miket csináltak?

Először is lőttek, ágyúval. Aztán a templomból lassan elkezdték a menetet, ami a városban egy előre meghatározott útvonalon haladt. Léptek 10 et, táncoltak, zenéltek, kardoztak, égő dolgokat dobáltak, mutatványoztak, szaltóztak, elefántkodtak, doboltak, tüzet hánytak. Pompázatos ruhák, élő történelem, élő kultúra. szavak nehezen adják vissza. Csináltam képeket, párat feltöltöttem ide is, a többiért egerezzetek jobb felülre. Aztán meg a videók amikor hazamentem.

Háború, terrorizmus? Ilyenkor hol van?

Ott van az. Amikor összeröffen egy pármilliós tömeg még jó, hogy célpont. Viszont ezt pontosan tudja a katonaság és a rendőrség is. Azt kel mondjam kitettek magukért. Minden olyan flottul meg volt szervezve, olyan rend volt. Körülbelül 10 méterenként állt egy rendőr. Voltak kis cserkészek elsősegély csomaggal, panadollal és vízzel, ingyen osztogatták. A városnak azt a részét ahol a perahara haladt, szinte hermetikusan lezárták és mindenkit csak a rendőrkordonon keresztül engedtek át.

Turisták?

Mivel vallási jelentősége is van az eseménynek a helyiek igen elnyomó többségben voltak, de szerintem a legtöbb turistát is valójában itt láthattam, csak elszórva, elvegyülve. A lényeges különbség az, hogy a turisták az előkelőbb helyeken, éttermekben, széken ülnek, míg a helyiek neilon zacskón a földön a kordon mögött. (ott nem volt már hely) Na persze a szemfüles heyli fiatalok aztán azonnal, ezerszer durvábban, mint a TUKTUK sofőrök nyomulnak, hogy helyeket adjanak el neked. Az első ajánlatunk 6000 Rupi ról szólt, ami uszkve 10 ezer Forint. Na most az Európai standardok szerint is picit sok, hogy leülhessél egy műanyag székbe. Aztán persze miutn a következő 1 órában követtek minket lementünk 1000 Rupiig, amit már majdnem kifizettünk, de akkor valamilyen sugallat azt mondta, hogy menjünk tovább. Végül egy vonat váltóházában jutottunk egész normális fapadokhoz 200 Rupiért. Éljen a szemfüles tréni megint.

Legjobb élmény?

A siker, hogy megtaláltuk a váltóházat. Maga az esemény is azok közé tartozik, amit nem szabad kihagyni ebből az életedből. Nem jönnék el megint, a következő pontban ecsetelem miért, de itt had szögezzem le, semmi pénzért sem szabad kihagyni, át kell élni, itt kell lenni! Azok ellenére amit a következőkben felsorolok, nagyon élveztem.

Kellemetlenebb élmények?

Oké, menjünk sorjában.
• A rendőrkordon: Nos, hát motoztak már meg életemben, amikor szórakozó helyekre mentünk be vagy ilyesmi, meg már itt Sri Lankán is. Továbbá, én nem vagyok az a szemérmes típus, tisztában vagyok a hibáimmal és elfogadom őket, nem vagyok mondható prüdnek sem. Ami viszont itt sikerült elkövetniük motozás címén az picit áthágta az én határaimat is. Viszont rendkívül ügyesen és gyorsan csinálták, mert felháborodni sem volt időm. Nem tudom, hogy parancsba lett nekik adva, hogy így csinálják vagy nem tudnak motozni vagy egyszerűen több ezer ember tapogatása után meg akarták nézni, hogy a fehér ember is biológiailag ugyan úgy épül-e fel, mint a barna. A lényeg a lényeg, így még nem sikerült senkinek a nyílt utcán több száz ember előtt (akik persze bámultak, mert magas, fehér fiú) megmarkolásznia ott lent… Legkevésbé egy 30as palinak. Eleinte szépen kéz, váll, hónalj, bár amikor csöcsörészett, már gyanús volt a dolog, de aztán a szokásos: -ez mi? - mobil – és ez? – pénztárca… Aztán ZSUTTY, HUKK, MI A?!??!? Majd mivel rövid gatyában voltam a többit látta hogy no para szal tovább is taszigált. Én meg, mint valami megtört én nem is tudom mi arrébb baktattam 10 lépést és megálltam várni a többieket. Hozzáteszem, hogy a helyi srác sem örült túlságosan az esetnek. A lányoknak volt külön kis fülke, de az arcukat látva, amikor kijöttek hasonló élményben volt részük, de legalább nem nyilvánosan. Nem szeretnék átélni egy testüregmotozást…

• A következő 2 óra azzal telt, hogy helyet kerestünk, illetve alkudoztunk csillagászati árakon. Az sem volt túl jó dolog azt kell mondjam. Iszonyú volt a tömeg…

• A következő izgi dolog az volt, hogy amikor 2 óra mászkálás után eléggé fáradtan megtaláltuk a helyünket, a következő 4 órában, míg el nem kezdődött, illetve oda nem ért a Perahera, mi egyhelyben ültünk és nem mozdulhattunk el, mert akkor ugye elfoglalják a helyet. Még szerencse, hogy elmentem WC re mielőtt nekiindultunk. Ja és ráadásul se nem Teresa, se nem Maria az a túlságosan beszédes típus és most végképp nem voltak beszédes hangulatban, mert megfájdult a fejük, a helyi srác elaludt én meg szépen ültem és ültem és néztem ki a fejemből elég erősen.

Azért jó volt?

Igen, maga a műsor elfeledtet miden rosszat, 2 órán át izgalmas, sokkoló, kulturális, kihagyhatatlan.
A hazaunton meg sikerült megtapasztalni egy nem totál zsúfolt vonat utat, ráadásul nappal. Kiláttunk és lélegzet elállító helyeken mentünk. Aztán még aludni is tudtunk.

Kis specialitás a végére. Páran tudhatjátok rólam, hogy igen intenzív internetes játékos múltam van. Kevesebben, hogy a fő sulin ezt sikerült mélyebbről is megnéznem és egy tanulmányt készíteni róla. Na hát az első Sri lankai cyber gaming bajnokság fő szponzora, a helyi legnagyobb telekommunikációs cég egyik marketingese épp a jó ismerősöm, szóval neki ecseteltem, hogy mit is jelent a cyber gaming. Aztán hát meghívott rá. Érdes volt az esemény. Egyrészt néztem, mint régi játékos, hogy mennyire profi a mezőny, másrészt community szempontjából, hogyan formálódik, milyen csapatok vannak, harmadrészt magát azt a társadalmi réteget is, aki játszik.
A profizmussal nincs gond, van még mit bőven fejlődni, de a potenciál ott van a srácokban. A community szépen fejlődik, ez egy nagy szervezés volt, beszélgettem azzal az emberkével, aki próbálja összefogni a társaságot. Netkávézója van és elég jó üzleti és szervező képessége. Értelmes ember. Elmondtam pár gondolatomat neki. Amúgy hatalmas kocka. Minden kasztból van 70 es karaktere wowban. (na ezt a mondatot kevesen értették sorry)
Ami viszont még érdekes, az a társadalmi osztály, ami játszik. Otthon, ugye elsősorban ráérős középiskolai fiuk vagy egyetemisták, akiknek rohadt sok idejük van. Minden adott otthon erre. Na hát itt aki állami iskolába jár, annak 1: nincs pénze számítógépre, 2: nincs ideje játszani, mert a könyvet szó szerint kérik számon vagy én nem tom… Tehát a nagyon gazdag gyerekek játszanak, akik nemzetközi sulikban tanulnak. Mindegyik azt gondolja magáról hogy kis Isten, amihez egy igen jó platform az internet, ami ugye személytelen, arctalan. Na ők találkoztak most élőben. Vicces volt. Érdekes számomra. Egyszer még ha kedvet kapok visszatérek tanulmányozni ezt a témát, hisz hobbyként még megvan.

Hú hú még mielőtt abbahagynám. Találtam egy blogot, egy magyar pár utazgatott itt a környéken és igen ismerős élményeket, tapasztalatokat írtak le. Egészen fantasztikusan, csodálatosan humoros és élvezhető stílusban. Itt olvashatjátok egy éves utazási élményüket, mindenképpen ajánlom: http://kk.blog.hu/

Szép NAPOT mindenkinek…

Jaq

ui.: ez ömlesztett post volt, mint amilyen az idő…

Fél év

2008-08-19T22:21:00.000-07:00

Jó reggelt!

Huszadik poszt, jelentem.

Megint egy storyval nyitnék, csak olyan hangulat alapozó gyanánt.

Valamelyik nap szépen nyugodtan nyomtatok a lenti irodában erre az egyik helyi kolléganőm vadul, lihegve berohan. -Jaq, Jaq! Barna a vagyok?!?!?! –Gondolom a döbbenettel teli értetlenség kiült az arcomra elég rendesen, mert gyorsan hozzátette: - Kint voltam a napon…

Hát mit is mondhatna az ember, mert a lányka még csak nem is az a világosabb bőrű fajta, hanem alapból jó pár árnyalattal sötétebb. Úgyhogy összeszedtem mindent, amit a külkeren tanultam a diplomáciáról és a kulturális különbségekről (HAHA) és így feleltem: - Én nem látok túl sok különbséget, szerintem ne aggódj…

Nincs tanulság, csak megosztottam…

Amúgy több mint fél éve vagyok itt. Általában az ilyen fordulópontok nem okoznak különösebb törést vagy szentimentális pillanatot, de most észrevettem pár dolgot, amit érdemesnek találok arra, hogy megosszam.

Fél év. Hosszú és rövid idő. Nézőpont kérdése. Einstein is megmondta, amikor a relativitást magyarázta köznyelven: Ülj a szerelmeddel egy órát a parkban a padon, egy pillanat lesz. Tartsd a kezed a forró kályhán 10 másodpercig és örökkévalóságnak fog tűnni.

Én azt hiszem, Vágó Úr, hogy az A választ jelölném meg, gyorsan elszaladtak ezek a hónapok. Eléggé az a fajta vagyok, akinek erős elvei, értékei vannak az életben, amikhez ragaszkodik elég rendesen. Tehát úgy jöttem ide, hogy bizonyos dolgokban hittem és tudtam, hogy itt figyelni kell rá, más esetekben itt tapasztaltam meg, nem tetszett és úgy döntöttem, hogy én márpedig így és úgy… Viszont azt kell mondjam, amit már korábban is írtam, hogy a változás, a más környezet és az idő kikezdi az értékeimet, elveimet. És ez az, amit most fél év után észrevettem magamon és ez az, amit nem szabad hagyni, hogy tovább degradálódjon.

Na ez eddig zavaros, szóval íme pár példa.

Otthon imádtam sétálni a nyári éjszakában vagy amúgy si nyáron. Jó az idő, kellemes szellő, mozgás, nagyon jó érzés. Az első napokban megtapasztaltam, hogy itt mindig jó idő van, mindig kellemes az este és arra is rájöttem, hogy a közlekedés úgy szívás, ahogy van. Innentől egy értelmű volt, hogy nem leszek rest sétálni akár nagyobb távolságokat sem, mert jól esik. Na ez ment pár hónapig, aztán szépen lassan elkezdett kopni, aztán azon kaptam magam egyszer, hogy azon gondolkodom, hogy mikor érek már oda, meleg van basszus, kerülgetni kell az embereket. –Nyavalyogtam magamnak. Szép, mondhatom. 5 hónappal ez előtt, teljesen kiakadtam az egyik helyi AIESECesre, aki 1km séta alatt háromszor fel akarta adni és végkimerüléstől összeesni és kétszer vádaskodott, hogy én bizony meg akarom őt ölni, hogy ennyit kell mennie. Akarva akaratlanul is elkezdek hasonlítani a helyiekre. Ebben nem akarok. Nem szabad ellustulnom, elkezdtem sportolni egy kis séta sosem árt!

A másik hasonló és egyszerű dolog. Ez az egész sziget egy álom. A természet, a pálmafák, a virágok, a majmok, a madarak, az egzotikus gyümölcsök, az óceán, a hegyek, az emberek. Dolgok, aminek az újdonságára rácsodálkoztam, mint csecsemő a világra és szerettem őket, rajongtam értük. Ez is elkopni látszik. Miért??? Mert nem új? Attól még mindig gyönyörű, más, amit otthon vagy bárhol máshol nem kaphatok meg. Egyike azoknak a dolgoknak, amikre nem szabad ráunni. Valamelyik nap, munka után felmentem a tetőre, leültem, néztem a naplementét, a pálmafákat, hallgattam buddhista kántálást és a madarak énekét. Élveztem Sri Lankát. Továbbra is fogom.

Nem szabad a körülötted levő szépséget és értékeket megszokni és nem értékelni, főleg nem fél év után.

Végül a harmadik példa, a legcsúnyább. Azt hiszem a legtöbb ember magában tartaná. Erősen hiszem, hogy minden ember egyenlő. Más adottságokkal születik, de egyenlő jogokkal kell, hogy rendelkezzen. Miden ember érték, mindenkiben megvan a szép és az erő, csak meg kell találni. Ennél fogva az embereket máshogy, de MAGAMBAN egyenlőként kezeltem mindig is.

Nos, egyszerűen azt vettem észre saját magamon, hogy kezdek lekezelően bánni bizonyos emberekkel. Nem, ez nem kívülről látszik, nem köpök le senkit, nem beszélek senkihez úgy, mintha rongy lenne. Ez belül van, ahogyan gondolkodom róluk és ez az ami egy idő után, talán már most is meglátszódik a viselkedésemen. Ez valószínű, hogy azért van, mert engem sem kezelnek egyenlőként. Nagyjából senki sem kezel úgy. Kezdhetem a sort azoktól, akik meghajolnak és úgy adják a visszajárót, akik 2 métert ugranak hírtelen, hogy ajtót nyithassanak nekem a supermarketben, akik uramnak szólítanak. Folytathatnám azokkal, akik elvisznek magukkal a legexkluzívabb helyekre, mert ők maguk tízszer exkluzívabbnak és fontosabbnak tűnnek, ha fehér emberrel mutatkoznak, mert az sikk.

Nem, egyáltalán nem vagyok egyenlő. Azt még midig nem döntöttem el, hogy mit kezdjek ezzel, de azt tudom, hogy számomra az a gondolat, hogy az BELÜL, én bennem az emberek nem egyenlők, félelmetes. Mindenki megválaszthatja a gondolkodását és a hozzáállását a világhoz. Nem szabad hagynom, hogy ennyire befolyásoljon a környezetem. Ehhez ragaszkodnom kell, mert ez olyan dolog, amit nem szabad elengednem.

Tehát az utóbbi időben szépen elkezdtem kondicionálni magamat agyilag, hogy újra úgy álljak hozzá dolgokhoz, ahogy régen tettem.

A mai postot igazából picit képesre terveztem, de még mielőtt belevágnék még egy megosztani valóm van. Nem rég egy itteni jó ismerősöm meg nem született babáját el kellett venni, mert valami genetikai deformáció volt a 3 hónapos magzatnál. Kb egy éve próbálkoznak a felségével. Elmesélte az egész történetet, azt az egy perces extázist, amikor az ultrahanggal vizsgálják és a meny országot, amikor a saját gyereked szívverése látszik, a kicsi kezei, lába és azt a poklot, amikor a degenerációt az orvos megállapítja és felteszi neked a kérdést: Végig akarod csinálni?

Picit megijedtem mostanában ettől a fajta felelősségtől, túl közelről mesélték. Még egy lépcsőfokot fel kell lépjek az élet lépcsőjén ehhez.

Minden élet egy csoda…

Na ezek után éles váltásként akkor vágjunk is bele a képeskönyvbe:

Legelőször is kicsit a munkámról. Ugye a programok, amikre megyek, sok esetben 3 napos tréningek. Úgy kell elképzelni az egészet, mint egy AIESECes konferenciát, csak picit profivv körítésben. De amúgy tényleg egy az egyben ugyan az. Éjjeli faci meetingek, work hard, party harder stb stb. Na ezek általában valami jó kis szállodában vannak, hiszen egy multi cég top managerei csak nem töltenek 3 napot valami putriban... tehát íme pár kép a munkámról :D

Végre hozzájutottam normális kajához. Ilyenkor nyíltan rizsellenes vagyok. Szerintem nyugodtan felvehetnék rizsa tiltakozó polot.

A szobánk, általában az AIESECes kollégámmal alszom. Nem horkol.

Nem volt kád!!! itt sehol sincs kád! Miezmár!??!? :D

A szálloda kertje. A turisták el vannak zárva, amint besötétedik bezárják a kapukat és kb 10 őr fel alá járkál a kertben... őriznek mint az állat. Igazából nem tom mitől, roadtul de senki sem akar itt turistát támadni. Abból van pénzük. Minden esetre a kertben minden paradicsomi. Ilyen pázsitot még nem láttam életemben. Olyan, mintha a legfinomabb persza szőnyegen járnál... hihetetlen.

Belső tér a szállodában.

Ugyan az, vannak ksi táblák a fák tövében, az van rájuk írva. hogy "Kedves szülők, kérjük figyeljenek a gyerekeikre!" El lehet játsani a gondolattal, hogy mik történtek :)

Azért midngi jut idő megmártózni :)

Nem tudom miért vágok ilyen képet, senki sem szorít semmit lent...

Sifaan.... a 3 nap után. Szerencsére nem éjszaka jött rá :)

Na ez a másik helyszín, ahol a Wild Driftek vannak. Itt voltam először én is. Itt általában egy napos vagy max 1 éjszakás tréningek vannak.

Egy dúzzasztott folyó melett vagyunk.

Picit lápos, de ez külön hangulatot ad neki és a tutaj építésnek :)

A kötélpálya átível a folyó felett és a végén a vízbe pottyansz. És még nem votl alkalmam kiprobálni... de ami késik, nem mulik :D

Wild Drift!

A harmadik téma: Az előző előtti postban leírtam a reggeli utamat az irodába. Na most azt képesítettem meg, igyekeztem olyan képeket készíteni, amiken látszanak az extrém különbségek. Ez itt a Dream house. Az egész első emelet a mienk.

Az utcánk. itt szokott lenni a tehén.

A buddhista templom szobra. éS az a rohadt hangszóró...

Ráfordultunk a sínekre, kb 300 méter.

Igen, itt is emberek élnek.

A sínek mentén élnek... de ha jön a vonat arrébb mennek :)

És ezt túrják nap mint nap... néha, amikor már nagyon büdös meggyújtják...

Mindenki teljes összhangban a sínek mentén...

Korán van még...

Egy egy ilyen lakásban 10+ ember él.

Hopp, lefordultama sínekről. Jönnek gazdagék és erődítményeik. Igen, jól látjátok az éppen olyan szöges dót, amit a hadsereg használ. A Garázsban vai uj merci és Jeep.

Na ezeknek még vízes árka is van, de ez a bejárat elhagyatott, valszeg egy másik utcáról járnak be, mert ha jól láttam az egész háztömb az övék.

Innen már kb fél percre van az iroda. Az nem ennyire puccos, de mégis hasonlít ezekre a házakra...

Hát ennyi, remélem ezek a képek többet mondanak ezer szónál.

Legyetek jók, most elhatároztam hogy ygakrabban jelentkezem! :)

Jaq

Merűljünk egy kicsit mélyebbre!

2008-07-27T10:09:00.000-07:00

„Ha a fáknak is puha, meleg bundája lenne, és tudnának nyöszörögni, azok, akik most vegetáriánusok, éhen halnának?”

Oké, most egy sztorival nyitom. Tehát, a történet úgy szól, hogy réges-régen, amikor az első szingaléz emberek az akkori Indiai királyságokból megvetették a lábukat a szigeten, akkor két gyermeket egy anya oroszlán teje táplált és így tudtak életben maradni, hogy aztán megalapítsák az első szingaléz királyságot. Nekem, picit Romulus és Remus szaga van a dolognak, de hát annyi baj legyen. Ez az oroszlán aztán fel is nevelte őket, innen ered a szingaléz nyelv és maga a nemzet is, mivel Singhe oroszlánt jelent. Ezért van az oroszlán a Sri Lankai zászlóban is és rengeteg név van, mint például WEERASINGHE amiben ugyan csak ott az oroszlán, erre emlékezvén.

Na most, az egésszel csak egy baj van. Nincsenek és nem is voltak oroszlánok a szigeten, csak állatkertben. :D

Elment megint valaki, akihez kötődtem. Ismét AIESECers say hello and good bye… hányszor fogom beírni? Swietka is elment, a ház majdnem üres. Egyedül vagyok mint a kisujjam körme a bal kezemen. Na, jó Teresa és Gayan itt vannak, de ők egy pár, estefele bevonulnak a szobájukba… és különben is AIESECest ide nekem! :D Picit magamba szálltam. Na nem a rossz értelemben, semmi roskadás vagy ilyesmi. Elkezdtem megint gondolkodni, filozofálni, értékelni, hol tartok, hová megyek stb…

Olvasgattam ma blogokat. A tieteket, meg pár emberét, akik azt hiszem sokkal többek, mint én. Hívjam őket change agentnek? (hmm a fordítás nem egyszerű, de maradjunk annyiban, hogy olyan ember aki jó értelemben hatást gyakorol a környezetére igen erősen) Ezek az irományok is megindították a kis fejembe a gondolatokat.

Pénz

Nem szeretem. Valahogy túlságosan összefügg mindennel. Befolyásolja az emberek gondolkodását. Nem szabadok miatta. Olvastam egyszer egy sci-fi novellát. Az első ember repült a Marsra, valahol fél úton a 2 bolygó között egyszer csak hihetetlen mód felszabadult, megszűnt minden szellemi gátlása. Hihetetlen műveleteket tudott végezni számítógép nélkül és teljesen új, addig ismeretlen, kreatív ötletek szállták meg. Szellemileg szárnyalt. Rájött, hogy a Földön bizonyos életformák élősködőként az emberek szellemi kapacitását árnyékolják és amikor elhagyta a Földet, mint otthont elszakadt ezektől az életformáktól.

Valahogy így tekintek a pénzre. Nem tudunk nélküle élni, mert természetünk részévé vált, de sosem szárnyalhatunk vele!?!?

Amúgy örülök az USD gyengülésnek, mert lényegesen több itteni pénzt kapok egy otthoni pénzzért, mint amikor idejöttem.

Komfort

Érdekes kérdés és természetesen összefügg a pénzzel. Úgy jöttem ide, hogy ezt az évet az életemből a minimalizmusnak szentelem. Semmi komfort, semmi luxus, csak az ami kell. Tisztában voltam vele, hogy ez nehéz és éles váltás lesz, hisz huszoniksz évet a családommal éltem, aminek az egyik előnye éppen a komfort amit egy családi fészek megad. Na, ha valaki ebből jön a harmadik világba, akkor az elég erős pofon. A hűtő nincs mindig tele magától, nem nő benne kaja. Nincs cukros fiók a nappaliban, két hűtőláda tele kajával, egy pince tele jobbnál jobb borokkal és italokkal. Nincs fürdőkád, wc papír, meleg víz, a tisztálkodási eszközökről nem is beszélve. Nincs TV, rádió, az internet luxusnak számít és a széles sávot az otthoni mobil internet kenterbe veri. TV, rádió? Minek az manapság? Csak akkor kezd hiányozni, amikor nincs… amikor megy a foci EB vagy az Olimpia és nem tudod követni… Nincs közlekedés, autó, motor, távoli dolgok. Nincs metró, ahova kényelmesen leülök Újpest központba és 20-30 perc múlva leszállok max 10 percre a célállomástól. Nincs nyugodt közlekedés, a buszon állandóan toppon kell lenni és figyelni a zsebeidet és a táskád, az utcán sétálva kerülgetni kell a féllábú, bűzlő fél emberi kéregetőket vagy azokat akik „barátkozni” akarnak. Nincs „kajajegy” délben, amiből meg lehet venni, a milánóit egy kis rántott husival. Rizs van azt pá. Nincs Auchan, Tesco vagy Kaisers, amibe bemész és ott van 99999 fajta minden termékből. Van olcsó, amihez inkább nem nyúlok, mert szétesik, van drága és még drágább. Ha valaminek a márkaneve ismerős talán, akkor az tudom, hogy a luxus kategóriába esik. Napraforgó olaj, oliva olaj, zsír??? Mik ezek? Folytathatnám a sort az élet miden területéről kiragadott példákkal, amikre nem is gondol az ember…

Tehát mi a komfort, mi a luxus? És mit adok fel? Érdekes beszélgetésem volt a pénzügyem MC taggal (nemzeti szinten felel a pénzügyekért). Azon gondolkodtak, hogy növelik a gyakornokok fizetését, mert az infláció picit megindult az USD gyengülése miatt. A srác véleménye az, hogy elégnek kell lennie, ha a gyakornokok Sri Lankai mintára élnek. Mint mondjuk egy Sri Lankai egyetemista. (még mindig szúrja a szemüket, hogy egy „luxus” házban élünk) Ezzel eddig egyet is értek. De akkor itt jönnek be érdekes dolgok a képbe. Amikor egy ennyire feje tetejére állított helyre mész, akkor nem akarsz mindent feladni, ahogy eddig éltél. Lehet, hogy csak az én meglátásom, de szerintem én is hozok valamit otthonról, amihez ragaszkodom. Mert az kell, kell egy otthon, ahova „haza” tudok menni, valami amit úgy hívhatok „otthon”. Lehet én vagyok a gáz, de egy csótányokkal teli lyukat, ahova bejárnak a kutyák sz*rni nem tudok otthonnak nevezni. Fél kezem rá, hogy, ha ezek a buggrisok elmennének Magyarországra akkor is minden nap rizst ennének ebédre. Ők is megtartanak egy kicsit, ami az ő „komfort” érzetüket megdobja. Tehát azt mondom 90%-ban feje tetejére állíthatja bármikor bárki az életemet. 10%-ért harcolni fogok amíg tudok :).

De hozzáteszem, az a 90% rendesen formálja a10%-ot idővel… nagyon kíváncsi vagyok menynire fogom értékelni az otthoni komfortot, amikor egy McDonalds hamburgernek amihez kb két havonta jutok hozzá NAGYON tudok örülni.

Időtöltés, értékek

Mivel töltöm a szabadidőmet? Mit és hogyan csinálok az irodában? Megint fura kérdés. Egyszerűen abból indulok ki, hogy otthon főleg ha nagyobb szünetek voltak képes voltam akár egy hetet is átjátszani a számítógépem előtt. Vagy átszórakozni. Most valahogy nem esik annyira jól és egyre kevésbé hiányzik. Azt hiszem picit az értékrendem kezd változni, mert amikor nekiállok játszani valami azt mondja: „hasznosabba is eltölthetnéd az időd, pl takaríthatnál, olvashatnál, dolgozhatnál, edzehetnél” Ami, hogy, ha a régi fejemmel gondolkodom NAGYON GÁZ. Meg kell szokjam magam. Egyre inkább tökéletesebbet és jobbat és többet akarok csinálni vagy több akarok lenni. Juj…

Kötődés, szerelem, szeretet

Akkor is írok róla! Ahogy elkezdtem a blogot megint elmentek emberek. Akikhez kötődtem, visszamentek a régi életükbe több ezer kilométerre innen. Évek fognak eltelni míg látom őket. Ezt nagyon nehéz feldolgozni, bármennyit is gyakorolsz rá és bármennyit is tapasztalod. Azt hiszem ez elmúlt hónapok mind barátság, mind szerelem terén igen kiszélesítették a látókörömet és újfent rá kellett jönnöm, hogy mennyire beszűkült volt ezelőtt. És nem csak az itteni dolgok befolyásolnak, az otthoniak is, de persze főként az itteni történések.

Több dolgot értékelek egy barátban, jobban tisztelem a lányokat és új fogalmat nyert a családi szeretet és kötelék is.

Tervezés, jövő, munka

Az itteni munkáimon is meglátszik az az éles különbség ami mostanában az életemre jellemző. Pontosan megtapasztaltam, hogy mit nem akarok csinálni és azt is, hogy milyen az amikor nagyon élvezem, amit csinálok. (oké Psidiumot is élveztem, de a váltás nem volt ennyire éles)

Ez nem LEHET üres frázis, hogy élvezd a munkád. Meg kell találnod, keresned a jelenlegi munkádban azt, ami miatt élvezed, ami miatt jó, ami átsegít azokon, amik kevésbé jók. Van hogy 3 órán keresztül nyomtatok 140 oldalt, mert a nyomtatóba egyesével kell adagolni a papírt, de tudom, hogy amit csinálok sok embernek segít és megtalálom a kihívást, mert amikor az a dög nyomtató éppen kiköpi az egyik papírt, akkor kell beejteni a másikat és akkor folyamatosan megy. Meg van a felfedezés és a kihívás és a siker öröme.

Nem SZABAD megengedni magadnak, hogy ne úgy kelj fel reggelente, hogy vajon mit hoz a mai nap, hogy mi új lesz mit fogsz ma kitalálni, kikel fogsz találkozni? Nem szabad a hétfőnek rossznak lennie.

Nem engedhetem meg magamnak, hogy csak a pénzért dolgozzak. Mert a következő 40 évet munkával „kell” töltenem. De nem fogom… életem végéig, amíg ez a porhüvely amiben vagyok megengedi azt fogom csinálni, amit élvezek, ami értéket teremt számomra és mások számára.

Tovább fogok tanulni, emberekről és üzletről. Nem azért mert több leszek a papírtól, nem azért mert jobb állásom lesz a papírtól. Azért, mert érteni akarom, tudni akarom és a megfelelő környezettel és kapcsotokkal akarok rendelkezni. Az biztos, hogy nem otthon végzem a masterst, hogy utána hol fogok élni, az még egy kérdőjel. A cél meg van. Tiszta és elérhető. Rajtam áll.

Or shall I say, „it’s up to you” !?

Nemes célok, AIESEC és a 3. világ

Fura megélni, hogy otthon hogyan „fogja” meg az AIESEC az embereket és itt hogyan. Van egy másik történetem. A nyugati világban egy család ül a vacsoránál, megy a TV a háttérben, ahol bemondják, hogy a Tsunami X millió ember életét követelte és valószínűleg a kialakult körülmények között még Y millió ember halálát fogja okozni. A család a finom, meleg vacsora fölött csámcsogva követi az eseményeket és nézi a meghökkentő képeket a TV ben.

Apuka megszólal: -Szörnyű

És tovább esznek… más napra elfelejtik.

Volt egy ilyen nemes eszme az elején, ami engem megfogott. Én nem ilyen akarok lenni, mint ez a család. Én valóban tenni akarok! Valljuk be mindannyiunkban él ez egy darabig, aztán lecsendesedik és szépen visszaszállunk a mókuskerékbe, hogy hajtsuk a saját malmunkba az energiát.

A fura az, hogy ezekben az emberekben ez máshogy él. Mert ők azok, akiket mutattak a TV ben, ők azok akikről azt mondták a világon sok ezer kilométerre, hogy szörnyű. Ők azok, akik a legtöbbet tehetik, mégis tehetetlenek. A lehetőségeik korlátozottabbak. Nem csak a pénz miatt. A kormány miatt, a háború miatt, a kultúra miatt, a sziget miatt stb…

Picit én is tehetetlennek érzem itt magam. Bármennyire ezerszer több lehetőségem van, mint nekik. Látom a problémákat, amik otthon, máshol jobban működnek. Látom a hihetetlen önzést és a bezárkózott gondolkodást az emberekben.

Nem, nem akarom feladni a nemes célokat, az álmokat, hogy segítek. De ki vagyok én? Kinek néznek engem? Minden esetre tudom, mit tehetek, ami nem sok, de azt meg fogom tenni, azokon kívül is amiket minden nap megteszek.

Mi „adatott” és mi nem

Picit kapcsolódik az előző témákhoz, bár szerintem elég sok kapcsolódik egymáshoz. Azért nem az értékekhez írtam, mert talán a legfurcsább és hajmeresztőbb ezt átélni.

Azokból kiindulva, amiket fent is írtam hajlamosak vagyunk egy csomó dolgot úgy venni, hogy az az életünk része, az mindig is adott lesz és el sem tudjuk képzelni nélküle az életünket. Na, amikor szembe kell nézni, hogy kb semmi sem adott, amiről eddig azt gondoltad, hogy az, az az egyik legnagyobb kihívás.

Azt hiszem a blogot ilyen célokra is használhatom. Csak azért, mert most itt van és nem szeretném elfelejteni :). 1-2 héttel a hazaérkezésem előtt a következő dolgokról fogok írni, amik reményeim szerint megkönnyítik a hazatérést:

Mit fogok hiányolni Sri Lankáról?
Mi nem fog hiányozni?
Mik voltak a leg maradandóbb élmények, tapasztalatok?
Mik voltak a leg kellemetlenebb élmények, tapasztalatok?
Mit fogok élvezni otthon?
Mit nem fogok élvezni otthon?
Mit fogok folytatni otthon, amit itt elkezdtem?
Miben különbözik az otthoni nemzeti és munka kultúra a Sri Lankaitól?
Milyen elvárásaim vannak a hazaérkezéssel kapcsoaltban?
Mi változott meg bennem? A világnézetemben? Az értékeimben?
Mi változott otthon? A barátaim, család…
Milyen nehézségekkel nézhetek szembe? Hogyan küzdök meg velük?
Hogyan tudom a legjobban visszaadni az itteni élményeimet otthon?
Valami őrültség a végére…

Egy kicsit arról is, hogy mi van, így a végére. Jön egy lengyel lány és egy cseh lány pár héten belül. A házat felújítom idézetekkel, a különböző szobákra egy fair fizetési rendszert dolgoztunk ki és még a router wireless hálózatát is elneveztem Dream housenak. Visszajön az élet a kis lakásunkba. Várom már nagyon.

Munka segít sokat, mert azt nagyon élvezem. Egyre kihívóbb, de meg fogok küzdeni mindennel!!!

Elkezdtem sportolni, mert amióta itt vagyok semmit sem csináltam, pár hete jobb a közérzetem… hiába ép testben, ép lélek.

Na a végére random képek a közel múltból:

Oké ez elég durva, teljesen konzervatív egyetem, fiuk lányok külön stb stb és akkor ilyen grafiti van a falon??? :) Nincsenek teljesen tisztában a jelentésével.. arra jutottam.

AIESEC bevonáson segítettem az emebrkéknek, érdemes megfigyelni ezen a képen ahogy a hallgatóság gyűlik a teremben. Lányok balra, fiuk jobbra. Aztán jól ki lehet beszélni a másikat! :D

Na ezt már másodszor kostóltam meg, most sikerült lencsevégre kapni. Nem ez nem egy adag sz*r és nem is egy sáros levél, hanem Sri Lankai ínyencség. Egy kis édesség. Végülis finom, csak ne gondolnám, hogy édes sarat eszek...

Egy szinttel feljebb költöztünk, mert mi kisebb szibában is elférünk. Balra Ruki, a főnököm, jobbra Sifaan az ős AIESEC es.

Hazavittem egy kis melot, mert be kelett zárni az irodát. Broken squares, néhányan ismrhetik. néha legóznom kell munka gyanánt... :)

lopnaaaaaak..........

elment...

szép napot mindenkinek!

Jaq

Június, egy mindig különleges hónap

2008-07-03T23:08:00.000-07:00

„A Mars-szonda jég és só nyomait találta a Marson. Most éppen tequila-t keres.”

"Feledkezz a pillanatba! Sosem tudhatod előre, melyikben érint meg az örökkévalóság!"

No, ezzel a kettővel indítanék, mint általában, most is jellemzőek a lelkivilágomra és igen, valamiért a Június egy olyan hónap, ami különleges az életemben majdnem minden évben.

Itt ülök az irodában egy szép csütörtök reggelen. Túl vagyok a felkelésen, az ébresztés 5 perces különbséggel működik a telefonomon. Majd fogtam szépen a jóga pokróckámat és felmentem a tetőre, hogy elvégezzem a bemelegítés után az egyetlen gyakorlatot, amit tisztességesen tudok már, légzéssel együtt csinálni. Persze, háromszor megismételtem. Ezek után nekiestem a két szelet nutellás kenyeremnek. Egy köcsög nutella elég drága itt, de rájöttem, hogy elég sokáig kitart, így akár még meg is éri. No, meg finom. Reggeli után zuhanyzás és fogmosás. Ilyenkor reggel még nincs meleg víz, mert azt ugye a napkollektorok csinálják. (nagy luxusként) De hát annyira nem hideg a víz, mivel Sri Lankáról beszélünk. Ezzel is meg vagyunk. Ezek után vettem szépen a hátibatyumat a laptopommal egyetemben és elindultam az irodába. A roppant hosszú, 4-5 perces gyalogút állt előttem. Kifordultam a kapun és megint az köszöntött sarkon ami már jó párszor megijesztett, de most már, felkészültebben ért a dolog. Egy tehén kérődzött a sarkon és bambán bámult rám. Nem, igazából nem ijesztő, csak ez az egész, hogy kifordulsz a kapun otthon és ott bámul rád egy tehén. Az utca végén egy buddhista templom van egy tisztességes méretű Buddha szoborral, minden alkalommal érzem a füstölők illatát, amikor elmegyek mellette. A kereszteződésre figyelni kell, mert bár nagyon kicsi, kb akkora forgalom van rajta, mint a kőrúton. Persze, mivel kicsi járda, zebra vagy ilyenek nagyon nincsenek… Miután átvergődtem magam, hivatásszerűen mindig integetni és köszönni kell a TUK TUK sofőröknek, akiket már megismerek és lassan már ők is engem majdnem 5 hónap után, de még így is a legtöbb reggelen el akarnak vinni. Ezek után jön a legérdekesebb része az útnak. Mivel rövidítek az úton, a síneken megyek olyan 2-300 métert. Érdekes, elsősorban az extrém különbségek miatt. Ugye ahol élek, Borella és ahol az iroda van Fairfield Gardens elég előkelő lakórészei Colombonak. No nem rózsadombot kell elképzelni, ugyan úgy tele van szeméttel az utca, ott a tehén, a kéregetők, a forgalom meg minden. Talán egy picit csöndesebb, de otthonhoz képest még ezek is zajosak. Ami miatt látszik, hogy előkelő az az, hogy hatalmas kerítések vannak, amik mögül kikandikál a házi cseléd és, ha be lehet látni, akkor ott elég tisztességes házak és autók vannak. Mondhatni hemzseg minden a luxustól. Tehát innen lépek a sínekre, ahol köszön a harmadik világ minden nap egy szép és hatalmas jó reggelt. Elképesztő, hogy miért laknak emberek ennyire közel a vonatsínekhez. Szinte a síneken élnek és mindig arrébb mennek, amikor jön a vonat. A síneken mosnak fogat az ujjukkal és egy pohár vízzel, ott fürdenek, teregetnek, játszanak, beszélgetnek és bizony nem egyszer a dolgukat is ott végzik. A tehén, a kecske a kutyákkal és macskákkal egyetemben a sínek mentén felhalmozódott szeméthegyet túrják és komolyan mondom, ugyan azzal a tekintettel bámulnak rám, mint az emberek. Kb én vagyok az ott lakóknak a reggel 9 es főműsor, a Mokka minden reggel, amit lehet bámulni, mert érdekes. Érdekes még ez az út, mert nagyon kell figyelni. A beton gerendák, amiken a sínek nyugszanak elég ritkásak és nincsen köztük a tér rendesen feltöltve kövekkel, így sok helyen csak a gerendákon lépkedve lehet előrehaladni, ha nem lyukról lyukra akarok menni. Ahol nincs lyuk ott általában egy kiskutya alszik, amire ugyan csak nem érdemes rálépni. A gerendákon meg sok esetben egy adag **** van. Emellett mind a kettő irányból jöhet vonat és szembejövőket is kerülgetni kell. Tehát abban a 2 percben nagyon figyelek. Ezek után egy gyors ugrással elhagyom a síneket és legalább 20 másodpercen keresztül magamon érzem még az ott élők tekintetét, mert a „kereszteződés” ahol a sínekről lejövök egy gyakori találka hely nekik. Fairfield Gardens, megint csak hatalmas házak, az egyik kis utcában a háziszolga MINDEN reggel lemos egy Nissant és látom, hogy a garázsban még ott van két bazi nagy Jeep. Majd a következő sarkon megérkezek az irodába. Ez nem az óceánparton van, semmi öt csillagos szálloda. Egy ház, a mi irodánk a földszinten van. Bemegyek, köszönünk egymásnak. Leülök a tiszta asztalomhoz, mögöttem ott egy kis halas „tavacska” az irodán belül, tisztaság, minden nap takarítanak, légkondi, ventilátor... Előveszem a laptopomat, bedugom, majd bekapcsolom. Körbenézek. A főnököm, néha előttem érkezik egy fekete MACbookja van, a kollégámnak, tőlem balra meg egy vadi új HP laptop. Megbeszéljük mi volt tegnap, kivel mi történt, vicces e-maileket továbbítunk egymásnak, jó a hangulat. Aztán rájövök, hogy ami itt van hármunk előtt az asztalon az valószínűleg többet ér, mint amit az 5 perce látott emberek egy életen át keresnek. Fura, kifordult, extrém világ.

Rég nem írtam. A lakótársaim ezt is megjósolták. Miért igaz minden, amit mások megjósolnak? :) Nem mint, ha nem történt volna velem semmi. Rengeteg dolog történt, amit érdemes megosztani, csak egyszerűen mindig találtam valamit, ami fontosabb volt, mint a blog írás. Kifogas.txt

Több, mint egy hónapja dolgozom itt. Ez tulajdon képen három testvércég együtt. Én ebből kettőnek dolgozom. Az egyik outdoor management, csapatépítő tréningeket szervez: www.wilddrift.com (igen, nekem fizetnek azért, hogy paintballozzak, dzsungel túrázzak és egy hegyi folyóban ússzak elképesztően gyönyörű környezetben :P) A másik inkább vezetőkészség fejlesztésre koncentrál és a felsőbb, stratégiai vezetőknek szervez egyéni tanácsadást vagy leginkább indoor tréningeket: www.unleashtalent.com én inkább ennek a cégnek dolgozom, egy 360°- os értékeléssel kapcsolatos projectet viszek, de amúgy marketing, termékfejlesztés és ad hoc dolgok vannak, mivel kis cég. Mondjuk, ha a hármat egybe vesszük, akkor nem annyira kicsi, olyan 20+ ember is dolgozhat összesen itt.

Tehát jól érzem magam. Sokat tanulok, élvezem azt amit csinálok, új embereket ismerek meg, kimozdulok. Pont az ellentéte annak, amit a másik cégnél csináltam és pont az, amire vágytam. A főnököm inspiráló, elismeri a munkát és dicsér, de emellett konstruktív visszajelzést is ad. a közvetlen kollégám egy ős AIESEC-es, vagy 7 évet töltött el a szervezetben, AI-nak (AIESEC globális vezetés) is indult, de a panel nem választotta ki. Tehát nagyon jól megvagyunk, tőle is sokat tanulok.

Próbálok időrendben haladni. Először a wild driftről írok, mert most voltam megint egy két napos programon és így az előző is jobban él bennem. Nem fordítom, le mert ezt nem lehet, ez wild drift. Ez A csapatépítő tréning a Sri Lankai vadonban. A 2 nap, ami olyan lendületet tud adni csapatoknak, cégeknek amivel aztán hosszú évekre beindulhat az üzlet. Motiváció, kötődés, csapatépítés és rengeteg tapasztalat és tanulás. Elképesztő dolog látni az embereket a buszon odafele és vissza, más emberekként térnek vissza a nagyvárosba.

A helyet úgy hívják, hogy Belihuloya. A sziget közepe fele van a hegyes részen, colombotól dél keletre. Egy Hortons Plains nevű helyhez közel, ahol a híres „World’s end” található. Ez azt jelenti, hogy a „Világ vége”. Körülbelül úgy kell elképzelni a helyet, hogy a semmiből hírtelen 1.5-2 km magas hegyek emelkednek ki, az egyiket megmászva, amikor felérsz a csúcsra, egy szakadék van, a hegy lábáig és állítólag egész Sri Lankát lehet látni onnan, na ezért hívják a világ végének. Itt fent még én sem jártam és célom elmenni oda. Egy kis hegyi faluhoz közel az erdőben van a tábor egy dúzzasztott folyó partján. Mesés a hely. Nincs a trópusi hőség, a hegyek miatt, de még mindig elég meleg van, hogy egy szál sortban legyél (este azért nem árt egy hosszú gatya). A táborban van áram, de a résztvevők sátrakban alszanak és fákra erősített zuhanyzókban tisztálkodnak. Az itt töltött napok, nem a tisztaságról és a civilizált környezetről szólnak, hanem a természethez és egymáshoz való közelségről. A táborból a folyópartra számos út vezet le. Az egyik a fákra erősített, magas kötél és akadálypálya, ami egy irodához, asztalhoz szokott embernek hatalmas kihívást jelent. A mesés folyóparton van az úszás, majd a tutajépítés. Úszás. Igen kiemeltem, mint ahogy korábban írtam, a Sri Lankaiak nem tudnak úszni, így az úszás,a folyó és a víz, mint közeg kihívás nekik és a legtöbben rettegnek tőle. Itt kapnak egy mentőmellényt, amivel nem tudnak elsüllyedni, majd rendesen oktatva vannak pár tempóról, meg hogy ne pánikolajnak a vízben. Ezek után „úsznak” egy picit olyan mély vízben, hogy a lábuk már ne érjen le. Ez a legtöbbeknek életre szóló élmény. Ezt a fél órát arra szoktam használni, hogy én is lustán lebegjek egy mellényben háton fekve a mesés tájat bámulva és ezzel demonstrálva nekik, hogy túl lehet élni a vizet. Majd jön a tutajépítés és a program. Nem mondom, hogy bővelkednek eszközökben, de abból igen jó tutaj építhető. Kapnak köteleket, hordókat és pallókat. Ebből össze lehet állítani egy tutajt, ami akár 18 embert is átvisz a túlpartra. Persze rendesen megvan a történet, a körítés, az idő, a cél stb stb. Közben mi egy kamerával járunk körbe körbe és kérdéseket teszünk fel a résztvevőknek, amiből aztán este a TV előtt le lehet vonni a tanulságokat. Kiderül, hogy nem terveztek rendesen, a csapat nagy része nem tudta, hogy mi van, nem voltak a szerepek szétosztva vagy egyszerűen az emberek nem tudták mi a cél… A kiadós vacsora, ami általában barbeque után mindenki jól alszik… Persze van még rengeteg más program amiket csinálnak a csapatok, kincskeresés a dzsungelben, paintball és kisebb játékok, amikből ugyan csak rengeteget lehet tanulni. Itt is egyre több felelősséget kapok, de nagyon érdekes önmagában is, a játékok miatt, az emberek miatt.

Amikor Colomboban vagyunk, akkor is sokszor megyünk találkozókra vagy, ha itt van program az is érdekes. Múltkor például a Sri Lankai tőzsdén tartottunk egy programot. Vicces volt nézni ahogy a felnőtt, 35-50 éves menedzserek a tőzsdén gyerekként rohangálnak színes műanyag síkidomokkal a kezükben, közben mindenféle érdekes hangot adnak ki, mivel nem kommunikálhatnak normálisan egymással. Azt hiszem jól fognak telni az elkövetkezendő hónapok.

Bár most a munkámról már sokkal szívesebben és sokkal többet írok, a gyakorlat nem csak abból áll. Meghívást kaptam a volt szobatársam bátyjának az esküvőjére, Indiába. Egy tradicionális, Indiai, 5 napos esküvőt kell elképzelni körülbelül 400 vendéggel. Az egészet megspékelte, hogy a házasodók nagy AIESECesek, a szobatársam bátyja MC (nemzeti vezetés) volt Indiában, míg az ifjú ara AI (globális vezetés), így a világ minden pontjáról érkeztek vendégek. Egy előkelő szállodában voltunk, teljes szobaszerviz és hagyományos indiai lakomák. Bangalore nem kimondottan turista látványosság, de egy lényegesen nagyobb város, mint Colombo, így hát bevetettük magunkat nagy bevásárlóközpontokba és én pl végre normális kajához (Subway :)) jutottam. Ezt is máshogy értékeled, ha amúgy nincs ilyen a közelednben…

Az egészre az vetett árnyékot, hogy kb 3 nappal az indulás előtt sikeresen elkaptam valami trópusi lázat, ami egészen 40 fokig vitte fel a testhőmérsékletemet, így korházban, orvoshoz is mentem. Kaptam antibiotikumot, meg lázcsillapítót, de nem vagyok 100% ig meggyőződve, hogy pontosan tudták, hogy mim van. Az orvos azt mondta, hogy, h én úgy érzem, hogy el tudok menni az esküvőre, akkor menjek. Vasárnap este csak 37 volt a hőemelkedésem, így úgy döntöttem, hogy nekivágok, hisz tudtam, hogy egy előkelő szállodában ugyan úgy tudok feküdni és az esküvő csak 2 nappal később kezdődött. Hát azt a két napot még végig feküdtem 40 fokos lázzal, majd pont amikor már Indiában is el akartam menni orvoshoz, a lázam egyik pillanatról a másikra elmúlt. Így picit szédelegve, meg betegség után, de részt tudtam venni az esküvőn és élvezni is tudtam. Sajnos a fényképezőm megint úgy gondolta, hogy akkor ő most nem készít képeket, így csak párat tudtam csinálni. A holland lány gépével csináltunk rengeteg képet, de persze nem tudtuk átmásolni őket időben, így CDn fogják elküldeni nekünk. Amint megjön, felteszem őket.

Érdekes élmény volt kimozdulni és „haza” jönni. India más. Az emberek mások. Sokkal barátságtalanabbak, kevesebbet mosolyognak és a TUK TUK (asszem ott valami Trisanak vagy minek hívták) sofőrök is bunkóbbak. A szervezettség nagyobb, a buszok egyenbuszok és megállók is inkább vannak. Persze, India nagy és a városok nagyon különbözőek egymástól. Egyszerű példa, hogy más nyelvet beszélnek a különböző városokban. Angol a közvetítő nyelv, amin egész India tud beszélni, egyébként könnyen elképzelhető, hogy nem értik meg egymást, pedig ugyan abban az országban élnek. Tehát Bangalore egy elég fejlett város, nem jelenthetek ki semmit egész Indiáról.

Sri Lankán a helyzet változatlan. Bár mostanában kevesebb, de még mindig vannak pukkantások. Ez azt eredményezi, hogy nem mernek idejönni a gyakornokok. Viszont haza meg mennek. Ez azt eredményezi, hogy Július végétől lehet én leszek az egyetlen AIESEC gyakornok Sri Lankán. Ez meg azt eredményezi, hogy nem fogjuk tudni Teresaval fizetni D házat. Nem akarok költözni. Az AIESEC esek a D ház ellen vannak. Még mindig lelki sebnek érzik, hogy korábbi gyakornokok saját maguknak kerestek lakást, mert az AIESEC esek képtelenek voltak egy normálist találni. Szerintük ez drága és egy gyakornok sem engedheti meg magának. Szerintem, ha van elég gyakornok az országban, akkor kb 3 ezer rupival drágább (kb 5k HUF), mint az ami szerintük normális. Az ami szerintük normális, tele van csótánnyal, moszkitóval és általában olyan helyen van, amit nem lehet megközelíteni, ha esik, ja és minden másnap betörnek…

De nem akarom bántani őket és bízok bennük. Most például jön állítólag egy cseh lány MT(menedzsment gyakorlat: marketing, HR, pénzügy ilyesmik) traineeshipre. Persze, hiszem, ha látom és már itt van. Természetesen úgy tálalták neki D házat, hogy ő inkább egy „olcsó” helyre akar menni. Én is oda akartam… :) No majd küldök neki pár emailt, picit elmagyarázom neki, hogy az itteni olcsó, az nem európai olcsó. De, az itteni drága az még mindig olcsó Európában.

Tehát ma lesz egy kisebb beszélgetés a tulajjal, hogy hova merre hány óra. Biztos vagyok benne, hogy nem akarja, hogy kiköltözzünk, de nem fogjuk tudni fizetni a teljes árat, így remélem hogy meg fogunk tudni állapodni egy mind két fél számára előnyös összegben. Nem akarok költözni. Jól esne legalább azt tudni, hogy van egy hely a fenekem alatt, amit úgy hívhatok, hogy „otthon”. Itt semmi sem fix, semmit sem vehetsz úgy, hogy adva van. Még az iroda is költözik valószínűleg, mert az itteni tulaj egy idióta, de az legalább marad a kerületben. Tehát könnyen lehet, hogy nemsokára a minden napos reggeli történetem más irányba fog kezdődni vagy máshonnan.

No azt hiszem nagyjából leírtam a történéseket. Ez van velem, a blogokat olvasom, bár most picit lemaradtam a fent említett történések miatt, de minden esetre: szia Szaki, Boca, Viki, Vicki, Erika és mindenki más! Remélem jól vagytok és jól telnek a napok a világ minden pontján!

Üdv mindenkinek otthon is!

Jaq

Ui.: jaj, jaj nem is mondtam, 24 éves vagyok! :) Az első wild driftről vannak már fent képek, az Indiaiak később jönnek

Megváltozott a telefonszámom

2008-06-05T10:15:00.001-07:00

Sziasztok!

Mivel az új cég állja a telefonköltséget az ő kártyjukat fogom használni, ezért megváltozott a telefonszámom. Hétfőtől már csak ez fog élni.

+94 77 3796 786

Az sms nem drága... :D

Valamivel ki kéne még tölteni ezt a teret...
Észrevettétek, hogy a blogom fejléce angolul van, viszont a blogot magyarul írom? Miért? Hmm na ezen gondolkodom egy darabig.

üdv

Jaq

A darab folytatódik...

2008-06-03T12:08:00.000-07:00

Kellemes éppen adott napszakot mindenkinek!

Itt ülök az AIESEC konferencián és picit szuicid módon a rendelkezésemre álló üres 1.5 órát nem alvásra, hanem blog írásra használom. Ja és amúgy gondot jelentett elkezdeni magyarul írni ezeket a sorokat.

Akkor pár szót a konferenciáról… Hektikus vagy szervezetlen? Nem is tudom melyik a jó szó rá. Igazából erre számítottam és ezekhez igazítottam az elvárásaimat. A faci párom (tréner társ) enyhén szólva nem feladat orientált, ami a session (tréning) kidolgozás közben elég idegesítő tud lenni. No sebaj Tóbiás. A konferencia, ahogy a legtöbb általában saját magát dolgozta ki. Ezt azt hiszem úgy mondják szépen, hogy kialakult. Ezt is sejtettem, tehát nem aggódtam magam halálra. A delegáltak élvezik, mi is élvezzük. Energikus és valamilyen megmagyarázhatatlan okból csak 15 perces a késés. Én órákra számítottam, mert a konferencia menedzser is olyan szétszórt, mint a konfetti szilveszterkor. A konferencia témája a Bee movie. Nem tudom mi a magyar címe, de egy animációs film a méhekről, asszem Disney. Lényeg a lényeg, van egy egész konferencián át tartó verseny a csapatok között. Aminek az egyik része a méhcsípés. Annyit kell tenned, hogy a két mutatóujjaddal egy fullánkot formálsz a saját fenekeden és azt beledöföd az áldozatod fenekébe. Ez picit komplikált tud lenni, de ha az áldozat nem számít rá könnyen kivitelezhető. Na most, mivel én nem vagyok egyik csapat része sem, mert faci (tréner) vagyok, nem döfhetek senkit. Én viszont többet érek, mert faci vagyok, a második szorzó azért van, mert külföldi vagyok, a harmadik meg lányok részére, mert fiú vagyok. Ez azt eredményezi, hogy kilencszer annyit érek mint bárki más és azt, hogy nem tudok normálisan végigmenni a folyosón, mert mindenki a fenéken akar döfni… Amúgy tetszik a játék fenntartja a hangulatot állandóan és büszke vagyok, mert ma még csak egyszer döftek le. Itt két nemzeti konfi van egy évben, így megpróbálnak minél több dolgot belepréselni egybe. Ez három nap szóval majdnem egyenlő a lehetetlennel, hogy minden közönséget rendesen elérd és átadd a kívánt üzenetet. Persze ezért ügyesen kell leszűkíteni a konfi céljait, azt gondolom, hogy ez okosan lett összerakva és megvalósulni látszik. A helyszín meglepően jó alacsony árért. A koszt kifogástalan, a szobák kényelmesek, a mosdó tiszta. Egy tréning komplexum körülbelül 2 órányira Colombótól és mint olyan nem egyedül vagyunk itt. Ami abból a szempontból vicces, hogy picit furán néznek ránk az emberek, amikor a fenekünket védve menekülünk a másik elől, aki éppen a saját fenekével közelít a mienk fele.

A global villagen (hmm: minden nemzet kirak, ételt, italt és kultúrát meg történelmet egy asztalra, ami aztán a többiek elfogyasztanak. Hát én vittem egyedül italt. Sikerült egy üveg barackpálinkát megmentenem abból a 6 üvegből, amit hoztam. Hozzáteszem, hogy ez igen figyelemreméltó teljesítmény, hiszen Colombóban mindenki aki picit is nyugati kultúrában akarja érezni magát és ismeri az aiesecet az hozzánk jár inni. Tehát hungarian tequilát itattam velük (Akik ismerik azoknak jó, akik nem és AIESECesek, hát ismerjék meg, akik nem AIESECesek azoknak most elég legyen annyi, hogy nagyon erős és utána ég a beled mint a bivaly – NEM, nem diszkriminálok senkit, csak lusta vagyok leírni. persze most jövök rá, hogy ez a zárójeles rész legalább annyira hosszú, mintha leírtam volna. mind1 így marad.) Felajánlottam az első 3 poharat egy Sri Lankai, egy nem Sri Lankai lánynak és saját magamnak! :) MEgleő módon könynen találtam, aztán még meglepőbb volt, hogy az üveg maradék része kb 30 másodperc alatt fogyott el. Még meglepőbb, hogy bár nem találták finomnak, de nem hidaltak le. Aztán rájöttem. Megkóstoltam az erős pistát. 3 hónap Sri Lankai kaja után komolyan mondom alig csíp…

A buli aztán jóóóóóó volt :)

Levontam pár tanulságot a konfiból. Jól esett újra picit visszacsöppenni az AIESECbe. Mindig jól esik. Ha hazamegyek vadul reintegráljatok, mert durci leszek! :)

Egyrészt rádöbbentem újra, hogy azt az érzést, tapasztalatot, élményt, amit egy AIESEC traineeship ad nem lehet igazából szavakba önteni. De az biztos, hogy egy olyan fantasztikus élmény ami vétek kihagyni. Nélküle nem teljes az AIESECes életút, hatalmas lendületet ad elkezdeni az életet miután épp kicsöppenünk a fősuliról. Megállsz a saját lábadon, a világ minden montján szerzel barátokat. És nem ismerősöket, mint mondjuk egy nemzeti konfi után, hanem BARÁTOKAT. Vagy még többet… Megtapasztalod a világot fejjel lefelé és megtanulod értékelni azt amid van, amid volt és amid lesz. Megszereted saját hazád és megtanulod mit jelent magyarnak lenni. Belülről érted meg azokat a szavakat, hogy proaktivitás, empátia, önállóság, függetlenség. Valamint, nem utolsó sorban megtapasztalod a munka világát, hogy mit szeretsz, mit nem szeretsz, merre vezet az utad. Nap, mint nap a határaidat feszegeted és tolod kijjebb és kijjebb. Nagyszerű, fantasztikus, csodálatos. És nem csak most, hogy éppen fent vagyok, akkor is így gondolom, amikor lent vagyok, ezért maradtam itt!

Másrészt, igen egyszerű dologra jöttem rá. Szeretem Sri Lankát. Szeretem tájat, a klímát, az embereket, a különleges mosolyukat, a tengerpartot, az életre kelt történelmet, az exkluzivitást és nem utolsó sorban a Sri Lankai AIESECet, akármennyire is nyomik! :)

Minden esetre csak pár részletet ragadtam ki az egészből. Hihetetlen élmény, különleges és különböző. Nem hagytam volna ki semmi pénzért.

Kanyarodjunk vissza Colombóba. Mi újság velem állás terén. Hát meg mondom egyenesen nem volt egyszerű az utóbbi időszak. Igazából egyszer fent egyszer lent érzés. Normális esetben egy idegen országban ekkora bizonytalanság valszeg teljesen kiakasztott volna, de most szándékosan figyeltem rá, hogy annak ellenére, hogy „a szitu gázos” se belül, se kívül ne legyen érezhető. Természetesen a belül része érezhető, hisz mosolyogni bármikor tudok. Azt hiszem nem is sikerült teljesen, mert az utóbbi héten eléggé idegesítettek az idióta emberek körülöttem. Amikor 3x megkérdezet, hogy érted amit mondok öreg? Erre ő: persze persze. A buszon: Megy ez a busz XY helyre? – fejrázás. Érted amit kérdeztem? – Igen … 15 perc múlva: Mikor kell leszállnom? Megy ez a busz XY helyre? – ŐŐŐ nem bocsi… igazán bocsi… szállj le. Apád… és akkor néhány helyzetben ezt szorozd meg… na mind1 túltettem magam rajta és csak egyszer kiabáltam egy TUKTUK sofőrrel.

Jaj elkalandoztam. Tehát nem volt egyszerű az utóbbi idő, néha kilátástalannak tűnt, de aránylag ügyesen lavíroztam, lehetőségek mindig voltak és a konferencia, meg új lakótársak beköltözése eléggé lefoglalt. Végül is felhívtak attól a cégtől, ahova először jelentkeztem és akik azóta húzták a válasz adást (én aszittem ez a Sri lankai nem) felhívott, hogy egy picit módosított JD-vel meghallgatnának újra. Tartsak nekik egy prezentációt általam választott témáról hétfőn. Megtörtént, dobbantottam, kedden felhívtak, hogy megkaptam az állást. Wiiiiiihhhhháááááá

Nagyon tetszik a cég, a profilja és az állásleírás is. Nagyon jól fogom itt érezni magamat az elkövetkezendő egy évben. Egy kis tréning, egy kis sales, egy kis marketing. Minden van benne de a lényeg, hogy nem kell napi 10 órát a gép előtt gubbasztanom és sokat fogok utazni, illetve végre emberekkel dolgozom.

Túl is vagyok az első két napon. A nemzeti HR konferenciával egybekötve volt a HR kiállítás. Rögtön mélyvízbe dobtak. Mehettem networkolni a Sri Lankai HR piacon. Izgi volt. a Cégről sem tudok olyan marha sokat, az embereket egyáltalán nem ismerem. De elvoltam, gyűjtöttem kb 15-20 névjegyet. Azért páran nem beszéltek angolul, de rendesek voltak, értelmesen hümmögtek. De ami a legjobb, hogy alig aludtam az AIESEC konfi után, de a fáradtságot csak fizikálisan érzem. Mentálisan teljesen fel vagyok pörögve, végre emberekkel tudtam beszélgetni, megismerni őket, tudtam mozogni stb stb. Nem egy rohadt szürke irodába négy fal között kell tengetnem a nappalaimat. Holnap 7 megbeszélésre megyek a marketinges emberkével. Előre várom, ez kellett, hogy szívesen ébredjek fel a napra, hogy várjam, hogy mi fog történni, a kihívást az újat a változatosságot! Hétvégén megyek 2 napos outdoor csapatépítő programra. WIIIHHÁÁÁÁÁ

Itthon is minden rendben van éppen, olcsó az albérletem és jó. 5 percre lakom gyalog az irodától…

A volt szobatársam még mielőtt elment meghívott Indiába a bátyja esküvőjére. Hát, ha már itt van a szomszédban gondoltam átruccanok. Egy 5 napos tradicionális Indiai esküvőre megyek Június végén Bangalore-ba. Nagyon várom, nem mindennapos élmény lesz!

Na lassan kimerül az elem. Azért még pár random élményt leírok. Főztem megint. Gulyást. Meglepően jó lett. (köszi a receptért apu!) Előtte vásároltunk a itt hypermarketnek számító supermarketben. A konferenciára szerettem volna venni kacsazsírt, hogy csináljak paprikás, hagymás zsíros kenyeret. Hát az AIESECesek kinevettek, amikor meghallották mit akarok. Aztán a supermarketben akkor kezdett gyanús lenni a dolog, amikor a 3. ember, a raktárvezető vagy ki sem tudta miről beszélek. Zsír. Kacsazsír vagy disznózsír. Állati zsír, főzésre. – Olaj??? - Nem wazze mondom, hogy zsír… -Főzni??? –Igen – Olaj??? Végül kaptam valami tehén olajat, de nem hasonlít semmire amit eddig ismerek. Biológiai kérdés, itt az állatoknak nincs zsírja vagy annihilálódik, amikor leölik vagy nem használják ezek a szerencsétlenek??? Éééérdekes szitu. Végül vajas paprikás kenyeret ettünk. Mármint a konfin. A gulyás jó lett.

A másik téma, hogy most ugye két kínai-szingapúri lánnyal lakom és hát nagyon mások. Kultúrálisan eléggé kihívást jelentenek. Kérdezel tőlük valamit. Pl.: szereted a csokit? Ekkor egymásra néznek. Mintha nem értenék a kérdést. Ekkor te megismétled a kérdést. Aztán a másiktól jön a válasz, mint aki kérdeztél, de igazából nem kapsz választ a kérdésedre. Rájöttem, hogy amikor egymásra néznek, akkor mentálisan kapcsolatba lépnek egymással és egyéni vélemény híján csoportvéleményt generálnak, majd véletlenszerűen az egyik outputjára kerül az info, aztán ő osztja meg a generált választ. Tuti, hogy ez történik, más nem lehet.

Na ezt a végére. Bocsi ha bárkinek azt mondtam vagy írtam, amikor emgkérdezte, hogy mizu, hogy olvasd el a blogom. Megfogadtam, hogy ilyet nem csinálok. Most picit hektikusak voltam a napjaim és nem volt sem időm sem türelmem a gép előtt lenni sokat.

Remélem otthon minden rendben mindenkivel, aki még az utolsó sorokat is elolvassa. Igen VELED minden ok? :)

Minden jót!

Jaq

uui.: a Blogon job felül a régi link alá bekerültek az új képek is. egy másik programot használok ezentúl, ami sokkal egyszerűbb és felhasználó barátabb.

Vége az első felvonásnak

2008-05-16T05:19:00.000-07:00

Sziasztok!

No nekivágok ennek is! Nem tudom, hogy lesznek-e magvas gondolatok, most úgy ültem le ide, hogy kiírom magamból a dolgokat amennyire csak tudom. Pontosan 3 hónapot töltöttem már el ezen a szigeten ez még szentimentális töltetet is ad a dolgoknak.

Sokat gondolkodtam rajta, hogy helyes-e ilyet leírni épp a matching maniak közepén, de úgy döntöttem leírom. Először is ezt a blogot saját magamnak is írom, hogy a jövőben vissza tudjak tekinteni és úgy döntöttem saját blogomban lehetek picit önző. Másodszor szeretném ezen keresztül is eloszlatni azt a tévhitet, hogy az AIESEC es gyakorlat csak és kizárólag magáról a gyakorlatról szól, mert bizony találkoztam ezzel, nem is egy embertől. Harmadrészt arra is van a blogom, hogy megosszam amit tanultam, hogy mások is tanuljanak belőle.

In medias res: Kiléptem a gyakorlati helyemről és éppen munka után nézek a napos Sri Lankán. Az egész döntést vagy 1.5 hónapos érlelés, vélemény kérés előzte meg. Beszéltem én otthon sok emberrel, itt sok emberrel, kikértem a tanácsaikat. Gondolkodtam, kérdeztem, vártam. Persze, mint miden AIESECesnek nekem is az volt az első gondoltam, hogy akkor beszéljünk a főnökkel, beszéljünk a céggel. Megesett. Előrelépés nem történt.

A megannyi kisebb dolog mellett, amiket még elviseltem volna két dolog volt, ami tulajdon képen elérte, hogy nap mint nap rossz érzéssel a gyomromban ébredjek, hogy élvezzem még a tömött buszt is amíg nem érek be és hogy „átvészeljem” a nappalok és alig várjam, a nap végét. Ez valahol nem normális… Igazából a cégkultúra az, amit nem igazán tudsz felmérni 7300 km-ről. Na már most van ugye a német munkakultúra, ami meglehetősen sok struktúrát, folyamatot, rugalmatlanságot, szigort és precizitást igényel. Ez szép és jó dolog, nemhiába működik a német gazdaság, én viszont ismerve magamat német nyelvtudásom ellenére szándékosan nem akartam odamenni elsősorban a munkakultúra miatt. Ezért is irányoztam magam erre fele, mert azt gondoltam, hogy itt nem találkozok vele. Hát úgy néz ki a dolog, hogy sikerült kifognom az egyetlen céget, ami így működik itt Sri Lankán… és működik, jól. Nincs is semmi kivetnivalóm, csak egyszerűen abba a légkörbe nem vagyok való ezt éreztem minden nap minden percében. Ja igen, még annyi, hogy ez az egész meg volt spékelve az itteni kultúrára jellemző munka alkoholizmus és a CEO-tól (ügyvezető igazgató) való rettegés.

Gondolom feltűnt, hogy az elején még írtam a munkáról, aztán egyre kevesebbet, majd semmit. Ez bizonyára ugyan annak a tudat alatti dolognak köszönhető, ami miatt az ember nem egy 2 méter magas szemétkupacot vagy egy láb és kéz nélküli csövest, hanem egy templomot fotóz az utcán. Pedig mind kettő lehet érdekes… A kultúra egyébként az első nap visszaköszönt és sokkolt, amikor kezembe nyomtak egy 30 oldalas leírást, hogy hogyan kell viselkedni az irodában. Amiben még az is részletezve volt, hogy az asztal melyik negyedére helyezhetem a mobilom vagy egy pohár vizet vagy azt a 3 lap papírt, ami engedélyezett. Persze én látom az egész mögött az értelmet, meg az miértet (nem mindig), meg hogy ez hatékonysághoz kell, de ez egyszerűen nem én vagyok, nekem nem ez kell a hatékonysághoz. Nekem ez NEM kell a hatékonysághoz. Mind emellett gondoltam, hogy nem baj, alkalmazkodok sima ügy, a munkám jó lesz, érdekes lesz, simán elviselem. No, hát úgy alakult hogy a munkám nem volt jó és nem volt érdekes. Bár nem tagadom kihívó volt, de az is csak azért, mert ki kellett találnom, hogy a CEO mire gondol anélkül, hogy bármiféle visszajelzést kaptam volna tőle. Olyan, mintha Bartkóbáznál, csak nem kapnál válaszokat, ja és mindezt határidőre… izgi… Tehát nagyjából arról szólt, amit csináltam napi 10 órában sokszor, hogy az interneten kerestem, majd azok alapján kérdéseket fogalmaztam meg, majd elküldtem őket a CEOnak, majd újra, mivel azt kaptam vissza, hogy az szar. Aztán persze eljött Sri Lankára (ekkor mindenki dolgozott szombat vasárnap is mindenféle bonusz nélkül és nem ám valami program, hanem nézhetted ahogy a CEO gépel a projektoron…), amikor eljött persze megbeszéltem vele, amikor már átláttam a dolgokat, hogy ez így nem lesz jó egy éven keresztül, ezt nem fogom tudni csinálni, nekem kellenek emberek akikkel tudok dolgozni, ki kell mozduljak, interakcióra van szükségem. Erre jött a nagyon diplomatikus válasz, hogy a műtéthez is kell a sebész, akinél a szike van meg az aneszteziológus, aki elaltatja a beteget. Lehet, hogy az aneszteziológus szeretné fogni a szikét, de nélküle nem alszik a beteg, nincs műtét. Ha jól csinálom, amit csinálnom kell esetleg 6-7 hónap múlva lehet szó arról, amit szeretnék.

Ezen a ponton akkor aztán megint gondolkodtam. Azért vagyok itt hogy alkalmazkodjak mindenhez? Azért vagyok itt, hogy a tűrőképességem nőjön? Nem… azért vagyok itt, hogy tanuljak, tapasztaljak, önállósodjak. Nem azt mondom, hogy nem tanultam volna belőle, ha maradok, meg biztosan keményedtem volna, de hosszú távon csak monotonitás tűrésről szólt volna a dolog. AIESECben beszélünk a proaktivitásról, arról, hogy gondolkodj, dönts, cselekedj meg ezernyi dologról még… arra jutottam, hogy, ha ültem volna szépen a popómon akkor lehúztam volna egy évet szépen strucc módjára. Hát nem. Bevállaltam a kockázatot, az ismeretlent és léptem. Természetesen mindenkinek kommunikáltam, akit ér ez a döntés, így az AIESECesekkel is a céggel is. Azt kell mondjam, hogy miután előadtam az érveimet mindenki megértett és támogatott. Csak a CEO nem. Kaptam tőle pár levelet, amiknek köszönhetően egyértelművé vált számomra, hogy jó döntést hoztam.

Az egész folyamatból magából rengeteget tanultam. Hogyan kell felmondólevelet írni angolul, hogyan kell a megfelelő szavakat használva kommunikálni, hogyan kell a csapatvezetőddel szemben ülve ezt a szemébe mondani. Mert ő jó ember, nem a kollégákkal volt baj, ők nagyon rendes és segítőkész emberek, akiktől még tanulni is lehetne. Egyszerűen nem illettem bele ebbe a motorba, az én fogaskerekem nem illeszkedett semmihez. Ezért éreztem nap mint nap. Ez nem a cég hibája, az nagyon is jó, működik és azt gondolom, hogy a jövőben a gyakornokoknak nagyon is jó tapasztalatot fog adni, ahogyan a múltban is tette. Egyszerűen az én személyiségem nem passzolt hozzá, az ami vagyok.

Egy szó mint száz, kiléptem és úgy gondolom, hogy jól tettem. Hogyan tovább? Természetesen jelentkeztem egy másik céghez, ahol a munkám sokkal több interakcióval jár. Annak rendje és módja szerint volt jelentkezés, esettanulmány, interjú és még egy programra is elvittek próbának. Csak éppen elfelejtettek felmérni… nagyon jók és eddigi hibáimból tanulva úgy érzem, hogy ezt nagyon jól tudnám csinálni és élvezném, de most húzzák az időt, ami elbizonytalanít. Elhívtak egy másik programra, de közben hosszú hétvége és ünnepek, az idő meg telik. Elkezdtem más lehetőségek felé nézni, milyen egyéb AIESEC-es gyakorlatok vannak itt, ismerősök stb. Az is felmerült opcióként, hogy magának az AIESEC-nek fogok dolgozni, mert itt az ER-t (céges kapcsolatok) csak külföldi tudja csinálni rendesen, méghozzá abból is a fehér ember. Évek óta nem volt rendes ER itt és már most látok egy csomó dolgot, amit laikusként is azt mondom, hogy meg lehetne csinálni. Persze tisztában vagyok vele, hogy MC-ben illetve egy cégnek dolgozni teljesen más dolog. Többek közt arra fogom használni az időt a programig, hogy eldöntsem mit is akarok kezdeni még ezen a szigeten. Mert itt akarok maradni még jó pár hónapig. Valami azt súgja, hogy így tegyek. Rengeteget tanultam az elmúlt 3 hónap szinte minden percéből és minden amellett szól, hogy ez továbbra is így lesz.

Nem egyszerű, de meg fogom oldani. Segítségre és támogatásra van szükségem a barátaimtól, otthonról, mégis nekem, önállóan kell megbirkóznom a helyzettel. A kihívás megvan, a lehetőségek előttem, a döntést nekem kell meghoznom…

Tehát nagyjából ezek foglakoztattak az utóbbi időben, de persze nem lenne Sri Lanka, ha ne történnének a dolgok. Itt minden lassú, de ha valami történik az hírtelen történik. mindig készen kell legyél, hogy meg kell oldanod egy helyzetet, amire nem számítasz, mert itt mindig van új. Ilyen például, hogy beköltözött hozzánk két szingapúri lány. Méghozzá az én szobámba. A többiek azt kérték, hogy kifizetik a lakbér két harmadát, de szeretnék megtartani a szobájukat. Így az új lányokkal lakbér harmadát harmadoljuk, így nevetséges áron vagyok egész jó körülmények között. Persze ők Szingapúrban teljesen más körülményekhez és életvitelhez szoktak, sokat segítek nekik a beilleszkedéssel. Emellett elkezdtem jógázni. Kiderült, hogy az egyik AIESECes profi és szívesen ad nekem órákat. Cserébe megígértem, hogy főzök neki magyartot. Nem sokat tudok még, de azt hiszem nagyon jól ellazítja az embert és segít feldolgozni a stresszt, kondiban tartja a testet. Ráadásul a srác sokat mesél a történetéről és a tudományos hátteréről a különböző gyakorlatoknak. Jó lesz megtanulni. Csütörtökön a kínai lányt búcsúztatva elmentünk az elefánt rezervátumba, ahol sikerült végre elefántagolnom, meg fürdetnem is őket. Persze ők is fürdettek engem… hihetetlen mennyire készséges, hatalmas állatok.

Itt most megint 4 napos ünnep van. Amit hát az ember nem egy koszos, büdös nagyvárosban tölt, így úgy néz ki most először mióta itt vagyok az összes Sri Lankai gyakornok nekivág a déli partnak. Ahol ugyan a szezon már leköszönőben van, de a keleti parton, ahol viszont most köszön be választások utáni terror dúl és hát nem akarunk hírtelen pukkanni, szóval marad a jól bevált déli part.

Tehát történnek velem a dolgom. Izgalmas és kihívó a gyakorlatom és még inkább azzá teszem. Most én is kíváncsi vagyok mit fogok a következő posztba írni! :)

Nem lett olyan hosszú, mint gondoltam. Lényeg hogy tudjátok kik vagytok, legyetek önmagatok és azt ne adjátok fel soha!

üdv

Jaq

A vihar előtti csend

2008-05-08T06:19:00.000-07:00

http://www.youtube.com/watch?v=TXIdEH5rs40

Sziasztok!

Ezzel a linkkel szeretném kezdeni, és elsősorban a külföldön tartózkodó blogger társaimnak ajánlanám. Nézzétek meg. Én már otthonról is láttam, meg hallottam ezt a dalt, de innen valahogy más az íze. Teljesen más.

Nem nincs honvágyam. Legalábbis az irodalmi értelemben, ahogy azt otthonról elképzeltem, hogy milyen is lehet. Persze hiányzik egy csomó mindenki és minden otthonról, de nem úgy hogy ne tudnék itt semmit se értékelni. Persze lehet hogy majd ez az állapot is eljön, de egyenlőre csak azt tudom, hogy sokkal, de sokkal jobban értékelem azt a pici országot ott Európa szívében.

Ez a post rövidecske lesz picit, elsősorban csak a múlt hét előtti hétvégén történteket szeretném megosztani, meg hát régen frissítettem a blogot. Nem mintha nem történnének velem dolgok, de úgy döntöttem, hogy csak egyben fogom leírni, mert úgy izgalmas olvasmány és úgy nem lehet levonni elhamarkodott követeztetéseket. Tehát nemsokára újabb nagy postra lehet számítani.

Amiről beszámolnék az z AIESEC esek által szervezett közös újév köszöntő. meg volt rá hívva mindenki. Szülők, tagok, öregek, fiatalok. A tradíciók mellett hagyományos falusi játékok is voltak. Természetesen megpróbáltam minél többön részt venni.

Így került arra sor, hogy hátra kötött kézzel fellógatott kalácsot ettem, majd vizet ittam, majd sárkány módjára lisztet okádtam, ahogy a kép is tanúskodik róla.

Cserepet is ütöttem rúddal, no meg párnacsatáztam. Ezen a ponton azért megállnék kicsit. Mert amúgy a többi játék koedukált volt és a versenyszellemnek a résztvevő része, meg a „gyerünk élvezzük együtt” része dominált. Magyarul jól éreztem magam, nem akartam nyerni. Viszont a párnacsata az úgy nézett ki, hogy egy olyan 180cm magasan lévő farönkre kellett felülni és megkapaszkodni a comboddal szembe egy másik nyakassal. Ha nem estél le rögtön, akkor egyik kezed hátra a gatyádba, a másikba párna és már ütheted is. Na hát az ellenfelet azt kaptam, még véletlenül sem választhattam. Itt már picit gyanús volt a történet. No de nem baj ezt is ki kell próbálni! Na hát a srác szerintem profi rúdülő párnacsatás volt vagy mi. Először csak finomat kapott, meg hagyta magát. Aztán közepeset, aztán nagyot. Semmi. Meg se moccant. Aztán irgalmatlan nagyot és akkor se. Akkor még nagyobbat akartam és ekkor ütött ő, én meg fordultam le. Később elmagyarázták, hogy ő pont erre várt, hogy egy picit elveszítsem az egyensúlyom. Amúgy tényleg nem egyszerű annyira, mint amennyinek látszik vagy hangzik. Na mind1. Volt még kötélhúzás meg hagyományos etetés is mint múltkor. Az AI director (globális szinten a régióért felelős AIESECes vezető) pont a szigeten volt, ő is nagyon élveztem, összeismerkedtem vele.

Vasárnap az egyik AIESEC es elvitt minket az állatkertbe ingyen. Picit viccesnek tartom az árkülönbséget a belépők tekintetében. Így szól: a helyi 50 rupit fizet a belépőért, a külföldi 1000 rupit. Jól érzem, hogy ez hússzoros különbség? :) Maga az állatkert nem volt nagy szám, a pesti nagyobb és annyira nem értek az állatokhoz, hogy lássam az érdemi különbséget. Minden esetre egy nyugodt és jóleső napot sikerült eltöltenünk.

Még egy dolgot leírok, amit nem bírok magamba tartani. Ma kaptam egy olyan visszajelzést magamról, amire nem számítottam és nagyon érdekes gondolatok kezdtek felmerülni bennem a kapcsán. Azt mondták nekem, hogy nagyon komoly vagyok és nem tudnak elképzelni egy kicsit őrülten.

Hmm tényleg erről lenne szó? Lehet, hogy felvettem egy amolyan komolyság pajzsot a most körülöttem történő dolgok miatt? Lehet hogy így próbálom meg kezelni a változásokat, így próbálok alkalmazkodni? Nem először hallom, hogy ne aggódjak annyit, vegyem könnyebben a dolgokat. Most meg azt, hogy egyszerűen legyek önmagam. Túl jól sikerült a komolyodás. Hol van itt az egyensúly, hol a játékosság?

„Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem azért öregszünk meg, mert elfelejtünk játszani.”

Most megyek és lenyírom a szakállam. Elvitték a nigériaiak a fésűmet (nem tom mi a francnak nekik) szóval mérce nélkül lehet valami egyedi megoldás lesz, de legalább tuti nem tűnök túl komolynak holnap. :)

Na csoki, hamarosan jelentkezek nagyposttal!

Tovaszállt… Smisha… az esztendő…

2008-04-19T10:08:00.000-07:00

Most igazából az angol „gone” szóval szerettem volna kezdeni ezt a postot címként és legalább 2 percig kerestem a megfelelő magyar szót, hogy oda tudjam rakni azt is, hogy zarándok úton voltam, de nem sikerült. Remélem a tovaszállt is tetszik. :)

„Take the world as it comes to you and keep smileing all the time”

Ezt Anditól loptam. Nagyon igaz most Sri Lankára és rám…

Előrebocsájtom, hogy ez szép nagy postnak fog ígérkezni, mert rettentő sok minden játszódott le belül és kívül, amiknek még mindig nincs vége és valószínűleg hosszabb hónapokra bennem lesznek majd. Azt még megjegyezném, hogy tanult kollégám, aka Takács Gergely figyelmeztetett arra a tényre, hogy mostanában fog majd megcsappanni a blogom olvasottsága. Ez úton kérem a tisztelt olvasó közönséget, hogy nehogy megpróbáljanak ne olvasni a továbbiakban, mert annak súlyos következménye lehet a lelkiállapotomra! Előre is köszönöm! :)

Kezdjük időrendben akkor. Szingaléz és Tamil új év. Ezen a ponton sikerült megállapodniuk valamiben, vallási eredete van, mint a legtöbb dolognak. Azért a katonaság igen élénken képviseltette magát az utcákon. Bár a petárdázáskor nem jártam kint gondolom az nem lehetett annyira vicces nekik. Sokat szervezgettük a dolgokat, mert ez volt az utolsó hétvége amit együtt tudtunk tölteni, viszont kíváncsiak voltunk a hagyományokra is. Végül jól alakultak a dolgok. Szombaton elmentünk vásárolni a városba, majd át hozzánk, mert a D ház üres volt, mindenki elment az újévre. Csináltam egy csodálatos csirkepörköltet a lányoknak. 7 nyelven beszélt, kössz a segítséget apa. Mire hazaérek főzni is megtanulok. Itt jön a képbe megint az, hogy mennyire nem értékeled amid van. otthon herótom volt a csirkepörkölttől, mert majdnem minden második hétvégén az volt. Erre itt…

Vasárnap én elmentem az Sahan, az MCP (AIESEC nemzeti elnök) családjához, míg a lányok Sahan szomszédságában lévő másik AIESECes lányhoz. Aztán a nap folyamán még találkoztunk, mert együtt mentünk templomba és aztán a lány apukája mutatta meg a birtokát. Tehát Sahan családja nagyon rendes, tipikus Sri lankai család. Barátságosak, vendégszeretőek, picit tudnak angolul. Két gyerek, és a szülők élnek együtt. Vittem nekik ajándékot, csokit, sütit és curd-ot. (megnéztem szótárban, aludttej, de nekem eddig más tapasztalatom volt az aludttejjel, szal ez inkább maradjon curd) A ház takaros, nem túl gazdag, de nem is ordít a szegénység és szépen kitakarították.

Az újévről annyit érdemes tudni, hogy áprilisban szokott lenni és a csillagászathoz kapcsolódik, tehát évente változik a pontos időpont attól függően, hogy a nap éppen hol és hogy van és a csillagok hogyan állnak. A vicces az, hogy az új év nem úgy történik, mint nálunk, hogy 10…9…8 stb és akkor himnusz és hurrá. (megjegyzem nem nagyon értették, hogy minek van himnusz éjfélkor, úgy néz ki ez is eléggé Magyarországhoz kötődik), hanem az van, hogy 12:05 kor éri el a Nap a legmagasabb pontot Sri lanka fölött, ekkor mindent le kell tenni egészen 18:24-ig. Ez egy úgy nevezett transition (áthaladási) időszak. A senki földje, se nem tartozik a régi, se nem az új évhez. A vicces része a dolognak, hogy majdnem semmit sem lehet csinálni ebben az időszakban, se enni, se dolgozni. Imádkozni, olvasni és aludni szabad. Templomba mentünk és aludtunk. Előre vetíteném, hogy 18:24 kor lehet elkezdeni főzni a vacsorát, addig nem, am ugye legalább 1-1.5 óra, úgyhogy addigra már igen csak megéhezik a jó ember. A templom természetesen buddhista volt, a specialitása, hogy ebben csak női papok voltak. Nem akarok megsérteni senkit, de egy öreg, barna, kopasz, sárga fogú alak elég nehezen tekinthető nőnek. Minden esetre én elhittem. A templomban néhány hagyományos szertartást mi is végigcsináltunk. Ilye például virág és füstölő áldozatot bemutatni Buddhának. Na most, egy kör alakú szentély volt egy nagy szobor köré építve, az építményen kívül az összes reinkarnációja ott volt Buddhának, mind a 28 és bármelyiknek fel lehetett ajánlani a virágokat. Odabent páran imádkoztak, én szépen csöndben gondolkodtam. A következő lépés az volt, hogy hétszer körbe kellett járni egy a buddhisták által szentként kezelt fát, aztán egy kis virágos korsóból, mind a 8 helyen, ahol lehetett megöntözni azt. Egy épület volt a fa köré építve ami a vizet a fa gyökereihez vezette. Ezek után átmentünk ahhoz a lányhoz, akinél Smishaék voltak. Megmutatták a telket, szép nagy rizsföldek, virágok stb.. Igyekezni kellett haza, mert 18:24 kor el kellett kezdeni a következő szertartást. Sahan is elég félelmetesen vezet, de mentségére váljon, hogy az összes keskeny utcában dudált, mielőtt befordult volna. Megjegyzem, hogy az összes utca keskeny volt a külvárosban… :) Amikor hazaértünk, már előkészítettek mindent. Ahogy nálunk otthon a lencse hoz gazdagságot az új évre, addig itt a tej és a kakas. Szertartás arról szól, hogy egy kis köcsögben tejet forralnak addig, amíg az ki nem fut. A tűzet a konyha padlón rakják össze és ott is gyújtják meg, közben mindenki egy bizonyos irányba fordul. Miután kifutott a tej mindenki tapsol, a nők azért mert kezdhetik a főzést, a férfiak azért, mert tovább folytathatják a lustálkodást. :) A TV-ben ugyan ezekről a dolgokról számoltak be, csak híres emberek családját mutogatták, pl a miniszterelnökét.

A vacsora olyan 8 fél 9 körül lett kész. Bőséges volt és finom. Szerintem elkezdtem hízni itt Sri Lankán. Sok fajta étel, édesség, nézzétek meg a képeket. A hagyomány szerint az első falatot a családfő adja mindenki szájába, rólam is készült kép, ahogy az apa etet. A főétel halas tejberizs. A tejberizst itt nem rendes tejjel, hanem kókusztejjel csinálják és nagyon finom egy bizonyos chilis mártással. Aztán jöttek sorba a hagyományos édességek. Folyamatosan pakolták a tányéromba a kaját, én meg csak ettem, ettem és ettem… Örültek neki :). Az este folyamán képeket nézegettünk különböző AIESECes nemzetközi konferenciákról, majd aránylag korán nyugovóra tértünk, mert másnap korán keltünk és mentünk a lányokért. Jó élmény volt…

A következő pont ahova ugrunk, az szerda 16.-a Pontosan 2 hónapja vagyok Sri Lankán és pontosan az a nap, amikor Smisha utazik haza. 15.-én azért még volt egy búcsú buli biliárd, kis tánc stb… aztán 16.-án hajnalban keltem és átmente hozzájuk, hogy még munka előtt el tudjunk köszönni, mert ő ment a reptérre. Nem volt egyszerű. Nem hiszem, hogy ez a platformja a részleteknek ezen a téren, de nagyon sokat tanultam az életről… AIESECers say hello and good bye… a kedves elődöm szerint see you soon. Eljutottam arra a pontra, hogy egyet értek vele, túl kicsi a világ, hogy ne találkozzunk újra hozzánk közel álló emberekkel!

Gombóccal a torkomban és hatalmas táskával dolgoztam végig a napot, majd este a közeli buszmegállóban találkoztunk és startoltunk Adam’s Peakre. (Ádám csúcsa, picit nagyon hülyén hangzik magyarul, maradok az angol verziónál) Vonattal mentünk Colombon belül egy másik állomásra, mert az AIESEC es aki velünk jött az állította, hogy a leggyorsabb, legkényelmesebb és a legolcsóbb. Ebből csak a legolcsóbb volt igaz, de megjegyzem, hogy kb 3 Ft al volt olcsóbb a jegy… Ez a srác annyira nem proaktív, meg igazából mi gyakornokok vittük magunkkal, de néha jól esett volna, ha fordítva van. Pl amikor egy tök ismeretlen város kellős közepén az éjszakában TUK-TUK ot keresünk, akkor reméljük, hogy a „merre van a főúton” kívűl mást is megkérdez a helyitől, de hát nem baj, jó indulatú a srác, mi meg feltaláljuk magunkat, erre van a gyakorlat itt. A busz Colomboból olyan 4 órát vett igénybe és zseniálisan beültem a busz bal leghátsó ülésére. Namost a vezető ugyna olyan őrülten ment, mint általában a többi, csak épp az út itt a hegyekbe vezetett fel kanyargós, hegyi utakon. Olyan 2 órán belül hányingerem lett igen durván, amivel a következő 2 órában küzdöttem már a busz elejében. A lányok nagyon rendesek voltak. Hoztak zacskót, előre ültek mellém, a kínai lány meg bekente a halántékomat kínai varázskrémmel. Anya mamának otthon üzenem, hogy pont olyanja van neki és becsülje meg, mert hat. A lányok azt mondják szúnyog és egyéb csípésre is jó.

Egy Hutton nevű városban szálltunk le a buszról, ami már a hegyekben volt. Miután megcsókoltam a földet gyorsan magamra is vettem még egy réteg ruhát, mert bizony hűvös volt már. A dolog úgy alakult, hogy 2 másik gyakornok és vagy 14 AIESECes kibéreltek egy kisbuszt, amibe mi már így nem fértünk be és a következő busz Adams peakre 2 óra múlva jött volna és 40 perc alatt ért volna oda. A drágább verzió mellett döntöttünk és TUK-TUKKal mentünk át. Végül is 4 részre osztva annyira nem is volt vészes. Az AIESECesek rosszul érezték magukat, hogy ők a kisbuszban tespednek, míg mi nyomorgunk a TUKTUKban, úgyhogy kitalálták, hogy a lányok mennek a kisbuszba és helyettük jön 3 fiú velem a TUKTUKban. Erre mondtam, hogy vicces mókásak, de nem fog egyik srác sem az ölembe utazni háromnegyed órán át. Kiegészítő információ: Egy ilyen három kerekű indiai csodajárgány három személyes. Kivéve ha éppen 6 gyakornok igyekszik részegen haza a buliból, mert akkor ugye 6 személyes, meg hát ebben az országban elég sok a kivétel. Tehát elég határozott lehetett az arckifejezésem, mert nagyon gyorsan belátták a 3 fiú egy lány verzióm helyességét.

A gyomrom még mindig kavargott a buszos élmény után és hát a TUKTUK sofőr sem éppen kímélte a járművet az éjszakában. Döngetett mint az állat a szerpentinen. Én meg fogtam szerencsétlen kínai lányt, hogy ki ne repüljön. Még szerencse, hogy időnként megálltunk, mert a lábam igen csak elzsibbadt néha. Ilyen állapotban vágtam neki Adams peaknek. Vettem egy pulcsit kb 300 Ft nak megfelelő rupiért, mert sejtettem, hogy az ingem nem lesz elég fent. Jól tettem. Az AIESECesek viccesek voltak a sapkában, már a hegy lábánál, de azért a végére megértettem a sapkát is.

Mit kell tudni Adam’s Peakről? Első és legfontosabb, amit én az odaérkezésem pillanatáig nem tudtam: ez egy zarándokút és mint olyan, nem egyszerű teljesíteni. Megint naiv voltam, amikor nekivágtam. én azt hittem, hogy odaérünk, megalszunk a tövében, majd hajnalban felmászunk napfelkeltét nézni, aztán vissza és haza. Amúgy 2300 méter magasan van, ha jól emlékszem 7 kilométeres út felfele, több mint 5000 lépcső. A képek és a számok remélem tudják érzékeltetni a távolságot, de ha nem akkor mondom: rohadt nehéz volt felmenni. Este 11 fele indultunk szépen felszerelkezve, nagy bátran voltam az élvonalban. Az első nagyobb pofon akkor ért, amikor körülbelül másfél órás túra után mosolyogva örömmel mondták, hogy akkor megérkeztünk a bejárathoz. Ekkor már rosszat sejtettem. Minden esetre az AIESECesek mindenkinek vettek egy-egy csomagot, amit a szertartásokhoz kellett felhasználni. Az első dolog egy érme csuklóra kötése volt, ami végig kísért az egész út során. Majd nem sokkal később egy kis adakozásért cserébe felkentek az ember homlokára egy sárga pontot is, aminek a jelentőségét sajnos nem tudom, de jól mutatott rajtam. Az út során végig boltok és pihenőhelyek voltak, amikre szükség is volt. Amúgy több ezer ember volt a hegyen fel és le és fent és lent. Az egész ki volt világítva végig… persze voltak sötét foltok ott picit tapogatni kellett a lépcsőket, de megoldottuk. Sok sok vízre volt szükség, okosan kellett öltözni, mert izzadtunk, de hideg volt, kellett cukrot is pótolni az út során, ilyen kis zacskóban lehetett venni. A mászásnak bár lehetett látni a végét, mégis végtelennek tűnt, valahol a 4. óra után jött a következő szertartás. Egy tűvel cérnát kellett erősíteni az oszlophoz, majd a cérnát addig húzni, amíg tartott, egy kis fém pálcát meg ráakasztani. Ez azt jelképezte, hogy Buddha ott kezdte el foszlott ruháját megvarrni és letenni a túrapálcát, mert nem volt már rá szüksége. Ezek mellett persze a füstölő sem maradhatott el. Mivel több ezer ember jár ott naponta el tudjátok képzelni mennyi cérna, füstölő volt ott. Ezek után folytatódott a mászás, sokan leszakadoztak már, nem bírták. Nem akarom fényezni magam, de azért az atlétika még meglátszik rajtam, elsőnek értem fel még ilyen edzetlen formában is.

Hajnali 5 fele értünk fel és azt mondták, hogy jó időt futottunk. Odafent egy gyűszűnyi kis templom, még kisebb szentéllyel és teljesen telítve emberekkel, harangozással és kántálással egy hideg szeles helyen. Ebben a pillanatban kérdezi meg magától a józan ember, hogy miért is vállalkozott erre az egészre. Hát azt hiszem azért, hogy azt mondhassam, hogy igen, megjártam, ott voltam, megcsináltam. Valami ilyesmi lehet a zarándok utak lényege, tervezem, hogy többet is kipróbálok. Minden esetre értem, hogy miért mondják, hogy ezt az ember az életében egyszer követi el. Nagyon nagy motivációra lenne szükségem, hogy még egyszer felmásszak. Aludtunk olyan 45 percet, dideregve 20 an összebújva a csúcson várva a pirkadatra. A nap sugarai életemben nem simogattak még ennyire, mint ezek. A szó szoros értelmében bontották le az emberekről a sapkákat és a pulcsikat, jótékonyan melegítették az egész hegytetőt. A fénysugarak megvilágítják a felfelé vezető több kilométeres utat, a völgyet, a vízeséseket… mesés látvány, megpróbáltam minél több képet csinálni. Egy gyors reggeli után elindultunk lefele, ami gyorsabban ment, de még így is nagyon fárasztó és hosszú volt. Dél előtt 11 fele értünk le, közben sikerült pár jó képet csinálnom, amin azért lehet érzékelni a hegyet.

Pár érdekes dolog még amiket megtudtam. Ide nem ér el a civilizáció, bár elektromosság megy fel, vizet forrásokból nyerik és semmilyen közlekedési eszköz nem megy fel. Bármi ami feljut az gyalog jut fel azon az 5000 lépcsőn, amin jöttünk vagy a másik oldalt lévő 5000-en. Ez azért vicces, mert az utolsó kisbolt is igen tekintélyes mennyiségű árukészlettel rendelkezik, amit ugye fel kell vinni, akár naponta pótolni. Ami még érdekes, hogy a templomba is lehet küldeni levelet, így a postának oda is kézbesíteni kell. Igen a postás mászta meg a legtöbbször életében Adams Peaket. Hetente többször. Wow. Egyébként fent van egy harang, amit annyiszor kell megkongatni, ahányszor jártál a csúcson. Nem hallottam 8-nál többet, de a postást el tudom képzelni… :)

A hazajutás sem volt egyszerű. Adams Peaktől Huttonba busz nem ment rendesen, szóval megint maradt a TUKTUK. A vicces az volt, hogy Huttonból Colomboba is limitáltak voltak a lehetőségeink. A buszok teljesen tele voltak emberrel, a légkondis buszokért verekedtek. Aztán mivel én nagyon siettem vissza kifogtam egy utolsó helyet egy kisbuszban. Meleg volt, büdös volt és körülöttem folyamatosan hánytak az emberek… ablakot nem lehetett elhuzni, mert zuhogott… nem volt egy álom :) Végül visszaértem és még a faci meetingre is odaértem (a következő AIESEC konferencián facilitátor leszek és erre a konferenciára készültünk)

Ezzel nagyjából le is zárult a dolog, péntekre sikerült 9.5 órát aludnom, ami elégnek bizonyult az életben maradáshoz.

A végére pár gondolat, ami mostanában jár a fejemben. Ezekkel kapcsolatban bátra lehet ám írni gondolatokat commentekben, szívesen látnám mi a ti véleményetek.

Azt mondta nekem egyszer egy barátom, hogy éld úgy az életet, hogy legyen mit mesélned az unokáidnak. Olyan élményeket, amiket élveztél, érzéseket, amik megmaradtak, történeteket, amik viccesek, amik meghökkentőek. Igaza volt. Annyival még kiegészíteném, hogy legyen történeted a barátaidnak is amit 30 éves korotokban egy szilveszteren osztasz meg velük és csak velük… Azt hiszem az elmúlt két hónap sokat ilyet adott. Ezektől több lettem, változtam úgy érzem. Ennek örülök és úgy érzem újfent köszönetet kell mondjak az AIESECnek és mindazoknak, akiknek a korábbi munkájának köszönhetem, hogy itt vagyok. Köszönöm.

Még egy dolog. Néha nagy szavakkal dobálózunk. A világ nagy és nehéz dolgait akarjuk megoldani, ez lendületet ad. Az érzés, hogy tényleg tehetek valamit arra késztet, hogy álmokat dédelgessünk, hogy elinduljunk a megvalósítás ösvényén. Ez tart bent minket a szervezetben, ez visz előre. Szép és nemes álmaink aztán idővel találkoznak az élet valójával. Iskola után, munkában a mindennapi hajtásban szépen lassan elfelejtődnek vagy félre lesznek rakva, hogy amikor majd megteremtettem a feltételeket magamnak és megvannak az erőforrásaim, akkor szépen változtatok. Ez így rendkívül logikusan hangzik, de ez az egyenes útja az álmok elfeledtének. Találkoztam egy sráccal, ki mellesleg a szobatársam volt egy hónapig. Nem töltött el sok időt az AIESEC-ben, de a gyakorlat annál nagyobb hatással volt rá és ő az emberekre maga körül. Ezt látni lehetett, érezni lehetett. Most hazament és döbbenetében nekünk írt vissza az emberekről és a helyzetről ott. Elhatározta, hogy változtatni fog és el is kezdte. Erről szól ez az egész, hihetetlen saját szememmel látni… menjetek gyakorlatra, életre szól és nem csak a tietekre!

ennyi voltam mára, köszönöm a figyelmet!

Jaq

Sigiria - üde folt

2008-04-11T04:19:00.000-07:00

“Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát. A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség.” (Albert Einstein)

Hmm megint sikerült magvas gondolattal kezdenem, pedig most nem vagyok annyira magamba merülve. Elkezdődött a szingaléz új év. Jövő hét hétfő szabad, meg a mai péntek fele. Ezt viccesnek találtam, no meg tegnap este buli volt, szóval ezt a fél napot kivettem. Elvitték a nagy francia ágyamat, mert kellett a főbérlőnek az új albérlők miatt, a mostani ágyam közepe picit lejt, de majd egyszer nekiesek kalapáccsal. Amúgy most éppen nigériai invázió van nálunk. Megy el a lakótársam egy hét múlva és idejöttek a barátai, velük fog utazni Indiába, Olaszországba stb… Én tiszteletben tartom a kultúrákat és a szokásokat, de ezek büdösek, koszosak és hangosak. Nem baj a szobámban nyugtom van :).

Lássuk a múlt hét végét. Dambulla és Sigirai a helyek neve, ahol voltam. Mivel azt rebesgették, hogy az út 5 órát vesz igénybe, kivettem egy fél napot, hogy időben odaérjünk. Végül is csak 4 óra 20 perc volt. A légkondis buszban sikeresen megfáztam, de ennek 3 napon belül nyoma sem volt. Mintha az immunrendszerem becsületesebben dolgozna itt… Három lánnyal utazgattam a hétvégén, a külkeres arányok miatt otthonosan éreztem magam, csak ők 3 különböző országból voltak :). Dambulla nagyon kis falu, leginkább egy piac van ott, ahova a farmerek viszik eladni a zöldségeket meg a barlangtemplom ami miatt ott voltunk. Az este jól telt, egy részeg pincér szolgált ki minket, akinek a felesége főzött. Finom volt és olcsó és sok. A magyar ember az ilyet szereti. Másnap elmentünk a barlangtemplomba. Eléggé turista célra lett kialakítva, de azért járnak oda a helyiek is imádkozni. Természetesen nekünk egy valag pénzbe került, hogy bemehessünk, nekik ingyen van. És ha én is imádkozni akarok? :) A helyet egyébként majmok is lakják, van bőven, készült néhány nagyon aranyos kép róluk, nézzétek meg. Az egyiken egy kölökmajom úgy néz, mint a Shrekben a macska, a másikon meg Smisha szoknyája alá kukucskál be. Nem voltak erőszakosak, nem kunyeráltak, jó arcok voltak. meg kellett mászni pár száz lépcsőt, ahol viszont a helyiek már picit túlságosan is nyomultak a portékáikkal és a kéregetéssel… nem szeretem. Minden templomba mielőtt belépsz le kell venned a lábbelit. Na itt a legerősebb napsütésben másztunk fel és a kő enyhén felhevült. Hát bár azt nem próbáltam, de ez durvább volt mint a parázson futás… legalább 100 métert kellett rohannunk. Maga a templom nagyon szép volt. Ősi szobrok, hűvös, csendes szellős. Jó hely egy kis kikapcsolódáshoz. 5 terem van, mindegyiket szépen lassan végignéztük. A túra után átmentünk busszal Sigiriába. itt jegyezném meg, hogy 800 ról 400 ra alkudtam a TUK-TUK ot, ami fejenként kevesebb min egy 100 as lett volna, de a lányok szerint meleg lett volna a tuktukon két falu között. Hát a buszon nyomorogva már más volt a véleményük…

Sigiria egy tipikusan olyan falu, hogy leszállsz a buszról ahol van pár ház. Na jó, aztán észreveszed a sziklát ami kitűnik a környezetből elég rendesen és a falu fölé magasodik. Nagyon hangulatos kis szállóban töltöttük az éjszakát, tele volt virágokkal és plüssmacikkal. Másnap korán reggel másztuk a sziklát. Több mint 1000 lépcső, víz szintes fal. A múlt regél, csodálatos kilátás, exotikus, ősi freskók a falakon, történelem… csodálatos. A világörökség része. Igazából fölöslegesnek tartom leírni lépésről lépésre, egy-egy kép többet mond ezer szónál. Olyan 5-6 órába telt az egész program. Fent a hangulat, a hely egyszerűen arra készteti az embert, hogy leüljön, nézze a csodálatos tájat és gondolkodjon. Nem véletlen, hogy oda jártak meditálni az öregek… persze lehet hogy csak levegőt nem kaptunk a lépcsők miatt :) Ebéd után elköszöntem a lányoktól, mert ők mentek tovább munka kapcsán. Úgy irigylem őket, olyan a munkájuk, hogy járják az országot…

Hazafele egyedül jöttem a buszon, picit magam alatt voltam, mert ugye otthagytam őket, meg beteges voltam. De határozottan és bátran bepréselődtem egy normál, nem légkondis buszra azzal a felkiáltással, hogy spórolok. Közvetlen a vezető mögött foglaltam helyet, úgyhogy kiláttam előre és oldalra is. legalább nem unatkozom, gondoltam először. Fél óra után féltem. Nem szoktam ilyenektől, de féltem basszus. Ezek nem normálisak ahogy mennek. Akkor húzódik csak vissza a saját sávjába, amikor szemben busz vagy teherautó vagy katonai autó jön. A többinél erősebb elven előz… A sebvűltó nem értem hogy nem törik ripityára, a motor szörnyű hangokat ad, a gázt padlóig nyomja (és a mellettünk lévő busz is, amit előzünk, meg a szembejövő is…) Centiméterek választanak el a karamboltól, az út szélén meg emberek, motorosok nézik a buszok őrült harcát. A srác, aki vezeti a buszt nem több 18 évesnél. Az út nagy részében 2 buddhista pap ült mellettem. Legalább nem voltak hangosak és büdösek. Mivel pont aznap sikerült a LTT nek felrobbantani egy minisztert megölve 20 embert majdnem az összes Colomboba tartó buszt ellenőrizték, így a mienket is. Plusz fél óra, halleluja. Persze a papoknak és nekem nem kellett leszállni, azért jó volt, hogy most nálam volt az útlevelem. Aztán a busz megállt egy kis falatozóban, hogy mindenki elvégezze a dolgát és egy kis táplálékhoz jusson. Egy hat órás út esetében ez érthető. A sofőr és az ellenőr behívtak a saját külön kis helységükbe és étellel, itallal kínáltak. Először gyanús volt és féltem bemenni, de aztán láttam, hogy nem akarnak rosszat, úgy hogy leültem és ettem meg ittam. Próbáltunk kommunikálni, bár szegényes volt az angoljuk, de végül is mutogatással meg angol szótöredékekkel egész jól ment. meséltek a robbantásról, én Magyarországról, aztán kérdezték van-e jogsim. Mondtam, hogy van motor meg személyautó. Erre azt mondták az jó, akarom e vezetni a buszt haza Colomboig? Erre majdnem kiesett a falat a számból. Mondtam, hogy érdekelne a dolog, de abból amit eddig láttam, éjjel 60 emberrel hátul azt hiszem nem szeretném köszönöm. Aztán ezen jól elvoltunk még pár percig, majd továbbindultunk.

Azt még leírom, hogy odabent a cégnél sikerült kiharcolnunk, hogy ihassunk teát. Mondtam, hogy akkor kell teafilter, tej és cukor. Erre tartóstej helyett vettek sűrített tejet... Érdekes élmény teával inni. :)

Leteszem most a billentyűket, mert picit beleuntam a gépelésbe. Hamarosan folytatom!

Nézzétek meg a képeket, nekem nagyon tetszenek és tényleg sokat mondanak!

Sűrített tej a teába.

Kandy - az édes oldal?

2008-04-03T09:21:00.000-07:00

Hali

Tudjátok van az a játék amikor adnak valami teljesen egyszerű tárgyat és a kreativitásra felszólítva elő kell állnod pár percen belül 100 felhasználási lehetőséggel. Na játszunk: röntgenfelvétel a lábamról! Ki mire használná? Nálam végül egérpad funkciót tölt be. Meglepően jó, profi gamereknek is tudom ajánlani :)!

Egy hosszú és fárasztó nap után itt ülök a nappaliban megint ölemben a laptoppal blogot gépelve. Szerintem a héten még nem sikerült napi 5 óránál többet aludni, de igazából nem tudom mi viszi el az időt, olyan sok mindennel szeretnék foglalkozni, de csak 24 óra egy nap itt is… Megint érzésekről fogok írni, amik bennem vannak most, de az olvashatóság kedvéért azért megspékelem a szokásos élményekkel.

Hiszek az egyensúlyban az életben. Ez alatt sok mindent értek. Értem azt, hogy nem létezik jó, rossz nélkül, boldogság szomorúság nélkül. Értem azt, hogy meg kell tartani az életben az egyensúlyt bármiről is legyen szó, nem szabad túlságosan kötődni, addiktívvá válni. Azt hiszem picit most ennek az egyensúlynak a rosszabbik felén vagyok a legtöbb területen. Nem hiszem, hogy ez kulturális sokk vagy honvágy. Bár lehet, hogy az csak én nem élem meg annak. Egyrészt nem hiszem, hogy egyértelműen a kultúrának köszönhetem, másrészt nem vágyok haza annak ellenére, hogy talán ezek a tényezők otthon nem érnének. Minden esetre a hozzáállásomtól sok minden függ. Megpróbálok mindenhez pozitívan hozzáállni, tudom, hogy a másik oldalon több minden van és jönni fog az is. A gyakorlat keményíti az embert, csak ezek az izmok nem fognak látszani… ezek belül vannak.

A múlt hétvégén egy Kandy nevű városba sikerült ellátogatni, cipeltem magammal a holland lányok egy részét, az új Kínai lányt és Philipet. Szombat hajnalban indultunk a fél 6-os vonattal, előtte a bye-bye party , a szobatársam ment el. Majdnem megsirattuk egymást, pedig csak másfél hónap. De az alatt nagyon sok történt. Hiába… „AIESECers say hello and good bye…”

Sikerült 3 órát aludnom, és kellően proaktívnak lenni a vonaton, hogy épp az utolsó ülőhelyet elcsípjem. Korábban írtam, hogy nézzétek meg neten azokat az Indiai vonatokat, amikből mindenhol ember lóg ki annyira meg vannak tömve. Nem gondoltam, hogy a fél 6 os vonat ennyire tele lesz. Ezek nem normálisak basszus. De legalább a mellettem lévő család (ha jól érzékeltem a kocsi nagy részét ez az egy család foglalta el) megkínált kenyérrel, amit el is fogadtam, mert nem sikerült venni hajnalban semmit. Körülbelül 60 szelet kenyeret kentek meg, amit 2 zsákból vettek elő és adták hátra a gyerekeknek. Egy darabig gondolkodtam, hogy vajon az összes az övék vagy barátok is vannak, de aztán túltettem magam rajta. Amúgy a vonat egészen lenyűgöző helyeken ment. Völgyek, trópusi erdők, szakadékok, alagutak… gyönyörű. Nem tudtam fotózni, mert esélyem nem volt a táskámhoz jutni, de szerencsére látni láttam, így nem aggódtam. Az apuka ült mellettem és állandóan nevelte a gyerekeket ezért picit fájt a jobb oldalam a 3.5 órás út végére. Na a másik, 116 Km re van Kandy Colombotól. Ez 3.5 óra vonattal is és busszal is. Csak nekem tűnik ez nagyon soknak? Oké hogy nincs autópálya meg gyorsforgalmi, de basszus… Amúgy az egyik HB majdnem teljes létszámmal elkísért minket szombaton. Lehet tőlük tanulni, nekik is jó teambuilding volt, nekünk meg nagyon jól esett és hasznos volt, mert tudtak segíteni.

A város meglepően tiszta. Mondjuk utólag tudtam meg, hogy azért, mert a turisták által látogatott helyekről felszedik a szemetet és olyan helyek rakják le, ahol nem látszik. Ez is egy megoldás, csak azt nem értem, hogy ha már felszedik mért nem viszik el szemétégetőbe vagy ilyesmi. :) történelmi jelentőségű város Sri Lankán van egy gyönyörű tó, a Buddhizmus egyik legféltettebb ereklyéjét is itt tartják. A szállásunk nagyon olcsó és jó volt, meg voltam elégedve vele teljesen. Bár a mi szobánkban kint volt a WC, de nem volt annyira nagy gond. Az már inkább, hogy egy család lakott a mellettünk lévő szobában és 2 kölök akik ott aludtak reggelente ordibáltak és csapkodtak és hajigáltak. Ölhetnékem volt.

Szombaton meglátogattuk az AIESECesekkel azt a templomot ahol a fogat tartják. Lehúztak 500 rupival és még 150 et akartak kérni, hogy fotózhassak. A helyieknek ingyen volt… A kert nagyon szép, odabent is minden szép és ápolt. Annak ellenére, hogy rengetegen látogatják a templomot a világ minden tájáról. Kétszer motoztak meg. Katonák voltak bent a templomban. Itt is robbantottak a Tigrisek. Ez gáz, oké a középkorban is halomra ölték egymást az emberek vallásért, hitért, meg még most is, de egy templomot robbantani? Bár képes lennék megváltoztatni az emberek hozzáállását egy csettintésre. Azt mondja mindenki, hogy ha a fogat kihozzák akkor elkezd esni az eső. Mondtam, hogy akkor bent hagyhatják… :) Érdekes minden esetre hogyan konzerválódott ennyi időn át.

Szombaton partyzni akartunk menni, mert a városban van kettő, azaz kettő night club, de végül is kellőképpen fáradtak voltunk, úgyhogy egy kiadós vacsora után visszamentünk a szállásra és ott éreztük jól magunkat. Vasárnap egy botanikus kertbe mentünk, ami megint csak fantasztikus vizuális gyönyörrel látta ez a vizuális receptoraimat. Sok sok képet is csináltam. Nézzétek meg őket.

Pár random élmény: Megkérdeztem a kínai lánytól, hogy mennyien laknak Pekingben. Erre elkezdte számolni a nullákat az ujjain :). Pedig jól beszél angolul.

Hmm van még pár magvas gondolat a kis fejemben, de éppen nem vagyok olyan hangulatban, hogy ebben a postban osszam meg. Majd jönnek a következővel!

Itt jövő héten van új év. 4 nap szünet. wuuuuhuuuuuuuuu. Most hétvégén egy ősi várost látogatunk meg.

Majd jelentkezek! Legyetek politika mentesek, ahogy hallom… :D

ui.: Nagyon sok új kép van, nézzétek emg őket, a holland lányokét is feltöltöttem.

Unawatuna #2 - Holland lányok

2008-04-02T02:58:00.000-07:00

Szervusztok!

Kezdenek az élmények töményen érni. Az elmúlt napokban kétszer elütött az autó, tengeribeteg lettem és hirtelen kiderült, hogy két lakótársam is elmegy. Hurrá...!

Az új irodában ülök, nem is zsúfolt annyira, mint amennyire gondoltam és végre nem ülnek a hátam mögött, az eléggé frusztrált. Innen mondjuk nem látszik az óceán, mert a szálloda másik felében van, de legalább nyugi van és el lehet szökni, ha kell :). Minden esetre, ha arra gondolok, hogy napi 9 órát fogok itt eltölteni heti 5 napot majdnem egy évig akkor megijedek. Szürkék az asztalok, szürkék! A fal meg fehér piros. Nincsenek növények, nem lehet cukrot és tejet tartani a hűtőben! Értitek!?!? :) Na mind, anya szerint nyafogok, valamilyen szinten igaza lehet. Asszem egy ideig most jó robot leszek, azt is kell néha.

Kezdem talán a hosszú hétvégével, ami most volt. Itt nincs húsvét, bár tudnak róla, de van valami muszlim ünnep plusz van poya day és ezek így egybekötve a hétvégével 4 szabadnapot eredményeztek. Mentünk hát délre megint. A tervekben szerepelt, hogy onnan elmegyünk majd szafariba is, de végül csak a környék tisztességes bejárása valósult meg.

Amikor elindultunk és megérkeztünk esett... olyan 5 órás út után baktattunk a szállás fele már gyalog, amikor hallottam, hogy felbőg a motor mögöttem. Egy ittas ünnepelt sofőrnek sikerült nem észrevenni minket tolatás közben az amúgy is keskeny úton. A szerb srác mögötte egy szép nagyott kapott, én meg tőle, aztán mindketten az árokban kötöttünk ki. Egyikünk sem egy aggressziv darab, de most felpattantunk és feltéptük a kocsi ajtaját és nem éppen nyugodtan kérdőre vontuk a figurát. Szerencsétlen legalább 165 magas lehetett és 65 kilo vasággyal, vigyorgáson és sorryn kívül mást nem nagyon tudott... aztán pár perc után eljöttünk, minden esetre oda fog figyelni tolatásnál az biztos.

A szállás drágább volt és rosszabb, mint az előző, de az már akkorra betelt a poya day miatt, de nem baj aludni és zuhanyozni tökéletesen megfelelt. Az eső napot parton való alvással és eső elől meneküléssel töltöttük. Először fáztam mióta itt vagyok. Másnap már jobb volt az idő ellátogattunk a közeli városba, aminek történelmi jelentősége volt. Az egyik első Hollandok által alapított város. Mivel az egyik első kolonizálók a Hollandok voltak Sri Lankán. Sok minden megmaradt szépen. Templomok, házak, szobrok, sir kövek. Az egész óváros fallal körülvéve. A falra fel lehet menni, gyönyörű látvány: a fal egyik felén az óváros, a másikon a végtelen óceán. A dolog pikantériája, hogy három holland lánnyal mentem és kb minden le tudtak fordítani a régi korokból, bár akadt gondjuk a több száz éves hollanddal. Fura mennyit változik egy nyelv pár száz év alatt is. Az zavart csak picit, hogy a helyi kéregetők leginkább a turisták által látogatót helyekre mennek, mert a külföldiektől kapnak pénzt. Zavart hogy fél óránként el kellett egyet hessegetnem a lányoktól. A helyiek meg még mindig lenyűgöznek milyen változatos módokon próbálnak meg pénzt szerezni a külföldiektől. A fal egyik bástyáján odajött hozzám egy srác és mutatta, hogy be lehet ugorni a vízbe. Elővett egy fotókkal teli kis könyvet, amiben mindenféle kitekert módon ugrálnak bele a vízbe aztán felajánlotta, hogy lefotóz. Igen meleg volt, egy pillanatig el is gondolkodtam rajta, de aztán mondtam, hogy nem köszi, amúgy meg nekem is van kamerám. Akkor aztán kiderült, hogy nem erről volt szó. Nekem kellett volna lefotózni, hogy ő beugrik a vízbe és aztán ezért még nekem kellett volna fizetni. Valahol megértem a logikát, de tőlem távol áll... :)

A party az este jó volt, bár nem volt annyira felszabadult, mint múltkor. A holland lányok elég zárkózottak, állítólag van barátjuk de én nem értem attól még mér nem lehet táncolni. Vagy ez nagyon kelet európai beállítódottság? Szerintem nem, csak gondoljatok Amszterdam piros lámpás negyedére. Egyszerűen ilyenek. Nem baj, jó volt.

Szombaton kisebb túrára mentünk, mert azt hallottuk, hogy van egy kis rejtett homokos tengerparti szakasz, amihez egy dzsungelen keresztül vezet az út. Uzsgyi nekivágtunk. Hát eltévedtünk. Pedig annyira nem nagy az a dzsungeles rész, de legalább kisebb kaland volt, hegynek fel, patakon át, sziklákon stb. Én élveztem a lányok másfél óra után kevésbé. Nagy nehezen leértünk a partra, ahol először láttam helyi a helyi fiatalságot bulizni. Nem azt a nyugatiasodott fajtát, hanem rendes Sri Lankai fiatalokat. A parton egy hajó mellett egy kis körben tömörült kb negyven ember és egy hatalmas dobot ütöttek egész ritmusosan, mellette kurjongattak és énekeltek. Hangos volt, de jó, élvezhető. A kör közepén egy lány és egy fiú táncolt egymással, de mintha versengtek volna, élmény volt nézni. Egy picit messzebb mentünk, mert hosszú távon azért hangos volt. Leheveredtünk holt fáradtan, aztán már mentünk is be a vízbe. Ahol mindenhol sziklák voltak.. sikerült is lehorzsolnom a lábam. A vicces az volt, hogy nem volt semmi árnyék, olyan volt a part kialakítása. Egy darabig kerestük, de aztán fél óra múlva rájöttünk, hogy naptej ide vagy oda, 2 kor a trópusi napon nem lehet meglenni árnyék nélkül. Tehát elindultunk haza, de most már zseniális módon, az úton, ahol is találtunk TUK TUK okat és haza tudtunk jutni a normális strandra. Jó érzés volt ott pihenni és inni egy jégideg sört. Aztán nem sokkal később megjöttek Smishaék. A bátyjával... hurrá #2. Amúgy jó fej, de az esti bulin nem kellett volna ott lennie. ;)

Vasárnap elmentünk búvárkodni. Reggel negyed 9 re beszéltük meg a találkozót. A telefonom magától elállította az időt, így késtem tíz percet és még szerencsétlen szerb srácot is kirángattam a mosdóból. Az indiai negyed 9 az valójában 11 óra, ha az egész család jön. Jobb ha tudjátok... De elfogyasztottam egy finom reggelit. Nem kellett volna. Egy kis oktatással kezdett a búvároktató, nem mondott újat, de jó volt még egyszer végighallgatni a dolgokat, régen volt az a vizsga. Már a hajón odafele éreztem, hogy ez az imbolygás megszűnhetne, aztán azzal nyugtattam magam, hogy a vízben jobb lesz. Nem lett, ott is volt hullámzás, sőt még a tengerben is lent. Eléggé háborgós volt a tenger. Láttunk egy hatalamas teknőst, halakat, korallt, de mint kiderült nem csak én lettem rosszul. Negyed óra után vissza kellett jönni, mert a csapatból csak egy ember nem etette a halakat.

A hazaút is vicces volt. Egy kisebb német csoporttal találkoztunk ott, akik Colombo közelében laktak és velük együtt összedobtunk egy kisbuszra. Hossza alkudozás után megállapodtunk, majd nekiálltunk ebédelni. Az ürge tíz perc után visszajött, hogy neki nem jó az ár és szinte elfutott. Mind kiderült talált egy másik fuvart a közelebbi városba. Felhívtuk telefonon és mondtuk neki, hogy ez nem járja így, megígérte, hogy visszajön. Összecsomagoltunk és amikor egy óra múlva sem jött még egyszer fehívtuk, akkor mondta, hogy mindjárt itt van értünk. Na hát a mindjárt este 6 után következett be, én be akartam neki szólni elég rendesen, de visszafogtam magam. Hazazötykölődtünk.

A héten ami érdemleges történt még az a szerdai baleset. A nigériai srác éppen indult dolgozni, amikor én is és mondta hogy bevisz a kismotoron. Gondoltam, ha csak egy darabon elvisz már az is jó. Hát csúcsforgalom volt, nehezek voltunk és balról jött az autó... nem estünk el, csak az én lábam kapta a pofont. A sarkamról lejött a bőr, a lábam meg elkezdett fájni. Olyan 5 percig még semmi bajom nem volt, így felszállt ama buszra, de aztán kiment a testemből az adrenalin és majdnem padlót fogtam, meg elkezdtem érezni a lábam. Hazabotorkáltam, páran még ott voltak elláttak gyorsan, rendesek voltak. Írtam SMSt a kollégáimnak, hogy azt hiszem a mai napot kihagynám, mert nemigen tudtam a lábamra állni. Rendesek voltak, eljöttek értem kocsival és rávettek, hogy elmenjek velük kórházba megröntgeneztetni, ráadásul még az ellátás árát is fizeti a cég.

Az ellátás meglepett. Semmi rendszert nem láttam a kórházba, csak mentem a kollégáim után, de kb 5 perccel a kórházba lépés után az orvos már a lábamat vizsgálta és kérdezősködött. Tíz perc múlva kész volt a röntgen felvétel és kb fél óra múlva a sebemet kitisztítva, leragasztva távoztam a kórházból. Mindezért körülbelül ezer forintot fizettem. Ezt csináljátok meg Magyarországon! Tudtam, hogy elég rossz a magyar eü, de hogy egy harmadik világ beli ország ennyivel túlszárnyalja, az egy picit nevetséges. Geri húzzál bele! :D

Akkor jöjjenek most a random dolgok a telefonomból:

Az egyik nap reggel jöttem be busszal, és érdekes látvány terült elém. Az egyik kereszteződésben minden irányból bedugult a forgalom. Teljesen beállt minden, még a motorok sem tudtak menni semerre. Erre fogta magát az egyik ellenőr a buszról és elkezdte irányítani a forgalmat. Eleinte mosolyogtam: Te erre, te arra, gyerünk stb. De aztán világos lett 5 perce belül, hogy működik a dolog. Hihetetlen.

A négy nap alatt egy nagyon hangulatos kis étteremben ebédeltünk és vacsoráztunk minden nap. Olcsó volt és finom, ráadásul, ha a háta mögött felmásztunk olyan husz lépcsőn gyönyörű kilátás nyílt a naplementére. Nyugágyból, hideg sörrel egész jó élményt nyújt. :) Az árakat amúgy úgy kel elképzelni, hogy körülbelül 9 ezer forintból vacsoráztunk meg 11-en úgy, hogy én alig bírtam felállni az asztaltól. A kiszolgálás meg olyan, hogy este 9 kor elfogyott az egyik desszerthez valami hozzávaló és a pincér azt mondta, hogy ha várok 5 percet hoz. Mondtam, hogy itt leszünk még legalább 1 órát nem sietek sehova. Hát fél óra múlva megjött a motoron a közeli városba kellett mennie... Hu mondtam neki, hogy nem kellett volna de megköszöntem. Finom volt.

Hazafele a kisbuszban miután alapból mérges voltam a sofőrre úgy vezetett, hogy össze vissza vertem magam, ráadásul rossz volt halhatni, ahogy sebességet váltott. Ezt megspékelve olyan 3 óra utazás után a forgom közepén egy hídon megállt, kipattant a kocsiból odarohant egy szoborhoz s nekiállt imádkozni. Had ne mondjam mit éreztünk, de ez volt az a pont ahol tiszteletben kell tartani a kulturális különbségeket.

Hétfő reggel jöttem be dolgozni és csak arra lettem figyelmes hogy az egész hotel piros. Később megtudtam, hogy van egy Holi nevű hindu ünnep, ahol piros festékkel dobálják egymást. Hát mindé pirosban úszik még most pénteken is. Én azt hittem paintballoztak, csak azt nem értettem miért a földet lövik. :)

No, mára ennyi!Hamarosan jelentkezem!

Telnek a hetek

2008-03-17T21:58:00.000-07:00

Ahoj

Elnézést a hosszú kihagyásért. Elkezdtem dolgozni, nem történt annyira hú, de speciális megosztani való és a hangulatom is ingadozott. Valamit azért mindig akadt csinálnom. Azt hiszem totál elvesztettem a napokat. Nem tudom nyomon követni már a blogom. Úgy érzem ez azt jelenti, hogy a blog írás következő szintjére léptem. Igen, most is több lettem, háh!

Tehát a taktika innentől: Bármi történik velem, ami megosztásra érdemes azt szépen lejegyzem a telefonomba aztán amikor blog íráshoz jutok, megosztom az emlékeket, tapasztalatokat.

Egy picit rólam. Alapjáraton jól vagyok. Ha kívülről nézem magamat semmi okom panaszra és igazából jól érzem magamat. Belülről vannak kisebb, nagyobb hullámok amik elgondolkodtatnak, de azt hiszem hozzátartoznak a mindennapokhoz, erősítenek. A többiek azt mondják, az igazi mélypontok 3-4 hónap után jönnek, de aztán minden szép lesz. Jó lesz felkészülnöm.

No nézzük, kedden mentünk moziba, a lengyel lakótársammal, AIESECesekkel és Smishaval. Egy indiai moziban néztünk egy hindi filmet. Picit szkeptikusan álltam hozzá, de most a motiváció ott ült mellettem. Nagyon pozitivat csalódtam. Egy történelmi, romantikus, akciofilmet néztünk. Elsőre gondolom viccesen hangzik és amikor az első csatajeleneteket megláttam én is viccesnek találtam egy Trója, vagy 300 után. Az egészet úgy kell elképzelni, mintha le lenne egyszerűsítve, élesedve minden érzelem, minden akció. Aztán szépen megszokod, az angol feliratot is, meg közben hallgattam a történelmi kommentárt. Lényeg a lényeg, a hindu és muszlim hagyományokból nagyon sok mindent megörökített a film és ezt Smisha még jobban ki tudta egészíteni. Egy idő után kezdtem azt érezni, hogy mennyire keveset tudok a világról, majd mentem össze, egyre kisebb lettem, a végén nagyon kicsi. Rájöttem, hogy nagyon be voltam zárva abba a kis országba, Európába és meg voltam győződve róla, hogy sokat tudok a világról, hogy műveltebb vagyok sokaknál, hogy széles a látóköröm, nem is akartam annyira nyitni kifele, pedig azt hittem, hogy igen. Hát nem, nagyon sok van még amit meg kell ismernem és szégyellem magam, hogy 7300 kilométert kellett utazzak, hogy erre valójában, mélyen rádöbbenjek. Úgyhogy most kinyitottam az érzékszerveimet, kezdem egy kis Buddhizmussal. Egész szimpatikus az egyik változata, nincsenek természetfölötti dolgok, nincsenek papok, az egyénből indul ki. Nem is értem miért hívják vallásnak, inkább életfilozófia.

A cégnél szépen alakulnak a dolgok. A héten már dolgoztam. Fantasztikus érzés végre valamit létrehozni és nem csak ülni és ad hoc dolgokkal kapkodni ide-oda. A munkakultúra számomra picit fura, most bepróbálkoztak, hogy a 3. hétvégét is töltsem munkával, de most már így elég volt. Egy kisebb beszélgetést folytattam a főnökkel, hogy mi merre hány óra és mondtam, hogy most nem fogok bemenni. Próbáltam biztosítani azt is, hogy a későbbiekben is kihívást jelentsen a munka, mert most élvezem, azt hogy létrehozhatok valamit, ami fejleszti az embereket, hogy kidolgozhatom a rendszert, újíthatok, de egy idő után már szükségem lesz kimozdulni a gép elől. Meglátjuk. Amúgy ezek a céges meetingek nagyon furcsák. Az oké, hogy itt az emberek szeretnek beszélgetni meetingek közben és húzni az időt, de valahogy rohadtul de nem haladtunk. A leginkább az volt a furcsa, hogy ez nekem tűnt fel a leginkább. Egyszerűen azt éreztem, hogy csak csináljuk már. Pedig jó emberek, szeretnék velük beszélgetni… de basszus. Sokat gondolkodtam, hogy ha ezek az emberek ennyire keményen dolgoznak, miért tart itt a gazdaság? Hát az egyik oka talán megvan. Még ide tartozik a másik meeting ahol mi prezentáltuk az öregeknek a területeinket. Bejött az egyik főnök, aki, mint kiderült nagy tiszteletnek örvend itt. Leült velem szemben egy székbe és szinte szétfolyt annyira kényelmesen, szerintem picit tiszteletlenül. Hát alkalmazkodtam én is a munkakultúrához, erre elkezdtek a főnök mögött a fiatalabbak vadul legyezni, amit nem értettem. Miután lecsuktam a laptopomat és még mindig legyeztek odamentem megkérdezni, hogy mit akarnak, hát azt hogy üljek fegyelmezettebben a főnök jelenlétében. Megtettem, de fura volt.

Múlt vasárnap amikor éppen nem a cégnél ültem elkísértük a Japán lányt a reptérre mert, ment haza. Egy közeli kisvárosban voltunk, ahol éppen a trainee buddym (az az itteni AIESECes, aki foglalkozik velem itt) is lakik. Vizsgái vannak, amit itt ugye nagyon komolyan vesznek, de azért elkísért minket egy darabon, megmutatta a lagúnát és elvitt minket a partra, ahol első nap is voltam. A lagúna igen koszos és időnként kigyullad egy-egy halászhajó. Bár most már nagyon vigyáznak, mert nem rég nagyon sok hajó leégett. Mivel reggel 6 kor indultunk a repülő miatt elég hosszura sikeredett a nap és mivel én dolgoztam nem aludtam túl sokat. Reggeli után bepótoltam hát a tengerparton a pálmafák árnyékában. Miután rájöttem, hogy le tudok zuhanyozni a közeli szállodában bementem úszni a tengerbe. Jól esett. A parton nagyon sok helyi volt vasárnap délután, oda mentek egész családok, baráti társaságok szórakozni. Megint rá kellett döbbennem, hogy nem tudnak rendesen úszni. Ennek két jelét adták, az egyik, hogy legalább 30 életmentő volt a parton, a másik, hogy a tengerben senki sem volt beljebb, mint ahogy leért a lába. Amikor bementem úszni arra figyeltem fel, hogy 3 srác integet nekem, hát odaúsztam hozzájuk kijjebb, mert ugye ők nem tudtak beljebb jönni. Nem igazán értettem mit akarnak, mert nem beszéltek angolul. Utólag azért elgondolkodtam, miután kiderült, hogy a már emlegetett „beach boy”ok nem csak hölgyeknek nyújtanak szolgáltatást. Igazából szerintem csak hülyülni akartak… Miután kimentem és picit aludtunk még a parton annyira elengedtem magam, hogy egyszer csak elkezdtem magyarul beszélni a lányokhoz. Legalább fél percig csak furán néztek rám, aztán szóltak. Nem értem pontosan miért lehetett, de jót nevettünk rajta :).

Egyik nap a héten találtam egy újságot az irodában, aminek a célcsoportja az újgazdag Sri Lankaiak. Röviden: minden második oldalon reklám, minden második reklám gyémántgyűrű. Minden oldalon, ami nem reklám legalább egy attraktív fehér nő vigyorog. Az összes külföldi konzulnak minden bulija közölve van az újságban és az összes Sri Lankai híresség szülinapja. Mindenki mosolyog, minden csillog és szép. Tudtátok, hogy Arthur C. Clark Sri lankán tölti idős napjait? 90 éves, őt is megünnepelték. Az egészben a legviccesebbnek azt találtam, hogy a leges legutolsó lapon beszámoltak a robbanásokról. Volt egy kép egy széttekeredett buszról meg pár kétségbeesett gyerekről. Picit nem valós, de azon gondolkodtam, hogy otthon kb fordítva lett volna…

Az ebédjeimet egyébként egy közeli szálloda bárjából szerzem, mert meglepően olcsón lehet emberi ételhez jutni. Vagy 2 hot-dogot fogyasztok vagy mini pizzákat különböző ízesítésben, amiket aztán az óceánparton fogyasztok el. A kéregetők és a varjak néha idegesítenek. Nem is tudom melyikük jobban. A varjak képesek nekem repülni, hihetetlen mennyire pimaszak. Nem tudom, hogy írtam-e már, de azt várná az ember, hogy egy ilyen helyen sirályok vannak, hát nem, varjak, rengeteg… utálom őket. Jól szokott esni a nap és a tenger látványa, még egyedül is. A helyiek ezt annyira nem élvezik, én igen. Meg ők általában currys rizst esznek, ami hát nekem annyira már nem kell. (mellettem szól, hogy hetente legalább kétszer még így is eszem) Ráadásul egy lenti irodahelyiségben szokták megenni, ami egy sötét lyuk. Tehát inkább egyedül a tengerparton…

A két szálloda körülbelül 100 méterre helyezkedik el egymástól, így nem kell messzire mennem, de amíg átérek, legalább 2-3 man akarnak elszállítani tuktukkal. Szóval éppen várok az ebédemre, hogy elkészüljön és téblábolok a szálloda halljában, amikor odajön egy Sri Lankai üzletember és szóba elegyedik velem. Mint kiderül gyémántvágó üzeme van Madagaszkárról és Tanzániából hozza Sri Lankára a nyers ékköveket és itt vágja őket. Jó arc volt, megadta a számát, ha esetleg kell gyémánt olcsón ad. Mondtam, hogy egyenlőre nem hiszem, hogy a közeljövőben égető szükségem lenne rá… :)

Csütörtökön megint főztem itthon, meg kellett enni az utolsó adag kolbászt, amit hoztam. Lecsót csináltam, nagyon jó lett, mindenkinek ízlett. Még olyanoknak is, akik nemigen esznek disznóhúst. Örültem a sikernek, nekem is nagyon jól esett. Ott az asztalnál ülve abban a szent pillanatban megértettem, hogy miért nézed apa a Paprika TV-t annyit. Meg fogok tanulni főzni. Jó érzés látni az emberek arcán az ízeket. Nomeg szeretem a hasam… :)

Azt hiszem picit csapongó lett ez a poszt, meg látszik rajta, a hangulatom. De nem baj, erre is való a blog. Most kaptam meg a híreket az EB (helyi irodavezetés) választóról otthon. Ez úton is gratulálok mindenkinek, azért, mert elindult és felkészült! Gartu azoknak, akiket megválasztottak és az se csüggedjen, akit nem, hisz annyi lehetőséget tartogat még ez a szervezet, meg az élet, egyszerűen csak egy másik úton kell tovább indulni.

Üdvözlök mindenkit otthon, jön a tavasz, élvezzétek a kintet!

Életre szóló hétvége!

2008-03-07T11:45:00.000-08:00

Halika

Sikerült varázsolnom ékezetes karaktereket a benti laptopomra. Már csak valahogy agyilag kell átáljak, hogy használjam is őket. :) Picit el vagyok fáradva, mostanában elég későn érek haza, pedig mosnom is kéne. Meg kezd idegesiteni, hogy bárki, aki elmegy az iroda előtt az üvegen keresztül bámul rám. Úgy érzem magam, mint az állatkertben az üveg kalitkban, csak épp a másik oldalt... Majd jól kiirom, hogy fehér gyerek, adakozz és csinálok mindenféle mutatványt, mint a kismajmok. Összeszedem az ebéd árát és már jó vagyok! :)

Azt hiszem csak elképzelésem volt arról, hogy mi az a life changing experience. Az AIESECes gyakorlat valóban képes ezt nyújtani. Hihetetlen élmények. Köszönöm.

Hú, kezdek elveszni. Nem tudom hol hagytam abba. Folytassuk péntektől. Reggel már becsomagolva érkeztem a céghez a sporttáskával, mert nem akartam a laptoptáskát esetleg tönkretenni. Azt hiszem vennem kell majd egy hátizsákot, mert az a sporttáska nem kompatibilis a Sri Lankai buszokkal. Mondjuk én sem vagyok az, a csípőm a térdeim csupa lila, a fejem meg több ponton fáj, mindez a buszoknak köszönhető. Minden esetre az inkább indok, hogy mindenki azt hiszi robbanni fog a táska, csak akkor nyugodnak meg amikor meglátják, hogy velem van.

Tehát odabent már sokan kérdezték, hogy megyek-e valahova és én büszkén és vigyorogva mondtam, hogy bizony ám megyünk délre sokan, jó emberek. Bíztattak, hogy jó lesz, már nagyon vártam, alig bírtam meglenni a bőrömben. A céges net utolsó erejével még képes volt feltölteni a képeket a múlt hétről. Aztán megkértem az egyik céges TUK-TUK-ost hogy vigyen el a találka helyszínére, mert nem annyira tudom, hogy merre is van az. Szerintem egy ötvenessel átvert, de váltig állította hogy annyi a mennyi és hogy nyugodtan kérdezzem meg a cégnél. Nagyon nem járhatott mesze az igazságtól, mert ha nagyon átver akkor az állásával játszik, szóval hagytam.

Odafele megállítottak a rendőrök a katonákkal egyetemben és kiszállítottak. A sofőrt igazoltatták, rám vigyorogtak, de aztán azért elkérték az útlevelem (fénymásolatát) és kinyittatták a táskát is. Na most, a rendőr első kérdése: hol a barátnőm? Ezt akkor érdekesnek találtam, azóta utána jártam: Vagy szereti a csinos fehér nők látványát vagy a prostit kereste… Csak így nekem picit fura volt, hogy így útlevél, köszönés minden előtt odavágja, hogy hol a barátnőd. Ezek után még viccesebb volt, ahogyan áttúrták a táskám. Mint valami kincses ládát! Nem volt semmi rejtegetni valóm, csak mosolyogtam. A tasakos papírzsepinél és a rénszarvasos, sexelős boxeralsónál megálltak és megkérdezték, hogy az mi. Biztosítottam őket, hogy egyik sem bomba. Miután feldobtam a napjukat továbbengedtek egyenesen a az egyik fő vasútállomásra tartottunk, mert állítólag az kisebb, mint a buszpályaudvar. Ezt először nem értettem, aztán rájöttem, hogy tényleg. Fél órával korábban értem oda, mint a többiek. Azalatt volt 6 taxi ajánlatom és 2 kéregetőm. Az egyik nénike kb 120 centis lehetett, emberi nyelvet nem nagyon beszélt és foga sem volt szegénynek, de egész érthetően előadta, hogy mit akar és azt is, hogy miért. Két gyereke van, akik fáznak, sőt ha jól vettem ki egyik meg is halt és, hogy ennek ellenére minden ok és hogy ő boldog és jókedvű, de azért adjak neki pénzt. Amúgy előtte a földön evett, már onnan vadul integetett. Itt a szegénység is szélsőségesebb. Ez a néni nagyon szegény volt, mégis boldognak tűnt és barátságosnak. Más, nagyon más. Később összeállt a csapat: nigériai lány és fiu, indiai lány és fiu, japán lány, magyar fiu. De még előtte a TUK-TUk sofőrökkel folytatott beszélgetéseimet osztanám meg:

Érdekes dolgokat tudtam meg tőlük, mert ugye mindegyik úgy indit, hogy honnan vagyok. Mondom, hogy Hungary... na az nincs meg senkinek, aztan mondom, hogy Ungáááriá, azt már vágják. Állitolag nagyon szép az ország, van ott Goulash meg minden. Azt tudtátok, hogy Magyaro mobiltelefon nagyhatalom és hogy a Nokia Magyarországról származik? A történet úgy szól, hogy ugye van egy üzem otthon, ahol valóban gyártanak telcsiket, namost a Kinaiak mindent lekoppintanak, és itt lehet kapni egz csomo olcsó Nokia utánzatot nagyon rossz minőségben. Bele van verve az emberek fejébe, hogy ami Magyaron készült az az igazi és lőn Magyaro Nokia nagyhatalom... A másik, amit még megtudtm a TukTuk sofőröktől, hogy a magyar lányok szépek. Ezt azért mondják állitolag minden nőnek, hogy ágyba vihessék őket, szal nekem nem tudom pontosan miért mondták, de azt hiszem ezzel egyet kell értsek, ez tény.

Leirom a helyiségneveket is, azzal is tanulom őket. Tehát a terv úgy szólt, hogy elmegyünk Unawatunába, ami turistáknak bulizós hely, aztán szombaton át Mirissába, ahol a sziget egyik legcsodálatosabb tengerpartja van. Az odaút picit zötykölődős volt, egy kiseb japán, légkondis busszal mentünk, ami igen csak tele volt. Ez azt jelenti, hogy teljesen tele volt, kettőnknek már csak az üléssor közötti lehajtható üléseken jutott hely, ami hát nem a legkényelmesebb, de még mindig jobb, mint a vonat. Biztos láttatok már interneten vagy national geographicon olyan vonatot amiből igy lógnak ki az emberek minden irányban ablakon, ajtón és még a tetején is utaznak. Na péntek este, vasárnap este és hétfő reggel ez is olyan, tehát annyira nem akartunk vonatozni.

A délen fekvő legnagyobb városból TUKUKkal mentünk át a közeli kis faluba, Unawatunába. Esett... Nagyon... Áldottam magam, hogy vittem esernyőt, igy jutott 6 emberre 3. A szállásra igyekeytünka csomagokkal és azt csak a tengerparton lehet megköeliteni, tehát gyalogolnunk kellett, olyan 15 percet. Egyébként annyira nem vészes, mert ha bőrig ázol sem fázol, mert 31 fok van, csak egyszerűen vizes vagy, amikor nem akarsz az lenni. Ja igen, amúgy korom sötét volt, mivel már fél 12 fele járt, a mobiltelefonokal világitottunk, picit Blair Witch jelege volt a dolognak. A parton elhaladtunk egy bár mellett, ahol az emberek függőágyakban feküdtek, sört ittak vagy táncoltak és nézték a 6 marhát az esőben. A következő akadályt az a patak jelentette, ami napal, napos időben nem létezik, de este esős időben nem érdemes nekivágni ruhában... Aztán valamelyikünk észrevette, hogy nem is olyan messze van egy tákolt fa hid. Csúszott és keskeny volt, de hid volt. A házban már vártak ránk, lepakolás a szobában, gyors felkészülésa bulira és már mentünk is visszafele. Odafele betértünk még egy étterembe vacsorázni, közben beszélgettünk. Megint csak érdekes dolgokat tudtam meg. Rájöttem például, hogy az a célom, hogy fejlesszem az angolomat nem biztos hogy össze fog jönni. Midnen esetre, indiai, nigériai, lengyel, német stb angol után azt hiszem minden angolt meg fogok érteni. AIESECesek emlékeztek Aisecre? Fákássz gájz fákássz! (focus guys) etc... No hát akikkel együtt lakok ők sem egyszerűbbek. Amúgy az anyanyelvük amit beszélnek, az angol és a régi törzsi nyelv keveréke, tehát nem is nagyon tudnak máshogy beszélni. A másik meg hogy folyamatosan generáljuk a saját nyelvünket a házban, amit kezdenek a külsősök nem érteni... Mind1, majd Teresaval beszélgetek németül :)

Ami még számomra nagyon meglelpő volt, hogy a Sri Lankaiak többsége nem tud úszni. Nem tanultak meg... minek? Többek közt ez a magyarázata annak, hogy a Tsunaminak annyi áldozata volt. Ez dúrva... De amúgy a partra sem nagyon mennek. Hiába a Balatoni ember sem megy a baaltonra, mert neki ott van, neki nem kell. Annyira igaz! A következő érdekesség, hogy az éttermekre, bárokra, klubbokra, bulihelyekre ki van irva, hogy Forginers only (Belépés csak külföldieknek). Ez aztán a diszkrimináció... állitólag ettől lesz a hely exkluziv. Nagyszerű, kiváncsi vagyok mennyi bevételtől esnek el, bár a bulihelyből kiindúlva, a nyugatiasodott Sri Lankaikat beengedik, főleg, ha külföldivel vannak. Mehettem előre...

A buli frenetikusra sikeredett, a hely olcsó volt, közvetlenül a tengerparton, a zene tetszett, modern szellős. A DJ kijött megkérdezni, hogy milyen zenét szeretnék... Jó közrejátszott az is hogy elkezdtünk táncolni és megint látványosság számba mentünk. Mint utóleg kiderült egyeszrű a dolog. Itt, ha egy fiu és egy lány táncol, akkor max egymás kezét fogják meg. Nincs semmilyen erotikusabb töltete a táncnak. Én ezt nem tudtam... Kis kultúrális tánc összefoglaló részletekre nem kitérve: Afrikaiaknak van ritmusérzéke, japánoknak rohadtul nincs, indiaiak, sri lankaiaknak lenne, csak nem mernek. (tisztelet a kivételnek) Lényeg, hogy tetszett, jó volt a végén már a homokban, a tengerben táncoltunk. Visszafele már nem esett, mi meg igen hangosak voltunk.

Reggel (délben) csináltam nektek pár képet a reggeliről, ehető volt. Egykor már parton voltunk egy jó kis étteremben. Az indiai srác és az afrikaiak visszamentek olyan 4 fele Colomboba, mert dolguk volt, én meg az indiai és a japán lánnyal átmentem Mirissába egy már ismert szállásra. Az út még ötven perc volt, de kibirtuk. A falu hangulatos, a tengerpartja meg valóban a legszebb, amit láttam eddig életemben. Mint a képeslapokon vagy az utikönyvekben. Girigala vilage. Igy hivtak a hotelt, ahol laktunk. Fejenként 433 Ft ba került a szállás egy éjszakára, a kertjében pálafák között nyugágyak kifeszitve, kb 55 (nem találom a nullát) lépésre a tengertől, nincs tömeg egyáltalán. Hagulatos étterme van, közvetlenül előtte a tengerben egy füves szikla, kis sziget, ahova át gázolni a vizben és ahonnan a naplemente az egyik legszebb dolog amit láttam életemben. Már beesteledett, amikor megéheztünk, a parton kerestünk éttermeket és igen sokat lehet találni. A homokos parton vanak leszúrva fáklyák, vagy gyerták gödrökbe téve, hangulatos világitás, romantikus gyertyafényes vacsora. Finom volt, jó volt élmény volt.

Vasárnap a parton lazsáltunk és sokat fürödtünk. Bár ismét a kultura: az Indiai nem akar bemenni a tengerbe, mert sós (azért rá lehet venni :)), a japán meg azért megy a tengerpatra, hogy átgondolja az életét. A fehér gyerek meg ázik a vizben és pirosra sül a napon és élvez minden pillanatot.

A szép napot egy közel négy órás hazaút követte. Emlitésre méltó, bár ilyet annyira nem osztanak meg blogban az emberek, hogy valahol a buli, a naplemente, a vacsora és a fürdés között összejöttem az indiai lánnyal. Tüneményes, Smisha nak hivjak... az igazi challenging your worldview és cultural diversity itt kezdődik... huh

Csókoltatok mindenkit a Nokia hazájában!

ui.: sok sok szép új kép feltöltve! (jobb felül)

5 ember, 5 ország, 3 kontinens

2008-02-29T01:18:00.000-08:00

Tobi- Hibidi hobidi (Nigéria)

Jaq – JUNIOR [SALAMI] (Magyarország)

Kaushik - LOVER BOY (India)

Swietka- BLONDIE (Lengyelország)

Theresa - COKE GIRL (Németország)

5 people from 5 countires and 3 continents.. Under one roof.. sounds

like HELL.. But believe me its so much Fun..Every moment is worth it..

Maybe because we are alcoholic dreamers or because we leave in an

alcoholic dream house. But all the same thank you guys for the life

changing moments even those yet to come..

5en, 5országból, 3 kontinensről… Egy fedél alatt... őrültségnek hangzik…

de higgyétek el nekem nagy móka… minden pillanata megéri az élményt…

Talán azért, mert ittas álmodozók vagyunk vagy, mert egy ittas álomházban élünk mindannyian.

De mind egy, köszönöm nektek srácok előre is az összes életre szóló pillanatot…

Részlet a Dream house tagjainak nap közbeni e-mailezéséből. Ahol összehívtuk a házgyűlést. Becenevet adtunk egymásnak, ami közel sem volt ilyen egyszerű, mint amilyennek hangzik. Junior lettem, mert hát új vagyok, de tetszik :). Kezdenek ezek az emberek egyre közelebb lenni hozzám. Azt hiszem életre szóló barátságok fognak születni itt az elkövetkezendő időben.

Most érzem a gyakorlati hiányát egy MC (AIESEC nemzeti vezetés) évnek. Egészen pontosan most fejeztük be a háztanácsot. Na most, 3 kontinensről, 5 országból érkező embereknek egészen más álláspontja van a felelősségről, a szabályokról, az időről, a döntésekről, a meetingekről és még sorolhatnám. Mit ne mondják érdekes élmény, tapasztalat. A Nigériai srác nagyon hamar kiakadt, hogy ne hozzunk szabályokat, ő nem akar börtönben élni, persze azért Swietkaval mederbe tudtuk terelni a dolgokat és végül is jó hangulatban telt az egész beszélgetés és mindent meg tudtunk beszélni. Hát, nem lesz egyszerű megélnem egy hónapban, de azt hiszem menni fog. Ja igen, lesz internet, megállapodtunk. Az elején egy nagyobb összeget kell beruházni a routerbe, de utána havonta fejenként 200 rupi, ami 320 Ft ami egy széles sávért egyáltalán nem sok. Persze a széles sáv itt azt jelenti, hogy épp fogok tudni skypeolni :). De örülök neki!

Kedden a cégnél semmi különös nem történt, próbáltam felfogni a feladataimat. Este bent tartottak kb 8-ig és ezt csak azelőtt közölték, hogy elmentem volna. Azt hiszem az elején egy darabig meghozom ezeket az áldozatokat. Aztán már nem fogom. Azért jó lesz, még mindig úgy gondolom.

Aztán miután találkoztam Bhanukával, hogy oda adjam neki a papírokat a vízumhoz, gyalogoltunk egyet és közben dumáltunk. Mesélte, hogy itt a halál színe a fehér és nem a fekete és ha valaki meghal, akkor azt kitáblázzák. Bár morbid hasonlat, de pl ha nálunk egy kutya elveszik, akkor kitesznek az emberek ilyen papírokat az oszlopokra. Na pont ilyenek vannak itt is, csak itt a halottat jelzik. Ki volt ő, mit csinált, mettől meddig. A szitu az volt, hogy le akartam fotózni egy ilyet, csak épp azt nem vettem észre, hogy mögötte egy katonai telep volt. Még szerencse, hogy észrevettük, hogy a kopasz vadul legyez… nem esett volna jól, ha elveszik a fényképezőt és kikérdeznek, mint kémet. Mondjuk szerintem megint a bőröm színe mentett meg minket. Nagyon gáz…

Tegnap volt a az üdvözlő partim. A cégtől odamentem egyenesen. Már egy csomó útvonalat ismerek a városban. Menni fog ez érzem. Ma már teljesen határozottan jöttem haza. A partira az AIESEC esek nagyon tisztességesen felkészültek. Csináltak molinót, adtak kaját, táncoltunk, jó volt. A kaját itt rágónak hívják. Nagyjából olyan, mintha sétálnál az erdőben felszednél a földről mindent és elkezdenéd rágni. Újfent naiv voltam hogy bevettem a számba és elkezdtem rágni… az egyik képen látható az eredmény. Nem volt finom. Tényleg mintha földet ennél, de nagyon rossz földet. Ez nekik rágó… és tényleg rágják itt az emberek. Ami még érdekes lehet az welcome partimról az, hogy a Sri Lankai AIESEC iroda, ahogy már mondtam a városnak egy picit mocsarasabb, dzsungelesebb részén van. Amolyan városliget Sri Lankai módra. Egy aranyos feltűnően fehér Indiai gyakornok lány is kijött elém a buszmegállóba és megkérdezte odafele menet, hogy nem félek-e a krokodiloktól. Igen, krokodilok élnek ott azon a környéken. De amúgy jámbor jószágok állítólag, nem nagyon merészkednek emberek közelében, maradnak a csatornában. A partin egész jó kis prezentációt tartottam, tetszett nekik. Aztán meséltem az országról, a kultúráról és magamról. Kaptunk ajándékot mind a ketten Joyyal. Én is odaadtam nekik a könyvet amit hoztam. Ja igen, AIESEC-es karrierem kisebb csúcspontjának értékelem hogy a fél Sri Lankai AIESECnek megtanítottam a Hugacsakát. Majd káromkodni is magyarul. (erre kevésbé vagyok büszke)

A parti után elmentünk 2 gyakornoklány szállására, a tetőre bulizni. Részemről beszélgetés lett belőle, mert már kitáncoltam magam korábban. A tetőről látszott a tenger, kellemes volt az idő, kellemesek az emberek, jól éreztem magam. A katonákról nem lehetett a vaku miatt képet csinálni, de éjjel minden járművet megállítanak a veszélyes övezetben, felülről végignéztük. Sokat beszélgettem Bhanukával és Smishaval, az indiai lánnyal. A jövőbeni terveinkről, a családról, válásról, abortuszról, letelepedésről. Ez a világ itt a feje tetején van Magyarországhoz képest. Ez a szép benne.

Ma eljöttem a cégtől 5 óra 10 perckor. Bevásároltam hazafele, úgy döntöttem csinálok vacsorát mindenkinek estére. A Bhanukának hozott kolbászt áldoztam fel. Paprikás vajas kenyérrel. Jó volt. Gondolatkísérlet: Kenjetek meg vajjal egy kis szelet kenyeret, szórjatok rá pirospaprikát, karikázzatok rá hagymát, tegyetek rá kolbász szeleteket vékonyan! Eddig meg van? Jó a következő lépés, ez úgy egyétek meg, hogy ezután egy évig nem ehettek semmi ehhez hasonlót. Ugye milyen finom? :) Mondtam nekik, hogy ez most magyar kaja, következő hónapban más országbelit akarok enni, azt mondták nem én izzadtam a spanyolviaszt, de lássuk mi lesz belőle. Én kiharcolom a kajámat, attól nem kell félni :).

És akkor most random dolgok, amiket megfigyeltem a napokban és !feljegyzeteltem!

Az első dolog amiről még Tomi az elköszönő finn gyakornok mesélt az a fejrázás. Most már látom egész jól utánozta a dolgot. De ha nem vagy része a kultúrának nehezen megismételhető. Valahogy fel le és jobbra balra is rázzák a fejüket közben nyitva van a szájuk. A nehezebb része a dolognak, hogy, ha nem ebben a kultúrában nőttél fel, akkor a jelentését évek multán sem fogod pontosan tudni. Jelentheti, hogy igen, hogy nem, hogy nem értelek, hogy jó egyet értek, értelek, de nem értek egyet veled stb… Megkértem a buszon az ellenőrt, hogy szóljon már legyen kedves ha le kell szállnom (csak a hely nevét tudtam) erre kaptam egy ilyen fejrázást. Köszi. legjobb figyelmen kívül hagyni.

Hangsúly. Főleg a lányok és a nők, valami egészen elképesztően sikítoznak beszéd közben. Mintha megszorítanák nekik a lábuk között azt amijük nincsen. A fiuk és a férfiak kevésbé csinálják, de ők is. Énekelnek beszéd közben, mondat végén kisebb ária van… szoktam kuncogni.

Még egy érdekes téma. Vannak ilyen kerítők az utcákon. Az a lényeg, hogy főleg szállodák közelében az összes fehérre lecsapva az utcán odacsapódnak és elkezdenek beszélgetni, még az alient is kibeszélik a hasadból! Azért csinálják, hogy elvigyenek valahova, beajánljanak valahova, mutassanak valamit. Lényeg, hogy te annak a valakinek fogsz fizetni és ők tőle indirekt mód fognak pénzt kapni. Its all about money din din diridinn… Van egy kis fickó aki már negyedszer rohan így, le. Már mosolygok, aztán amikor mondom, hogy Magyarország. rájön a trükkre és gyorsan a másik irányba kell mennie.

Az utolsó random téma a Beach boyok. Lényegük az hogy egész nap a strandot járják és lányokhoz, nőkhöz, hölgyekhez mennek oda, udvarolnak nekik, megpróbálnak bevágódni náluk. Mindezt egy ebédért vagy másért… végül is a testüket „árulják” csak ilyen érdekes módon.

Most már eléggé elfáradtam. Zárom soraimat. Nézzétek meg a képeket, közvetlenül ehhez a posthoz töltöttem fel őket!

legyetek jók!

Végre, az óceánban!

2008-02-24T21:27:00.000-08:00

Rájöttem mi hiányzik innen. Két dolog: Szemeteskuka, egy darab nincs az utcán, de komolyan, nem csoda, hogy tele van szeméttel a város. Ezek után nem értem, hogyan van csak ennyi… Idejönnek partyzni hozzánk a Sri Lankaiak és nagyokat csodálkoznak, hogy mér van három kuka egymás mellett. (gyengébbek kedvéért szelektíven gyűjtjük… mondjuk azt nem tudom hogy szelektíven viszik-e el de mi úgy gyűjtjük :)) Mész az utcán, megittad a kis vaníliás tejecskédet amit szívószállal árulnak, ki akarod dobni és nem megy! Egyszerűen nem! Keresek, kutatok, nem találok… na jó az egyetemen vannak ilyen hordók.

A másik dolog és most nagyon figyeljetek: Itt nincs túlsúlyos ember! Ez ma tűnt fel. Persze rávágjátok, hogy a szegénység, de nem, mert 200 forintból meg lehet kajálni egy nap és annyit a legbénább csöves is összeszed. Megfejtettem a rejtélyt, ami a bolygónkon komoly fejtörést jelent orvosok és szakértők ezrének. A karcsúság oka egyszerű: vallás. Story: ma a cégnél pizzat rendeltünk és sokfajtát hoztak. Egyik odamegy a kupachoz: melyikben nincs disznóhús? Másik: na és csirke, marha? Melyik a halas? Ennyi. Térjetek át valamire, aztán nem ehettek semmi normális kaját, mindjárt jobb húsban lesztek. Ajánlom Buddhát, ő anti disznó, hoztam Bhanukának kolbászt és nem eheti meg. De rossz neki, no nem baj, Swietka egyenesen neki akart rontani, de így egy hét után már én is erősen szemezek vele, azt hiszem megvárom a márciust, mert valamikor akkor jár le és akkor már erősen rá leszek gerjedve.

Szombat: Nem aludtam, mentem EB választóra (helyi bizottsági vezetés választása a jövő évre), mert végül is nem kellett bemennem. Elég sokan voltunk, örültek nekünk. Volt az elején egy kis jogi cucc, azon bealudtam, de aztán jöttek a roll callok (őő ilyen hangos táncos izé), meg „megnehezítették a jelöltek dolgát már az elején” ez konkrétan azt jelenti, hogy odaállt mindenki az ajtó elé és odaszorították a teremben lévő táblát, míg a jelöltek nagy nehezen betörtek, majdnem széttörték a táblát. Szerintük vicces volt. A jellapok egész tisztességesek és a jelöltek is szépen felkészültek. Két nagy különbség van, az egyik, hogy náluk az elnököt választják utoljára. A másik az emberekben keresendő. Számukra az iskoláztatás, a végzettség és a jegyek jelentik a mindent. Olyannyira, hogy agyilag képtelenek kiszakadni belőle. El tudom képzelni, hogy apuka megmondta, hogy kisfiam, te kocka akarsz lenni, akkor a gyerek bizony kocka lett és ő az úgy is gondolja, hogy azt szereti. A pénzügyre jelentkező lány nagyon jól „végzettséggel” és előélettel rendelkezik. Számvitel, pénzügyek, jó jegyek stb. A motivációs beszédében (ami itt 10-15 perc) nagyjából erről beszélt, aztán megkérdeztem tőle, hogy egyébként őt személyesen mi motiválja, hogy elindult. Mély csend, mosoly (pimasz fehér gyerek még kérdez is :)) válasz: mert ez hozzásegít a karriercélom megvalósításához. OK.

Ebédszünetben eljöttünk, mert az iránytűim már erősen strand fele mutattak. Hazaértünk, majd Teresával ketten nekiindultunk a strandnak. (ő tudja milyen számú kaotikajáratra kell szálni) Legalább 50 perces az colombo egyetlen normális strandjára Mount Laviniára, ahol valami híres (indiai) filmeket is forgattak. Mind1, úsztam, méteres hullámok, napoztam, aludtam, beszélgettünk németül, jó volt. Vicces, hogy estére építettek valami buli helyet és éppen mögöttünk volt a klub, úgyhogy mire felébredtem körülkerítette minket és ránk sem szóltak… Itt azért volt élet, itt mindenki felszabadult, a gyerekek önfeledten játszottak, a nagyobbak frizbiztek, voltak páran esernyő alatt is. Csináltam pár képet a naplementéről megint, szerintem még fogok pár százat. Fogok a napfelkeltéről is megígérem, csak az a másik oldalt van.

Vasárnap dolgoztam. Fáradt voltam nagyon. Bent volt a CEO. Arab energiabomba. (magas akarat, magas lendület, alacsony empátia, magas kontroll , hi Psidium :)) De jó arc, nem sokat beszéltünk, terveztünk. Tudjátok azt mindig is baromira szerettem… Velem is terveztettek, azt a részleget, amit én fogok vinni. Többször mondogattam magamnak, hogy öcsém ez a kihívás, most légy kreatív, de valahogy akkor is gondot jelentett egyszeri elolvasás után angol szakzsargonnal együtt megszülni, hogy az egész terület bizonyos részeit hogyan is fogom én működtetni. Nehéz volt, de azért összeraktam amit tudtam, elküldtem neki, szerintem jó lett. Azt hiszem nagyobb kihívás lesz, mint gondoltam. Picit rosszul esik, hogy nem kapok annyi segítséget, mint amire számítottam. De hát elég önálló nagyfiú vagyok, hogy megbirkózzak vele. Végül is HR. kihívás. Jó lesz. Egy hónap múlva meglátjuk.

Félhullaként vánszorogtam haza, a 168-as káoszjáraton. Amúgy, hogy picit feldobjam a hangulatot: odafele siettem, mert 8:30-ra be kellett volna érni. Na itt sietni nem szabad, akkor minden ellened fordul. Dugó, aztán nyugiban várunk az egyik „megállóban” negyed órát, majd ezt megspékelve megállítanak a katonák mindenkit leszállítanak, mindenki tatyójába beletúrnak és igazoltatnak. Enyémre nem voltak kíváncsiak, de azért peckesen odaálltam a kopasz elé a szakadt fénymásolt útlevél papírral. Vigyorgott, mint a vadalma.

Na ezek után másodiknak értem be, és kb 1 óra elteltével kezdtünk. Nem, itt sietni nem szabad, az idő csak úgy van, ha kunama tata, ahogy Viki írta a blogjában. Csak nyugi, itt biztosan máshogy mondják.

Most itthon videóztam, erre volt erőm. Alszom, Kausik ma éjjel jön, majd jól felébreszt, de nem baj. Hétvégén utazunk délre egy kisebb kompániával a déli gyönyörű strandvidékre! Ez most lendületet ad a hétre!

Sziasztok, minden jót!

ui.: aki nem látta volna a blog jobb oldalán felül elérhető az összes kép.

Hu igen, az uj telefonszamom: +94 77 131 38 62 Nezzetek emg mennyi egy sms, mert nekem csak annyi, mintha masik halozatba kuldenem.

Értékek az életben

2008-02-23T08:58:00.000-08:00

Üdv. Saját szobában ülök egy hatalmas franciaágyban, ami enyém lesz egy évig valószínűleg. Bár nem a kis szobát kaptam meg, mert a Nigériai lány úgy döntött itt marad abban a 3 hónapban, amíg szól a gyakorlata. Legalább olcsóbb lesz minden. Kausikkal, egy indiai sráccal fogok lakni, de ő csak a hétvégén jön meg valamikor. Minden esetre azért jó érzés, nem mások cuccai között vagy a földön hálózsákban vagy csótányok között aludni. Az utóbbi egy hétben ezt tettem. Egy ágy, nem több, kipakolhattam a cuccaim, itt álomra hajthatom a fejem egy évig.

Egy hete vagyok itt, nem nagy idő, de most elkezdtem gondolkodni. (nem röhög) Ez szerintem azt jelenti, hogy kezdenek ülepedni az élmények. Tényleg más értelmet nyert pl az a kérdés, hogy „kivel osztod meg az ágyadat”. Nem arról van szó, hogy az ember mindig azt nem értékeli, ami van. Egyszerűen mindent értékelni kell, amid van! Akár most, nézzetek szét és gondoljátok át mi minden van körülöttetek amire azt mondjátok, hogy a tietek. Aztán csak gondoljátok tovább, rengeteg dolog, amit a hétköznapok sodrában nem értékeltek, kis dolgok, amikre nem is figyeltek, mert a éppen rossz a kedvetek. Itt van majdnem egy millió ember összepréselve egy gyűszűnyi kis városba és a nemzetgazdaság 60% át termelik. Van akinek az a feladata, hogy naphosszat a buszmegállokban üvöltözi, hogy az adott busz hova megy éppen, ezzel „kerítik” az embereket nekik. Van aki a supermarketben a pénztár mögött áll és neilonba rakja a vásárolt árut. Egész nap, full time, mennyit kereshet? És tudjátok mit értékelnek? Egy mosolyt. Talán ki nem mondott célom volt van és lesz a gyakorlattal, hogy ilyen dolgok megtapasztalása révén jobban értékeljem az életet. Nagy szavak, egy kis gyakornoktól…

Na jó, vissza az izgalmasabb részekhez. Egy picit a cégről. Tehát itt minden le van írva, részletesen, strukturáltan, folyamatokra bontva. Gondoltam magamban nem baj, ha picit gyúrok a részletorientáltságomra is, de kapaszkodjatok meg: irodai kodexben rögzítve van, hogy az asztal melyik sarkán lehet a pohár, a mobil és hány szál papír lehet az asztalon. Eddig csak mosolyogtam, de ma megkezdődött a transition és mélyebben elkezdtem belelátni a dolgokba. Erősen elkezdett dolgozni a megkérdőjelezőm és elkezdtem kérdezni. Végül is aránylag logikus válaszokat kaptam, de nem hiszem hogy én egy ilyen struktúrált dolgot létre tudok hozni abban a formában, ahogy ők azt szeretnék. A kihívást abban látom, hogy az egészet megértsem, felfogjam és képes legyek tényleg rutinszerűen csinálni a dolgokat. Egyébként nagyjából információszerzés és közlés les a feladatom. Tehát, ami a 10 országban történik a cégen belül az rajtam átfolyik. Ez egyenlőre tetszik és szerintem legalább egy hónap kell, hogy elérjem a kívánt szintet. Aztán meglátjuk, egyenlőre nagyon segítőkészek mindenben. Aláírattak két szerződést, ami a laptop használatáról és a titoktartásról szólt. A többi gyakornokkal állítólag nem írattak alá az itteni AIESEC miatt. Azt hiszem ez nekem dolgozik, aztán lehet még aláíratnak.

Ma hazafele eléggé kivoltam már a tuktuksofőröktől… Megmozdulni nem lehet tőlük. Minden esetre boldogan jelentem, hogy egyedül jöttem haza busszal. Igen, kézzel eszem és annak örülök, hogy egyedül hazajutok a busszal. Amúgy komolyan, gondolkodtam hazafele, hogy azt,hogy itt minden más tényleg ezeken a pontokon lehet megfogni. Az apácák itt fehérben vannak, hófehérben és katolikus apácák. Egyébként, hogy a családnak is írjak picit, mert ugye most élek először egyedül: bevásároltam és mostam! :) Hazafelé még láttam egy furát. Egy italboltot rácsokkal. De nem egyszerűekkel, olyan volt mint egy börtön. Megkérdeztem őket, hogy lefotózhatom-e, de nem nagyon örültek neki, szóval majd később stikában. Itt nem isznak az emberek. A supermarketben a biztonságiak katonai egyenruhában vannak és legalább 10 en. És nem egy Tesco méretű hipermarketről van szó, hanem kb a sarki sparról.

Itthon már a lányok átrendezték a dolgokat, mire hazaértem, de minden ok. Ami még említésre méltó és itt hívnám fel a Sri Lankára vágyok figyelmét, hogy nem megijedni, ez itt más és én a tények nagy részét leírom. Tehát: otthon pók mászik a falon néha elővesszük a chemotoxot és lefújjuk. No hát itt gekko mászik a falon, és fújhatod amivel akarod. Ilyen kis aranyos 5-30 centis. Najo a 30 az már inkább kint van, csak legyet enni jön be, de tényleg úgy futnak a plafonon, mint nálunk a pókok. Aranyosak. Mondjuk picit döbbent arcot vághattam, mert Teresanak rögtön meg kelett nyugtatni, hogy nyugi, az embertől nagyon félnek és amúgy megeszik a legyet és a moszkítót, szal maradnak. Hú mondom, akkor viszek a szobámba is, hátha a könyök nem úgy néz majd reggelre ki mint a túrórudi: piros pöttyöesen… Másik kisebb döbbenetet az okozta, hogy amikor békésen beszélgettünk az erkélyen nézve a pálmafákat egyszer megjelent egy fekete árny. Azt hittem a lámpa fénye vetett árnyékot, de aztán meggondoltam magam, mert az árnyék nem szokta letörni az ágakat a fán. Egy denevér. De akkora, hogy még én ilyet nem láttam, konkrétan letört alatta az első ág amire kapaszkodott. Nem akarok elhamarkodottan saccolni, de maradjunk annyiba hogy nem akarok vele közelebbről találkozni…

ennyi mára,

továbbra is nektek, értetek! pápá

Ha Sri Lankán esik, akkor nagyon esik.

2008-02-23T08:53:00.000-08:00

Próbálok picit változtatni a stíluson, bár szerintem ismertek, tudjátok milyen vagyok… :)

Szeretettel üdvözlök tehát minden kedves olvasót! Most még frissek az élmények és így vacsi után azt hiszem megosztanám mi volt. A cégnél bent sikerült csinálnom pár képet, amúgy egész nap kelet európai tanácsadó cégeket kerestem a neten. Megterhelő volt… főleg a magyarokat megtalálni… :) mind1 később biztos kihívóbb lesz.

Ebédre pár kolléganőmmel kimentünk keresni valami ennivalót, végül hamburgert ettünk, ami számukra valami kisebb csoda számba ment. Hát szerintem kevés volt és nem volt jó… na mind1 ebből is tanultam. Maradok a csilis rízsnél izével és izével, aztán hetente-kéthetente majd szerzek valami mást is. Ja igen, fél órájukba telt megcsinálni egy hamburgert. Szegények, el kéne vinni őket egy mcdolandsba. Állítólag itt is van, de nagyon drága, a pizza hut olcsóbb… fura. Amíg vártunk a hamburgerre csináltam pár fotót, mint utólag kiderült ez egy veszélyes játék volt, mert a szálloda előtti terület veszélyes zónának számít és kémnek számíthatok, ha fotózok. Katonák sem hülyék, a fehér gyerek a tengert fotózva rohadtul nem fog a Tamil Tigriseknek kémkedni. Van ott egy szép park a tengerparton, egészen gyönyörű és le van zárva a háború miatt.

Most akkor írok picit arról is. Igen háború van, mint kiderült a tigrisek még néha repülőket is szereznek és azzal jönnek különböző katonai célpontokra. Nem hiába van mindenhol katona és rendőr. Tényleg minden sarkon van, a nagyobb kereszteződésekben áll egy egy jármű is. Az utcákon elvétve homokzsákokból épített bunkerek. Ahol jövök haza minden nap egy laktanya van, akkora ágyúk és géppuskák vannak a falain, amiket még élőben nem nagyon láttam. Az utakat időnként lezárják, mondjuk amikor az elnök megy az országházba. Az egész viszont fura. Valahogy a filmekben nem ilyen a háború. Itt nem lőnek, az emberek nyugodtak, nem sikítozik senki, nem rohangálnak, nincs stressz, a katonák nem igazoltatnak minden sarkon. Nem igazából ezt én nem nevezném háborúnak. Talán csak azt mondanám, hogy észnél kell lenni. A mai élményem volt, hogy hazafele jövet nem találtam, hogy visszafele hogyan megy a busz, amíg elveszve mászkáltam visszafele látták a katonák, hogy hogyan szerencsétlenkedek a kereszteződésben, erre fogták magukat kipattantak a kalával az útra és leállították nekem a forgalmat, majd lejattoltak velem és segítettek, hogy merre kell menni. Tehát, ha nem tudod, hogy mi van, meg néha nem pukkan valami, észre sem veszed hogy mi van. A másik, meg hogy nagyon nem a turistákra hajtanak… semmi okuk rá.

Hazafele jövet is közkincs voltam. Európai szemmel vicces, hogy az utcán nappal hozzád csapódik egy vadidegen és tök barátságosan elkezd beszélgetni veled. Hát most is ezt történt többször is, aztán elsétáltam ilyen kígyóbűvölő mellett. Előadta nekem magát, fantasztikus volt, ilyet is csak mesékben láttam még. Basszus tényleg igazi kobrát piszkált és azok tényleg úgy mozogtak „táncoltak”, mint a mesében. Csináltam pár felvételt. Viszont még mindig nagyon naiv vagyok. Túl sok pénzt adtam neki. Jó persze magyar viszonylatban szinte semmit, de akkor is, keményebbnek kell lennem. Minden esetre tetszett. Nézzétek meg a videót.

A katonás storyhoz még annyit, hogy éppen a visszafele buszt kerestem, mert nem igen volt meg. A katonákról annyit kell tudni, hogy aki fiú és nem vették fel egyetemre vagy nincs más lehetősége, az elmegy a seregbe. Tehát nem észlények és az angoljuk sem csiszolt gyémánt. De hát ki tudom már mondani szingalézül, hogy hol lakom, feltettek egy buszra, amit szintén kalával állítottak le nekem. Képzeljétek el az utasok arcát, amikor felszálltam. Mondtam a kezelőnek, hogy Borrale kereszteződés, nyújtottam kis lóvét, még vissza is adott. Kértem, hogy szóljon, ha le kell szálljak, mondta ok. Hát az egészben csak az volt a poén, hogy a busz rohadtul de nem ment arra, amerre én szerettem volna. Az utasok persze továbbra is segítőkészen mondták, hogy szálljak már le, meg azt is, hogy ne. Aztán végül át akartak rakni egy másikra, de akkor betelt a pohár mert kb a város másik végében voltam már addigra. Szóval hazatuktukoltam. Szerintem egész jól alkudtam. Felére.

Gondoltam veszek egy kis tejet, szóval a közeli supermarketnél álltunk meg, közben szépen eleredt az eső. Na most, itt az eső sem bír normálisan esni. Vagy öntik vagy nincs. Az átmenet kb 10 másodperc alatt történik meg. Gondoltam kemény legény vagyok és haza gyalogolok. Hát nem ment. Nyáron senkit sem ijeszt meg egy kis eső, de akkor szembe jutott, hogy a telefonom a zsebemben van. 20 perc alatt kieste magát, egy másik boltban vártam meg.

Itthon továbbra is rizst eszek, mert most költséghatékony leszek, vissza kell szedni a kígyós murit. Úgy néz ki szombaton és vasárnap is bent leszek, mert itt lesz a CEO és nem tudni mikor ér rám. Szóval beviszem a gépem és netközelben leszek és minden képet feltöltök. Azt hiszem el fogom nevezni őket, ezzel kicsit kommentálva a dolgokat. Jó lenne már, ha itthon is lenne net. Itt minden lassan történik, de a gyakornokok azt mondják, egy év csak úgy elröppen. Egy év… hány kilométert tesz meg a föld a nap körül? Hány liter víz folyik le a Dunán? Hány vizsgátok van? Hány szúnyogcsípésem van?

Elröppen?! Azt hiszem el… mély érzések, mély gondolatok.

szép álmokat!

TUUK TUUK : Taxi mister? - Első nap a cégnél, első este kint.

2008-02-20T20:45:00.000-08:00

Szép, jó napot!

Egy másnap után már elég jól érzem magam, hogy nekiüljek blogot írni. Épp most ment el innen a csődület, kinyitottam a szemem és itt volt kb 10 ember partyzni vagy én nemtom. Bemutatkoztam szépen nekik aztán gyorsan elkezdtek a csodálni. Jót tesz ez az ország az Indimnek és az egomnak.

Szóval ott tartottam, hogy az első napom a cégnél. Ha azt hiszitek, hogy én spontán vagyok és kések és ezt nem szeretitek, akkor ne gyertek annyira ide, mert ebbe rövid úton beleőrültök… Én azért egész jól kezelem és sztem nemsokára elkezdem élvezni. A cégnél azt mondják,hogy ők azért pontosak, meg terveznek, sztem nem fog nehezemre esni :) Tehát, Bhanuka vitt be a céghez, 8 órát beszéltünk meg találkozónak a közeli kereszteződésnél. Olyan 8:50 kor el is indultunk, azért küldött egy smst, hogy csak 8:30 menjek. Késtünk a cégtől első nap, de ők is, itt az időt máshogy mérik. A 168 as busszal kell mennem, kb 20 percet utazok. Kiderült, hogy a háborús szitu miatt azt az utat, ahol ez a busz jár lezárják minden nap 9:30 után, szal ha addig nem érek be sétálhatok. Jaj de jó :).

Az iroda egy 5 csillagos szállodában van. Taj Samudra. Több kisebb irodahelyiség van igazából különböző helyeken. A hely a legszebb amit eddig láttam Colomboban, közel ahhoz, ahol koktéloztunk. Az irodában egy gyors AIESEC prezi, majd lenyomtam az enyémet. (NAJÓ Geriét, csak picit átírtam, de értékelték a humorodat, köszi! :)) A hangulat jó az irodában, poénkodnak folyamatosan, szurkolnak a krikett csapatnak és ugratják egymást. Azt hiszem jól fogom érezni magam, remélem olyan munkát adnak amit élvezek és tudok pörögni, mert első nap egy könyvet nézegettem a cég alapításáról… majdnem elaludtam. Minden esetre az alapító CEO elég indi, mindenhol az ő arca látszik. Hétvégén elvileg jön Sri Lankára és tőle kapok transitiont, a cikkek alapján rendesen bejárta az egész világot és az elődöm azt mondja sokat lehet tanulni tőle, kíváncsi vagyok rá. Megkérdeztem őket, hogy mit használhatunk a szálloda szolgáltatásaiból, a medencét nem említették. Azt hiszem ezen a ponton élek a bőrszínem előnyével. Amúgy az asztalomtól nem látom az óceánt… fel kell álljak :D A hotel kertje pálmafákkal, minden nap frissen nyírt gyeppel, rengeteg mókussal, majd egy út aminek a másik oldalán a tenger. Ez a látvány a légkondicionált irodából tárul az ember elé.

Este céges vacsorára meghívtak, mert ment el az egyik gyakornok és engem is meg kell ünnepelni. Naná, mentem! Előtte azonban két fiatalabb kolléganőmmel elmentem a közeli plázába ajándékot venni a távozó gyakszinak. Rosszul tettem. Két fiatal, westernite csajjal nem szabad vásárolni! Ezek nem vásárolnak, hanem mindent megfognak és vihognak! Elképesztő mit tudtak szenvedni a döntéssel… na mind1 legalább nyugodtnak látszottam kívülről. Visszafele menet kihasználták, hogy nekem az összes tuktuk megáll. Rájöttem, hogy nem az európai a lusta, hanem ők. Kb 5-10 perces séta lett volna.

Nap közben Swietkaval smseztünk, hogy este bulizni kéne, mert szerdán nemzeti ünnep és senki sem dolgozik. Akkor ide illeszteném be, hogy Sri Lankának van a világon a legtöbb nemzeti ünnepe. Kezdjük ott, hogy minden teliholdat megünnepelnek. Aztán a összes vallásnak kitalálnak valamit és azt is megünneplik, többször is. A boltok nagy része ugyan úgy nyitva van, én nem dolgozok. Bejön :). Tehát a vacsorára kocsival vittek, korán odaértünk, de a többiek csak fél órát késtek. Kérdezték, hogy szeretem-e az egzotikus kaját. Picit hülyén nézhettem, mert elnevették magukat, de kifejeztem az érzéseimet, hogy 4 napja azt eszem, nem hiszem hogy nagyon ki tudnának akasztani. Végül is Kínai lett belőle. Hát… nekem már kaja ügyben mind1 :) Amúgy más alapanyagokból készítik, finomabbnak és erősebbnek találtam, mint a magyar kínait. 18 an voltunk a cégtől, jó volt, jó volt a hangulat is. Most ugye volt lehetőségem érettebb emberekkel beszélgetni. És most külön rész Zsolt neked: Van egy illegális alkohol, amit a dzsungelben csinálnak, állítólag halott hüllők is vannak benne és, ha elrontják a keverést, akkor mérgező. Elhatároztam, hogy szerzek és viszek!

Elég sokig húzódott a vacsi, olyan fél éjfélre keveredtem haza életemben először egyedül tuktukkal, de alkudtak nekem szal nem volt annyira élvezetes. Kitett egy helyen amit nem ismertem, de megoldottam a hazajutást. Itthon aztán már vártak, hoztam haza csomagolt kínait és nekiálltunk a fütyülősnek. 5 en igen hamar benyomtuk. Aztán még egy kis Arrack (kókuszlikőr szerűség, 36% os elég ütős, mert nem érzed) Spriteal keverve. Megvolt az alaphangulat, éjfél fele elindultunk az éjszakába, mert, hogy állítólag még itt is vannak buli helyek. Picit én féltem attól az eddig hallottak alapján, de tényleg vannak, összesen kb 6 de hát ne legyünk telhetetlenek. Az éjszakai élet oda koncentrálódik. Kocsival mentünk a buliba, nem itt nincsenek ilyenkor már rendőrök. Katonák vannak azok meg nem a piát nézik. Jó élmény 2 nigériaival, egy westernite sráccal és egy lengyel csajjal bulizni. A beugró 500 rupi, ami, ha sóher vagyok drága, de magyar viszonylatokban nagyon nem. A hely jó volt, olyan 60% westernite Sri Lankai, 40% külföldi. Épp vége volt egy élőzenei előadásnak és kezdte a DJ a munkáját. Swietkával mi kezdtük a táncot nem kevés szempárral magunkon. Mondanom sem kell, hogy személyzet van itt is, mivel ugye a gazdag rétegnek szólnak az ilyen helyek, bármikor kiengedtek inni a kocsihoz, majd vissza, sőt ajtónyitás satöbbi. A wc ben ugyan úgy félreállnak… így mulat egy magyar „úr”. Fergeteges buli volt, fél 5 kor mi zártuk a táncot. Picit többet ittam, mint kellett volna, úgyhogy hazafele többször is hangosan köszöntem a holdnak.

A mai napom ennek köszönhetően igen laposra sikeredett, nagyrészt aludtam és hevertem ki a tegnapiakat. Egyik pillanatról a másikra megjött a 2 jövőbeni lakótársam. Egy német lány és egy indiai srác, valamint megjelent vagy 10 Sri Lankai akik egymást sem ismerték. Itt engem mindenki 30 évesnek néz… pedig kb 20 nak nézek ki. Mind1 túlteszem magam ezen. Este még lejött a szomszéd fentről (mint kiderült még van egy szint). Egy német srác akinek a barátnője miatt „kell” itt lennie, de már 2 éve. Szegény nagyon német, nem túlzottan élvezi a dolgokat, de legalább rendes, holnap tőle netezek.

Legyetek jók!

AIESECers say hello and good bye…

2008-02-20T20:42:00.000-08:00

Sziasztok!

Itt vagyok a D házban. Jó. Nagyon. Újabb élményekkel gyarapodtam. Azt mondták, hogy az első hónapban lesz rengeteg, szóval arra számítsatok, hogy most így Február- Márciusban látlak el benneteket élményekkel. (nagyon durva éjjel 30 fokból azt leírni, hogy február)

Folytatom, ahol abbahagytam. Cabbel költöztünk át D házba, Mayu segített, nem volt drága, de ott nem alkudunk. Olyan luxus jármű, mint amivel első nap cipeltek, légkondival etc. Amúgy nemtom mondtam-e de itt a nem japán autó kisebb csoda számba megy (20 éves BMW kisebb vagyont ér). D-ben érdekes volt a hangulat. Tomi a Finn ős AIESEC es éppen hazament pár órán belül 1.5 éves gyakorlat után. Hát megsiratták… Itt jegyezném meg, a címben lévő mondatot. Bizonyos stagekben (AIESEC életút lépései) az AIESEC végül arról fog szólni, hogy búcsúztok és köszöntötök. Új, fantasztikus, szenzációs embereket ismertek meg, majd búcsút intetek nekik, mert mennek a világ másik végére, talán örökre. Belegondoltam… tényleg. Minden esetre kb 1 hónapos érzelmi stresszt jelentett elköszönni tőletek, erre idejövök és ugyan ebbe csöppentem bele. :( no nem baj az érzelmi dolgokból is sokat lehet tanulni.

Még egy idézetem van, ezt most én szültem. Ugye múltkor írtam, hogy, ha Rómában vagy tégy úgy, mint a Rómaiak. Helyesbítenék:

Ha Rómában vagy tégy úgy, mint a római gyakornokok! :)

Ez nagyon igaz. Egyszerű példa. Kérdem a helyi EBt, hogy van-e térkép a Colomboi közlekedésről: Nincs, de minek az?! No a gyakszik felhomályosítottak, hogy azért van. Amúgy itt térnék ki még a tömegközlekedésre, mert most visszaolvastam az előző postot és eléggé a TUK-TUK ra koncentrálódik, holott közel sem arról szól. Tehát vannak buszok és akkor csókolom. Ennyi. Na most a buszok majdnem teljesen random vannak számozva. Vannak állami járatok, de nagyon kevés és a többi busz privát! Minden egyes busz külön privát a sofőré és az ellenőré akik vannak rajta (gondolom azért van váltás). Ezek nyomulnak, de konkrétan versenyeznek az úton. Teljesen kaotikus az egész rendszer, semmit sem értek. Felszállsz, bemondod meddig akarsz menni és egy jelentéktelen összegre (kb 20-40 Ft) lehúz az ellenőr. Megállók nincsenek, a buszra felugrasz, ha lassít… a helyiek amúgy csúcsidőben szardíniásat jáccanak. De nem ám úgy, mint a 4-6 oson pesten reggel, amikor felszáll a BME. Bár végül is úgy, csak éppen egy villamosnyi ember száll fel egy normális BKV busznál kisebb buszra. Azt ne kérdezzétek, hogy egy belső hogy száll ki, de az ablakon is lógnak ki. A busz meg megy, mint a vadállat. Vicces…

Erről jut eszembe, biztosítás: Kb a helyieknek sincs és a gyakszik azt mondják fölös. A biztonság kedvéért én fogok kötni. Olyan 5k Huf lesz egy évre. De a helyiek a kórházat külön kiemelik, mint látványosságot. Itt nincs TB, itt nincs beteg ember. Itt az öreg nénik és bácsik nem szállnak fel buszra. Hogy is tudnának? Aki nem bírja az iramot azt vagy ellátják, ha volt annyira szerencsés vagy hát viszlát…

No tehát D-ház. Meleg vízzel zuhanyoztam. Furcsa volt… :) Swietka (lengyel gyaszki) a szárnyai alá vett és segített mindenben, hétfőn vele mentem a helyi egyetem karrierbörzéjére, ami egyben Review Board is (AIESEC es külföldi szakmai gyakorlatra való kiválasztásnak az első lépcsője, melyet maga az AIESEC szervez). No hát az AIESEC eseknek üzenem, hogy a magyar nagyon profi… itt közel nem csak AIESEC esek mennek külföldre. Volt olyan, aki nem tudott rendesen angolul, olyan is, aki a Mastersét akarta a csere kereteiben megcsinálni. Szép…

Maga a karrierbörze, bár rendesen kinézett, de azt mondják kb 20 embert választanak ki, ami nagyon kevés az ott lévőkhöz képest. A Sri Lankai oktatás nagyon durva. Ha nem kerülsz be egyetemre, ahova kb 10-15% kerül be tanulmány alapján, akkor mehetsz dolgozni… aztán kérdéses, hogy jutsz-e munkához egyetem után, de legalább a campusban aránylag jól bánnak veled, de nem egyszerű az egyetemisták élete itt sem, a követelmény igen magas. Ki itt rendesen AIESECezik egyetem mellett az bizony kisebb zseni.

Azt mondják a bőrszín alapján a hátrányos megkülönböztetés csúnya dolog. Fordítsuk meg. kend be magad arany színűre, vetkőzz le meztelenre és fuss pár kört az okotogonon. Na kb így éreztem magam ma. Közel nem ugyan az, mintha egy fekete emberke sétálna pesten. Tényleg mindenki megnézett… a lányok összesúgtak a hátunk mögött, rihegtek, röhögtek, mindenki kitért az utunkból és bárhova néztem elkapták a tekintetüket az emberek. A bátrabbak persze szemeztek. Mögöttünk meg kisebb tömeg verődött össze. Az egész nap folyamán vagy 30-40 embernek mutattak be, persze ők meglepően barátságosak voltak és egész jó témákról tudtak beszélgetni. Nem, fingjuk sincs hol vagy Magyarország, az értelmesebbje azért belövi Európába. A kantinban megint külön attrakció voltam amikor ettem. Még a kutyák s odajöttek, mondjuk ők nem a műsort élvezték szerintem. Európában amerikai álom van, Sri Lankában ausztrál. Mindenki oda akar menni élni és dolgozni. És mindenki azt hiszi ausztrál vagyok.

A karrierbörze után Swietkával elmentünk városnézni az egyik legszebb helyre a tengerpartra. Nem kis látványosságszámba mentünk egy fehér lány egy fehér fiúval. Potom 1 órás dugóban izzadás, bámulás elviselés után TUK TUK ot fogtunk és azzal mentünk tovább. Swietka hihetetlenül tud alkudozni… meg kell tanuljam tőle. Lealkudta felére, majd a felét fizette ki. Az óceánpart egészen fantasztikus, bár azt most erősen védik katonák, de attól még, ha bejutottál gyönyörű. Rengeteget beszélgettünk, sokat segít, nagyon jó fej csaj… Megtudtam pl , hogy mi az „umbrella effect”. Arról van szó, hogy ugye a szerelmes párok itt nem nagyon csókolózhatnak szem előtt. Ezért egy esernyővel leülnek a naplementében és maguk elé tartják, mert erősen süt a nap, így nem látszanak… :)

És akkor most jön, hogy mér jó még fehér embernek lenni. Simán besétálsz bármelyik 5 csillagos hotelbe és tárt karokkal várnak, ajtót nyitnak stb… Bementünk az egyik legismertebbe és simán leültünk a közvetlenül a tengerparton lévő étterembe. Végignéztük a naplementét egy koktél társaságában. Ezen a ponton bizonyosodtam meg, hogy jó helyre jöttem. Ahogy a nap lebukik az óceán horizontja mögött, azt nem adja vissza se film, se kép, se vers, semmilyen művészet. Az egy álom… európai álom. Csináltam pár képet, bár suta módon otthon hagytam a kamerát, így csak a telefonommal.

Másik, amit megtudtam a Sri Lankaiakról. A legtöbb ember ugye mondtam, 8 ra hazamegy és nagyon jó kislány/kisfiu. vannak viszont a Westerniteok. Nos ők a Sri Lankai felső tízezret jelentik, akik teljesen európai módon viselkednek. Pl snassz nekik bármikor is szingalézt beszélni, ők csak angolul hajlandóak megszólalni. Jó hír: a csajok rá vannak gerjedve a fehér srácokra. Swietlana a mosdóból kijövet bemutatta egy ismerősét, húú azt a nézést… Csütörtökön salsa party…

Amúgy maradjunk annál, hogy fehér embernek lenni egy ilyen helyen. Bementem pisilni. Piszuárnál végzem a dolgom… rám tör a személyzet egyik tagja: Hello, how are you mister?!??! Can I help you? Ezen a pontom megilletődtem egy picit. Szépen türelmesen megvárta, míg befejezem, közben kinyitotta a csapot és előre beállította a megfelelő hőmérsékletet (ugye 5 csillagos szálloda), majd külön nyomott szappant a kezemre és miután megmostam adott papítörlőt amit elvett és külön egyesével kidobott, a végén elém ugrott és kinyitotta a WC ajtót. Nem adtam neki semmit, mert nem volt apróm, de azt mondják nem azért csinálta. Mondanom sem kell, mindenhol ajtót nyitottak és hihetetlenül kezeltek minket. Mindezt csak a bőrünk színe miatt. Hmm…

Hazafele tuktuk. Mit kiderült úgy kell csinálni, hogy mond egy összeget, akkor egyszerűen ott kell hagyni. Utánad fog jönni, ha már megkérdezted mennyi. A lényege a dolognak az, hogy nem te akarsz hazamenni, hanem ő akar hazavinni. És ez tényleg így van, mert ha van mondjuk x jármű az úton, akkor x/3 tuktuk. Mindek az a célja, hogy elvigyen valakit valahová és ugye mint tudjuk fehér ember nem tud menni a lábán, mert biztos fáj neki, Európában, meg repülnek a járda fölött pár centivel maguktól…

Itthon vettünk megint valami kaját, ami az a neve, hogy Cotta (durva, meg tudtam jegyezni). Egész jó volt, jót mulattak rajtam a lányok, még mindig szenvedek a kajálással, de élvezem a kihívást. Amúgy már el tudok számolni 3 ig és megtudtam, hogy, ha egy angol főnév után beteszed azt, hogy EKA, akkor az automatikusan szingalézzé változik és mindenki meg fogja érteni. Tehát az szingaléz szókincsem egyik pillanatról a másikra kb több száz szóval bővült. Kicsomagoltam a fütyülőst, a borokat, meg az unikumot. A gyakszik rögtön rávetették magukat, hogy juj ezt most megisszuk mind. Néztem rájuk édesek… nem ittak kelet európai módra. Tudom ti azt hiszitek nem tudok inni, de higgyétek el, itt nagyon durván tudok. Mondtam, hogy akkor nyissuk ki az egyik unicumot. Az arcokat fotózni kellett volna a kóstolás után, ahogy ment le a cucc. Azt is amikor látták, ahogy meghúzom az üveget… Tehát gyorsan berúgtak én meg eltettem az üvegeket. Némi térképnézegetés után elmentek aludni én meg nekiálltam holnapra felkészülni egy prezivel magamról, amit a cégnek tartok, majd nekiálltam írni ezeket a sorokat nektek.

Most itt alszik D-házban Paula Finnországbol, Swietlana Lengyelországból és egy Nigériai srác és lány. A végső felállás még változó, de én biztos benne vagyok, most péntektől lesz végleges a dolog. Ami még jó hír, hogy tervezünk netet köttetni a házba, szóval tudunk majd csetelni innen is esténként.

Biztos kihagytam pár dolgot, de most mára ennyi. Később folyt köv.

csoki