23:15 – Befejeztem az itthoni munka utáni webes szörfölésemet. Valami képregényt néztem, egész szórakoztató volt. Épp ideje volt eltenni magamat másnapra. Na de még a következő oldal belefér, az pont az 50. és meg tudom jegyezni legalább. Ekkor arra lettem figyelmes, hogy a LED a laptopomon narancssárgára váltott, ez azt jelenti, hogy nem tápról megy, hanem saját akkuról. Ellenőriztem, hogy be van-e dugva rendesen, illetve, hogy nincs-e a szokásos érintkezési hiba az igen hitvány Sri lankai dugaszoknak köszönhetően. Nem volt, de a szúnyogirtó sem világított. Ekkor döbbentem rá, hogy a mennyezeti ventilátor sem megy, ez általában pár perc után megérzi az ember, mert elkezd izzadni. Elment az áram… nem új…
23:20 – No mind egy, ez nem fog megakadályozni a fogmosásban, beletalálok a számba sötétben is, azért magamhoz vettem a képernyő fényében még a zseblámpámat, amit az én jó nagymamámtól kaptam és az a teljesen jó tulajdonsága, hogy nem kell bele elem, mert rázásra működik. (pajzán megjegyzés: egy kb 20 centis hosszúkás ojjektum, amit fel le kell rázni gyorsan és akkor világít egy pár percig) Tehát éppen a zseblámpámat rázva léptem ki a szobám ajtaján, amit ugyan ebben a pillanatban tett meg Maria, a lengyel lány is. A rázást akkor abbahagytam és szerintem csak a fény és a kattogás miatt nem értett félre teljesen, minden esetre egy rátört egy rövid röhögő görcs. miután levegőhöz jutott afelől érdeklődött, hogy van-e a lakásban gyertya, mert szeretne zuhanyozni és semmivel sem tud világítani.
23:25 – Emlékeztem, hogy valahol az ablakban láttam régi szúnyogűző gyertyát, így nekiálltunk keresni. Rövidesen kettő, azaz kettő fél gyertyával lettünk gazdagabbak. A művelet közben időnként rázni kellett, hogy legyen fény. Na de akkor most tűz is kéne és nem a rezsóból, mert azzal nem tudunk gyertyát gyújtani. Gyors felismerés: vannak dohányosok és az erkélyen tartják az öngyújtót. Ki az erkélyre. Hmm. Nem csak nálunk ment el az áram, hanem a környéken. Mind egy ez sem új. Mivel a kanócokkal adódott kisebb probléma és közben még rázni is kellett eltartott a dolog egy darabig. Közben arra lettünk figyelmesek, hogy valami nem stimmel. A szokásosnál is nagyobb csend van.
23:30 – Felmentem a tetőre, mondtam Marianak, hogy körbenézek. Korom sötét minden, a rázólámpa jótékony fényében felbotorkálok a tetőre, halkan kinyitom az ajtót és olyan látvány fogadott, ami akkor szokott, ha valami isten háta mögötti faluba megyek az utolsó házba és éjjel kifutok a mezőre. Csak a csillagok fénye ragyogta be az egész, több milliós várost. Egy részt láttam még ami világított, meg a magasabb tornyok és azok az épületek, amiknek volt saját áram ellátása. Ekkor elkezdett működni az agyam. Lesiettem Mariahoz.
23:33 – Éppen a cigijét fejezte be a szokásosnál pár perccel gyorsabban és már előre kérdezte, hogy mi van. Az egész városban nincs áram. Egy pillanatra összenéztünk. Az a fajta pillanat volt, amikor az érzések átmennek. A félelem, az izgalom, a különlegesség, a magány stb… Odanézz! - mondta és mögém mutatott -. Első gondolatunk mindkettőnknek az volt, hogy tűzijáték. Aztán a következő, már nem. Igen egyértelmű volt, hogy nem tűzijáték. Pár másodperc múlva megjött a hang is. RATATATA
23:35 – Maria azonnal berohant felébreszteni Teresat. Aki egy lepedőbe burkolózva kijött és azonnal felhívta a barátját, aki éjszakai műszakban volt. Ekkorra már egyértelmű volt, hogy lőnek. A lányok nekiálltak remegni, de hál Istennek nem pánikolni. Mit kell ilyenkor csinálni? Felmenni? Lemenni? Elbújni? Menekülni? Merre? Úgy döntöttünk felmegyünk és megnézzük, hogy mi történik és aztán döntünk.
23:38 – Immár gyertyafényben mentünk fel a lépcsőházban, a kutya felkísért minket, ő is félt. Amikor kinyitottam az ajtót hihetetlen látvány és hang tárult elénk. Pont amerre néztünk égi táncot jártak a légvédelmi ágyú lövedékei, illetve a kereső reflektorok fényei, melyek visszatükröződtek a felhőkről. Mellé az ütemes zenét az automata légvédelmi puskák szolgáltatták. A lányok tovább remegtek, de teljesen ésszerű megállapításokat tettek. Én közben azt próbáltam megfigyelni, hogy csak a levegőben van a dínom dánom vagy esetleg a földön is lövöldöznek. Mert akkor gáz van, ha ott is. De szerencsére pár perces megfigyelés után rájöttünk, hogy csak a levegőbe lőnek, a lányok hallani véltek pár kalasnyikovot, de ha az is volt max a levegőbe lőttek azzal is. Egy pár percig emésztettük a félelemmel vegyes gyönyörű látvány különleges érzését, majd amikor abbamaradt a show elindultunk lefeküdni.
23:50 – Ágyban voltam és mivel még mindig nem volt áram eléggé melegem volt. Még hallottam, hogy jött a katonai rendőr konvoy a közeli minisztert „kimenekíteni”. Egy pár percig még járt az agyam az élményeken, majd elnyomott az álom.
Nem erről akartam eredetileg írni, de felülírta az eredeti témát. Az egészben az a különleges érzés volt ott végig. A tudatom nem félt, a testem igen. Tudtam, hogy az LTT már közel sem tud felmutatni haderőt. Az utóbbi időben a kormány csapatai fokozatosan felőrölték őket és már alig akadnak területek, amit „uralmuk” alatt tartanak. Szinte csak a gerilla hadviselés maradt nekik. Ugyan akkor tudtam, hogy valószínűleg megint repülővel jöttek és bombát dobtak le Colombora… Tehát, ha veszélyben lettünk volna, akkor az már megtörtént volna. Mégis valahogy, mikor ilyen közelről látod, hallod és átéled a háborút, akkor valahogy a vér is megfagy az ereidben és az adrenalintól ki tudnál futni a világból. Az a teljes haláli csend, a félelem, a kíváncsiság, a mozdulatlanság, ahogy egy nagymacska vadászik…
Az egész story a hétvégén tartott AIESEC konferenciára vezethető vissza, amire megmondom frankón, nem volt kedvem lemenni és egyedüli gyakornokként (a többiek nem jöttek) végigmosolyogni, ölelgetni és kezet fogni azzal a 80 egyetemistával, akik nagy valószínűséggel még nem láttak élőben fehér embert nem, hogy beszéltek volna vele, innentől fogva igen idiótán viselkednek. De hát túl jó a lelkem lementem, még egy sessionben is segítettem. Na a chair (konferencia vezető) egy orosz leányzó volt, név szerint Sasha. És igen az a Sasha, aki az első AIESEC konferenciámon, a 2005-ös TEACH en facilitátor volt. Mint kiderült itt volt MC (nemzeti vezetésben) Sri Lankán az orosz MC után és észrevette rajtam a TEACHes pólót. Kicsi a világ? –Never say good bye, say see you soon! Ebben mostmár biztos vagyok.
No tehát jó arc és picit összefogtunk, mert neki is jól esett végre fehér embert látni. Beszélgettünk, majd a konferencia után nálunk aludt. Az egészben a lényeg, hogy fent voltunk a tetőn 1 nappal a történtek előtt és mesélte az élményeit és beszámolt a 2007 es bombázásról, amit az LTT a krikett döntőben követett el. Ezek után megtörtént még egyszer… furcsák néha az élet fodrai.
23:20 – No mind egy, ez nem fog megakadályozni a fogmosásban, beletalálok a számba sötétben is, azért magamhoz vettem a képernyő fényében még a zseblámpámat, amit az én jó nagymamámtól kaptam és az a teljesen jó tulajdonsága, hogy nem kell bele elem, mert rázásra működik. (pajzán megjegyzés: egy kb 20 centis hosszúkás ojjektum, amit fel le kell rázni gyorsan és akkor világít egy pár percig) Tehát éppen a zseblámpámat rázva léptem ki a szobám ajtaján, amit ugyan ebben a pillanatban tett meg Maria, a lengyel lány is. A rázást akkor abbahagytam és szerintem csak a fény és a kattogás miatt nem értett félre teljesen, minden esetre egy rátört egy rövid röhögő görcs. miután levegőhöz jutott afelől érdeklődött, hogy van-e a lakásban gyertya, mert szeretne zuhanyozni és semmivel sem tud világítani.
23:25 – Emlékeztem, hogy valahol az ablakban láttam régi szúnyogűző gyertyát, így nekiálltunk keresni. Rövidesen kettő, azaz kettő fél gyertyával lettünk gazdagabbak. A művelet közben időnként rázni kellett, hogy legyen fény. Na de akkor most tűz is kéne és nem a rezsóból, mert azzal nem tudunk gyertyát gyújtani. Gyors felismerés: vannak dohányosok és az erkélyen tartják az öngyújtót. Ki az erkélyre. Hmm. Nem csak nálunk ment el az áram, hanem a környéken. Mind egy ez sem új. Mivel a kanócokkal adódott kisebb probléma és közben még rázni is kellett eltartott a dolog egy darabig. Közben arra lettünk figyelmesek, hogy valami nem stimmel. A szokásosnál is nagyobb csend van.
23:30 – Felmentem a tetőre, mondtam Marianak, hogy körbenézek. Korom sötét minden, a rázólámpa jótékony fényében felbotorkálok a tetőre, halkan kinyitom az ajtót és olyan látvány fogadott, ami akkor szokott, ha valami isten háta mögötti faluba megyek az utolsó házba és éjjel kifutok a mezőre. Csak a csillagok fénye ragyogta be az egész, több milliós várost. Egy részt láttam még ami világított, meg a magasabb tornyok és azok az épületek, amiknek volt saját áram ellátása. Ekkor elkezdett működni az agyam. Lesiettem Mariahoz.
23:33 – Éppen a cigijét fejezte be a szokásosnál pár perccel gyorsabban és már előre kérdezte, hogy mi van. Az egész városban nincs áram. Egy pillanatra összenéztünk. Az a fajta pillanat volt, amikor az érzések átmennek. A félelem, az izgalom, a különlegesség, a magány stb… Odanézz! - mondta és mögém mutatott -. Első gondolatunk mindkettőnknek az volt, hogy tűzijáték. Aztán a következő, már nem. Igen egyértelmű volt, hogy nem tűzijáték. Pár másodperc múlva megjött a hang is. RATATATA
23:35 – Maria azonnal berohant felébreszteni Teresat. Aki egy lepedőbe burkolózva kijött és azonnal felhívta a barátját, aki éjszakai műszakban volt. Ekkorra már egyértelmű volt, hogy lőnek. A lányok nekiálltak remegni, de hál Istennek nem pánikolni. Mit kell ilyenkor csinálni? Felmenni? Lemenni? Elbújni? Menekülni? Merre? Úgy döntöttünk felmegyünk és megnézzük, hogy mi történik és aztán döntünk.
23:38 – Immár gyertyafényben mentünk fel a lépcsőházban, a kutya felkísért minket, ő is félt. Amikor kinyitottam az ajtót hihetetlen látvány és hang tárult elénk. Pont amerre néztünk égi táncot jártak a légvédelmi ágyú lövedékei, illetve a kereső reflektorok fényei, melyek visszatükröződtek a felhőkről. Mellé az ütemes zenét az automata légvédelmi puskák szolgáltatták. A lányok tovább remegtek, de teljesen ésszerű megállapításokat tettek. Én közben azt próbáltam megfigyelni, hogy csak a levegőben van a dínom dánom vagy esetleg a földön is lövöldöznek. Mert akkor gáz van, ha ott is. De szerencsére pár perces megfigyelés után rájöttünk, hogy csak a levegőbe lőnek, a lányok hallani véltek pár kalasnyikovot, de ha az is volt max a levegőbe lőttek azzal is. Egy pár percig emésztettük a félelemmel vegyes gyönyörű látvány különleges érzését, majd amikor abbamaradt a show elindultunk lefeküdni.
23:50 – Ágyban voltam és mivel még mindig nem volt áram eléggé melegem volt. Még hallottam, hogy jött a katonai rendőr konvoy a közeli minisztert „kimenekíteni”. Egy pár percig még járt az agyam az élményeken, majd elnyomott az álom.
Nem erről akartam eredetileg írni, de felülírta az eredeti témát. Az egészben az a különleges érzés volt ott végig. A tudatom nem félt, a testem igen. Tudtam, hogy az LTT már közel sem tud felmutatni haderőt. Az utóbbi időben a kormány csapatai fokozatosan felőrölték őket és már alig akadnak területek, amit „uralmuk” alatt tartanak. Szinte csak a gerilla hadviselés maradt nekik. Ugyan akkor tudtam, hogy valószínűleg megint repülővel jöttek és bombát dobtak le Colombora… Tehát, ha veszélyben lettünk volna, akkor az már megtörtént volna. Mégis valahogy, mikor ilyen közelről látod, hallod és átéled a háborút, akkor valahogy a vér is megfagy az ereidben és az adrenalintól ki tudnál futni a világból. Az a teljes haláli csend, a félelem, a kíváncsiság, a mozdulatlanság, ahogy egy nagymacska vadászik…
Az egész story a hétvégén tartott AIESEC konferenciára vezethető vissza, amire megmondom frankón, nem volt kedvem lemenni és egyedüli gyakornokként (a többiek nem jöttek) végigmosolyogni, ölelgetni és kezet fogni azzal a 80 egyetemistával, akik nagy valószínűséggel még nem láttak élőben fehér embert nem, hogy beszéltek volna vele, innentől fogva igen idiótán viselkednek. De hát túl jó a lelkem lementem, még egy sessionben is segítettem. Na a chair (konferencia vezető) egy orosz leányzó volt, név szerint Sasha. És igen az a Sasha, aki az első AIESEC konferenciámon, a 2005-ös TEACH en facilitátor volt. Mint kiderült itt volt MC (nemzeti vezetésben) Sri Lankán az orosz MC után és észrevette rajtam a TEACHes pólót. Kicsi a világ? –Never say good bye, say see you soon! Ebben mostmár biztos vagyok.
No tehát jó arc és picit összefogtunk, mert neki is jól esett végre fehér embert látni. Beszélgettünk, majd a konferencia után nálunk aludt. Az egészben a lényeg, hogy fent voltunk a tetőn 1 nappal a történtek előtt és mesélte az élményeit és beszámolt a 2007 es bombázásról, amit az LTT a krikett döntőben követett el. Ezek után megtörtént még egyszer… furcsák néha az élet fodrai.
Tények:
• Colombótol északra bombáztak egy erőművet, majd Colombo észak-keleti részén egy erőmű olaj tartáját, illetve egy katonai bázist is célba vettek.
• A bombákat ledobták, állítólag csak egy két katona sérült meg.
• Mivel más célpontokra is számítottak, a várost előre sötétítette a kormány.
• Semmire sem lőttek. A levegőbe, vaktába.
• A cseh gyártmányú kis gépek el tudtak menekülni.
• Colombótol északra bombáztak egy erőművet, majd Colombo észak-keleti részén egy erőmű olaj tartáját, illetve egy katonai bázist is célba vettek.
• A bombákat ledobták, állítólag csak egy két katona sérült meg.
• Mivel más célpontokra is számítottak, a várost előre sötétítette a kormány.
• Semmire sem lőttek. A levegőbe, vaktába.
• A cseh gyártmányú kis gépek el tudtak menekülni.
Nem félek. Nem érzem magam jobban veszélyben, sőt kevésbé. Most egy ideig kipattogták magukat és a kormány valószínűleg rohadt ideges. Megtaláltam az otthoni hírek között ezt is, de most valószínűleg sokkal fontosabb, hogy 25 milliárdot kaptunk a világtól. :) Ez itteni szempontból nem is annyira baj h nem fújja fel a nemzetközi sajtó.
Ja igen még valami. A helyiek nagy része átaludta az egészet és reggel mosolyogva jöttek az irodába, pedig reggeli közben már hallották, hogy történt valami. A nap első részében körülbelül fél óra alatt mindenki kiderítette mi történt, majd mindenki a munkájával foglakozott. Ha a terrorizmusnak az elrettentés és a félelem keltés a célja, akkor van mit tanulnia a világnak ezektől az emberektől.
Jakab Zoltán
2008. október 29. Colombo, Sri Lanka
Ja igen még valami. A helyiek nagy része átaludta az egészet és reggel mosolyogva jöttek az irodába, pedig reggeli közben már hallották, hogy történt valami. A nap első részében körülbelül fél óra alatt mindenki kiderítette mi történt, majd mindenki a munkájával foglakozott. Ha a terrorizmusnak az elrettentés és a félelem keltés a célja, akkor van mit tanulnia a világnak ezektől az emberektől.
Jakab Zoltán
2008. október 29. Colombo, Sri Lanka
