Ami a híres Sri lankai mosoly mögött van

Most mondhatnék mindenféle kifogást, hogy miért nem írtam. Igazából elkezdtem már, most egy jó másfél oldal tetejére írom ezeket a sorokat. A lényeg az, hogy rám telepedett valami féle nihil. Nem, ez nem lustaság és valóban az sem igaz, hogy inger szegény lenne a környezetem. Bár sokkal kevésbé inger gazdag mint mondjuk 4 hónappal ez előtt, de nem foghatom erre sem. Egyszerűen itt van ez a „semmi” érzés amit nem tudok megfogni, lehet hogy része a gyakorlat görbének. Mind1 most írok és adok egy helyzetjelentést jó pár dologról.

Húúú, eszembe jutott, hogy mivel akartam már régóta kezdeni egy postot, csak mindig elfelejtettem, amikor blog íráshoz jutottam. Tehát, még amikor idejöttem erre a szigetre akkor beszélgettem erről a témáról. Állítólag, ha a nagy átlagot nézzük Sri Lankán kevesebb, mint 5% esélyed van, hogy HIV vírussal fertőzött emberrel szeretkezel. Viszont valaki kiszámolta, hogy kb 5% az esélyed arra, hogy egy kókuszdió a fejedre pottyan a pálmafáról, ami ugye sok esetben halálos. Aztán pár hónappal később, amikor a Kandy botanikus kertbe sétáltunk feljött a kókuszdiós példa és gyorsan bedobtam a statisztikámat. Persze hőzöngtek meg nevettek, de akkor egy furcsa dolog történt. Még mindig a témán nevettünk, meg engem cukkoltak, amikor is egy mellettünk lévő jó 20 méter magas pálmafáról egy kilós kókuszdió esett le mellénk, körülbelül 1-2 méterre. Nem azzal a nagy robajjal, ez a zaj a tiszteletre méltó kategóriába esik. Mintha egy nagyon karizmatikus ember megszólalna, mély hangon, nem kell kiabálnia mégis egy 300 fős terem azonnal nesztelen lesz és ráfigyel. Mi is azonnal elnémultunk.

Asszem itt a sors szólalt meg. Vagy hívjuk akárminek, de nem tetszett neki, hogy nevetünk rajta. Érdekes dolog a hit. Nem összekeverendő a vallással. Erről még nem írtam, pedig azt hiszem minden értelmes ember életének a része kell, hogy legyen.

Itt megtanultam kimondani, ateista vagyok. Hozzáteszem, hogy az otthoni definíció szerint Ázsiában pár milliárd ember ateista… Persze ez koránt sem azt jelenti, hogy nincs hitem, csak nem szeretem, ha az be van téve bármilyen vallás kereteibe. Nincs szükségem keretekre a munkában, nincs szükségem a hit esetében sem. Persze ez nem igaz, fogalmazzunk úgy inkább, hogy nem szeretem látni a kereteket.

Oké lássuk is miből élünk ma. Próbálok egy kis gondolkozósat és egy kis helyzetjelentést is beleírni. Az előző post óta semmi robbantós dolog nem történt, lecsillapodtak a kedélyek. A héten a legtöbb Sri lankai facebookon a profilképe helyére egy Sri Lanka zászlót tett, ezzel tisztelegve a katonák előtt.

Közlekedés Colomboban és Sri Lankán

Nagyon gáz. Nem picit… NAGYON. Kezdjük talán a Colombón kívüli közlekedéssel. Tudsz menni vonattal vagy busszal. A vonat keretek közé van szorítva a sínek miatt és a szardínia effektus miatt általában egyszer-kétszer kipróbálod, de aztán hanyagolod. A busz az valamivel barátságosabb és van légkondicionált verzió. Az elég vicces amikor valami nagyobb történés van és embertömegek mozdulnak meg (itt az embertömeg az többet jelent, mint otthon) akkor szó szerint verekedés van ezekért a buszokért, illetve a bejutásért. A normál buszokért kevésbé van, mert azok gyakrabban járnak, nagyobbak és így is úgy is belepréselődik annyi ember amennyit nézni is szégyellek. Viszont az AC (légkondis) buszokon csak annyi ember préselődhet be (az elején), amennyi ülőhely van. Aztán persze út közben megint csak annyi, amennyi nem szégyelli. És akkor most learning point: Ha Ázsiában kisebb buszra szállsz, ne leghátra üljél, mert az szét fogja rázni a fenekedet és ne is az ajtó közelébe, mert oda préselődnek az emberek. És ezeket is ugyan úgy le kell inteni, felugrani, leugrani és préselődni. Megjegyzem még, hogy Ázsiai emberekre tervezték, vagy fogalmazhatunk úgy, hogy törpékre. (ezzel nem sértegetek senkit, de basszus kicsi helyek vannak). Ez azt eredményezi, hogy 3-5 órán keresztül összekuporodva ülök, a fejem a támla fölé lóg és kékes lilára verem a térdeimet. De amúgy ez a legkényelmesebb verziója a tömegközlekedésnek.

Persze lehet bérelni bármit, de hogy csak picit legyen durva az ára ahhoz érdemes legalább 10 embert összeszedni. Érdemes még megjegyezni, hogy hosszabb utakon a buszsofőrök úgy mennek, mint az állat. Az hiszem, már írtam egyszer, hogy Kandyből hazajövet sikerült a sofőr mögé ülnöm, aki konkrétan erősebb volt minden járműnél ami szembe jött, a teherautót, a másik buszt és a katonai dzsipet kivéve. Na akkor halálfélelmem volt.

Itt jegyezném meg, hogy a kelti part innen épp olyan messze van, mint Budapesttől Bécs, csak épp ez az út 10 órába telik. Olyan itt ugye nincs, hogy autópálya. Amit otthon ezerrel szidunk, hogy milyen lassan készül és milyen drága. Hát itt már tervbe van egy… délre… pár éve… Az út állaga annyira nem rossz, hiszen itt nincsenek nagy hőmérséklet ingadozások, amik szétrepesztenék az aszfaltot. De nem mondanám rájuk a minőségi utat sem.

Colombo. Na hát az külön történet. A főnököm előszeretettel röhög az arckifejezéseimen amit néha sikerül előadnom, amikor mellette ülök. Persze most már jobban tudom fékezni magam, de eleinte annyira nem tudtam. Manapság már csak annyit mondok, hogy „igen, ez pontosan az a szitu, amitől 1 éve otthon még alaposan kiborultam volna”. De akkor mondott valamit, ami megnyugtatott. „A tuk tuk sofőrök pontosan tudják mit csinálnak”. Ebben van valami. Itt ha nem vagy jó az úton, akkor gyorsan halott vagy sebesült vagy. Egyszer mondtam egy tuktukban, hogy menjünk gyorsan, sietek. Többször nem fogom.

Tehát a városban a szitu nagyon gázos. A Borella kereszteződés, ami a legközelebb van hozzám az egyik legnagyobb a városban. Reggel 7 től este 7 ig 20-30 perc alatt lehet eljutni egyik végéből a másikba. A két sávos uton MINIMUM 3 jármű van egymás mellett, tehát 2 jármű egy sávban, de persze a motoroknak és a tuktukoknak mindenhol lehet menni. Olyan itt nincsen, hogy járda, ha fizikailag van, ami ritka, akkor is igénybe veszik az említett csúcsforgalomba. És igen rám dudálnak hátulról, amikor jövök haza a 2 bevásárló szatyorral a járda falhoz közelebbi részén. Persze, amikor megfordulok az „anyád*****ja” nézéssel, akkor rögtön jön az „ah soooooorry sir”. Hátulról biztos nem vagyok fehér vagy túlságosan magabiztosak a tuktukban. Olyankor bezzeg sosem akarnak elvinni. Tehát képzeljetek el 50 fokot, kipufogó gáz szagot és kéregetők hadát a kereszteződésekben. Olyan, hogy zebra, olyan csak a hotelek közelében és turistáknak van. Ergo, ahol én lakok nincs. Ez amúgy nagyon izgalmassá teszi az átkelést, de ezt igen hamar megtanulod, hogy össze kell szedni a bátorságodat és két 60 al vágtató busz között át kell suttyannod, különben soha a büdös életben nem jutsz át a túl oldalra. Az új európai gyakornokok arckifejezése ilyenkor mindent megér ;).

A helyzet csak rosszabbodni fog. Mivel a tömegközlekedés gyalázatos, az első dolga az embereknek, ahogy hozzájutnak egy kis pénzhez az a motor, majd az autó vásárlás. Egyre több és több jármű lesz az utakon és már a mostani helyzet sem fent tartható. Ha kormány nem tesz semmit 10 éven belül nem lehet majd közlekedni Colomboban. A különböző utak egyirányúvá tételével próbálkoznak, de ez gyakorlatilag nem megoldás. Ha az értelmiséget kérdezed ugyan ezt látják, megoldást nem.

G Á Z

A Sri lankai emberek

Elsősorban az emberekről fogok most írni. Amikor megkérdezik, hogy és milyenek az emberek? Mit szeretsz bennük? Akkor nem csak nekem, hanem minden külföldinek az jut az eszébe, hogy a mosoly. És valóban, elsősorban a külföldieknek, de egymásnak is mosolyognak az emberek. Elég idiótán szétnyílik az arcuk ott szájuk helyén és egy hatalmasat mosolyognak és ez ott is marad. Közben persze, udvariasan, nyájasan és kedvesen beszélnek. Ez az egész művelet valahogy aranyossá, szeretetre méltóvá teszi őket. Úgy nagy általánosságban. Ez szerintem egy jó dolog.

Ha egy gyors összehasonlítást csinálok a magyar ember és a sri lankai között, mondjuk egy tömött buszról való leszállásnál, akkor míg a magyar valószínűleg legalább fél hangosan anyázik és kiül az arcára a „világ hányinger” és a „mindenki dögöljön meg” érzés, addig a Sri lankai képes mosolyogni a helyzet komikumán és sokkal pozitívabban hozzáállni.

Persze itt megjegyezném, hogy az emberek 90%-a egy két lábon járó bankjegynek néz és még jó, hogy mosolyog, ha pénzt akar. De ez azért nem ilyen egyszerű. Az is mosolyog, aki nem akar pénzt és semmit. És ugyan úgy mosolyog. Valahogy beléjük van kódolva. Olvastam valahol, hogy mosolyogj a barátaidnak, mert szereted őket, mosolyogj az ellenségeidnek, mert kiakasztja őket, hogy mi az Istennek örül ez a flótás. Van benne valami, de szerintem maradjunk annyiba, hogy egy gesztus, ami egy sokkal pozitívabb életérzést sugároz, mint ami Európában van.

Milyen még a Sri lankai ember? Hmm sok mindent tudnék mondani. A történelem rányomja a bélyegét a helyi társadalmakra és az emberekre is, ez ellen egy dolgot lehet csinálni: tájékozottnak, nyitottnak lenni és utazni. Ha nem teszed, tudat alatt is élni fogod a saját lokális valóságod annak minden pozitív és negatív jellegzetességével.

Tehát nézzük Sri lankát. Idejöttek Indiából eléggé szétváltak és lettek szingalézek. Aztán jött a Buddhizmus majd tök jól elvoltak, aztán megérkeztek a holland, portugál és brit gyarmatosítók. És hoztak egy olyan kultúrát amit még nem láttak ezek az emberek. A gyarmati világ érdekes, persze az angol osztd meg és uralkodj itt is volt, egy normális gyarmati világ volt. Aztán a háborúk után függetlenség hírtelen. Amivel nem tudtak igazából mit kezdeni. Az első női miniszterelnök Sri Lankán volt. De ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a dolgokat, akkor az történt, hogy átvettek minden brit és európai rendszert, az oktatástól, a közlekedésen keresztül az egészségügyig, meg kb minden területén az életnek. Aztán a gyarmatosítók elmentek és ők tovább léptek, tovább fejlődtek. Itt minden maradt úgy, ahogy volt. Egy rendszer, aminek a „mérnökei” elmentek. És üzemeltetni is csak úgy tudják, hogy látták, hogy addig hogyan mint, míg itt voltak. Persze ez gondolom nem helyi specialitás, hanem a legtöbb gyarmaton így lehet még ma is.

Mit is jelent ez? Nem azt, hogy leragadtak azon a szinten teljesen. Persze, van fejlődés, de az emberekbe van belekódolva egy csomó minden, ami már Európában nagyon máshogy van és számomra elég meredek. Egyszerű dolgok, pl a cselédek a háznál, akikre valóban szolgaként tekintenek és úgy is beszélnek velük, ők meg úgy is viselkednek. A legtöbb helyen az ajtónyitó emberke létezése és a tény, hogy egyes helyiek nem bírják felemelni a kezüket, hogy kinyissák az ajtót és képesek addig ott állni míg ki nem nyitják nekik az ajtót. Vagy egyszerűen az, hogy az általános és közép iskolák még mindig szegregáltak és kötelező az uniformis. Külön vannak lány sulik és fiú sulik és a lányok hordanak nyakkendőt… :D a prefektusi rendszer a sulikban vagy az, hogy egyes egyetemeken a lányok nem mehetnek ki a campus területén este 9 után!!! Hello csajok ez milyen már?!??!

Szóval kis dolgok, amik befolyásolják az emberek viselkedését és gondolkodását és ha rendesen odafigyelsz akkor látod.

Most pontosan nem tudom a Hofstede dimenziókat (kulturális különbségek leírása egy modellel) lankára vetíteni, de a munka kapcsán is felfedeztem pár dolgot. Ami számomra nagyon szembeötlő, az a jövőbe tekintés. Az emberek itt nagyon a jelenben vagy a közeljövőben gondolkodnak, bár lehet csak én szállok messzire az AIESEC miatt. A 360 projecthez, amit most is viszek az elején is hozzá tudtam már szólni, hiszen otthon is foglalkoztam ilyen dolgokkal. Egyszerűen azzal szembesültem,hogy bármi olyan amibe most kellett volna invesztálni is a jövőben térülne meg az falba ütközött. Pedig a kollegáim nagyon nyitott és intelligens emberek. De akkor is Sri Lanka.

Kit érdekel?

Szorosan az előző témához kapcsolódik, még mindig az emberekről van szó, de olyan fontos témának tartom, hogy külön topicot nyitottam neki. :)

Ez egy szörnyű mentalitás, amivel itt találkoztam és nagyon sok mindenhez kapcsolódik. Ugye környezet védelem már a világon mindenhol téma. Na, ez az egész dolog úgy gondolom egy fajta hozzáállás igényel az emberektől. Egy picivel többet teszek annak érdekében, hogy a környezetem tisztább, jobb legyen. Esetleg szelektíven gyűjtöm a hulladékot és még el is viszem a különtárolókba, vagy egyszerűen csak felveszem a szemetet a földől és kidobom a kukába vagy nem veszek bazi nagy autót, ami sokat fogyaszt és szennyezi a környezetet vagy átgondolom, hogy miből és mennyit fogyasztok, mit és mennyit használok. Nem leszek álszent, én is tehetnék többet. Otthon is itt is, de még midig úgy gondolom, hogy elég sokat teszek.

Na de akkor térjünk rá a helyiekre. Ez a fajta mentalitás teljesen hiányzik. Mindenhonnan. Az összes emberből. Ami nem az enyém, az kit érdekel!??! Szörnyű, borzasztó. Ettől mocskosak az utcák, ettől vesztik el a természeti szépségeiket, ettől lehet alig lélegezni az úton Colombóban és még sorolhatnám. Az első nagyon szembetűnő dolog, ami történt az egyik tréning helyszínen. Amikor megérkezünk külön kérünk mindenkit, hogy figyeljenek a természetre, NE szemeteljenek és még a csikket is vigyék vissza Colombóba. A különböző játékok során pontot vonunk le a szemetelésért stb. Mindezek ellenére az láttam, hogy az egyik emberke fogta a csoki papírt és simán eldobta az erdő közepén. Szimbolikus jelentése volt számomra ennek a pillantnak. Egyszerűen abban a gyönyörű minden zöld környezetben ott ordított a fehér csoki papír. Nekiugrottam volna legszívesebben annak a csókának, de szerepemben maradtam. Felvettem a papírt és jól levontam a pontot, majd egész nap szívattam szegényt.

Az egészet nagyban kell elképzelni. Itt aki megteheti az még jobban szennyezi a környeztet. Még nagyobb dzsippeket vesznek, még többet fogyasztanak és még jobban nem érdekli őket a környezet meg a többi ember. Miért is érdekelné őket? Hiszen a munkahelyük, otthonuk és különböző klubbok között marha nagy légkondicionált autókkal járnak, az utcára nem lépnek ki. Apa, szívbajt kapnál, ha látnád milyen autókkal hogyan mennek és hogyan hajtanak át a fekvő rendőrökön…

A környezet tudatos gondolkodásmód a vezetőkből is teljesen hiányzik. Colombóban nincs szemetes. SEHOL. Az elején még kerestem, most már nem csodálkozom és nem keresem. Zsebre vágom a szemetet és otthon kidobom. Ez az egész mentalitást a kollegáimon és a főnökömön is felfedezem. Bár ők talán egy fokkal jobbak.

Vezetők, példamutatás

Ebből egyenesen következik, az hogy az egész társadalom ilyen. Hiszen, ha a gazdagok, az elit, a vezető réteg így viselkedik és gondolkodik, akkor az egyszerű ember kit majmolna? Kivé akarna válni?

Persze ez a világon mindenhol megfigyelhető, de itt valahogy nagyon szembetűnő. Itt had emeljem ki az amerikaiakat, akiket manapság mindenki szapul. Az a sok gazdag ott Hollywoodban igen is pozitív példát próbál mutatni nem csak az amerikai, hanem az egész világnak, ami szerintem egy igen jó dolog. És nem arra a néhány gyökérre gondolok, hanem arra a mentalitásra, hogy vesznek hibrid autókat, meg úgy adakoznak, hogy átgondolják.

A gondolatmenetet tovább görgetve eljuthatunk a politikusokig. Akik ugyan csak nem különböznek a többitől. No meg háborúig. Persze, én megértem, hogy szükséges a biztonság, de ennek érdekében itt irtózatos pazarlás megy végbe. Richie Rich után nem gondoltam volna, hogy tényleg van olyan ember aki helikopterrel megy dolgozni. Pedig az egyik miniszter vagy legalábbis VIP azzal megy. Az ÖSSZES miniszter katonai konvojjal közlekedik. Ez mit jelent? Két sötétített bazi nagy dzsippet. Két Katonai dzsippet, mindegyikben 5-6 katona és pár motorost. Persze a rangtól és fontosságtól függően a számok változhatnak. Ha a miniszterelnök közlekedik, akkor konkrétan megáll az élet ott ahol éppen ő van a városban. Mindent bezárnak senkit sem engednek az utcára. Ez mind, mind az állam pénzén. Miből van az államnak pénze? Adóból és Sri Lanka esetében külföldi segélyekből. Milliárdok mennek el csupán arra, hogy pár száz ember kényelmesen utazzon és biztonságban érezze magát.

Elég jó rálátásom van a vezetőkre, hisz nekik tartom a tréningeket. Azt kell mondjam, hogy a hatalmi távolság nagyon ott van. A nagy embereknek ugrálnak a kisebb emberek és ezt a nagy emberek el is várják. Ha a nagy ember megszólal megfagy az levegő és csönd van és amit ő mond az bizony úgy van, még akkor is, ha a legnagyobb baromság amit életemben hallottam. A legtöbb nagy ember átgázolt mindenen és mindenkin ahhoz, hogy eljusson oda, ahol most van és ezt a mentalitását folytatja is. Mit lát a kis ember? Mit lát az aki egyszer abban a székben ül? Ezt és ezt fogja csinálni. Persze tisztelet a kivételnek, találkoztam néhány igazán tiszteletre méltó emberrel.

Épp ezért fontos és nagyon jó dolog a társadalom szempontjából is az, amit a cégünk csinál.

A háború hatása

Ha jól tudom 30 éve tart. Bárhogy is, de már generációkról beszélünk. Emberekről, akik ebben nőttek fel. Félnek. Vagyis paranoiásak. Nem mennek ki este az utcára. Teljesen egyértelmű, hogy este az ember helye otthon van, biztonságban. Éppen ezért KELL egy saját otthon. Ami az enyém, amit nem bérlek, egy biztos pont ahova haza lehet térni. A vallásosság mellett ez az ami bebugyolálja a fiatal, csinos lányokat és ráveszi őket, hogy inkább otthon maradjanak. Ez az ami miatt a fiuk meg serdülőkorban zoknik lesznek, mert nem jutnak nőhöz rendesen. Ha picit visszamegyünk a történelemben, akkor megnézhetjük az ősi sziklafestményeket Sigiriya falain, ahol a nők félmeztelenül, mosolyogva parádéztak. Tehát nem volt ez mindig így. A háború bezárja az embereket, de az biztos, hogy edzetté teszi őket. Minden esetre hosszú távon nem egészséges.

Összefoglalva

Volt még egy érdekes beszélgetésem a német lánnyal, ami valahogy nagyon jól visszaadja a fentieket. A közeli templomban éppen ment valami imádkozás és természetesen a hangosbemondóban zengett a kántálás. Rossz hangulatban voltam és megjegyeztem, hogy mi a francot csinálnak ott minden nap ennyi órán keresztül az emberek. Persze imádkoznak, kántálnak, meditálnak. És akkor előjött a hasznosságom: De minden nap, ennyit??? Akkor Teresa, a német lány megszólalt. – Ugyan, mi mást csinálnának?! Akkor nyitottam a számat, hogy én megértem a vallást, meg minden de ennyit már egyszerűen hülyeség imádkozni, de akkor átgondoltam. A körülményeket nézve, tényleg nem nagyon tud és akar a szegényebb ember mást csinálni, mint imádkozni vagyis templomba járni.

A gazdag meg fogyaszt és próbálja majmolni a nyugatot, de le van ragadva a saját valóságában és elsősorban a káros dolgokat veszi át.

Welcome to Sri Lanka, to the land like no other. Hozzáteszem, ezt egy 3 hetes vagy akár 3 hónapos nyaralás során nem veszed észre. Az a Sri Lanka gyönyörű és kedves és szép.

Nem akarok ám negatív lenni, hanem egyszerűen reális. Még mindig rengeteg pozitívumot tartogat ez a sziget.

Jaq hogy van?

Köszöni jól. A munkája még mindig jó és érdekes. Bár a tréningek év vége fele megcsappantak, de van mit csinálni. Most el kell adnom, ami elég nyers, de kihívásként kezelem, hisz ha figyelembe veszem a céljaimat, akkor ez az, amit tuti nem tudok elkerülni. Nemsokára elköltözünk egy új épületbe, ami nagyon modern és tiszta és csili vili. És csak 1 utcával van arrébb szóval ehet 4 perc helyett 5 percig fog tartani a sétám otthonról. :)

Sokkal jobban átlátom az üzleti életet egy kis és nagyobb vállalkozások működését. trénerként is fejlődök, már elég sok mindent viszek egyedül és legutóbb már Sifaannal ketten mentünk csak egy programra és az egészet ketten csináltuk.

Április elsején megyek haza valószínűleg. Decemberben jön az Ysolt és körbeutazzuk Sri Lankát, majd átruccanunk Szingapúrba szilveszterre. (szegény én :D) Januárban jövök vissza, tehát uszkve 3 hónapot fogok még dolgozni. Ebben a három hónapban már aktívan keresem a lehetőségeket amik összekapcsolhatják a két országot. Magyarul gondolok a jövőmre.

Olyan, mint trainee közösség még mindig nem létezik. Együtt élés van. Bár sikerült elmennünk közösen délre és egy hétvégét eltölteni, de a közelebb kerülés ellenére még mindig nem érzem azt, amit akkor éreztem amikor idejöttem. Vannak helyi haverjaim, de inkább csak felületes barátságok.

A helyi AIESEC ről már hónapokkal ezelőtt lemondtam. Most próbálkoznak, biztos most van tervbe véve, hogy akkor a newieket bemutatják a gyakornokoknak. Hát erről lekéstek. A csajok majdnem semmilyen kapcsolatot nem keresnek velük én meg most már egy szálkát sem teszek arrébb értük.

Jön egy Brazil srác, az utolsó 3 hónapot egy szobába fogjuk tölteni. Remélem legalább még 1 barátot tudok szerezni.

Fura érzés tervezni hazamenni, mintha már kifele mennék…

Sri Lankáról jelentem...

23:15 – Befejeztem az itthoni munka utáni webes szörfölésemet. Valami képregényt néztem, egész szórakoztató volt. Épp ideje volt eltenni magamat másnapra. Na de még a következő oldal belefér, az pont az 50. és meg tudom jegyezni legalább. Ekkor arra lettem figyelmes, hogy a LED a laptopomon narancssárgára váltott, ez azt jelenti, hogy nem tápról megy, hanem saját akkuról. Ellenőriztem, hogy be van-e dugva rendesen, illetve, hogy nincs-e a szokásos érintkezési hiba az igen hitvány Sri lankai dugaszoknak köszönhetően. Nem volt, de a szúnyogirtó sem világított. Ekkor döbbentem rá, hogy a mennyezeti ventilátor sem megy, ez általában pár perc után megérzi az ember, mert elkezd izzadni. Elment az áram… nem új…

23:20 – No mind egy, ez nem fog megakadályozni a fogmosásban, beletalálok a számba sötétben is, azért magamhoz vettem a képernyő fényében még a zseblámpámat, amit az én jó nagymamámtól kaptam és az a teljesen jó tulajdonsága, hogy nem kell bele elem, mert rázásra működik. (pajzán megjegyzés: egy kb 20 centis hosszúkás ojjektum, amit fel le kell rázni gyorsan és akkor világít egy pár percig) Tehát éppen a zseblámpámat rázva léptem ki a szobám ajtaján, amit ugyan ebben a pillanatban tett meg Maria, a lengyel lány is. A rázást akkor abbahagytam és szerintem csak a fény és a kattogás miatt nem értett félre teljesen, minden esetre egy rátört egy rövid röhögő görcs. miután levegőhöz jutott afelől érdeklődött, hogy van-e a lakásban gyertya, mert szeretne zuhanyozni és semmivel sem tud világítani.

23:25 – Emlékeztem, hogy valahol az ablakban láttam régi szúnyogűző gyertyát, így nekiálltunk keresni. Rövidesen kettő, azaz kettő fél gyertyával lettünk gazdagabbak. A művelet közben időnként rázni kellett, hogy legyen fény. Na de akkor most tűz is kéne és nem a rezsóból, mert azzal nem tudunk gyertyát gyújtani. Gyors felismerés: vannak dohányosok és az erkélyen tartják az öngyújtót. Ki az erkélyre. Hmm. Nem csak nálunk ment el az áram, hanem a környéken. Mind egy ez sem új. Mivel a kanócokkal adódott kisebb probléma és közben még rázni is kellett eltartott a dolog egy darabig. Közben arra lettünk figyelmesek, hogy valami nem stimmel. A szokásosnál is nagyobb csend van.

23:30 – Felmentem a tetőre, mondtam Marianak, hogy körbenézek. Korom sötét minden, a rázólámpa jótékony fényében felbotorkálok a tetőre, halkan kinyitom az ajtót és olyan látvány fogadott, ami akkor szokott, ha valami isten háta mögötti faluba megyek az utolsó házba és éjjel kifutok a mezőre. Csak a csillagok fénye ragyogta be az egész, több milliós várost. Egy részt láttam még ami világított, meg a magasabb tornyok és azok az épületek, amiknek volt saját áram ellátása. Ekkor elkezdett működni az agyam. Lesiettem Mariahoz.

23:33 – Éppen a cigijét fejezte be a szokásosnál pár perccel gyorsabban és már előre kérdezte, hogy mi van. Az egész városban nincs áram. Egy pillanatra összenéztünk. Az a fajta pillanat volt, amikor az érzések átmennek. A félelem, az izgalom, a különlegesség, a magány stb… Odanézz! - mondta és mögém mutatott -. Első gondolatunk mindkettőnknek az volt, hogy tűzijáték. Aztán a következő, már nem. Igen egyértelmű volt, hogy nem tűzijáték. Pár másodperc múlva megjött a hang is. RATATATA

23:35 – Maria azonnal berohant felébreszteni Teresat. Aki egy lepedőbe burkolózva kijött és azonnal felhívta a barátját, aki éjszakai műszakban volt. Ekkorra már egyértelmű volt, hogy lőnek. A lányok nekiálltak remegni, de hál Istennek nem pánikolni. Mit kell ilyenkor csinálni? Felmenni? Lemenni? Elbújni? Menekülni? Merre? Úgy döntöttünk felmegyünk és megnézzük, hogy mi történik és aztán döntünk.

23:38 – Immár gyertyafényben mentünk fel a lépcsőházban, a kutya felkísért minket, ő is félt. Amikor kinyitottam az ajtót hihetetlen látvány és hang tárult elénk. Pont amerre néztünk égi táncot jártak a légvédelmi ágyú lövedékei, illetve a kereső reflektorok fényei, melyek visszatükröződtek a felhőkről. Mellé az ütemes zenét az automata légvédelmi puskák szolgáltatták. A lányok tovább remegtek, de teljesen ésszerű megállapításokat tettek. Én közben azt próbáltam megfigyelni, hogy csak a levegőben van a dínom dánom vagy esetleg a földön is lövöldöznek. Mert akkor gáz van, ha ott is. De szerencsére pár perces megfigyelés után rájöttünk, hogy csak a levegőbe lőnek, a lányok hallani véltek pár kalasnyikovot, de ha az is volt max a levegőbe lőttek azzal is. Egy pár percig emésztettük a félelemmel vegyes gyönyörű látvány különleges érzését, majd amikor abbamaradt a show elindultunk lefeküdni.

23:50 – Ágyban voltam és mivel még mindig nem volt áram eléggé melegem volt. Még hallottam, hogy jött a katonai rendőr konvoy a közeli minisztert „kimenekíteni”. Egy pár percig még járt az agyam az élményeken, majd elnyomott az álom.

Nem erről akartam eredetileg írni, de felülírta az eredeti témát. Az egészben az a különleges érzés volt ott végig. A tudatom nem félt, a testem igen. Tudtam, hogy az LTT már közel sem tud felmutatni haderőt. Az utóbbi időben a kormány csapatai fokozatosan felőrölték őket és már alig akadnak területek, amit „uralmuk” alatt tartanak. Szinte csak a gerilla hadviselés maradt nekik. Ugyan akkor tudtam, hogy valószínűleg megint repülővel jöttek és bombát dobtak le Colombora… Tehát, ha veszélyben lettünk volna, akkor az már megtörtént volna. Mégis valahogy, mikor ilyen közelről látod, hallod és átéled a háborút, akkor valahogy a vér is megfagy az ereidben és az adrenalintól ki tudnál futni a világból. Az a teljes haláli csend, a félelem, a kíváncsiság, a mozdulatlanság, ahogy egy nagymacska vadászik…

Az egész story a hétvégén tartott AIESEC konferenciára vezethető vissza, amire megmondom frankón, nem volt kedvem lemenni és egyedüli gyakornokként (a többiek nem jöttek) végigmosolyogni, ölelgetni és kezet fogni azzal a 80 egyetemistával, akik nagy valószínűséggel még nem láttak élőben fehér embert nem, hogy beszéltek volna vele, innentől fogva igen idiótán viselkednek. De hát túl jó a lelkem lementem, még egy sessionben is segítettem. Na a chair (konferencia vezető) egy orosz leányzó volt, név szerint Sasha. És igen az a Sasha, aki az első AIESEC konferenciámon, a 2005-ös TEACH en facilitátor volt. Mint kiderült itt volt MC (nemzeti vezetésben) Sri Lankán az orosz MC után és észrevette rajtam a TEACHes pólót. Kicsi a világ? –Never say good bye, say see you soon! Ebben mostmár biztos vagyok.

No tehát jó arc és picit összefogtunk, mert neki is jól esett végre fehér embert látni. Beszélgettünk, majd a konferencia után nálunk aludt. Az egészben a lényeg, hogy fent voltunk a tetőn 1 nappal a történtek előtt és mesélte az élményeit és beszámolt a 2007 es bombázásról, amit az LTT a krikett döntőben követett el. Ezek után megtörtént még egyszer… furcsák néha az élet fodrai.

Tények:

• Colombótol északra bombáztak egy erőművet, majd Colombo észak-keleti részén egy erőmű olaj tartáját, illetve egy katonai bázist is célba vettek.
• A bombákat ledobták, állítólag csak egy két katona sérült meg.
• Mivel más célpontokra is számítottak, a várost előre sötétítette a kormány.
• Semmire sem lőttek. A levegőbe, vaktába.
• A cseh gyártmányú kis gépek el tudtak menekülni.

Nem félek. Nem érzem magam jobban veszélyben, sőt kevésbé. Most egy ideig kipattogták magukat és a kormány valószínűleg rohadt ideges. Megtaláltam az otthoni hírek között ezt is, de most valószínűleg sokkal fontosabb, hogy 25 milliárdot kaptunk a világtól. :) Ez itteni szempontból nem is annyira baj h nem fújja fel a nemzetközi sajtó.

Ja igen még valami. A helyiek nagy része átaludta az egészet és reggel mosolyogva jöttek az irodába, pedig reggeli közben már hallották, hogy történt valami. A nap első részében körülbelül fél óra alatt mindenki kiderítette mi történt, majd mindenki a munkájával foglakozott. Ha a terrorizmusnak az elrettentés és a félelem keltés a célja, akkor van mit tanulnia a világnak ezektől az emberektől.

Jakab Zoltán
2008. október 29. Colombo, Sri Lanka

Vegyes felvágott

Találtam egy Rupit valamelyik nap. Egy egész Sri lankai rupit. Otthon nem tudnék ennyit találni, mert ha jól tudom, már kivonták a forgalomból az egy és két forintos érméket. Fura érzés pénzt találni.

Mostanában megint túl nagy a hangsúly a pénzen az életemben. Erről már korábban írtam. Nem jó. Nagyon, nagyon sok embernek a pénz körül forog minden. Ez egész egyszerűen abból szűrhető le, hogy alig tud angolul, de azzal a pár szavas szókincsével és iszonyatos kiejtésével is arról kérdez, honnan jöttem, mennyire gazdag az országom én mennyire vagyok gazdag és azt már nem teszi hozzá, de ha tehetné azt is megkérdezné, hogy mennyire húzhat le. Mennyivel egyszerűbb lenne a világ, ha egyszerűen mindenkin lenne, egy színskála vagy egy szám, hogy 10 es skálán mennyire szórja a pénzt. Vagy mindenki aki elad valamit vagy szolgáltatást nyújt adna egy kis lapocskát:„

Kérem jelölje be egy 10 es skálán, hogy milyen mértékben kívánja támogatni a céltalan pénzhajhászásomat!”

Ejj, na mind1 negatívan kezdtem a postot. Amúgy ebből is tanultam, fizetés emelést kértem, mert amióta itt vagyok érezhetően emelkedtek az árak és nem picit. Egyrészt az üzemanyag ára nőtt durván, no meg az USD miatt volt infláció és bár nem vagyok elég kék hogy pontosan kövessem a változásokat, de az tudom, hogy az első hónapokban Babalapitiyaról 200 rupiért vagy olcsóbban jöttem haza, most meg a legjobb amíg le tudom alkudni 250. És akkor ez csak egy kis példa. Az elmúlt 2 hónapban nem utaztam sehova és ippeg hogy csak kijövök. Úgy, hogy miután az összes AIESEC gyakornok többet keres mint én (ők is fiz emelést kértek) úgy döntöttem én is megteszem. Azt nem tudom, hogy kapok-e, majd meglátjuk.Na tessék, írtam már fél oldalt a pénzről, pedig történnek ám érdekes dolgok, olyanok is amikről be lehet számolni, olyanok is amikről kevésbé. Azt hiszem izgalmas életet élek itt. Vagy otthon éltem unalmasat? :) Az biztos, hogy valamilyen szinten megváltoztam. Elég sok helyzetben kezdeményezek és nem én reagálok a környezet változásaira, hanem sok esetben generálom őket. Szerintem a környezet reakciói azok, amik az én terminológiám szerint izgalmassá teszik az életemet.

Eső

Vége van a monszunnak vagy mi. Állítólag jön még1. Én igazából feladtam, hogy megtudjam mi fog történni. Egyszerűen az idővel sem lehet tervezni Sri Lankán. És nem is kell. Az év nagy részében jó az idő, ha esik be kell menni valahová, aztán jól van.Érdekes: Itt a muszlimokra picit úgy tekintenek, mint otthon a zsidókra a pénz terén. Picit jobban „fogják” a pénzt. Elég sok muszlim gazdag. A kollégám is az. Tervezi az esküvőjét. Kint legyen vagy bent legyen? Itt legyen vagy ott legyen? Ez ennyi, az annyi. No lássuk, a kinti olcsóbb, de ha esik, nem tudjuk a népes tábort sehova tenni, a sátor drága, mi legyen? Hát kérjünk a meteorológiai szolgálattól méterre pontosan az adott környékről 50 évre visszamenőleg csapadékjelentést. 150 rupi. (200 HUF kb) És kijön hogy kb 2% esély van rá, hogy az este el lesz rontva az eső miatt, de spórolunk pár száz ezret. Tetszik ez a mentalitás :) a kockázat része…

Munka

Még mindig nem unalmas. A legutóbbi csapatépítő tréningen a kihívást elsősorban a nyelvi akadályok jelentették, mert a résztvevők egy részének gondja volt az angollal. Vagy legalábbis megértették, de válaszolni, már nem szerettek. Szóval, ugye van nekünk a dzsungelben is meg mindenhol a kötélpályánk, ott fent jó magasan. Amin végig kell menni és akkor jól kitolod a határaidat meg legyőzöd saját magad, mert ugye a betondzsungelben nem minden nap mászkálsz egy drótkötélen 20m magasan vagy siklasz le 200 métert a hegyoldalon.

Tétel: 40 ember két csoportra osztva. 2 tréner, egyik nem beszélni a helyi nyelvet. No nem baj majd mindig együtt csináljuk a dolgokat. előző este a főnököm megkérdezte, hogy mit csinálnék szívesebben. A kötélpályát vagy a tutaj építést. Hát a tutajépítést jobban vágom, de ott többet kell beszélni, szóval maradjunk a kötélpályánál. Ott kevesebbet kell, de annál fontosabb, hogy mindent megértsenek a biztonságuk érdekében. Van egy hegymászó hám, sisak, biztosító karabiner, kesztyű. Ez nem játék, ha valaki onnan lepottyan, az bizony nagyot nyekken. Gondoltam, hogy majd szépen elmondom angolul a dolgokat, amennyire fel tudtam idézni, mert a kötélpályát már régen csináltam, aztán majd a főnököm lefordítja vagy hozzáteszi, amit kihagytam.Eljött a reggel. 6 óra egy kis reggeli energia, majd közli a főnököm, hogy ő akkor most leviszi az egyik 20 as csoportot a folyóhoz a tutaj építésre, 3 óra múlva jönnek, sok szerencsét a kötélpályához.

IGEN??? És akkor én… egyedül… ? De addigra már el is indultak.Ahogy Jeff Dunham mondta az egyik komédiájában, még a Csivava kicsin agyával is fel tudja ismerni azokat a pillanatokat, amikor érdemes pánikba esni. No ez akkor átvillant az agyamon (az enyém nagyobb, mint a Csivaváé), de végül is arra jutottam, hogy a pánikba esés annyira nem fog segíteni és akkor jól átmentem pozitívba és berohantam a házba azonnal felpróbálni egy hámot, hogy legalább tudjam miről is fogok beszélni. Szóval hajnali fél 7 kor gyorsan össze kellett szedni az agyamat, mert 20 ember élete függött azon, hogy mit mondok. Persze voltak segítőim, a helyi srácok, akik közül egy még elég felelősségteljes is volt, de nem igazán tudtam velük kommunikálni, mert a teljesen alap angol szavakat is fél percig keresték. Kézzel lábbal elmutogattam a srácnak, hogy én elmondom a dolgokat angolul, aztán ő is elmondja szingalézül. Aztán fogtam magam és felmásztam az első állomásra, így mielőtt bárki fellépett volna a pályára, rajtam kellett keresztül mennie. Itt leellenőriztem az összes felszerelést és mindenkit megnyugtattam.Végül simán zajlottak a dolgok sérülés nélkül, mindenki végigment a pályán és mindenki élvezte. Huh, este jól aludtam…

Együtt élés másokkal

Hát a Dream house sem játék és mese… Amikor beköltöztem nagyon jó volt a társaság. Aztán sorra elment mindenki. Most kb csak együtt élünk érzésem van. A kezdeményezéseim sorra megtörnek a haggyá má a hülyeségeiddel jégfalakon. Végül is azért legalább hétvégénként együtt csinálunk dolgokat és hét közben így legalább van időm dolgozni otthon is.

Egy kicsit erről a Cseh lányról. Korábban már írtam, hogy naiv. Hát nem picit, de el is van kényeztetve, méghozzá nagyon. Komolyan mondom, nem tudom, mi a francért jött ide. AIESEChez semmi köze, sőt kb undorral nyilatkozik róla. Nem, hogy az AIESEC irányába nem hajlandó nyitni, hanem Sri Lanka irányába sem. Nem utazik, buszon, ha ki kell mennie az utcára „rosszul van” a tömegtől és az emberektől. Kb csak a luxushotelekben és otthon képes életben maradni. Nem eszik Sri Lankai kaját és kb semmilyen módon nem tapasztalja meg Sri Lankát. Aztán sír, hogy elfogy a pénze… És még D housera is köpköd… Talált magának egy ausztrál pasit, aki mellesleg a Sri Lankai krikett csapat kondi edzője és vele van amennyit csak tud. Mert ő elviszi a luxuséttermekbe stb, stb.A legszebb az egészben, hogy a munkája egyik részében a Sri Lankára látogató Cseh turistákat viszi körbe turista vezetőként. Hogyan mesél nekik az országról, ha azt sem tudja mi az? Erre a kérdésemre nem tudott válaszolni. Én aranyos és kedves vagyok vele, segítek neki, tanácsolok, próbálom picit kimozdítani a komfort zónájából, de ott bizony kő kemény falak vannak és csökönyösség. Legutóbbi show az volt, hogy nekem támadt, hogy mér eszem a ketchupját. Akkor kinyitottam a hűtőt és megmutattam neki a teli, nyitatlan üveg ketchupot, ami ugyan az a márka és azért vettem, hogy nehogy szó érje a ház elejét. Erre még inkább kifakadt, hogy ne egyem a ketchupját… Oké mondom, nem fogom.A nigériaiak után Sikerül megtapasztalnom a másik végletet is… Én alkalmazkodok valamilyen szinten mindenkihez… :)

A nigériaiakról még annyit, hogy korában írtam az inváziót, amikor Tobinak a 3 haverja jött látogatni és ott ragadtak nálunk 3 hétre. Na, hát ugye Nigériáról hallottam pár történetet. Ugye vannak ott ezek a gang-ek. Ezek ilyen csoportulások különböző nézetekkel. Ne menjünk mélyen bele, nem ez a lényeg. Hanem az, hogy igen erőszakosak is tudnak lenni és a gyilkosságok nagy részét egymást között követik el. Na már most, vannak különböző kasztok, az egyik az un. „Hitman”. A szó direkt fordításban akár bérgyilkost is jelenhet, de jelen esetben arról az emberről van szó, aki elvégzi a piszkos munkát. No az egyik srác aki velem lakott 3 hétig hitman. És igen, tapadt vér a kezéhez otthon. Én kiabáltam is velük, mert nem figyeltek rám. Tök jó így megtudni a dolgokat nem?!?! :) Amúgy rendesek voltak és csöndesek… Minden esetre jó, ha minél többet hallasz a világról és azokról az emberekről, akik körülvesznek.

Legyetek jók…

Monszun?!

Esik…

Esik is…

Ja és még egyébként esik…

Az eső. Sok. Víz. H2O. Itt van az óceán. Az utcában, csak nem kék, hanem randa barna vörös. Itt a monszun. Ez nem az esős évszak, ahogy itt hívják, hanem monszun, amitől fostam otthon. Erősen itt van, azt mondják, hogy csak szeptemberben tart. Szakinak van Ramadan, nekem itt a monszun. Jó itt is van Ramadan, még kollégáim is vannak akik koplalnak. Tök jó lehet nekik. Igazából én is éhes vagyok miatta. Nem tudom pontosan miért, szerintem a levegőben van. Ahogy van karácsony szelleme biztos van Ramadan szelleme is… Jobb oldalt tessék szíves lenni a Szaki blogjára kattintani és elolvasni ezeket dolgokat. Érdekes, amolyan világkép tágítósak. Igazából érintik az embereket mindenhogy, mindenhol. Például mivel nincs erejük nem fociznak szombaton 4-től csak este 8-tól a nagy kajálás után. Mi meg 9 kor már kezdünk inni vagy legalábbis tervezni, hogy mit csinálunk szombat este és akkor már legkevésbé sincs kedvem a labdát kergetni. Tehát KIHAT rám a Ramadan.

Na back to eső. Szóval, lassan már 2 hete kezdte, vagy hogy. Nem az az otthoni, kinézek ősszel, minden szürke és akkor a hangulatom is és akkor magamhoz térek és kilépek a szürke hétköznapokban. Nem. Egész éjjel SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS. Aztán nappal is SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS. Nincs bumm bumm, nincs menydörgés, semmi csak spontán ömlik a nyál. Persze vidéken áradásokat jelentenek. Na hát én az nem tudom milyen lehet, mert szerintem itt is áradás van. Amikor azt mondom, hogy térdig érő vízben jöttem be akkor azt konkrétan úgy értem, hogy a gatyát térd fölé húztam és alapból szandálba jöttem ugye. Ez pedig a 3. utca volt, amit megpróbáltam, hogy eljussak az irodába. Tudom én vagyok a degáz, még nem evolváltam sas szintre hogy egyszerűen beröppenjek az irodába. Pedig a tréningeken van evolúciós játékunk. Elején kezdjük a tojással, aztán csirke, aztán sólyom aztán Superman. Igazán viccesen kotkodálnak a Sri Lankaiak…

Apropó, tréningek. Előre félek, ilyen időben menni a dzsungelbe. Picit más lesz. Sztem fölösleges is vinni bármi más ruhát a fürdőgatyán kívül. De azért érzem benne a kihívást. De valahogy most picit elég a vízből. Szaki, ha nagyon kell, gyere, adok! Amúgy meg ez az időjárás szorgosan elbarmolja minden programunkat a hétvégén amit jól eltervezünk. Szeptember végéig, esetleg október közepéig fog tartani. Aztán meg elkezdődik a szezon. Az igazi szezon. Előre várom!
Megjött a Cseh lány. Ez egészen gyorsan és dramatikusan megváltoztatta a lengyel lány viselkedését is. Elképesztőek vagytok ti nők… Aranyos, kedves és rohadtul naiv. Komolyan nem tudom mit keres itt. Konkrétan meghalna, ha kitennék Colomboban valahol. Olyan kérdéseket tesz fel, hogy én mosolygok, a Sri Lankai AIESECesek hangosan nevetnek. bizonyára mindenki naiv, amikor megérkezik, de nem ennyire… de valszeg eléggé burokban lesz. Egy cseh cégnél dolgozik, már otthonról elkezdte, másfél, két hetekre kiviszik és körbeutazza Sri Lankát. Persze szállodákban szálnak meg satöbbi. Így igazából ez nem annyira Sri Lanka, de nem kell aggódni látványosan ettem neki kézzel, amin teljesen elképedt főleg azon hogy bírom a csilis körrit rizzsel enni. Amikor a rizs magában is –szerinte- szétéget mindent a szájában. Hát az első hónapban nekem is égette, ma már igazából nem érzem, hogy csípne, inkább az ízét érzem. Szal, ha valami erős nekem az valszeg méreg lenne már otthon. Kíváncsi leszek otthon valami erős pistás kajára.
Szóval most ettől egy csapásra visszatárt az élet a kis lakásunkba. Jönnek barátok, akik hozzák a barátaikat, meg barátnőiket. Ittunk, mulattunk, dumáltunk, úsztunk, áztunk. Megismertem új embereket. Az egyik barát igen előkelő helyen lakik. Egy luxus apartman házban. 10 emelettel Colombo fölé emelkedik és igen szépen lehet látni a várost és az óceánt, egyszóval mindent. Ja és mellesleg a tetején van egy medence, ahol szinte mindig csak mi vagyunk. Na, ott lesz a köv barbeque party. És szerencsére van jó nagy fedett rész is, szal az eső sem tud elrontani semmit. Múltkor volt egy vicces jelenet. Éppen a kis faszentos fürdőgatyámban feszítettem a tetőn, egy pohár nem tom már mivel a kezemben és azt hiszem elég hangosan ecsetelhettem valamit. Éppen egy helyi család jött fel a gyereket úszni tanítani. Muszlimok. Jött az apuka, anyuka (gondolom én) meg még 2 nő, meg kisgyerek. A nők persze full chadorban. Akkor azért megszólalt a kulturális tisztelet-bimbóm és lehalkultam és leültem, még a poharat is letettem. Viszont elég gyors volt az úszás lecke, mert a többiek annyira nem halkultak le. Én minden esetre elkezdtem gondolkodni, hogy ha muszlim nő vagy akkor, hacsak nincs otthon a lakásban egy indoor medencétek, akkor nem úszhatsz soha medencében? Vagy úszhatsz, csak csadorban? Na mind1 elég hamar elmentek.

Pénteken elmentünk egy kiárusításra. Az egyik legmárkásabb, legmenőbb üzlet (ODEL) árusította ki azt, amit már végképp nem tudott eladni a felső tízerzernek vagy turistáknak. Néha ellátogatok oda, mert Európai szemmel nézve annyira nem drága. Például a Hugo Boss parfűmöm itt harmad annyiba került, mint otthon. És az itteni fizumhoz mérve bár rohadt drága volt, mégis beruháztam rá, hisz azt simán haza fogom vinni. Na szóval, márkás, jó minőségű cuccokat szortak szét a jónépnek. Nahát, hogyne menne oda a szemfüles tréni. És ugye van szemem meg fülem is, tehát mentem. Igazából csak egy gatyát akartam venni a dzsungel túrákra, mert oda egy kényelmes, rugalmas naci ekll, aminek nem árt semmi. No végül is tudtam szerezni egy ilyet, meg egy másikat is és két Sri Lankás, márkás, totál jó anyagból készült pólót is kevesebb, mint 1000 Ft nak megfelelő buznyákért. ENYIT RÓLATOK CSAJOK! :D Turi volt ezerrel, volt ott idős, fiatal, illatos, büdös, hangos, szerény, tülekedő, türelmes, de több ezer ember. Kibírtam, szedtem zsákmányt, volt raid és bő volt a loot. :)

Most Vikinél is azt olvastam, hogy nincs ihlete írni, pedig biztos vagyok benne, hogy van miről csak nem jön. Na én s így voltam, szóval most írok a Kandy Perheráról.

Kandy Perahera

Igazából ezt akartam címnek adni, de hát Sri Lankán nem lehet tervezni, jött az eső és roppant hamar kiharcolta magának a címért való jogot. Azt hiszem 3 hete voltunk ott. Annyira nem hozott lázba, mert ez a 3. látogatásom volt a városba, de tudtam, hogy az alkalom különleges lesz. Teresa egyik helyi kollégája volt a segítségünkre.

Mi is az a Perahera?

Az olyan Rioi karneválféleség. Rohadt sokan vannak és rohadt sokan vonulnak az úton mindenféle zenével meg jelmezekkel meg állatokkal meg díszekkel egyetemben. Táncolnak, vígadnak, sanyargatják magukat. Valamint nem utolsó sorban csalogatják a turistákat.

Van vallási / történelmi jelentősége?

Hát, hogy a viharba ne lenne neki. Itt mindennek van. No tehát. Van akkor ugye a Buddhizmus. Aminek a meleg ágyának Sri Lankát szokták emlegetni. Akkor itt van Kandy, ahogy már írtam itt van a legnagyobb Buddhista ereklye, a legutolsó Buddhának a foga. (ebbe a legutolsó Buddhába ne menjünk bele, de ha túl sokan kérik kommentekbe akkor a köv postban leírom) Tehát, a legnagyobb Templom is itt van, vagyis a legnagyobb vallási királyság. Vagy hogy kell ezt mondani szépen. A lényeg, hogy 5 van belőle Sri Lankán, rendesen főpapokkal, akik királyok vagy mik, de Kandy a legnagyobb. Ezért van itt a fesztivál, de az összes többi is képviselteti magát. És beficcenek picit más vallások is, mert abból is eléggé színes Sri Lanka. Akik például tűket szúrnak magukba és azzal pörgetnek valamit vagy azon lógnak, na azok nem buddhisták. Amúgy még azt is hallottam, hogy esőért fohászkodnak. Na ezért így utólag megütöttem volna az összest, mert bejött nekik, túlságosan is. Ja még valami, a fogat kihozzák a perahera alkalmával és csak egyszer az évben, ilyenkor. Szerintük azért esik utána, mert kihozzák. Amúgy a legnagyobb elefánt viszi tökegyedül. Hát nem ügyes??? Szerintem azért, ha tényleg amiatt esik nyugodtan bent hagyhatták volna...

Mennyien voltak?

Nem tudom kimondani, de nem lehetett leülni a földre a kordonon kívül. Belül meg ugye nem lehetett lenni már amikor elkezdődött a perahera.

Mik voltak? Miket csináltak?

Először is lőttek, ágyúval. Aztán a templomból lassan elkezdték a menetet, ami a városban egy előre meghatározott útvonalon haladt. Léptek 10 et, táncoltak, zenéltek, kardoztak, égő dolgokat dobáltak, mutatványoztak, szaltóztak, elefántkodtak, doboltak, tüzet hánytak. Pompázatos ruhák, élő történelem, élő kultúra. szavak nehezen adják vissza. Csináltam képeket, párat feltöltöttem ide is, a többiért egerezzetek jobb felülre. Aztán meg a videók amikor hazamentem.

Háború, terrorizmus? Ilyenkor hol van?

Ott van az. Amikor összeröffen egy pármilliós tömeg még jó, hogy célpont. Viszont ezt pontosan tudja a katonaság és a rendőrség is. Azt kel mondjam kitettek magukért. Minden olyan flottul meg volt szervezve, olyan rend volt. Körülbelül 10 méterenként állt egy rendőr. Voltak kis cserkészek elsősegély csomaggal, panadollal és vízzel, ingyen osztogatták. A városnak azt a részét ahol a perahara haladt, szinte hermetikusan lezárták és mindenkit csak a rendőrkordonon keresztül engedtek át.

Turisták?

Mivel vallási jelentősége is van az eseménynek a helyiek igen elnyomó többségben voltak, de szerintem a legtöbb turistát is valójában itt láthattam, csak elszórva, elvegyülve. A lényeges különbség az, hogy a turisták az előkelőbb helyeken, éttermekben, széken ülnek, míg a helyiek neilon zacskón a földön a kordon mögött. (ott nem volt már hely) Na persze a szemfüles heyli fiatalok aztán azonnal, ezerszer durvábban, mint a TUKTUK sofőrök nyomulnak, hogy helyeket adjanak el neked. Az első ajánlatunk 6000 Rupi ról szólt, ami uszkve 10 ezer Forint. Na most az Európai standardok szerint is picit sok, hogy leülhessél egy műanyag székbe. Aztán persze miutn a következő 1 órában követtek minket lementünk 1000 Rupiig, amit már majdnem kifizettünk, de akkor valamilyen sugallat azt mondta, hogy menjünk tovább. Végül egy vonat váltóházában jutottunk egész normális fapadokhoz 200 Rupiért. Éljen a szemfüles tréni megint.

Legjobb élmény?

A siker, hogy megtaláltuk a váltóházat. Maga az esemény is azok közé tartozik, amit nem szabad kihagyni ebből az életedből. Nem jönnék el megint, a következő pontban ecsetelem miért, de itt had szögezzem le, semmi pénzért sem szabad kihagyni, át kell élni, itt kell lenni! Azok ellenére amit a következőkben felsorolok, nagyon élveztem.

Kellemetlenebb élmények?

Oké, menjünk sorjában.
• A rendőrkordon: Nos, hát motoztak már meg életemben, amikor szórakozó helyekre mentünk be vagy ilyesmi, meg már itt Sri Lankán is. Továbbá, én nem vagyok az a szemérmes típus, tisztában vagyok a hibáimmal és elfogadom őket, nem vagyok mondható prüdnek sem. Ami viszont itt sikerült elkövetniük motozás címén az picit áthágta az én határaimat is. Viszont rendkívül ügyesen és gyorsan csinálták, mert felháborodni sem volt időm. Nem tudom, hogy parancsba lett nekik adva, hogy így csinálják vagy nem tudnak motozni vagy egyszerűen több ezer ember tapogatása után meg akarták nézni, hogy a fehér ember is biológiailag ugyan úgy épül-e fel, mint a barna. A lényeg a lényeg, így még nem sikerült senkinek a nyílt utcán több száz ember előtt (akik persze bámultak, mert magas, fehér fiú) megmarkolásznia ott lent… Legkevésbé egy 30as palinak. Eleinte szépen kéz, váll, hónalj, bár amikor csöcsörészett, már gyanús volt a dolog, de aztán a szokásos: -ez mi? - mobil – és ez? – pénztárca… Aztán ZSUTTY, HUKK, MI A?!??!? Majd mivel rövid gatyában voltam a többit látta hogy no para szal tovább is taszigált. Én meg, mint valami megtört én nem is tudom mi arrébb baktattam 10 lépést és megálltam várni a többieket. Hozzáteszem, hogy a helyi srác sem örült túlságosan az esetnek. A lányoknak volt külön kis fülke, de az arcukat látva, amikor kijöttek hasonló élményben volt részük, de legalább nem nyilvánosan. Nem szeretnék átélni egy testüregmotozást…

• A következő 2 óra azzal telt, hogy helyet kerestünk, illetve alkudoztunk csillagászati árakon. Az sem volt túl jó dolog azt kell mondjam. Iszonyú volt a tömeg…

• A következő izgi dolog az volt, hogy amikor 2 óra mászkálás után eléggé fáradtan megtaláltuk a helyünket, a következő 4 órában, míg el nem kezdődött, illetve oda nem ért a Perahera, mi egyhelyben ültünk és nem mozdulhattunk el, mert akkor ugye elfoglalják a helyet. Még szerencse, hogy elmentem WC re mielőtt nekiindultunk. Ja és ráadásul se nem Teresa, se nem Maria az a túlságosan beszédes típus és most végképp nem voltak beszédes hangulatban, mert megfájdult a fejük, a helyi srác elaludt én meg szépen ültem és ültem és néztem ki a fejemből elég erősen.

Azért jó volt?

Igen, maga a műsor elfeledtet miden rosszat, 2 órán át izgalmas, sokkoló, kulturális, kihagyhatatlan.
A hazaunton meg sikerült megtapasztalni egy nem totál zsúfolt vonat utat, ráadásul nappal. Kiláttunk és lélegzet elállító helyeken mentünk. Aztán még aludni is tudtunk.





Kis specialitás a végére. Páran tudhatjátok rólam, hogy igen intenzív internetes játékos múltam van. Kevesebben, hogy a fő sulin ezt sikerült mélyebbről is megnéznem és egy tanulmányt készíteni róla. Na hát az első Sri lankai cyber gaming bajnokság fő szponzora, a helyi legnagyobb telekommunikációs cég egyik marketingese épp a jó ismerősöm, szóval neki ecseteltem, hogy mit is jelent a cyber gaming. Aztán hát meghívott rá. Érdes volt az esemény. Egyrészt néztem, mint régi játékos, hogy mennyire profi a mezőny, másrészt community szempontjából, hogyan formálódik, milyen csapatok vannak, harmadrészt magát azt a társadalmi réteget is, aki játszik.
A profizmussal nincs gond, van még mit bőven fejlődni, de a potenciál ott van a srácokban. A community szépen fejlődik, ez egy nagy szervezés volt, beszélgettem azzal az emberkével, aki próbálja összefogni a társaságot. Netkávézója van és elég jó üzleti és szervező képessége. Értelmes ember. Elmondtam pár gondolatomat neki. Amúgy hatalmas kocka. Minden kasztból van 70 es karaktere wowban. (na ezt a mondatot kevesen értették sorry)
Ami viszont még érdekes, az a társadalmi osztály, ami játszik. Otthon, ugye elsősorban ráérős középiskolai fiuk vagy egyetemisták, akiknek rohadt sok idejük van. Minden adott otthon erre. Na hát itt aki állami iskolába jár, annak 1: nincs pénze számítógépre, 2: nincs ideje játszani, mert a könyvet szó szerint kérik számon vagy én nem tom… Tehát a nagyon gazdag gyerekek játszanak, akik nemzetközi sulikban tanulnak. Mindegyik azt gondolja magáról hogy kis Isten, amihez egy igen jó platform az internet, ami ugye személytelen, arctalan. Na ők találkoztak most élőben. Vicces volt. Érdekes számomra. Egyszer még ha kedvet kapok visszatérek tanulmányozni ezt a témát, hisz hobbyként még megvan.

Hú hú még mielőtt abbahagynám. Találtam egy blogot, egy magyar pár utazgatott itt a környéken és igen ismerős élményeket, tapasztalatokat írtak le. Egészen fantasztikusan, csodálatosan humoros és élvezhető stílusban. Itt olvashatjátok egy éves utazási élményüket, mindenképpen ajánlom: http://kk.blog.hu/

Szép NAPOT mindenkinek…

Jaq

ui.: ez ömlesztett post volt, mint amilyen az idő…

Fél év

Jó reggelt!

Huszadik poszt, jelentem.

Megint egy storyval nyitnék, csak olyan hangulat alapozó gyanánt.

Valamelyik nap szépen nyugodtan nyomtatok a lenti irodában erre az egyik helyi kolléganőm vadul, lihegve berohan. -Jaq, Jaq! Barna a vagyok?!?!?! –Gondolom a döbbenettel teli értetlenség kiült az arcomra elég rendesen, mert gyorsan hozzátette: - Kint voltam a napon…

Hát mit is mondhatna az ember, mert a lányka még csak nem is az a világosabb bőrű fajta, hanem alapból jó pár árnyalattal sötétebb. Úgyhogy összeszedtem mindent, amit a külkeren tanultam a diplomáciáról és a kulturális különbségekről (HAHA) és így feleltem: - Én nem látok túl sok különbséget, szerintem ne aggódj…

Nincs tanulság, csak megosztottam…

Amúgy több mint fél éve vagyok itt. Általában az ilyen fordulópontok nem okoznak különösebb törést vagy szentimentális pillanatot, de most észrevettem pár dolgot, amit érdemesnek találok arra, hogy megosszam.

Fél év. Hosszú és rövid idő. Nézőpont kérdése. Einstein is megmondta, amikor a relativitást magyarázta köznyelven: Ülj a szerelmeddel egy órát a parkban a padon, egy pillanat lesz. Tartsd a kezed a forró kályhán 10 másodpercig és örökkévalóságnak fog tűnni.

Én azt hiszem, Vágó Úr, hogy az A választ jelölném meg, gyorsan elszaladtak ezek a hónapok. Eléggé az a fajta vagyok, akinek erős elvei, értékei vannak az életben, amikhez ragaszkodik elég rendesen. Tehát úgy jöttem ide, hogy bizonyos dolgokban hittem és tudtam, hogy itt figyelni kell rá, más esetekben itt tapasztaltam meg, nem tetszett és úgy döntöttem, hogy én márpedig így és úgy… Viszont azt kell mondjam, amit már korábban is írtam, hogy a változás, a más környezet és az idő kikezdi az értékeimet, elveimet. És ez az, amit most fél év után észrevettem magamon és ez az, amit nem szabad hagyni, hogy tovább degradálódjon.

Na ez eddig zavaros, szóval íme pár példa.

Otthon imádtam sétálni a nyári éjszakában vagy amúgy si nyáron. Jó az idő, kellemes szellő, mozgás, nagyon jó érzés. Az első napokban megtapasztaltam, hogy itt mindig jó idő van, mindig kellemes az este és arra is rájöttem, hogy a közlekedés úgy szívás, ahogy van. Innentől egy értelmű volt, hogy nem leszek rest sétálni akár nagyobb távolságokat sem, mert jól esik. Na ez ment pár hónapig, aztán szépen lassan elkezdett kopni, aztán azon kaptam magam egyszer, hogy azon gondolkodom, hogy mikor érek már oda, meleg van basszus, kerülgetni kell az embereket. –Nyavalyogtam magamnak. Szép, mondhatom. 5 hónappal ez előtt, teljesen kiakadtam az egyik helyi AIESECesre, aki 1km séta alatt háromszor fel akarta adni és végkimerüléstől összeesni és kétszer vádaskodott, hogy én bizony meg akarom őt ölni, hogy ennyit kell mennie. Akarva akaratlanul is elkezdek hasonlítani a helyiekre. Ebben nem akarok. Nem szabad ellustulnom, elkezdtem sportolni egy kis séta sosem árt!

A másik hasonló és egyszerű dolog. Ez az egész sziget egy álom. A természet, a pálmafák, a virágok, a majmok, a madarak, az egzotikus gyümölcsök, az óceán, a hegyek, az emberek. Dolgok, aminek az újdonságára rácsodálkoztam, mint csecsemő a világra és szerettem őket, rajongtam értük. Ez is elkopni látszik. Miért??? Mert nem új? Attól még mindig gyönyörű, más, amit otthon vagy bárhol máshol nem kaphatok meg. Egyike azoknak a dolgoknak, amikre nem szabad ráunni. Valamelyik nap, munka után felmentem a tetőre, leültem, néztem a naplementét, a pálmafákat, hallgattam buddhista kántálást és a madarak énekét. Élveztem Sri Lankát. Továbbra is fogom.

Nem szabad a körülötted levő szépséget és értékeket megszokni és nem értékelni, főleg nem fél év után.

Végül a harmadik példa, a legcsúnyább. Azt hiszem a legtöbb ember magában tartaná. Erősen hiszem, hogy minden ember egyenlő. Más adottságokkal születik, de egyenlő jogokkal kell, hogy rendelkezzen. Miden ember érték, mindenkiben megvan a szép és az erő, csak meg kell találni. Ennél fogva az embereket máshogy, de MAGAMBAN egyenlőként kezeltem mindig is.

Nos, egyszerűen azt vettem észre saját magamon, hogy kezdek lekezelően bánni bizonyos emberekkel. Nem, ez nem kívülről látszik, nem köpök le senkit, nem beszélek senkihez úgy, mintha rongy lenne. Ez belül van, ahogyan gondolkodom róluk és ez az ami egy idő után, talán már most is meglátszódik a viselkedésemen. Ez valószínű, hogy azért van, mert engem sem kezelnek egyenlőként. Nagyjából senki sem kezel úgy. Kezdhetem a sort azoktól, akik meghajolnak és úgy adják a visszajárót, akik 2 métert ugranak hírtelen, hogy ajtót nyithassanak nekem a supermarketben, akik uramnak szólítanak. Folytathatnám azokkal, akik elvisznek magukkal a legexkluzívabb helyekre, mert ők maguk tízszer exkluzívabbnak és fontosabbnak tűnnek, ha fehér emberrel mutatkoznak, mert az sikk.

Nem, egyáltalán nem vagyok egyenlő. Azt még midig nem döntöttem el, hogy mit kezdjek ezzel, de azt tudom, hogy számomra az a gondolat, hogy az BELÜL, én bennem az emberek nem egyenlők, félelmetes. Mindenki megválaszthatja a gondolkodását és a hozzáállását a világhoz. Nem szabad hagynom, hogy ennyire befolyásoljon a környezetem. Ehhez ragaszkodnom kell, mert ez olyan dolog, amit nem szabad elengednem.

Tehát az utóbbi időben szépen elkezdtem kondicionálni magamat agyilag, hogy újra úgy álljak hozzá dolgokhoz, ahogy régen tettem.

A mai postot igazából picit képesre terveztem, de még mielőtt belevágnék még egy megosztani valóm van. Nem rég egy itteni jó ismerősöm meg nem született babáját el kellett venni, mert valami genetikai deformáció volt a 3 hónapos magzatnál. Kb egy éve próbálkoznak a felségével. Elmesélte az egész történetet, azt az egy perces extázist, amikor az ultrahanggal vizsgálják és a meny országot, amikor a saját gyereked szívverése látszik, a kicsi kezei, lába és azt a poklot, amikor a degenerációt az orvos megállapítja és felteszi neked a kérdést: Végig akarod csinálni?

Picit megijedtem mostanában ettől a fajta felelősségtől, túl közelről mesélték. Még egy lépcsőfokot fel kell lépjek az élet lépcsőjén ehhez.

Minden élet egy csoda…

Na ezek után éles váltásként akkor vágjunk is bele a képeskönyvbe:

Legelőször is kicsit a munkámról. Ugye a programok, amikre megyek, sok esetben 3 napos tréningek. Úgy kell elképzelni az egészet, mint egy AIESECes konferenciát, csak picit profivv körítésben. De amúgy tényleg egy az egyben ugyan az. Éjjeli faci meetingek, work hard, party harder stb stb. Na ezek általában valami jó kis szállodában vannak, hiszen egy multi cég top managerei csak nem töltenek 3 napot valami putriban... tehát íme pár kép a munkámról :D

Végre hozzájutottam normális kajához. Ilyenkor nyíltan rizsellenes vagyok. Szerintem nyugodtan felvehetnék rizsa tiltakozó polot.

A szobánk, általában az AIESECes kollégámmal alszom. Nem horkol.

Nem volt kád!!! itt sehol sincs kád! Miezmár!??!? :D

A szálloda kertje. A turisták el vannak zárva, amint besötétedik bezárják a kapukat és kb 10 őr fel alá járkál a kertben... őriznek mint az állat. Igazából nem tom mitől, roadtul de senki sem akar itt turistát támadni. Abból van pénzük. Minden esetre a kertben minden paradicsomi. Ilyen pázsitot még nem láttam életemben. Olyan, mintha a legfinomabb persza szőnyegen járnál... hihetetlen.

Belső tér a szállodában.

Ugyan az, vannak ksi táblák a fák tövében, az van rájuk írva. hogy "Kedves szülők, kérjük figyeljenek a gyerekeikre!" El lehet játsani a gondolattal, hogy mik történtek :)

Azért midngi jut idő megmártózni :)

Nem tudom miért vágok ilyen képet, senki sem szorít semmit lent...

Sifaan.... a 3 nap után. Szerencsére nem éjszaka jött rá :)











Na ez a másik helyszín, ahol a Wild Driftek vannak. Itt voltam először én is. Itt általában egy napos vagy max 1 éjszakás tréningek vannak.












Egy dúzzasztott folyó melett vagyunk.










Picit lápos, de ez külön hangulatot ad neki és a tutaj építésnek :)










A kötélpálya átível a folyó felett és a végén a vízbe pottyansz. És még nem votl alkalmam kiprobálni... de ami késik, nem mulik :D










Wild Drift!










A harmadik téma: Az előző előtti postban leírtam a reggeli utamat az irodába. Na most azt képesítettem meg, igyekeztem olyan képeket készíteni, amiken látszanak az extrém különbségek. Ez itt a Dream house. Az egész első emelet a mienk.










Az utcánk. itt szokott lenni a tehén.










A buddhista templom szobra. éS az a rohadt hangszóró...











Ráfordultunk a sínekre, kb 300 méter.











Igen, itt is emberek élnek.











A sínek mentén élnek... de ha jön a vonat arrébb mennek :)












És ezt túrják nap mint nap... néha, amikor már nagyon büdös meggyújtják...











Mindenki teljes összhangban a sínek mentén...










Korán van még...











Egy egy ilyen lakásban 10+ ember él.










Hopp, lefordultama sínekről. Jönnek gazdagék és erődítményeik. Igen, jól látjátok az éppen olyan szöges dót, amit a hadsereg használ. A Garázsban vai uj merci és Jeep.










Na ezeknek még vízes árka is van, de ez a bejárat elhagyatott, valszeg egy másik utcáról járnak be, mert ha jól láttam az egész háztömb az övék.











Innen már kb fél percre van az iroda. Az nem ennyire puccos, de mégis hasonlít ezekre a házakra...


Hát ennyi, remélem ezek a képek többet mondanak ezer szónál.

Legyetek jók, most elhatároztam hogy ygakrabban jelentkezem! :)

Jaq