Telnek a hetek

Ahoj

Elnézést a hosszú kihagyásért. Elkezdtem dolgozni, nem történt annyira hú, de speciális megosztani való és a hangulatom is ingadozott. Valamit azért mindig akadt csinálnom. Azt hiszem totál elvesztettem a napokat. Nem tudom nyomon követni már a blogom. Úgy érzem ez azt jelenti, hogy a blog írás következő szintjére léptem. Igen, most is több lettem, háh!

Tehát a taktika innentől: Bármi történik velem, ami megosztásra érdemes azt szépen lejegyzem a telefonomba aztán amikor blog íráshoz jutok, megosztom az emlékeket, tapasztalatokat.

Egy picit rólam. Alapjáraton jól vagyok. Ha kívülről nézem magamat semmi okom panaszra és igazából jól érzem magamat. Belülről vannak kisebb, nagyobb hullámok amik elgondolkodtatnak, de azt hiszem hozzátartoznak a mindennapokhoz, erősítenek. A többiek azt mondják, az igazi mélypontok 3-4 hónap után jönnek, de aztán minden szép lesz. Jó lesz felkészülnöm.

No nézzük, kedden mentünk moziba, a lengyel lakótársammal, AIESECesekkel és Smishaval. Egy indiai moziban néztünk egy hindi filmet. Picit szkeptikusan álltam hozzá, de most a motiváció ott ült mellettem. Nagyon pozitivat csalódtam. Egy történelmi, romantikus, akciofilmet néztünk. Elsőre gondolom viccesen hangzik és amikor az első csatajeleneteket megláttam én is viccesnek találtam egy Trója, vagy 300 után. Az egészet úgy kell elképzelni, mintha le lenne egyszerűsítve, élesedve minden érzelem, minden akció. Aztán szépen megszokod, az angol feliratot is, meg közben hallgattam a történelmi kommentárt. Lényeg a lényeg, a hindu és muszlim hagyományokból nagyon sok mindent megörökített a film és ezt Smisha még jobban ki tudta egészíteni. Egy idő után kezdtem azt érezni, hogy mennyire keveset tudok a világról, majd mentem össze, egyre kisebb lettem, a végén nagyon kicsi. Rájöttem, hogy nagyon be voltam zárva abba a kis országba, Európába és meg voltam győződve róla, hogy sokat tudok a világról, hogy műveltebb vagyok sokaknál, hogy széles a látóköröm, nem is akartam annyira nyitni kifele, pedig azt hittem, hogy igen. Hát nem, nagyon sok van még amit meg kell ismernem és szégyellem magam, hogy 7300 kilométert kellett utazzak, hogy erre valójában, mélyen rádöbbenjek. Úgyhogy most kinyitottam az érzékszerveimet, kezdem egy kis Buddhizmussal. Egész szimpatikus az egyik változata, nincsenek természetfölötti dolgok, nincsenek papok, az egyénből indul ki. Nem is értem miért hívják vallásnak, inkább életfilozófia.

A cégnél szépen alakulnak a dolgok. A héten már dolgoztam. Fantasztikus érzés végre valamit létrehozni és nem csak ülni és ad hoc dolgokkal kapkodni ide-oda. A munkakultúra számomra picit fura, most bepróbálkoztak, hogy a 3. hétvégét is töltsem munkával, de most már így elég volt. Egy kisebb beszélgetést folytattam a főnökkel, hogy mi merre hány óra és mondtam, hogy most nem fogok bemenni. Próbáltam biztosítani azt is, hogy a későbbiekben is kihívást jelentsen a munka, mert most élvezem, azt hogy létrehozhatok valamit, ami fejleszti az embereket, hogy kidolgozhatom a rendszert, újíthatok, de egy idő után már szükségem lesz kimozdulni a gép elől. Meglátjuk. Amúgy ezek a céges meetingek nagyon furcsák. Az oké, hogy itt az emberek szeretnek beszélgetni meetingek közben és húzni az időt, de valahogy rohadtul de nem haladtunk. A leginkább az volt a furcsa, hogy ez nekem tűnt fel a leginkább. Egyszerűen azt éreztem, hogy csak csináljuk már. Pedig jó emberek, szeretnék velük beszélgetni… de basszus. Sokat gondolkodtam, hogy ha ezek az emberek ennyire keményen dolgoznak, miért tart itt a gazdaság? Hát az egyik oka talán megvan. Még ide tartozik a másik meeting ahol mi prezentáltuk az öregeknek a területeinket. Bejött az egyik főnök, aki, mint kiderült nagy tiszteletnek örvend itt. Leült velem szemben egy székbe és szinte szétfolyt annyira kényelmesen, szerintem picit tiszteletlenül. Hát alkalmazkodtam én is a munkakultúrához, erre elkezdtek a főnök mögött a fiatalabbak vadul legyezni, amit nem értettem. Miután lecsuktam a laptopomat és még mindig legyeztek odamentem megkérdezni, hogy mit akarnak, hát azt hogy üljek fegyelmezettebben a főnök jelenlétében. Megtettem, de fura volt.

Múlt vasárnap amikor éppen nem a cégnél ültem elkísértük a Japán lányt a reptérre mert, ment haza. Egy közeli kisvárosban voltunk, ahol éppen a trainee buddym (az az itteni AIESECes, aki foglalkozik velem itt) is lakik. Vizsgái vannak, amit itt ugye nagyon komolyan vesznek, de azért elkísért minket egy darabon, megmutatta a lagúnát és elvitt minket a partra, ahol első nap is voltam. A lagúna igen koszos és időnként kigyullad egy-egy halászhajó. Bár most már nagyon vigyáznak, mert nem rég nagyon sok hajó leégett. Mivel reggel 6 kor indultunk a repülő miatt elég hosszura sikeredett a nap és mivel én dolgoztam nem aludtam túl sokat. Reggeli után bepótoltam hát a tengerparton a pálmafák árnyékában. Miután rájöttem, hogy le tudok zuhanyozni a közeli szállodában bementem úszni a tengerbe. Jól esett. A parton nagyon sok helyi volt vasárnap délután, oda mentek egész családok, baráti társaságok szórakozni. Megint rá kellett döbbennem, hogy nem tudnak rendesen úszni. Ennek két jelét adták, az egyik, hogy legalább 30 életmentő volt a parton, a másik, hogy a tengerben senki sem volt beljebb, mint ahogy leért a lába. Amikor bementem úszni arra figyeltem fel, hogy 3 srác integet nekem, hát odaúsztam hozzájuk kijjebb, mert ugye ők nem tudtak beljebb jönni. Nem igazán értettem mit akarnak, mert nem beszéltek angolul. Utólag azért elgondolkodtam, miután kiderült, hogy a már emlegetett „beach boy”ok nem csak hölgyeknek nyújtanak szolgáltatást. Igazából szerintem csak hülyülni akartak… Miután kimentem és picit aludtunk még a parton annyira elengedtem magam, hogy egyszer csak elkezdtem magyarul beszélni a lányokhoz. Legalább fél percig csak furán néztek rám, aztán szóltak. Nem értem pontosan miért lehetett, de jót nevettünk rajta :).

Egyik nap a héten találtam egy újságot az irodában, aminek a célcsoportja az újgazdag Sri Lankaiak. Röviden: minden második oldalon reklám, minden második reklám gyémántgyűrű. Minden oldalon, ami nem reklám legalább egy attraktív fehér nő vigyorog. Az összes külföldi konzulnak minden bulija közölve van az újságban és az összes Sri Lankai híresség szülinapja. Mindenki mosolyog, minden csillog és szép. Tudtátok, hogy Arthur C. Clark Sri lankán tölti idős napjait? 90 éves, őt is megünnepelték. Az egészben a legviccesebbnek azt találtam, hogy a leges legutolsó lapon beszámoltak a robbanásokról. Volt egy kép egy széttekeredett buszról meg pár kétségbeesett gyerekről. Picit nem valós, de azon gondolkodtam, hogy otthon kb fordítva lett volna…

Az ebédjeimet egyébként egy közeli szálloda bárjából szerzem, mert meglepően olcsón lehet emberi ételhez jutni. Vagy 2 hot-dogot fogyasztok vagy mini pizzákat különböző ízesítésben, amiket aztán az óceánparton fogyasztok el. A kéregetők és a varjak néha idegesítenek. Nem is tudom melyikük jobban. A varjak képesek nekem repülni, hihetetlen mennyire pimaszak. Nem tudom, hogy írtam-e már, de azt várná az ember, hogy egy ilyen helyen sirályok vannak, hát nem, varjak, rengeteg… utálom őket. Jól szokott esni a nap és a tenger látványa, még egyedül is. A helyiek ezt annyira nem élvezik, én igen. Meg ők általában currys rizst esznek, ami hát nekem annyira már nem kell. (mellettem szól, hogy hetente legalább kétszer még így is eszem) Ráadásul egy lenti irodahelyiségben szokták megenni, ami egy sötét lyuk. Tehát inkább egyedül a tengerparton…

A két szálloda körülbelül 100 méterre helyezkedik el egymástól, így nem kell messzire mennem, de amíg átérek, legalább 2-3 man akarnak elszállítani tuktukkal. Szóval éppen várok az ebédemre, hogy elkészüljön és téblábolok a szálloda halljában, amikor odajön egy Sri Lankai üzletember és szóba elegyedik velem. Mint kiderül gyémántvágó üzeme van Madagaszkárról és Tanzániából hozza Sri Lankára a nyers ékköveket és itt vágja őket. Jó arc volt, megadta a számát, ha esetleg kell gyémánt olcsón ad. Mondtam, hogy egyenlőre nem hiszem, hogy a közeljövőben égető szükségem lenne rá… :)

Csütörtökön megint főztem itthon, meg kellett enni az utolsó adag kolbászt, amit hoztam. Lecsót csináltam, nagyon jó lett, mindenkinek ízlett. Még olyanoknak is, akik nemigen esznek disznóhúst. Örültem a sikernek, nekem is nagyon jól esett. Ott az asztalnál ülve abban a szent pillanatban megértettem, hogy miért nézed apa a Paprika TV-t annyit. Meg fogok tanulni főzni. Jó érzés látni az emberek arcán az ízeket. Nomeg szeretem a hasam… :)

Azt hiszem picit csapongó lett ez a poszt, meg látszik rajta, a hangulatom. De nem baj, erre is való a blog. Most kaptam meg a híreket az EB (helyi irodavezetés) választóról otthon. Ez úton is gratulálok mindenkinek, azért, mert elindult és felkészült! Gartu azoknak, akiket megválasztottak és az se csüggedjen, akit nem, hisz annyi lehetőséget tartogat még ez a szervezet, meg az élet, egyszerűen csak egy másik úton kell tovább indulni.

Üdvözlök mindenkit otthon, jön a tavasz, élvezzétek a kintet!

Életre szóló hétvége!

Halika

Sikerült varázsolnom ékezetes karaktereket a benti laptopomra. Már csak valahogy agyilag kell átáljak, hogy használjam is őket. :) Picit el vagyok fáradva, mostanában elég későn érek haza, pedig mosnom is kéne. Meg kezd idegesiteni, hogy bárki, aki elmegy az iroda előtt az üvegen keresztül bámul rám. Úgy érzem magam, mint az állatkertben az üveg kalitkban, csak épp a másik oldalt... Majd jól kiirom, hogy fehér gyerek, adakozz és csinálok mindenféle mutatványt, mint a kismajmok. Összeszedem az ebéd árát és már jó vagyok! :)

Azt hiszem csak elképzelésem volt arról, hogy mi az a life changing experience. Az AIESECes gyakorlat valóban képes ezt nyújtani. Hihetetlen élmények. Köszönöm.

Hú, kezdek elveszni. Nem tudom hol hagytam abba. Folytassuk péntektől. Reggel már becsomagolva érkeztem a céghez a sporttáskával, mert nem akartam a laptoptáskát esetleg tönkretenni. Azt hiszem vennem kell majd egy hátizsákot, mert az a sporttáska nem kompatibilis a Sri Lankai buszokkal. Mondjuk én sem vagyok az, a csípőm a térdeim csupa lila, a fejem meg több ponton fáj, mindez a buszoknak köszönhető. Minden esetre az inkább indok, hogy mindenki azt hiszi robbanni fog a táska, csak akkor nyugodnak meg amikor meglátják, hogy velem van.

Tehát odabent már sokan kérdezték, hogy megyek-e valahova és én büszkén és vigyorogva mondtam, hogy bizony ám megyünk délre sokan, jó emberek. Bíztattak, hogy jó lesz, már nagyon vártam, alig bírtam meglenni a bőrömben. A céges net utolsó erejével még képes volt feltölteni a képeket a múlt hétről. Aztán megkértem az egyik céges TUK-TUK-ost hogy vigyen el a találka helyszínére, mert nem annyira tudom, hogy merre is van az. Szerintem egy ötvenessel átvert, de váltig állította hogy annyi a mennyi és hogy nyugodtan kérdezzem meg a cégnél. Nagyon nem járhatott mesze az igazságtól, mert ha nagyon átver akkor az állásával játszik, szóval hagytam.

Odafele megállítottak a rendőrök a katonákkal egyetemben és kiszállítottak. A sofőrt igazoltatták, rám vigyorogtak, de aztán azért elkérték az útlevelem (fénymásolatát) és kinyittatták a táskát is. Na most, a rendőr első kérdése: hol a barátnőm? Ezt akkor érdekesnek találtam, azóta utána jártam: Vagy szereti a csinos fehér nők látványát vagy a prostit kereste… Csak így nekem picit fura volt, hogy így útlevél, köszönés minden előtt odavágja, hogy hol a barátnőd. Ezek után még viccesebb volt, ahogyan áttúrták a táskám. Mint valami kincses ládát! Nem volt semmi rejtegetni valóm, csak mosolyogtam. A tasakos papírzsepinél és a rénszarvasos, sexelős boxeralsónál megálltak és megkérdezték, hogy az mi. Biztosítottam őket, hogy egyik sem bomba. Miután feldobtam a napjukat továbbengedtek egyenesen a az egyik fő vasútállomásra tartottunk, mert állítólag az kisebb, mint a buszpályaudvar. Ezt először nem értettem, aztán rájöttem, hogy tényleg. Fél órával korábban értem oda, mint a többiek. Azalatt volt 6 taxi ajánlatom és 2 kéregetőm. Az egyik nénike kb 120 centis lehetett, emberi nyelvet nem nagyon beszélt és foga sem volt szegénynek, de egész érthetően előadta, hogy mit akar és azt is, hogy miért. Két gyereke van, akik fáznak, sőt ha jól vettem ki egyik meg is halt és, hogy ennek ellenére minden ok és hogy ő boldog és jókedvű, de azért adjak neki pénzt. Amúgy előtte a földön evett, már onnan vadul integetett. Itt a szegénység is szélsőségesebb. Ez a néni nagyon szegény volt, mégis boldognak tűnt és barátságosnak. Más, nagyon más. Később összeállt a csapat: nigériai lány és fiu, indiai lány és fiu, japán lány, magyar fiu. De még előtte a TUK-TUk sofőrökkel folytatott beszélgetéseimet osztanám meg:

Érdekes dolgokat tudtam meg tőlük, mert ugye mindegyik úgy indit, hogy honnan vagyok. Mondom, hogy Hungary... na az nincs meg senkinek, aztan mondom, hogy Ungáááriá, azt már vágják. Állitolag nagyon szép az ország, van ott Goulash meg minden. Azt tudtátok, hogy Magyaro mobiltelefon nagyhatalom és hogy a Nokia Magyarországról származik? A történet úgy szól, hogy ugye van egy üzem otthon, ahol valóban gyártanak telcsiket, namost a Kinaiak mindent lekoppintanak, és itt lehet kapni egz csomo olcsó Nokia utánzatot nagyon rossz minőségben. Bele van verve az emberek fejébe, hogy ami Magyaron készült az az igazi és lőn Magyaro Nokia nagyhatalom... A másik, amit még megtudtm a TukTuk sofőröktől, hogy a magyar lányok szépek. Ezt azért mondják állitolag minden nőnek, hogy ágyba vihessék őket, szal nekem nem tudom pontosan miért mondták, de azt hiszem ezzel egyet kell értsek, ez tény.

Leirom a helyiségneveket is, azzal is tanulom őket. Tehát a terv úgy szólt, hogy elmegyünk Unawatunába, ami turistáknak bulizós hely, aztán szombaton át Mirissába, ahol a sziget egyik legcsodálatosabb tengerpartja van. Az odaút picit zötykölődős volt, egy kiseb japán, légkondis busszal mentünk, ami igen csak tele volt. Ez azt jelenti, hogy teljesen tele volt, kettőnknek már csak az üléssor közötti lehajtható üléseken jutott hely, ami hát nem a legkényelmesebb, de még mindig jobb, mint a vonat. Biztos láttatok már interneten vagy national geographicon olyan vonatot amiből igy lógnak ki az emberek minden irányban ablakon, ajtón és még a tetején is utaznak. Na péntek este, vasárnap este és hétfő reggel ez is olyan, tehát annyira nem akartunk vonatozni.

A délen fekvő legnagyobb városból TUKUKkal mentünk át a közeli kis faluba, Unawatunába. Esett... Nagyon... Áldottam magam, hogy vittem esernyőt, igy jutott 6 emberre 3. A szállásra igyekeytünka csomagokkal és azt csak a tengerparton lehet megköeliteni, tehát gyalogolnunk kellett, olyan 15 percet. Egyébként annyira nem vészes, mert ha bőrig ázol sem fázol, mert 31 fok van, csak egyszerűen vizes vagy, amikor nem akarsz az lenni. Ja igen, amúgy korom sötét volt, mivel már fél 12 fele járt, a mobiltelefonokal világitottunk, picit Blair Witch jelege volt a dolognak. A parton elhaladtunk egy bár mellett, ahol az emberek függőágyakban feküdtek, sört ittak vagy táncoltak és nézték a 6 marhát az esőben. A következő akadályt az a patak jelentette, ami napal, napos időben nem létezik, de este esős időben nem érdemes nekivágni ruhában... Aztán valamelyikünk észrevette, hogy nem is olyan messze van egy tákolt fa hid. Csúszott és keskeny volt, de hid volt. A házban már vártak ránk, lepakolás a szobában, gyors felkészülésa bulira és már mentünk is visszafele. Odafele betértünk még egy étterembe vacsorázni, közben beszélgettünk. Megint csak érdekes dolgokat tudtam meg. Rájöttem például, hogy az a célom, hogy fejlesszem az angolomat nem biztos hogy össze fog jönni. Midnen esetre, indiai, nigériai, lengyel, német stb angol után azt hiszem minden angolt meg fogok érteni. AIESECesek emlékeztek Aisecre? Fákássz gájz fákássz! (focus guys) etc... No hát akikkel együtt lakok ők sem egyszerűbbek. Amúgy az anyanyelvük amit beszélnek, az angol és a régi törzsi nyelv keveréke, tehát nem is nagyon tudnak máshogy beszélni. A másik meg hogy folyamatosan generáljuk a saját nyelvünket a házban, amit kezdenek a külsősök nem érteni... Mind1, majd Teresaval beszélgetek németül :)

Ami még számomra nagyon meglelpő volt, hogy a Sri Lankaiak többsége nem tud úszni. Nem tanultak meg... minek? Többek közt ez a magyarázata annak, hogy a Tsunaminak annyi áldozata volt. Ez dúrva... De amúgy a partra sem nagyon mennek. Hiába a Balatoni ember sem megy a baaltonra, mert neki ott van, neki nem kell. Annyira igaz! A következő érdekesség, hogy az éttermekre, bárokra, klubbokra, bulihelyekre ki van irva, hogy Forginers only (Belépés csak külföldieknek). Ez aztán a diszkrimináció... állitólag ettől lesz a hely exkluziv. Nagyszerű, kiváncsi vagyok mennyi bevételtől esnek el, bár a bulihelyből kiindúlva, a nyugatiasodott Sri Lankaikat beengedik, főleg, ha külföldivel vannak. Mehettem előre...

A buli frenetikusra sikeredett, a hely olcsó volt, közvetlenül a tengerparton, a zene tetszett, modern szellős. A DJ kijött megkérdezni, hogy milyen zenét szeretnék... Jó közrejátszott az is hogy elkezdtünk táncolni és megint látványosság számba mentünk. Mint utóleg kiderült egyeszrű a dolog. Itt, ha egy fiu és egy lány táncol, akkor max egymás kezét fogják meg. Nincs semmilyen erotikusabb töltete a táncnak. Én ezt nem tudtam... Kis kultúrális tánc összefoglaló részletekre nem kitérve: Afrikaiaknak van ritmusérzéke, japánoknak rohadtul nincs, indiaiak, sri lankaiaknak lenne, csak nem mernek. (tisztelet a kivételnek) Lényeg, hogy tetszett, jó volt a végén már a homokban, a tengerben táncoltunk. Visszafele már nem esett, mi meg igen hangosak voltunk.

Reggel (délben) csináltam nektek pár képet a reggeliről, ehető volt. Egykor már parton voltunk egy jó kis étteremben. Az indiai srác és az afrikaiak visszamentek olyan 4 fele Colomboba, mert dolguk volt, én meg az indiai és a japán lánnyal átmentem Mirissába egy már ismert szállásra. Az út még ötven perc volt, de kibirtuk. A falu hangulatos, a tengerpartja meg valóban a legszebb, amit láttam eddig életemben. Mint a képeslapokon vagy az utikönyvekben. Girigala vilage. Igy hivtak a hotelt, ahol laktunk. Fejenként 433 Ft ba került a szállás egy éjszakára, a kertjében pálafák között nyugágyak kifeszitve, kb 55 (nem találom a nullát) lépésre a tengertől, nincs tömeg egyáltalán. Hagulatos étterme van, közvetlenül előtte a tengerben egy füves szikla, kis sziget, ahova át gázolni a vizben és ahonnan a naplemente az egyik legszebb dolog amit láttam életemben. Már beesteledett, amikor megéheztünk, a parton kerestünk éttermeket és igen sokat lehet találni. A homokos parton vanak leszúrva fáklyák, vagy gyerták gödrökbe téve, hangulatos világitás, romantikus gyertyafényes vacsora. Finom volt, jó volt élmény volt.

Vasárnap a parton lazsáltunk és sokat fürödtünk. Bár ismét a kultura: az Indiai nem akar bemenni a tengerbe, mert sós (azért rá lehet venni :)), a japán meg azért megy a tengerpatra, hogy átgondolja az életét. A fehér gyerek meg ázik a vizben és pirosra sül a napon és élvez minden pillanatot.

A szép napot egy közel négy órás hazaút követte. Emlitésre méltó, bár ilyet annyira nem osztanak meg blogban az emberek, hogy valahol a buli, a naplemente, a vacsora és a fürdés között összejöttem az indiai lánnyal. Tüneményes, Smisha nak hivjak... az igazi challenging your worldview és cultural diversity itt kezdődik... huh

Csókoltatok mindenkit a Nokia hazájában!

ui.: sok sok szép új kép feltöltve! (jobb felül)