Telnek a hetek

Ahoj

Elnézést a hosszú kihagyásért. Elkezdtem dolgozni, nem történt annyira hú, de speciális megosztani való és a hangulatom is ingadozott. Valamit azért mindig akadt csinálnom. Azt hiszem totál elvesztettem a napokat. Nem tudom nyomon követni már a blogom. Úgy érzem ez azt jelenti, hogy a blog írás következő szintjére léptem. Igen, most is több lettem, háh!

Tehát a taktika innentől: Bármi történik velem, ami megosztásra érdemes azt szépen lejegyzem a telefonomba aztán amikor blog íráshoz jutok, megosztom az emlékeket, tapasztalatokat.

Egy picit rólam. Alapjáraton jól vagyok. Ha kívülről nézem magamat semmi okom panaszra és igazából jól érzem magamat. Belülről vannak kisebb, nagyobb hullámok amik elgondolkodtatnak, de azt hiszem hozzátartoznak a mindennapokhoz, erősítenek. A többiek azt mondják, az igazi mélypontok 3-4 hónap után jönnek, de aztán minden szép lesz. Jó lesz felkészülnöm.

No nézzük, kedden mentünk moziba, a lengyel lakótársammal, AIESECesekkel és Smishaval. Egy indiai moziban néztünk egy hindi filmet. Picit szkeptikusan álltam hozzá, de most a motiváció ott ült mellettem. Nagyon pozitivat csalódtam. Egy történelmi, romantikus, akciofilmet néztünk. Elsőre gondolom viccesen hangzik és amikor az első csatajeleneteket megláttam én is viccesnek találtam egy Trója, vagy 300 után. Az egészet úgy kell elképzelni, mintha le lenne egyszerűsítve, élesedve minden érzelem, minden akció. Aztán szépen megszokod, az angol feliratot is, meg közben hallgattam a történelmi kommentárt. Lényeg a lényeg, a hindu és muszlim hagyományokból nagyon sok mindent megörökített a film és ezt Smisha még jobban ki tudta egészíteni. Egy idő után kezdtem azt érezni, hogy mennyire keveset tudok a világról, majd mentem össze, egyre kisebb lettem, a végén nagyon kicsi. Rájöttem, hogy nagyon be voltam zárva abba a kis országba, Európába és meg voltam győződve róla, hogy sokat tudok a világról, hogy műveltebb vagyok sokaknál, hogy széles a látóköröm, nem is akartam annyira nyitni kifele, pedig azt hittem, hogy igen. Hát nem, nagyon sok van még amit meg kell ismernem és szégyellem magam, hogy 7300 kilométert kellett utazzak, hogy erre valójában, mélyen rádöbbenjek. Úgyhogy most kinyitottam az érzékszerveimet, kezdem egy kis Buddhizmussal. Egész szimpatikus az egyik változata, nincsenek természetfölötti dolgok, nincsenek papok, az egyénből indul ki. Nem is értem miért hívják vallásnak, inkább életfilozófia.

A cégnél szépen alakulnak a dolgok. A héten már dolgoztam. Fantasztikus érzés végre valamit létrehozni és nem csak ülni és ad hoc dolgokkal kapkodni ide-oda. A munkakultúra számomra picit fura, most bepróbálkoztak, hogy a 3. hétvégét is töltsem munkával, de most már így elég volt. Egy kisebb beszélgetést folytattam a főnökkel, hogy mi merre hány óra és mondtam, hogy most nem fogok bemenni. Próbáltam biztosítani azt is, hogy a későbbiekben is kihívást jelentsen a munka, mert most élvezem, azt hogy létrehozhatok valamit, ami fejleszti az embereket, hogy kidolgozhatom a rendszert, újíthatok, de egy idő után már szükségem lesz kimozdulni a gép elől. Meglátjuk. Amúgy ezek a céges meetingek nagyon furcsák. Az oké, hogy itt az emberek szeretnek beszélgetni meetingek közben és húzni az időt, de valahogy rohadtul de nem haladtunk. A leginkább az volt a furcsa, hogy ez nekem tűnt fel a leginkább. Egyszerűen azt éreztem, hogy csak csináljuk már. Pedig jó emberek, szeretnék velük beszélgetni… de basszus. Sokat gondolkodtam, hogy ha ezek az emberek ennyire keményen dolgoznak, miért tart itt a gazdaság? Hát az egyik oka talán megvan. Még ide tartozik a másik meeting ahol mi prezentáltuk az öregeknek a területeinket. Bejött az egyik főnök, aki, mint kiderült nagy tiszteletnek örvend itt. Leült velem szemben egy székbe és szinte szétfolyt annyira kényelmesen, szerintem picit tiszteletlenül. Hát alkalmazkodtam én is a munkakultúrához, erre elkezdtek a főnök mögött a fiatalabbak vadul legyezni, amit nem értettem. Miután lecsuktam a laptopomat és még mindig legyeztek odamentem megkérdezni, hogy mit akarnak, hát azt hogy üljek fegyelmezettebben a főnök jelenlétében. Megtettem, de fura volt.

Múlt vasárnap amikor éppen nem a cégnél ültem elkísértük a Japán lányt a reptérre mert, ment haza. Egy közeli kisvárosban voltunk, ahol éppen a trainee buddym (az az itteni AIESECes, aki foglalkozik velem itt) is lakik. Vizsgái vannak, amit itt ugye nagyon komolyan vesznek, de azért elkísért minket egy darabon, megmutatta a lagúnát és elvitt minket a partra, ahol első nap is voltam. A lagúna igen koszos és időnként kigyullad egy-egy halászhajó. Bár most már nagyon vigyáznak, mert nem rég nagyon sok hajó leégett. Mivel reggel 6 kor indultunk a repülő miatt elég hosszura sikeredett a nap és mivel én dolgoztam nem aludtam túl sokat. Reggeli után bepótoltam hát a tengerparton a pálmafák árnyékában. Miután rájöttem, hogy le tudok zuhanyozni a közeli szállodában bementem úszni a tengerbe. Jól esett. A parton nagyon sok helyi volt vasárnap délután, oda mentek egész családok, baráti társaságok szórakozni. Megint rá kellett döbbennem, hogy nem tudnak rendesen úszni. Ennek két jelét adták, az egyik, hogy legalább 30 életmentő volt a parton, a másik, hogy a tengerben senki sem volt beljebb, mint ahogy leért a lába. Amikor bementem úszni arra figyeltem fel, hogy 3 srác integet nekem, hát odaúsztam hozzájuk kijjebb, mert ugye ők nem tudtak beljebb jönni. Nem igazán értettem mit akarnak, mert nem beszéltek angolul. Utólag azért elgondolkodtam, miután kiderült, hogy a már emlegetett „beach boy”ok nem csak hölgyeknek nyújtanak szolgáltatást. Igazából szerintem csak hülyülni akartak… Miután kimentem és picit aludtunk még a parton annyira elengedtem magam, hogy egyszer csak elkezdtem magyarul beszélni a lányokhoz. Legalább fél percig csak furán néztek rám, aztán szóltak. Nem értem pontosan miért lehetett, de jót nevettünk rajta :).

Egyik nap a héten találtam egy újságot az irodában, aminek a célcsoportja az újgazdag Sri Lankaiak. Röviden: minden második oldalon reklám, minden második reklám gyémántgyűrű. Minden oldalon, ami nem reklám legalább egy attraktív fehér nő vigyorog. Az összes külföldi konzulnak minden bulija közölve van az újságban és az összes Sri Lankai híresség szülinapja. Mindenki mosolyog, minden csillog és szép. Tudtátok, hogy Arthur C. Clark Sri lankán tölti idős napjait? 90 éves, őt is megünnepelték. Az egészben a legviccesebbnek azt találtam, hogy a leges legutolsó lapon beszámoltak a robbanásokról. Volt egy kép egy széttekeredett buszról meg pár kétségbeesett gyerekről. Picit nem valós, de azon gondolkodtam, hogy otthon kb fordítva lett volna…

Az ebédjeimet egyébként egy közeli szálloda bárjából szerzem, mert meglepően olcsón lehet emberi ételhez jutni. Vagy 2 hot-dogot fogyasztok vagy mini pizzákat különböző ízesítésben, amiket aztán az óceánparton fogyasztok el. A kéregetők és a varjak néha idegesítenek. Nem is tudom melyikük jobban. A varjak képesek nekem repülni, hihetetlen mennyire pimaszak. Nem tudom, hogy írtam-e már, de azt várná az ember, hogy egy ilyen helyen sirályok vannak, hát nem, varjak, rengeteg… utálom őket. Jól szokott esni a nap és a tenger látványa, még egyedül is. A helyiek ezt annyira nem élvezik, én igen. Meg ők általában currys rizst esznek, ami hát nekem annyira már nem kell. (mellettem szól, hogy hetente legalább kétszer még így is eszem) Ráadásul egy lenti irodahelyiségben szokták megenni, ami egy sötét lyuk. Tehát inkább egyedül a tengerparton…

A két szálloda körülbelül 100 méterre helyezkedik el egymástól, így nem kell messzire mennem, de amíg átérek, legalább 2-3 man akarnak elszállítani tuktukkal. Szóval éppen várok az ebédemre, hogy elkészüljön és téblábolok a szálloda halljában, amikor odajön egy Sri Lankai üzletember és szóba elegyedik velem. Mint kiderül gyémántvágó üzeme van Madagaszkárról és Tanzániából hozza Sri Lankára a nyers ékköveket és itt vágja őket. Jó arc volt, megadta a számát, ha esetleg kell gyémánt olcsón ad. Mondtam, hogy egyenlőre nem hiszem, hogy a közeljövőben égető szükségem lenne rá… :)

Csütörtökön megint főztem itthon, meg kellett enni az utolsó adag kolbászt, amit hoztam. Lecsót csináltam, nagyon jó lett, mindenkinek ízlett. Még olyanoknak is, akik nemigen esznek disznóhúst. Örültem a sikernek, nekem is nagyon jól esett. Ott az asztalnál ülve abban a szent pillanatban megértettem, hogy miért nézed apa a Paprika TV-t annyit. Meg fogok tanulni főzni. Jó érzés látni az emberek arcán az ízeket. Nomeg szeretem a hasam… :)

Azt hiszem picit csapongó lett ez a poszt, meg látszik rajta, a hangulatom. De nem baj, erre is való a blog. Most kaptam meg a híreket az EB (helyi irodavezetés) választóról otthon. Ez úton is gratulálok mindenkinek, azért, mert elindult és felkészült! Gartu azoknak, akiket megválasztottak és az se csüggedjen, akit nem, hisz annyi lehetőséget tartogat még ez a szervezet, meg az élet, egyszerűen csak egy másik úton kell tovább indulni.

Üdvözlök mindenkit otthon, jön a tavasz, élvezzétek a kintet!