Június, egy mindig különleges hónap

„A Mars-szonda jég és só nyomait találta a Marson. Most éppen tequila-t keres.”

"Feledkezz a pillanatba! Sosem tudhatod előre, melyikben érint meg az örökkévalóság!"

No, ezzel a kettővel indítanék, mint általában, most is jellemzőek a lelkivilágomra és igen, valamiért a Június egy olyan hónap, ami különleges az életemben majdnem minden évben.

Itt ülök az irodában egy szép csütörtök reggelen. Túl vagyok a felkelésen, az ébresztés 5 perces különbséggel működik a telefonomon. Majd fogtam szépen a jóga pokróckámat és felmentem a tetőre, hogy elvégezzem a bemelegítés után az egyetlen gyakorlatot, amit tisztességesen tudok már, légzéssel együtt csinálni. Persze, háromszor megismételtem. Ezek után nekiestem a két szelet nutellás kenyeremnek. Egy köcsög nutella elég drága itt, de rájöttem, hogy elég sokáig kitart, így akár még meg is éri. No, meg finom. Reggeli után zuhanyzás és fogmosás. Ilyenkor reggel még nincs meleg víz, mert azt ugye a napkollektorok csinálják. (nagy luxusként) De hát annyira nem hideg a víz, mivel Sri Lankáról beszélünk. Ezzel is meg vagyunk. Ezek után vettem szépen a hátibatyumat a laptopommal egyetemben és elindultam az irodába. A roppant hosszú, 4-5 perces gyalogút állt előttem. Kifordultam a kapun és megint az köszöntött sarkon ami már jó párszor megijesztett, de most már, felkészültebben ért a dolog. Egy tehén kérődzött a sarkon és bambán bámult rám. Nem, igazából nem ijesztő, csak ez az egész, hogy kifordulsz a kapun otthon és ott bámul rád egy tehén. Az utca végén egy buddhista templom van egy tisztességes méretű Buddha szoborral, minden alkalommal érzem a füstölők illatát, amikor elmegyek mellette. A kereszteződésre figyelni kell, mert bár nagyon kicsi, kb akkora forgalom van rajta, mint a kőrúton. Persze, mivel kicsi járda, zebra vagy ilyenek nagyon nincsenek… Miután átvergődtem magam, hivatásszerűen mindig integetni és köszönni kell a TUK TUK sofőröknek, akiket már megismerek és lassan már ők is engem majdnem 5 hónap után, de még így is a legtöbb reggelen el akarnak vinni. Ezek után jön a legérdekesebb része az útnak. Mivel rövidítek az úton, a síneken megyek olyan 2-300 métert. Érdekes, elsősorban az extrém különbségek miatt. Ugye ahol élek, Borella és ahol az iroda van Fairfield Gardens elég előkelő lakórészei Colombonak. No nem rózsadombot kell elképzelni, ugyan úgy tele van szeméttel az utca, ott a tehén, a kéregetők, a forgalom meg minden. Talán egy picit csöndesebb, de otthonhoz képest még ezek is zajosak. Ami miatt látszik, hogy előkelő az az, hogy hatalmas kerítések vannak, amik mögül kikandikál a házi cseléd és, ha be lehet látni, akkor ott elég tisztességes házak és autók vannak. Mondhatni hemzseg minden a luxustól. Tehát innen lépek a sínekre, ahol köszön a harmadik világ minden nap egy szép és hatalmas jó reggelt. Elképesztő, hogy miért laknak emberek ennyire közel a vonatsínekhez. Szinte a síneken élnek és mindig arrébb mennek, amikor jön a vonat. A síneken mosnak fogat az ujjukkal és egy pohár vízzel, ott fürdenek, teregetnek, játszanak, beszélgetnek és bizony nem egyszer a dolgukat is ott végzik. A tehén, a kecske a kutyákkal és macskákkal egyetemben a sínek mentén felhalmozódott szeméthegyet túrják és komolyan mondom, ugyan azzal a tekintettel bámulnak rám, mint az emberek. Kb én vagyok az ott lakóknak a reggel 9 es főműsor, a Mokka minden reggel, amit lehet bámulni, mert érdekes. Érdekes még ez az út, mert nagyon kell figyelni. A beton gerendák, amiken a sínek nyugszanak elég ritkásak és nincsen köztük a tér rendesen feltöltve kövekkel, így sok helyen csak a gerendákon lépkedve lehet előrehaladni, ha nem lyukról lyukra akarok menni. Ahol nincs lyuk ott általában egy kiskutya alszik, amire ugyan csak nem érdemes rálépni. A gerendákon meg sok esetben egy adag **** van. Emellett mind a kettő irányból jöhet vonat és szembejövőket is kerülgetni kell. Tehát abban a 2 percben nagyon figyelek. Ezek után egy gyors ugrással elhagyom a síneket és legalább 20 másodpercen keresztül magamon érzem még az ott élők tekintetét, mert a „kereszteződés” ahol a sínekről lejövök egy gyakori találka hely nekik. Fairfield Gardens, megint csak hatalmas házak, az egyik kis utcában a háziszolga MINDEN reggel lemos egy Nissant és látom, hogy a garázsban még ott van két bazi nagy Jeep. Majd a következő sarkon megérkezek az irodába. Ez nem az óceánparton van, semmi öt csillagos szálloda. Egy ház, a mi irodánk a földszinten van. Bemegyek, köszönünk egymásnak. Leülök a tiszta asztalomhoz, mögöttem ott egy kis halas „tavacska” az irodán belül, tisztaság, minden nap takarítanak, légkondi, ventilátor... Előveszem a laptopomat, bedugom, majd bekapcsolom. Körbenézek. A főnököm, néha előttem érkezik egy fekete MACbookja van, a kollégámnak, tőlem balra meg egy vadi új HP laptop. Megbeszéljük mi volt tegnap, kivel mi történt, vicces e-maileket továbbítunk egymásnak, jó a hangulat. Aztán rájövök, hogy ami itt van hármunk előtt az asztalon az valószínűleg többet ér, mint amit az 5 perce látott emberek egy életen át keresnek. Fura, kifordult, extrém világ.

Rég nem írtam. A lakótársaim ezt is megjósolták. Miért igaz minden, amit mások megjósolnak? :) Nem mint, ha nem történt volna velem semmi. Rengeteg dolog történt, amit érdemes megosztani, csak egyszerűen mindig találtam valamit, ami fontosabb volt, mint a blog írás. Kifogas.txt

Több, mint egy hónapja dolgozom itt. Ez tulajdon képen három testvércég együtt. Én ebből kettőnek dolgozom. Az egyik outdoor management, csapatépítő tréningeket szervez: www.wilddrift.com (igen, nekem fizetnek azért, hogy paintballozzak, dzsungel túrázzak és egy hegyi folyóban ússzak elképesztően gyönyörű környezetben :P) A másik inkább vezetőkészség fejlesztésre koncentrál és a felsőbb, stratégiai vezetőknek szervez egyéni tanácsadást vagy leginkább indoor tréningeket: www.unleashtalent.com én inkább ennek a cégnek dolgozom, egy 360°- os értékeléssel kapcsolatos projectet viszek, de amúgy marketing, termékfejlesztés és ad hoc dolgok vannak, mivel kis cég. Mondjuk, ha a hármat egybe vesszük, akkor nem annyira kicsi, olyan 20+ ember is dolgozhat összesen itt.

Tehát jól érzem magam. Sokat tanulok, élvezem azt amit csinálok, új embereket ismerek meg, kimozdulok. Pont az ellentéte annak, amit a másik cégnél csináltam és pont az, amire vágytam. A főnököm inspiráló, elismeri a munkát és dicsér, de emellett konstruktív visszajelzést is ad. a közvetlen kollégám egy ős AIESEC-es, vagy 7 évet töltött el a szervezetben, AI-nak (AIESEC globális vezetés) is indult, de a panel nem választotta ki. Tehát nagyon jól megvagyunk, tőle is sokat tanulok.

Próbálok időrendben haladni. Először a wild driftről írok, mert most voltam megint egy két napos programon és így az előző is jobban él bennem. Nem fordítom, le mert ezt nem lehet, ez wild drift. Ez A csapatépítő tréning a Sri Lankai vadonban. A 2 nap, ami olyan lendületet tud adni csapatoknak, cégeknek amivel aztán hosszú évekre beindulhat az üzlet. Motiváció, kötődés, csapatépítés és rengeteg tapasztalat és tanulás. Elképesztő dolog látni az embereket a buszon odafele és vissza, más emberekként térnek vissza a nagyvárosba.

A helyet úgy hívják, hogy Belihuloya. A sziget közepe fele van a hegyes részen, colombotól dél keletre. Egy Hortons Plains nevű helyhez közel, ahol a híres „World’s end” található. Ez azt jelenti, hogy a „Világ vége”. Körülbelül úgy kell elképzelni a helyet, hogy a semmiből hírtelen 1.5-2 km magas hegyek emelkednek ki, az egyiket megmászva, amikor felérsz a csúcsra, egy szakadék van, a hegy lábáig és állítólag egész Sri Lankát lehet látni onnan, na ezért hívják a világ végének. Itt fent még én sem jártam és célom elmenni oda. Egy kis hegyi faluhoz közel az erdőben van a tábor egy dúzzasztott folyó partján. Mesés a hely. Nincs a trópusi hőség, a hegyek miatt, de még mindig elég meleg van, hogy egy szál sortban legyél (este azért nem árt egy hosszú gatya). A táborban van áram, de a résztvevők sátrakban alszanak és fákra erősített zuhanyzókban tisztálkodnak. Az itt töltött napok, nem a tisztaságról és a civilizált környezetről szólnak, hanem a természethez és egymáshoz való közelségről. A táborból a folyópartra számos út vezet le. Az egyik a fákra erősített, magas kötél és akadálypálya, ami egy irodához, asztalhoz szokott embernek hatalmas kihívást jelent. A mesés folyóparton van az úszás, majd a tutajépítés. Úszás. Igen kiemeltem, mint ahogy korábban írtam, a Sri Lankaiak nem tudnak úszni, így az úszás,a folyó és a víz, mint közeg kihívás nekik és a legtöbben rettegnek tőle. Itt kapnak egy mentőmellényt, amivel nem tudnak elsüllyedni, majd rendesen oktatva vannak pár tempóról, meg hogy ne pánikolajnak a vízben. Ezek után „úsznak” egy picit olyan mély vízben, hogy a lábuk már ne érjen le. Ez a legtöbbeknek életre szóló élmény. Ezt a fél órát arra szoktam használni, hogy én is lustán lebegjek egy mellényben háton fekve a mesés tájat bámulva és ezzel demonstrálva nekik, hogy túl lehet élni a vizet. Majd jön a tutajépítés és a program. Nem mondom, hogy bővelkednek eszközökben, de abból igen jó tutaj építhető. Kapnak köteleket, hordókat és pallókat. Ebből össze lehet állítani egy tutajt, ami akár 18 embert is átvisz a túlpartra. Persze rendesen megvan a történet, a körítés, az idő, a cél stb stb. Közben mi egy kamerával járunk körbe körbe és kérdéseket teszünk fel a résztvevőknek, amiből aztán este a TV előtt le lehet vonni a tanulságokat. Kiderül, hogy nem terveztek rendesen, a csapat nagy része nem tudta, hogy mi van, nem voltak a szerepek szétosztva vagy egyszerűen az emberek nem tudták mi a cél… A kiadós vacsora, ami általában barbeque után mindenki jól alszik… Persze van még rengeteg más program amiket csinálnak a csapatok, kincskeresés a dzsungelben, paintball és kisebb játékok, amikből ugyan csak rengeteget lehet tanulni. Itt is egyre több felelősséget kapok, de nagyon érdekes önmagában is, a játékok miatt, az emberek miatt.

Amikor Colomboban vagyunk, akkor is sokszor megyünk találkozókra vagy, ha itt van program az is érdekes. Múltkor például a Sri Lankai tőzsdén tartottunk egy programot. Vicces volt nézni ahogy a felnőtt, 35-50 éves menedzserek a tőzsdén gyerekként rohangálnak színes műanyag síkidomokkal a kezükben, közben mindenféle érdekes hangot adnak ki, mivel nem kommunikálhatnak normálisan egymással. Azt hiszem jól fognak telni az elkövetkezendő hónapok.

Bár most a munkámról már sokkal szívesebben és sokkal többet írok, a gyakorlat nem csak abból áll. Meghívást kaptam a volt szobatársam bátyjának az esküvőjére, Indiába. Egy tradicionális, Indiai, 5 napos esküvőt kell elképzelni körülbelül 400 vendéggel. Az egészet megspékelte, hogy a házasodók nagy AIESECesek, a szobatársam bátyja MC (nemzeti vezetés) volt Indiában, míg az ifjú ara AI (globális vezetés), így a világ minden pontjáról érkeztek vendégek. Egy előkelő szállodában voltunk, teljes szobaszerviz és hagyományos indiai lakomák. Bangalore nem kimondottan turista látványosság, de egy lényegesen nagyobb város, mint Colombo, így hát bevetettük magunkat nagy bevásárlóközpontokba és én pl végre normális kajához (Subway :)) jutottam. Ezt is máshogy értékeled, ha amúgy nincs ilyen a közelednben…

Az egészre az vetett árnyékot, hogy kb 3 nappal az indulás előtt sikeresen elkaptam valami trópusi lázat, ami egészen 40 fokig vitte fel a testhőmérsékletemet, így korházban, orvoshoz is mentem. Kaptam antibiotikumot, meg lázcsillapítót, de nem vagyok 100% ig meggyőződve, hogy pontosan tudták, hogy mim van. Az orvos azt mondta, hogy, h én úgy érzem, hogy el tudok menni az esküvőre, akkor menjek. Vasárnap este csak 37 volt a hőemelkedésem, így úgy döntöttem, hogy nekivágok, hisz tudtam, hogy egy előkelő szállodában ugyan úgy tudok feküdni és az esküvő csak 2 nappal később kezdődött. Hát azt a két napot még végig feküdtem 40 fokos lázzal, majd pont amikor már Indiában is el akartam menni orvoshoz, a lázam egyik pillanatról a másikra elmúlt. Így picit szédelegve, meg betegség után, de részt tudtam venni az esküvőn és élvezni is tudtam. Sajnos a fényképezőm megint úgy gondolta, hogy akkor ő most nem készít képeket, így csak párat tudtam csinálni. A holland lány gépével csináltunk rengeteg képet, de persze nem tudtuk átmásolni őket időben, így CDn fogják elküldeni nekünk. Amint megjön, felteszem őket.

Érdekes élmény volt kimozdulni és „haza” jönni. India más. Az emberek mások. Sokkal barátságtalanabbak, kevesebbet mosolyognak és a TUK TUK (asszem ott valami Trisanak vagy minek hívták) sofőrök is bunkóbbak. A szervezettség nagyobb, a buszok egyenbuszok és megállók is inkább vannak. Persze, India nagy és a városok nagyon különbözőek egymástól. Egyszerű példa, hogy más nyelvet beszélnek a különböző városokban. Angol a közvetítő nyelv, amin egész India tud beszélni, egyébként könnyen elképzelhető, hogy nem értik meg egymást, pedig ugyan abban az országban élnek. Tehát Bangalore egy elég fejlett város, nem jelenthetek ki semmit egész Indiáról.

Sri Lankán a helyzet változatlan. Bár mostanában kevesebb, de még mindig vannak pukkantások. Ez azt eredményezi, hogy nem mernek idejönni a gyakornokok. Viszont haza meg mennek. Ez azt eredményezi, hogy Július végétől lehet én leszek az egyetlen AIESEC gyakornok Sri Lankán. Ez meg azt eredményezi, hogy nem fogjuk tudni Teresaval fizetni D házat. Nem akarok költözni. Az AIESEC esek a D ház ellen vannak. Még mindig lelki sebnek érzik, hogy korábbi gyakornokok saját maguknak kerestek lakást, mert az AIESEC esek képtelenek voltak egy normálist találni. Szerintük ez drága és egy gyakornok sem engedheti meg magának. Szerintem, ha van elég gyakornok az országban, akkor kb 3 ezer rupival drágább (kb 5k HUF), mint az ami szerintük normális. Az ami szerintük normális, tele van csótánnyal, moszkitóval és általában olyan helyen van, amit nem lehet megközelíteni, ha esik, ja és minden másnap betörnek…

De nem akarom bántani őket és bízok bennük. Most például jön állítólag egy cseh lány MT(menedzsment gyakorlat: marketing, HR, pénzügy ilyesmik) traineeshipre. Persze, hiszem, ha látom és már itt van. Természetesen úgy tálalták neki D házat, hogy ő inkább egy „olcsó” helyre akar menni. Én is oda akartam… :) No majd küldök neki pár emailt, picit elmagyarázom neki, hogy az itteni olcsó, az nem európai olcsó. De, az itteni drága az még mindig olcsó Európában.

Tehát ma lesz egy kisebb beszélgetés a tulajjal, hogy hova merre hány óra. Biztos vagyok benne, hogy nem akarja, hogy kiköltözzünk, de nem fogjuk tudni fizetni a teljes árat, így remélem hogy meg fogunk tudni állapodni egy mind két fél számára előnyös összegben. Nem akarok költözni. Jól esne legalább azt tudni, hogy van egy hely a fenekem alatt, amit úgy hívhatok, hogy „otthon”. Itt semmi sem fix, semmit sem vehetsz úgy, hogy adva van. Még az iroda is költözik valószínűleg, mert az itteni tulaj egy idióta, de az legalább marad a kerületben. Tehát könnyen lehet, hogy nemsokára a minden napos reggeli történetem más irányba fog kezdődni vagy máshonnan.

No azt hiszem nagyjából leírtam a történéseket. Ez van velem, a blogokat olvasom, bár most picit lemaradtam a fent említett történések miatt, de minden esetre: szia Szaki, Boca, Viki, Vicki, Erika és mindenki más! Remélem jól vagytok és jól telnek a napok a világ minden pontján!

Üdv mindenkinek otthon is!

Jaq

Ui.: jaj, jaj nem is mondtam, 24 éves vagyok! :) Az első wild driftről vannak már fent képek, az Indiaiak később jönnek