2009. január 14., szerda

Arugam bay, a keleti part, ahol sok bőr van az emberek arcán.

folytatás


Reggel, a szállás tulaja saját kocsijával vitt minket a busz állomásra. Mint kiderült, nem megy a busz egyenesen a keleti partra, de egész közel át tudunk majd szállni. Erről az útról három dolog maradt meg bennem.

· Az út kacskaringós, a sofőr úgy megy mint az állat és az emberek nagy része kifele okádik az ablakon, de ez senkit sem zavar.

· A szerpentin, amin megyünk a hegyről le megint csak a legcsodálatosabb tájat tárták elénk, amit eddigi életünkben láttunk.

· Hideg van, reggel sietni kellett. Mindjárt bepisilek.

Már erősen sütött a nap, amikor elkezdett piszkálni az az érzés, hogy már le kellett volna szállnunk. A jegyszedőt megkérdezzük, magyaráz valamit, mondogatja a hely nevét és mutogat. Majd szól. Akkor jó. Aztán még 20 perc eltelt akkor gondoltam megkérdezem az inges csókát előttünk hátha tud angolul. Tudott… és már le kellett volna szállunk rég. Jó, akkor most mi leszállunk. Elkezdtünk visszafele sétálni a tűző napon a szép, nagy csomagokkal. Amúgy máskor szidom a közlekedést, hogy olyan tömeg van, hogy alig lehet átmenni az úton, hát itt nem, hogy tuk tuk, de semmilyen jármű nem jött. Aztán olyan 20 perc után egy kis busz elé vetettük magunkat és végül is el tudtuk magunkat vitetni ahhoz a kereszteződéshez, ahol le kellett volna szállnunk.

A kereszteződésben volt pár ház meg egy buszmegálló tele emberrel. A busz 2 óra múlva jön. Nem biztos, hogy felférünk. De jó.

Célállomásunkról azt kell tudni, hogy muszlim. A muszlimok itt „jobban kezelik a pénzt”. Úgy tekintenek itt rájuk, mint otthon páran a zsidókra. Ez esetünkben egyszerűen annyit jelent, hogy jobban le akarnak minket húzni. Ez már itt elkezdődött a kereszteződésben. Egy illető, aki magát „üzletembernek” vallotta, megbeszélte velünk, hogy ő is oda igyekszik ahova mi és hogy lealkudja nekünk a tuktukot, ha harmadoljuk az árat. Egy kis huza-vona után belementünk. Az persze csak megérkezésünk után derült ki, hogy hát ő nem úgy értette és alig tudott bele adni valamit. Apád.

Az úton volt vagy három checkpoint. Persze a fehér bőr itt is előnyösnek bizonyult, bár a katonák elég nagyot néztek, amikor a tuktukból integettünk ki, mert a turisták általában kisbuszban jönnek. Az út során még ebédet fuvaroztunk a katonáknak, utazott velünk ez kopasz egy szép nagy kalával és láttunk vad elefántokat.

A városba beérvén, nagy táblákon hirdetik, hogy milyen ügyesen húzták le a világot a Tsunami után. Nem akarok negatív lenni, de hogy annak a pénznek a nagy része nem a helyére ment az is biztos… Minden esetre építettek egy marha nagy hidat és most úgy néz ki a dolog, hogy földút, kiépített betonút, híd, földút. Emberünk még próbálkozott picit ott is, hogy ő tud egy jobb helyet, mint amit az útikönyv írt és hogy a mi szállásunk nincs is nyitva. Hát csak másik irányból kellett menni és rögtön nyitva volt. Sőt a tulaj meg is jelent 5 percen belül. El is kezdtünk alkudni, mivel off szezonban ne próbáljon már lehúzni minket szezonban is magas árakkal. Végül abban állapodtunk meg, hogy kifizetünk neki egy összeget, ha elintézi a haza utunkat Colombóba. Szájába rágtuk, hogy ez nagyon fontos, mert megy a gépünk. Végül is elintézte, mint kiderült ott is lehúzott minket vagy fejenként 300-al.

Legalább a szállás valóban szép volt. 15 méterre hullámzott a tenger, reggel a nyitott ajtón keresztül besütött a nap és az első dolog amit megláttam, miután kinyitottam a szeme, az óceán volt. Tehát itt töltöttük a karácsonyt. Elég sok kép készült. Maga a hely mesés. Szörfözés szempontjából egy nagyon híres hely, mert az egész egy szeles öböl és ezt nagyon jól ki tudják használni a szörfösök. Hát én nem tudom, hogy szezonban mekkora hullámok lehetnek, de igen nagyok voltak most is. A szállásról kaptunk egy szörfdeszkát, úgyhogy szentestén szörföztem. Legalábbis próbáltam. Picit nem karácsonyhoz illő elfoglaltság, de hát így alakult. Karácsonyra sikerül találni egy normálisabb éttermet, ahol körris rizsán kívül mást is csináltak. Sikerült fellelni a faluban található 4 másik fehér embert, akik legalább olyan őrültek, mint mi, hogy egy ilyen Isten háta mögötti helyen ünneplik a Karácsonyt.

Érdekes emberek. Az egyik egy amerikai csávó. Egy nagy krossz motoron rontott be a faluban. Napszemüveggel, hatalmas bicepszekkel, koszos katonai ruhában. Úgy nézett ki mint Swarci valami háborús filmben. Mondtam is Zsoltnak, hogy karácsonykor egyedül itt… nem lehet teljesen normális, szerintem katona. Kiderült, hogy nem jártam messze az igazságtól, hadi tudósító. A többi három különböző civil szervezeteknek dolgoznak egy a háború sújtotta városban. Beszélgettünk velük sok mindenről. Fura, az ember néha sajnálja azokat, akik ilyen harmadik világ beli országokban dolgoznak önkéntesként. Nem mondom, hogy hú de jó dolguk van, de had szögezzem le, hogy őket nem a tömegközlekedés, hanem egy baszott nagy egyesült nemzetekes légkondícionált dzsip sofőrrel hozta a faluba. Ráadásul a szervezeteik állják összes költségüket és ezen felül olyan fizetést kapnak, hogy én is szégyellem. Tehát az „önkéntes” az számomra picit fals információval bír. Azért ők szorgosan panaszkodtak sri lankáról, meg az emberekről. Nem mint, ha nem érteném meg őket, mert én is úgy gondolom, ahogy ők.

Minden esetre nagyon finomat ettünk. Utána picit balhézni kellett a pincérrel, mert ott is át akartak verni, de hát már nem lepődtünk meg semmin ezen a ponton. Ittunk, ettünk, jól éreztük magunkat karácsony este.

Másnap egy kis séta után el is indultunk vissza Colombóba. 4 re volt emgbeszélve a találkozó, addigra kész kellett legyünk. És akkor itt jött az a sorozat hullám, ami teljesen letiltotta a bizalom bimbóimat az emberek fele.

Az egészet persze az egész ide út előzte meg, de azért így az utolsó napra már eléggé ki voltunk és elegünk volt mindenkiből. Gondoltuk, hogy mielőtt hazamegyünk eszünk még egy jó kis ebédet, hisz az út bő 8 órás lesz. Mivel nagyjából az egész faluban csak rizst lehetett kapni, ahogy azt már megszoktuk bementük az egyik normálisabbnak kinéző helyre, kértünk egy étlapot és mondtuk az emberkének, hogy na akkor mennyit enged, ha itt eszünk. Hozzáteszem, hogy 350 volt egy sült rizs, ami Colombóban 180 és az drágának számít. Tehát így élből mondtuk, hogy ez nem járja, legalább 300 ra vigye le. Hát ő nem tudja mert nem ő a tulaj bla bla. Aztán elment megkérdezni, de azzal jött vissza, hogy nem tudja. Végül is bele mentünk a dologba, mert nem volt kedvünk tovább menni. Ettünk egy jót, kérjük, hogy hozza a számlát, erre kihoz valami horibilis összeget, fejenként 650 a sült rizsa. Mi a fene? Közöltük, hogy akkor most ezt mi nem fizetjük ki. Mutogatja nekünk az étlapot. Hogy az bizony annyi, mi meg mondtuk, hogy az nem annyi. Végül már rendőrt akart hívni, mi meg aki hülye haljon meg alapon mondtuk, hogy hívja a rendőrt. Aztán valami szomszédos szálloda menedzsere jött, aki értett angolul. Nekünk adott igazat. Az istenbarma összeadtam a sima sült rizs és a „sült rizs hússal” árait így jött ki neki amit ráírt a számlára. Aztán persze tetette a hülyét. Ezek után elég idegesen mentünk vissza a szállásra összepakolni. Majd ezek után a tulaj közölte, hogy majd fizessük ki a tuktukot, ami odavisz minket a buszmegállóba. Mondtam neki, hogy nem ebben állapodtunk meg, de nem volt erőm már vitatkozni vele. Minden esetre olyan szinten nem bíztunk senkiben, hogy a buszmegállóba érve nem akartunk kiszállni a tuktukból, míg meg nem láttuk a buszt ami el fog vinni minket. A sofőr persze váltig állította, hogy oda fog jönni és hogy neki munkája van a faluban és sietne. Hát hogyne, ott játszott a tulajjal már 2 órája amikor visszaértünk a szállásra. Simán a képünkbe hazudott ott is. Végül csak kiszálltunk a tuktukból és vártunk. Meg is jöttek a kisbuszok. És még mindig volt bőr a képükön, hogy kérjenek plusz pénzt a csomagjaikért. Aztán amikor megtudták, hogy mennyit fizettünk (mivel a tulaj lehúzott itt is) és elkezdtem kiabálni, hogy elegem van ebből a rohadt faluból, miközben Zsolt kőkeményen kijelentette, hogy nem fizetünk egy rupival sem többet, akkor rájöttek, hogy ez most nem fog menni. El is indultunk hazafele. Útközben persze barátkoztak, beadtam nekik, hogy Kongóból vagyunk.

Az út sem volt eseménymentes. Rengeteg barátra tettünk szert az út során és az összes megállónál. Katonáktól kezdve a helyi fiatalokon át, részeg portásokig mindenkivel találkoztunk. Sikerült átélnünk életünk egyik legvisszataszítóbb illemhelyén való könnyítést, és tudtunk nézni indiai pornófilmet egy kocsma közepén egy sri lankai suhanc mobiltelefonján.

Elég fáradtan értünk haza Colombóban, mégis mindkettőnknek nagy megkönnyebbülés volt. Valahogy úgy éreztük, hogy haza jöttünk a civilizációba, a biztonságba. Egy kiadós alvás után bevásároltunk, szétnéztünk mg picit a városban, majd az előre rendelt tuktukkal irány a reptér.

Irány Singapore!!!

Raktam ide egy napfelkeltés képet is, nehogy már szó érje a ház elejét, hogy csak naplementést pakolok mindig. :) Továbbá azt a karácsonyi üdvözlőlapot, amit haza akartunk küldeni 24.-én de nem volt internet, így ezt bebuktuk, minden esetre boldog Karácsonyt mindenkinek így utólag! És a külkert is üdvözlöm azzal a képpel! :)

3 megjegyzés:

Krisztina írta...

Hey Jaq!

Nagyon tetszettek a bejegyzések az utazásaitokról.

Alig várom, hogy személyesen is megismerjem az új Jaqut...:)

hugz
Krisztina

Maso írta...

Hat figyu, ha egy ev utan is ilyen masszivan le tudnak huzni, akkor asszem gyurni kene meg kicsit az alkudozasra. Vagy ezek sokkal rosszabbak, mint az indiaiak :)

Jaq - Jakab Zoltán írta...

Na azért annyira nem eszik forrón a kását, az esetek nagy részében a potenciális lehúzási eseteket írtam le, ergo nem húztak le csak akartak. Illetve csak picit :D
Annyira azért nem vagyok rossz, de amugy igen, rosszabbak, mint az Indiaiak, ahogy mondtam az egész ország koldul a világtól és kap is, még jó hogy az egyszerű ember s csinálja, ha ezt látja...