Kandy és az út - még mindig édes?

folytatás…

Colomboba vissza olyan 3.5 óra, Kandybe meg nagyjából 5-6 lehetett, mert utat építettek. Azt az utat amin mentünk, szóval ez eléggé megnehezítette az előrejutást. Nem baj, legalább a türelmetlenek leszálltak a buszról és több volt a helyünk.
Kandyben abban a hostlenben szálltunk meg, ahol már egyszer korábban is voltunk. Ismertem, olcsó, jó. Az egész ház a mienk volt, senki más nem volt. Az este picit körbejártunk a városban. Az egyik legtisztább város Sri Lankán. Na azért ne Berlint képzeljetek el, de relatíve tiszta. Egy elálló fülű ikerpár hasistól kezdve mindenféle dolgot akart nekünk eladni az úton, de nőket még ezek sem ajánlgattak. Nem mintha, éltünk volna bármi ilyen lehetőséggel, de elég begyöpösödött agyuk van ezeknek, most mégis mi kéne 2 fiatal srácnak a Kandy éjszakában??? Na mind1, majd 5 év múlva előre lépnek ők is. :)
Kialudtuk az utazás fáradalmait, majd hajnalban arra lettünk figyelmesek, hogy valaki 5x legurult a lépcsőn nagy robajjal. Mindegyikre felriattam, a harmadiknál már megkérdeztem magamat, hogy hogyan lehet valaki ilyen béna, de magyarázatot nem vártam magamtól és visszaaludtam. Aztán reggel kiderült, hogy azok a kis rohadék majmok rohangáltak a tetőn. Hát én ki akartam tekerni az összesnek a nyakát…
A háziak adtak nekünk reggelit. Mint kiderült, azzal sikerült átverniük, mert 3x kérdeztük meg, hogy 300 két embernek vagy fejenként 300 és persze csak bólogattak, hogy 300 mindkettőnknek. Erre 600 lett. Na mind1, legalább finom volt és műsort is adtak. Van egy kis tacsijuk, ami elég ritkaságszámba megy lankán. Kiengedték, a picur meg elkezdte üldözni a majmokat. Csak az volt a probléma, hogy a kutya 30 centi magas, a majmok meg olyan 2.5 méteren ültek a fákon meg a tetőn és dobáltak mindenféle ágakat. Ekkor a szövettséges erők bevetették az adu ászt. Jött a bácsi a csúzlival. Igazából nem tett bele követ, mert gondolom lehajolni már nem nagyon ment neki, de a majmoknak elég volt a látvány is. Pszichikai hadviselés… durva… Szóval a toast mellett meg volt a show is.
A dél előtt megnéztük még a Buddha fogát, amit már jó párszor láttam, de hát ez után már annyit nem fogom nézegetni szóval megnéztem még egyszer. Majd olyan dél körül visszamentünk a szállásra és megjött az autó, amivel folytattuk az utunkat. Mehettünk volna buszsal is, de az út Kandy és Nuwera Elyia között fantasztikus természeti szépségeket rejt, amit a száguldó buszból esélyünk sem lett volna megnézni. Így mindenhol meg tudtunk állni, szépen nyugodtan mentünk, tudtunk ebédelni és még egy teagyárat is meglátogattunk.
Az út valóban lenyűgöző volt. Lépten-nyomon megálltunk és csak tátottuk a szánkat, lélegzetelállító vízesések, teaültetvények, hegyek, felhők, a zöld és a kék különböző árnyalatai. Ebédre sikerült igazi sri lankai, vidéki körris rízst enni (mi mást), de ez valahogy más volt, finomabb, mint Colombóban. Az étteremben sem láttak még fehér embert, szóval itt is különleges figyelemben volt részünk és 20 perc alatt az egész falu a csodánkra járt.
Az út, amit megtettünk elég híres, így elég sok turista jár rajta. (a sok az megint relatív, egyetlen egy Belga családdal találkoztunk a teagyárban) Amit még tudni érdemes, hogy ezen a vidéken teatermesztés megy. És csak az. Az emberek a teával foglakoznak, nagyon sok a tamil, akik egész életüket itt élik, le. Nem tudnak olvasni, írni, teát termesztenek. Gyermekeik nem járnak iskolába, nem látják az oktatásban a kiugrási lehetőséget. Nagyon szegények, nagyon egyszerű emberek, akiket ráadásul kihasználnak valamilyen szinten a gazdag tea ültetvényesek. Amikor ilyen gyerekekkel találkozik az ember, akkor visszaemlékszik azokra a képekre, amiket az AIESEC es ppt ken mutatnak, meg az afrikai éhezőkre, a National Geographicon. Amikor ezek a gyerekek odalépnek hozzád:

-Sir, Bon-bon? Sir! Money?

Majdnem immunissá váltam a kéregetéssel szemben, mivel egy olyan országban éltem egy évet, ahol az egész ország kéreget a világtól és kap is, így nagyon durván megtanulták lehúzni a fehér embert. De, amikor ezek a gyerekek jöttek oda, akkor azért megmozdult bennem elég sok minden…
Ezen a helyen amúgy, az út a civilizációt jelenti. Ahogy távolodsz el tőle, úgy mész vissza a majdnem érintetlen természetbe. Nagyon sok ember az út mentén próbálkozik valami megélhetéssel. Nagyszerű példái ennek, azok a srácok akik virágot árulnak az út mentén. De nem akár hogy! Az út kacskaringósan vezet fel a hegyre. A tetőn egy turistákat szállító busz vagy autó elé uggranak és nagyban árulják a virágot. Valszeg senki sem vesz tőlük, de akkor jön a csel. A busz tovább megy, a srác meg lefut a hegyen és a következő kanyarban hatalmas vigyorral tovább árulja. Aztán a következőben is. Elég komikus lesz a végére és a legtöbb turista beadja a derekát és vesz pár szál virágot.
A teagyárban ingyen idegenvezetést kaptunk és bár munkaszüneti nap volt, a leányzó lelkiismeretes elmondott mindent és bekapcsolt mindent nekünk, hogy lássuk hogyan készül a tea. Elég sok évnyi szakértelem van az egész eljárás mögött, de nem túl bonyolult. Amit tudni érdemes, hogy az itt készült tea Colombóba megy a tea börzére, ahonnan olyan cégek vásárolnak, mint a Lipton, Earl Gray satöbbi. Tehát, a tea amit otthon iszunk könnyen lehet, hogy innen származik. Annyi a különbség, hogy mire Európába eljut hozzátesznek minden szart, hogy még kevesebb tiszta teát tudjanak eladni még több pénzért. Itt lehetőségem volt, igazi, tiszta, hamisítatlan Ceyloni teát innom és azt kell mondjam, hogy nagyon finom. Colombóban sem lehet már tiszta teát inni. Azért majd viszek haza egy keveset a biztonság kedvéért, hogy ti se maradjatok tea nélkül.