Próbálok picit változtatni a stíluson, bár szerintem ismertek, tudjátok milyen vagyok… :)
Szeretettel üdvözlök tehát minden kedves olvasót! Most még frissek az élmények és így vacsi után azt hiszem megosztanám mi volt. A cégnél bent sikerült csinálnom pár képet, amúgy egész nap kelet európai tanácsadó cégeket kerestem a neten. Megterhelő volt… főleg a magyarokat megtalálni… :) mind1 később biztos kihívóbb lesz.
Ebédre pár kolléganőmmel kimentünk keresni valami ennivalót, végül hamburgert ettünk, ami számukra valami kisebb csoda számba ment. Hát szerintem kevés volt és nem volt jó… na mind1 ebből is tanultam. Maradok a csilis rízsnél izével és izével, aztán hetente-kéthetente majd szerzek valami mást is. Ja igen, fél órájukba telt megcsinálni egy hamburgert. Szegények, el kéne vinni őket egy mcdolandsba. Állítólag itt is van, de nagyon drága, a pizza hut olcsóbb… fura. Amíg vártunk a hamburgerre csináltam pár fotót, mint utólag kiderült ez egy veszélyes játék volt, mert a szálloda előtti terület veszélyes zónának számít és kémnek számíthatok, ha fotózok. Katonák sem hülyék, a fehér gyerek a tengert fotózva rohadtul nem fog a Tamil Tigriseknek kémkedni. Van ott egy szép park a tengerparton, egészen gyönyörű és le van zárva a háború miatt.
Most akkor írok picit arról is. Igen háború van, mint kiderült a tigrisek még néha repülőket is szereznek és azzal jönnek különböző katonai célpontokra. Nem hiába van mindenhol katona és rendőr. Tényleg minden sarkon van, a nagyobb kereszteződésekben áll egy egy jármű is. Az utcákon elvétve homokzsákokból épített bunkerek. Ahol jövök haza minden nap egy laktanya van, akkora ágyúk és géppuskák vannak a falain, amiket még élőben nem nagyon láttam. Az utakat időnként lezárják, mondjuk amikor az elnök megy az országházba. Az egész viszont fura. Valahogy a filmekben nem ilyen a háború. Itt nem lőnek, az emberek nyugodtak, nem sikítozik senki, nem rohangálnak, nincs stressz, a katonák nem igazoltatnak minden sarkon. Nem igazából ezt én nem nevezném háborúnak. Talán csak azt mondanám, hogy észnél kell lenni. A mai élményem volt, hogy hazafele jövet nem találtam, hogy visszafele hogyan megy a busz, amíg elveszve mászkáltam visszafele látták a katonák, hogy hogyan szerencsétlenkedek a kereszteződésben, erre fogták magukat kipattantak a kalával az útra és leállították nekem a forgalmat, majd lejattoltak velem és segítettek, hogy merre kell menni. Tehát, ha nem tudod, hogy mi van, meg néha nem pukkan valami, észre sem veszed hogy mi van. A másik, meg hogy nagyon nem a turistákra hajtanak… semmi okuk rá.
Hazafele jövet is közkincs voltam. Európai szemmel vicces, hogy az utcán nappal hozzád csapódik egy vadidegen és tök barátságosan elkezd beszélgetni veled. Hát most is ezt történt többször is, aztán elsétáltam ilyen kígyóbűvölő mellett. Előadta nekem magát, fantasztikus volt, ilyet is csak mesékben láttam még. Basszus tényleg igazi kobrát piszkált és azok tényleg úgy mozogtak „táncoltak”, mint a mesében. Csináltam pár felvételt. Viszont még mindig nagyon naiv vagyok. Túl sok pénzt adtam neki. Jó persze magyar viszonylatban szinte semmit, de akkor is, keményebbnek kell lennem. Minden esetre tetszett. Nézzétek meg a videót.
A katonás storyhoz még annyit, hogy éppen a visszafele buszt kerestem, mert nem igen volt meg. A katonákról annyit kell tudni, hogy aki fiú és nem vették fel egyetemre vagy nincs más lehetősége, az elmegy a seregbe. Tehát nem észlények és az angoljuk sem csiszolt gyémánt. De hát ki tudom már mondani szingalézül, hogy hol lakom, feltettek egy buszra, amit szintén kalával állítottak le nekem. Képzeljétek el az utasok arcát, amikor felszálltam. Mondtam a kezelőnek, hogy Borrale kereszteződés, nyújtottam kis lóvét, még vissza is adott. Kértem, hogy szóljon, ha le kell szálljak, mondta ok. Hát az egészben csak az volt a poén, hogy a busz rohadtul de nem ment arra, amerre én szerettem volna. Az utasok persze továbbra is segítőkészen mondták, hogy szálljak már le, meg azt is, hogy ne. Aztán végül át akartak rakni egy másikra, de akkor betelt a pohár mert kb a város másik végében voltam már addigra. Szóval hazatuktukoltam. Szerintem egész jól alkudtam. Felére.
Gondoltam veszek egy kis tejet, szóval a közeli supermarketnél álltunk meg, közben szépen eleredt az eső. Na most, itt az eső sem bír normálisan esni. Vagy öntik vagy nincs. Az átmenet kb 10 másodperc alatt történik meg. Gondoltam kemény legény vagyok és haza gyalogolok. Hát nem ment. Nyáron senkit sem ijeszt meg egy kis eső, de akkor szembe jutott, hogy a telefonom a zsebemben van. 20 perc alatt kieste magát, egy másik boltban vártam meg.
Itthon továbbra is rizst eszek, mert most költséghatékony leszek, vissza kell szedni a kígyós murit. Úgy néz ki szombaton és vasárnap is bent leszek, mert itt lesz a CEO és nem tudni mikor ér rám. Szóval beviszem a gépem és netközelben leszek és minden képet feltöltök. Azt hiszem el fogom nevezni őket, ezzel kicsit kommentálva a dolgokat. Jó lenne már, ha itthon is lenne net. Itt minden lassan történik, de a gyakornokok azt mondják, egy év csak úgy elröppen. Egy év… hány kilométert tesz meg a föld a nap körül? Hány liter víz folyik le a Dunán? Hány vizsgátok van? Hány szúnyogcsípésem van?
Elröppen?! Azt hiszem el… mély érzések, mély gondolatok.
szép álmokat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése